Szerinted?
Legyen-e, s ha igen, milyen legyen a népesedéspolitika Magyarországon?
Népesedéspolitikai vitanapok kezdeményez a közeljövőben a KDNP. A párt frakciója lesz a házigazdája az ország jövőjével kapcsolatos ötpárti egyeztetés sorozatban a demográfia témának. Ugyan-e témában a Szabad Európa Központ és az Európai Néppárt magyar delegációjának közös szervezésében is lezajlik egy konferencia. A Magyar-Hon-Lap most azt kéri olvasóitól: fejtsék ki, miként vélekednek azokról a veszélyekről, amelyek a csökkenő népesség miatt leselkednek ránk. Bár ajánlatos, hogy tömören fogalmazzunk, most a hosszabb írásokat is fogadjuk, ezeket a nepesedes@mkdsz.hu címre kérjük elküldeni. E levelek szövegét is megjelenítjük, azzal az aláírással, amivel a szerző beküldte.
Bevezető cikk helyett álljon itt néhány vélemény, amelyeket egy kárpátaljai fórum hozzászólói fogalmaztak meg.
Az ENSZ szerint Ukrajna lakossága 2050-re 30 millió főre csökkenhet. Az új kormánynak tehát gyors változtatásokat kell véghezvinnie, hogy a népességcsökkenést megállítsák. Én például magasabb nyugdíjban részesíteném azokat, akik kettő vagy több gyereket neveltek fel, ezeknek az embereknek kevesebbet kellene adózniuk, illetve egyetemeken államilag finanszírozott képzésre előnyben kellene részesíteni azokat, akiknek több testvérük van. Ti mit tennétek a népességcsökkenés megállítására?
Megemelik a gyerekek nevelésére járó segélyt egészen a gyerek 3 életévéig. Most teljesen 98 hrivnya. Egy csomag pampers 80-90 hrivnya körül van. Igaz mosni is lehet a pelenkát. Azt hallottam a tegnap a tévében, hogy április 1-től 8.4 ezer hrivnya lenne a gyerek születésekor kapott összeg. Hiszem ha látom. Az kb 1500 USD. Az összes általunk igen tisztelt etnikum kocsin fog járni. El kellene küldeni elnökünket Mo-ra. A kedves MSZP megroppantotta Mo-t a költekezéssel. Még mindig nyögik. Nem sajnálom a pénzt senkitől, de először meg kell keresni. A gyereket pedig fel kell nevelni. A kapott pénzt egyesek NAGYON gyorsan elköltik, s marad a NYOMOR továbbra is.
Az előrejelzésekben nem nagyon hiszek. Külső és belső események erősen befolyásolják az ilyen adatokat. Szerintem a legnormálisabb dolog az lenne ha lakosság száma nem változna. A technológia fejlődésével a munkaerő igény csökken, viszont földből meg vízből többet nem tudunk csinálni és már nagyon sok helyen a Földön túl sokan vannak. Marják is egymást rendesen. Az állatoknak már nincs hol lenni. Például Indiában már csak 36O tigris maradt. Kínában az ivó víznek a 8O% teljesen halott. Ez rendkívül szomorú tényszerű statisztika.
Igaz, hogy az előrejelzésekben nem nagyon lehet megbízni, de érdemes elgondolkodni a dolgokon. A népességcsökkenésnek Ukrajnában valószínűleg gazdasági okai vannak( mivel a rendszerváltozás után pár évig még növekedés volt a népesség számát illetően), tehát a gazdaság erősödésével várhatóan kisebb lesz a csökkenés. Sajnos a legtöbb európai országban az népesség elöregedése lett (lesz) a legnagyobb probléma, eközben Ázsiában soha nem látott növekedés zajlik(India, Pakisztán, Banglades), amely valószínűleg hatalmas összetűzésekhez fog vezetni, mivel ezekben az országokban a termőterület nagyságát már nem nagyon tudják növelni, és a terméshozamok növekedése is véges.
Az évszázad közepén 9,1 milliárd ember él a Földön Az évszázad közepén a mainál 2,6 milliárddal több ember él majd a Földön: 2050-ben 9,1 milliárd az illetékes ENSZ-bizottság csütörtökön New Yorkban közzétett becslése szerint. A lélekszám növekedése a kevésbé fejlett országokban lesz a legnagyobb, ahol a mai 5,3 milliárd helyett már 7,8 milliárdnyian fognak élni. A fejlettebb országok lakóinak a száma gyakorlatilag nem változik, 1,2 milliárd lesz - jósolja az ENSZ gazdasági és szociális bizottsága idei demográfiai jelentésében. A dokumentum szerint a Föld lakóinak száma idén júliusban éri el a 6,5 milliárdot, ami 380 millióval több mint 2000-ben, azaz az évi átlagos növekedés 76 millió fő volt. A születések számának folyamatos csökkenése ellenére 2050-ben még mindig évi 34 millióval fog nőni a világ népessége. A termékenységi ráta a mai 2,65-ről 2,05-re csökken. Az ötven legkevésbé fejlett ország lakóinak száma több mint kétszeresére, 0,8 milliárdról 1,7 milliárdra nő, sőt Afganisztánban, Bissau-Guineában, Burkina Fasóban, Burundiban, Csádban, Kelet-Timorban, a két Kongóban, Libériában, Maliban, Nigerben és Ugandában megháromszorozódik. A jelentés a lakosok számának csökkenését jósolja 51 országban és régióban, így például Németországban, Japánban és a Szovjetunió utódállamainak többségében. A születéskor várható élettartam, amely 1950-ben 46 év volt, egy évszázad alatt, 2050-re eléri átlagosan a 75 évet. A legfejlettebb országokban a jelenlegi 75 évről 82-re nő, a legszegényebbekben a jelenleg valamivel 50 év alatti átlag 66-ra emelkedik.
Nem állítom, hogy az idézetek pontosan tükrözik az összes hozzászólást, de ennek nincs is jelentősége. Az idézetek azt mutatják, hogy a Kárpátalján élőket 2005-ben komolyan foglalkoztatta a kérdés, és közöttük is vannak pronatalisták, tehát a népesség növekedését támogatók, de olyanok is, akik félnek a túlnépesedéstől.
Új színt jelent honlapunkon, ha minél többen kifejtik erről a véleményüket. A hozzászólásokat utólag moderáljuk, s csak azokat töröljük, amelyek nem a témáról szólnak, és személyeskednek.
A vitát egy összefoglaló cikkel zárjuk.
Surján László
|