Beszéljenek a tények LIX.

Elműködő tőke

Ebben a rovatban nem engedünk helyt véleményeknek, hanem a tényekre szorítkozunk és a tisztelt olvasókra hagyjuk, hogy saját maguk alakítsák ki a véleményüket a bemutatott jelenségekről. Túlpolitizált világunkban ezzel talán hitelesebben szólhatunk, mint a propaganda ízű megfogalmazásokkal. Mai, kicsit hosszabb felvezetésünk sem szakít a sorozat hagyományával, csak az idegen tőke beáramlás jelentőségét mutatja be. Egyben a Tények sorozaton belül egy alsorozat nyitányáról is szó van: megnézzük mit értünk el uniós tagságuk három évének lezárása után.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország, amelynek urai régebben is, mostanában is adósságba verték – no nem magukat, hanem az egész országot. Megtörtént ez már mással is, de ennek az adósságnak a mértéke olyan nagy volt, hogy később törlesztésből törlesztésbe, kölcsönből kölcsönbe lehetett csak bukdácsolni. A kormányok tehát csak gúzsba kötve táncolhattak. Volt, aki erre úgy reagált, hogy lazítgatta, ahogy tudta a gúzst, de volt, aki újabb adósság terhére kényelmesítette magának, s szorította utódainak, a kötést.

Hogy lehetett, s meddig elviselni mindezt? Hiszen az adósságszolgálat szívta ki a pénzt az országból. Nos, addig megy el ez a vircsaft, amíg van pénz beáramlás is.

Könnyen kitalálhatod, kedves olvasó, hogy éppen szép hazánkról, édes kis Magyarországról szól a történet. Sorsunk és jövőnk most már nemcsak a mi kezünkben van, hanem azokéban, akik hajlandók vagy nem hajlandók ide hozni a pénzüket. Azok, akiknél feleslegben áll otthon a dollár meg az euró, nem érzelmi alapon döntenek. Sem a magyar borok és pálinkák élvezete, sem a táj szépsége, sem a Duna parti panoráma, de még a kellemes időtöltést ígérő hölgyismerősök sem tudják elérni, hogy befektessenek, ha nem biztosak a tőke megfelelő hozamában. Ha nem kellemes a gazdasági, jogi környezet.

Ezért a külföldiek tőkebefektetésének mennyisége jó mutatója annak, hogy sikerül-e túlélni az elődök által okozott bajokat. Az idegen tőke persze nem adomány. Kiszolgáltatottá tesz, s mindig ott lebeg két veszély: az egyik, hogy a nálunk termelődött nyereség kimegy az országból, a másik pedig, hogy tőke őméltósága szedi a sátorfáját, s odébb megy, nagyobb profitot remélve.

Gazdasági elemzők folyton folyt vizsgálják, hogy hol jár a legjobban a befektető. A legnagyobb amerikai vállalatok vezetőinek véleménye alapján az AT Kearney nemzetközi tanácsadó rendszeresen rangsorolja az országokat. Arra kíváncsiak, hogy melyik az a huszonöt ország, amely iránt a legnagyobb a bizalom. Mi 2005-ben a tizenegyedik helyen álltunk, amit igencsak jónak mondhatunk. Mára viszont, az agyon imádott konvergencia program áldásos hatására nem vagyunk ott az első 25-ben, azaz nem vagyunk rajta a listán. De ne gondolja senki, hogy az egész régiót leírták. Két visegrádi ország is ott büszkélkedhet: a lengyelek a 22. a csehek a 25. helyet el tudták csípni. Érdekességképpen néhányan, akik előttünk járnak: Brazília, Mexikó, Indonézia, Törökország.

Azaz jócskán lemaradtunk.

A fenti ábra azt mutatja, hogy az MSZP győzelme már 2002-ben sem növelte a befektetői kedvet, viszont az Unióba való belépésünk igen. Azóta azonban folyamatosan romlunk, bár a 2007 év előrejelzései enyhe javulást sejtettek, a végelszámolásnál valószínűleg újra kell rajzolni a grafikont. Már a gazdasági tárca is visszavette a 4 milliárdos befektetési előrejelzését 2,5 milliárdra. Euróban számolva persze, s ezt az értéket, mint pesszimista variánst tekintve. Ha azonban ez a pesszimizmus utólag akár túlzott optimizmusnak vagy éppen jól értesültségnek bizonyulna, akkor 2007-ben a felére esik vissza a működő töke beáramlás Magyarországon. Ez pedig baljós előjel, ami a bizalmi index további csökkenését vonhatja maga után. A helyzet bibliai: akinek van, annak adatik, s akinek nincs, még az is elvétetik, amilye van.

Surján László

A Beszéljenek a tények teljes sorozata