Fényképek a múltból

Körtesi Károly életmûve töredékekben

Ha már festészetünkkel nem volt szerencsénk: Munkácsyt csak életében kapta fel a világhírnév, utána ejtette Párizs és a divat hullámai, visszaküldte közénk határtalan örömünkre, akkor a magyar ember a fényképészet terén sokkal szerencsésebbnek bizonyult. Nagy nevek maradtak fenn, vezetik hosszú ideig a világlistát, képeiket idézik, reprodukálják, hivatkoznak reájuk, tanítják iskolákban.

Mindez nem volna lehetséges a biztató népes háttér és mezõny nélkül, a magas szinten mûvelt helyi fotográfia nélkül, amely mindent célba vesz, lefényképez, rögzít.

Történelmet ír kamerával. Észrevesz tájakat, embereket, arcokat, pillanatokat, eseményeket és helyzeteket. Ott van, tudósít, tanúsítja: ilyenek voltunk, ilyenek voltak élethelyeink/helyzeteink 1938-ban vagy 1960-ban.

Körtesi Károly fényképészmester száz éve született.

Hat testvér rajzik ki egy zilahi családból, a testvérek közül nem egy szintén gépet ragad. Hõsünk, a ma kiállított mûhely megalapítója nem fényképésznek indul, hanem nyomdásznak, ám egészségi állapotára való tekintettel eltanácsolják, azt javasolja neki a szakszervezet, a nyomdászok erõsen szocdem szellemiségû szakszervezete, hogy nézzen új foglalkozás után. Így jut el Szászrégenbe, Heiter úr mûhelyébe. A mester rendszeresen fényképez a Gyilkos-tónál és Borszéken, azokon a helyeken, amelyek már akkor is az erdélyi idegenforgalom központjai, fontos gócai. Nem csoda tehát, hogy Körtesi Károly is kedvet kap, maga is eljár nyaranta, évközben ezekre a közkedvelt településekre, hiszen a nyaralók körében, az elsõ világháborút megelõzõ idõkben már, a Monarchia fürdõéletének felvirágzása óta szinte kötelezõ a képeslapküldés.

Körmenet Szovátán 1941-ben

Jó üzleti és mûvészi érzékkel választja ki a környék célpontjait. Maga is nyit, bérel mûtermet Szovátán, mely mind a románok, mind a magyar és szász közönség körében változatlanul népszerû, különösen amióta a román királyné is fölkeresi.

Meséli a család, hogy Heitert felkérték 1939-ben, készítsen egy sorozatot a királyi család, Hohenzollern Károly családjáról, vadászatáról, laposnyai idõzésérõl. Nem bukaresti gõgös profikra esik a választás, hanem a jóval szerényebb szászrégeni fotósra. Ám a királyi család késik. Ki tudja, az ország ügyei, Károly nõkalandjai, a román belpolitika nyavalyái tartják-e távol Laposnyától, tény, hogy Heiter úr türelme elfogy, hazautazik Régenbe. Ott marad a mûszerek társaságában a tanuló, aki megcsinálja a szerencséjét: harmadnapra ui. megjelenik a felséges úr és famíliája, és rengeteg kép készül az uralkodóról. Szívélyesek, jókedvûek, nem bánják, ha egy magyar csattogtatja masináját testközelben.

De a mûvész-mester igazi ideje akkor jön el, amikor a történelem Erdélyre gondol. 1940-ben az augusztusi nagyhatalmi konferencia után megváltozik az országrész közjogi státusa. Körtesi Károly e történések fotósa. Képein akár fotóriportszerûen ott vannak az események hõsei, leginkább az emberek, a sokaság, egykori városfeleink. A város objektumai, a vásárhelyi lokálpatriotizmus pillérei. Kér ezekbõl a tiszta, jó szögekbõl felvett, kiválóan megválasztott helyszínképekbõl a híradó, az MTI és képeslapgyártó cégek, a korabeli kiadványok.

Medves tó

A Körtesi-mûhelynek hála, azt a Marosvásárhelyt/Szovátát/Gyilkos-tót látjuk, amelybe mi, hatvan felettiek beleszülettünk, megszoktunk. Amelyet õriz még retinánk emlékezete. Az érzelmek bõröndje, ketrece, kirakatja, kiállítóterme. A fõtér gömbfáit és az utcák vonalát, a régi, ma már lebontott házakat és boltokat, hová anyánkkal még betértünk, azokat a helyeket, melyekrõl csak meséltek, melyek szüleink és nagyszüleink történeteinek visszatérõ színhelyei. A vásárhelyi létezés elengedhetetlen díszletei.

Színek és kísérletek. Családi fotók és életképek: kocsmák, üzletek, vendéglõk, cégérek.

Marosvásárhely a negyvenes évek indulásában: a magyar feliratok és üres talapzatok városa. A nagyvárosi allûröket és vágyakat tápláló székely metropolis, ahol felbukkannak a katonák, mert már háború van, és betérnek a vidékiek megörökíteni magukat, hogy albumok és családi fõfalak hõsei legyenek. Jönnek környékbeli parasztok, házaspárok, akiknek kettõse most már mindörökké így látszik az idõk kulcslyukán keresztül. És az iskolák jelentkeznek, elhívják a mestert, készítsen csoportképet, tablót.

Marosvásárhely, Kultúr-palota

Egy pillanatról, egy állapotról, amely valószínûleg soha többé nem tér vissza, mert az emberek rossz szokásukhoz híven e pillanat után szétrebbenve elmennek családot alapítani, meghalni, háborúzni, diktatúrák alatt élni és sorban állni, nyomorogni, rendszert váltani, földet osztani és elszegényedni; elviszik õket könyvvásárra, embervásárra, frontokra, hadifogságba, felsõbb iskolákba, gázkamrákba, börtönökbe és vallatószobákba, kollektivizálni és államosítani, kirúgják õket az iskolákból, besúgják õket vagy õk súgnak be, megaláztatásaik színhelyére mindig eljutnak; emigrálnak és infarktusig vágyakoznak a békére, nyugalomra és megértésre. Egyszóval ezek után a képek után még meg kell élniük a huszadik század nagyobbik felét, két nemzedéknyi életet, a fennmaradó 60-70 évet.

Ez a kiállítás az emlékezet fennmaradásának diadala. A gyerekek tisztelgése az apa és az anya, az alkotó, befogadó és kibocsátó család elõtt. A vásárhelyi polgárság létbizonyítványa. Képes album halk örömökkel, jó és rossz hétköznapokkal, városi forgalommal, templomokkal, arcképekkel és a háttérben tornyosuló tragédiákkal. A való élet celluloid és vegytani lenyomata.

Sebestyén Mihály

* Elhangzott 2007. június 12-én a marosvásárhelyi Bernády Házban rendezett jubileumi fotókiállítás megnyitóján.

Körtesi Károly fotóalbum az Interneten