Bejelentkezés|| Regisztráció
Új jelszó
Iratkozz fel
hírlevelünkre!
GYIK







A Megbékélés Chartája
II. Rákóczi Ferenc Alapítvány - Magyarságismereti Mozgótábor
Népszavazás-kalkulátor!
Legyen-e, s ha igen, milyen legyen a népesedéspolitika Magyarországon?
Egy biztosító - több biztosító az egészségügyben? A Magyar-Hon-Lap saját sorozata
KDNP
MKDSZ
IKSZ
FIDESZ
FIDELITAS
FIT
Európai Néppárt
ENP-ED MAGYAR DELEGÁCIÓ
Írj a magyar EP-képviselõknek!
Pesty László: Megsebzett Ünnep
Demokrata Online
Szövetség
ORBÁN VIKTOR
Árkád Szépirodalmi és Mûvészeti folyóirat
Dinnyés József daltulajdonos
Magyarok Háza
A szabad vasárnapért
Kismama bérlet
MTI
Magyar Krónika
Letölthető könyv:

Több írásból álló kötet, mintegy a közép-európai együttélés olvasókönyve.

Creative Commons Licenc
A Magyar-Hon-Lap cikkei a CC - Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! Licenc feltételeinek megfelelően felhasználhatók.

Felhőkép
Idõjáráselõrejelzések
Idõjárás elõrejelzés
A Magyar-Hon-Lap RSS csatornái
Hírlevelek
Hozzáadás a Google kezdõlapjához
Twitter






Bérkalkulátor
Mennyi az annyi? Bérkalkulátor a Magyar-Hon-Lapon!



Ez volt a vizitdíj-útmutató


Sajtó
Nagyon hasznos
Küldj SMS-t
Kultúra
Szótárak
KERESZTÚT
Népszavazás 2004

Átváltók

Panoráma
csak egy kattintásra!

Mit látsz az égbolton?
Be szép a Világ!
Web kamerák

Gazdaság
Tözsdeinformációk - Központi Statisztikai Hivatal- OECD statisztika - MNB

Hazai közélet - Egyesületek
1000 év törvényei
Parlament- KormányzatPártokFidelitasIKSZHatárontúli Magyarok Hivatala
Közvéleménykutatások - Választási Hivatal - KÜM EU vonal

Nemzetközi közélet - Egyesületek
Európai Unió - Európai Parlament - Európai Néppárt - Európa Tanács - CDU - Brit Nagykövetség - Capital Commentary -
Magyar Koalíció Pártja - RMDSZ - VMSZ - Magyar Emberjogi Alapítvány

Turisztika - szórakozás
Hotelek - Falusi turizmus - Utazás - Erdély - Hannover EXPO 2000 - WorldGuide - PlanetWare - Világlátó

Internet
Keresõk - Ingyen E-mail lehetõségek - Ingyen WEB-helyek - Virusirtók

Hit - vallás
Biblia
Katolikus - Magyar Katolikus Egyház - Könyvtár - Vatikán - Napi igeliturgia - Virtuális plébánia - Gyulafehérvári érsekség - Gyomaendõdi iskola - Igen c. folyóirat - HÁLÓ - Szeged Rókusi Plébánia - Dunaharaszti és Taksony plébániái - Szent Család Plébánia
Zarándok
Görögkatolikus - Parochia
Református - Parókia.net - Pasarét
Evangélikus - Magyar Evangélikus Egyház
Unitárius Unitárius Egyház -

Egyéb - Hirdetések
Álláshirdetések - SZJA és 1 %

"...érvényt szerezni a nép szavának..." Nyomtatás E-mail
További cikkek a kategóriában: Interjúk
2018. June 8.

"...érvényt szerezni a nép szavának..."

Késő esti beszélgetés Makkai Ádámmal

Akik ma este megszólalnak, indította Szondi György főszerkesztő a Napút lapbemutatóját 2017 januárjában, valamennyien részesei, vagy résztvevői voltak az 1956-os forradalomnak. Vastaps köszöntötte Makkai Ádámot, akit személyesen köszönthettek e rendkívüli est nézői és szereplői, majd gondolatait is élvezhették s értelmezhették; kiemelkedő kortárs alkotóművészünk ugyanis az est utolsó harmadában egy rövidnek indult, de hosszabbra "sikeredett" dialógusra is vállalkozott, mindannyiunk örömére. Olvasóink most e beszélgetés szerkesztett változatát olvashatják[1].

* * *

Tamás Orosz János:  - Mindenekelőtt köszönöm Szondi Györgynek azt, hogy itt lehetek, felkérése következményeként. S köszönöm Makkai Ádámnak a dialógus lehetőségét; különösképpen azért, hogy e hosszú versciklus pódium-előadása után további fárasztó processzusnak veti alá magát – mindannyiunk örömére. Nos, vágjunk bele. Két nappal ezelőtt, amikor Makkai Ádámot fölhívtam, megkérdezte: nagyjából hány éves vagyok, ki vagyok? Mondtam, hogy egy-egy folyóiratban szerzőtársak is voltunk néha, évtizedekkel ezelőtt; egy-két perc alatt – félszavakkal - eljutottunk odáig, hogy valamely szerkesztőnk milyen tisztes kort élt meg, de más valakit oly gyorsan elvitt a rák; így futottuk végig azok neveit, akikkel volt szerencsénk együtt dolgozni. A beszélgetés után, letéve a telefont, percekig nevettem ezen: két öreg irodalmár találkozik, és számba veszik, lajstromozzák halottaikat. Valahogy ez a velünk élő tanatológia.  Nos, mint mondtam az imént: vágjunk bele...

- Az első kérdés, amit fölírtam, kapcsolódik – ezért tértem ki a pontosításra - ehhez a véletlen elszóláshoz: tisztázni kéne, mégis kinek a forradalma volt 1956? Mert annyiszor félreértelmezik, belemagyaráznak, elhallgatják, túlfecsegik, túlbeszélik…

Makkai Ádám: - Rendkívül bonyolult a kérdés… A világtörténelemből nem lehet csak úgy beleugranunk a helyi magyar történelembe. Ezért inkább egy ókori közmondás fölidézésével élnék, ami így szól: megkérdezik Hérakleitosztól, hogy bele lehet-e lépni kétszer ugyanabba a folyóba? Akárki akármit mond, végül senkinek nincs igaza. Mert van, aki azt mondja, lehet, mert a Duna az a Duna, akárhányszor lépsz bele. De a fordítottja is igaz, mert az a víztömeg, ami átfolyik a lábaink között,  később már nem ugyanaz a víztömeg. Mindenkinek igaza van. Az emberi történelem tele van ilyen féligazságokkal, paradoxonokkal. Úgy paradoxon, hogy látszólagos ellentmondás, ami egy igazságot fejez ki. Ha ezt fogadjuk el, – a paradoxon definícióját – akkor azt mondhatjuk, hogy ’56 egyrészt a huszadik pártkongresszusé volt[2], másrészt azoké a szerencsétlen gyerekeké, akiket a háztetőkről, lesből lőttek le az ávósok. És a verekedés úgy kezdődött, hogy mi visszaütöttünk. Melyik az igaz? Lehet ugyanabba a folyóba lépni kétszer, vagy nem? A Szovjetunió kezdett szétmenni, ez tükröződött a vezetőség gondolkodásában. Nem lehetett Sztálin dicsőségét a végtelenségig folytatni, hiszen több százmillió ember gyilkosa volt.  Ugyanakkor nem lett volna utcai harc belőle, ha nem kapunk sortüzet a Kossuth téren a háztetőkről. Mind a kettő igaz. A nép csinálta, tehát népfölkelés volt, de egy olyan, világtörténelmi kapcsolódással bíró helyi népfölkelés, amely adott történelmi pillanatban keletkezett: amikor egy terrorral összetartott álbirodalom, a Szovjetunió, már nem bírta tovább.

Tamás Orosz János - Mondhatjuk, netán, hogy ha az 1953-as fordulatot, enyhületet hagyják végig úgy fejlődni, ahogyan az kirajzolódott a vasfüggöny mögötti országokban, akkor nincs is forradalom?

Makkai Ádám - Nem voltam ott, azokban az országokban; nem tudom, a lengyelek szívén és agyán mi ment keresztül… És nem voltam ott Kelet-Berlinben, ahol valami elkezdődött, de ebben az egész évben volt valami. Lám, ennek az egyesületnek az a neve, hogy „Napút”. Próbáljuk meg szó szerint értelmezni: egy olyan út, amin a Nap megy. Mit jár körbe a Nap? A Zodiákus 12 jegyét… Kos, Bika, Ikrek, Rák, és így tovább. Van olyan történelemszemlélet, amely a konstellációk szempontjából nézi az eseményeket. Tehát mondhatjuk, hogy az 1956-os forradalmi év benne volt a csillagokban.

Tamás Orosz János - Igen, de vajon ’58 benne volt-e? Kinek a csillagában volt benne az 1958-as leszámolás? A magyar bolsevizmus politikai ellenzékében, amelyik a kommunista ellenzék hatalmát biztosította ezzel, vagy az oroszok mozgatták a bábukat?

Makkai Ádám - Megint mind a kettőben. Vagy mind a háromban. Nem lehet szétválasztani őket. És ez az egész forradalom, nem-forradalom, büntetés, megdicsőülés, mind összefüggött azzal a ténnyel, hogy az emberiség a Halak korszak végéhez érkezik. Olyan, mintha babonás volnék, pedig ez matematikai tény. Aki nem törődik az asztrológiával, nem érti, mi történik a karórájával. A karóra a Zodiákus 12 jegyét ábrázolja. Ha kinézünk az ablakon, látjuk, hogy a nap télen bal kéz felől kel fel, nyáron, június 21-én jobb kéz felől kel fel – ebben sorsszerűségek rejlenek. Benne van rövidtávon egy pro és egy kontra: a nép fellázadt és a népet megbüntették. Ugyanannak a ciklusnak a tézise/antitézise egyszerre. El kell tudni fogadni, azt, hogy látszólagos ellentmondások igazságokat takarnak.

Tamás Orosz János - Hogyan fogadjuk el? Egyfelől ez a hatalom folyamatosan más magatartást akar elérni a polgárainál, s a polgárok megpróbálnak ennek megfelelni; vagy ne próbáljanak? Milyen viszony alakul ki így a hatalom és a polgár között, változik-e mindkettő pozíciója, vagy ugyanaz marad?

Makkai Ádám - Megint mind a kettő. Miközben állandóan tágítjuk a kereteket, próbálunk minél több érvényt szerezni a nép szavának, annál elkeseredettebb ellenállásba ütközünk fölülről. Ez egy tenzió, ez egy feszültség, harc, harci kérdés, amit nem szabad alább adni.

Tamás Orosz János - Igen, csak mennyire köteleződjünk el a hatalom felé?

Makkai Ádám - Hogy értve?

Tamás Orosz János - Azt mondod, ne adjuk alább, alakítsuk ki az egyéni, saját határvonalainkat, tágítsunk az egyéni határainkon, de előbb-utóbb a két határvonal össze fog ütközni. Lehet-e békésen átrendezni ezt a két határvonalat?

Makkai Ádám - Valószínű, hogy nem. Mi a helyzet a migránsokkal: hányan vannak, és hol akarnak letelepedni? Mióta megy ez a háború! A keresztes lovagok óta? A francia hadjárat a Szentföld felszabadításáért? Soha nem gondoltunk arra, hogy nekünk, ennek a századnak a végén – és most – az arabokkal lesznek csatáink. Az ember szíve elfacsarodik, amikor hallja a derék, jó Ferenc pápát, aki azt mondja, hogy nyisd meg otthonodat a menekültek előtt. Jézus követe azt mondja, hogy ha arra kényszerítenek, menj el egy mérföldre, menj el kettőre. Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel. Ilyen s ez a formája a krisztusi szeretetnek – ám megvalósíthatatlan. De e felé kell törnünk, ami úgysem fog sikerülni rövidtávon, ám az ember csak azért is megpróbálja a maximumot kihozni magából.

Tamás Orosz János - Kétezer éve toporgunk egy helyben – teljesen egyetértek veled. Talán bejárhatatlan, ám mégis ez a követendő út. Ez s más hangsúly-elváltozás, ez a hangsúly-közvetítés az alkotóművészekben, írókban is mindig másfajta koncepciókat állít fel. Te láthattad: a nyugati magyar emigráció sem homogén, ahogy mondják. Magyar vendégprofesszorokkal is találkoztál, akik a Kádár-érából jöttek és hazatérve nagyon szívélyesen írtak rólad a hazai lapokban, vagy személyes naplóikban. Említhetem például Karinthy Ferencet, kinek nagyon szép sorait olvastam rólad[3], de azért odaírta, hogy valami ezzel az Ádámmal nem stimmel. Tehát olyan nyitottak ezek a találkozások mégsem lehettek. Te hogy emlékszel erre?

Makkai Ádám - A hajdani emigráció eléggé szét volt szórva: én Chicagóban éltem, ami közel van a kanadai határhoz. Kanadában jöttek össze a volt jobboldali emberek, például a Magyar Csendőrök Országos Szövetsége is ott volt, Torontóban. Oda kirándulva a Szent Koronával és nyilaskereszttel lehetett „evezni a vizeken”. Ha valaki azt merte mondani, hogy a demokráciának voltak jó vonásai, például, hogy az Esterházyktól elvették a földjeiket, akkor azt mondták, állj, te már fertőzött vagy, veled nem lehet beszélni! A magam részéről ott baloldali liberálisnak számítottam, többekkel együtt, amit azzal a ténnyel tudok illusztrálni, hogy amikor megalakítottuk a Kodály Zoltán Társaságot, amiről mindjárt kérdezni fogsz (látom ugyanis, hogy kezdünk visszaevezni a közös „puskához”), akkor kik is voltak a jelenlévők? Először is két nyugati kanadai volt, a Vitéz György és a Kemenes Géfin László. Angliából részt vett Gömöri György és végszóra, váratlanul beesett Karinthy Ferenc. Mit keres Karinthy Cini egy ’56-osok által alapított irodalmi társaság estjén? Én Kodály Zoltán Társaságnak neveztem el abból az okból, hogy egy napon van a születésnapunk: december 16-án született Kodály Zoltán, jelentéktelenségem és Beethoven. De én nem lettem zeneszerző. Kérdeztük Cinitől, hogy miről fog beszélni? (Egy olyan bérházban laktunk, ahol volt egy 200 főt befogadni képes, nagy vendéglátó terem, mint ez a helyiség, talán picivel nagyobb…) Kérdezte, hogy „miről akarjátok, hogy beszéljek?” Mondtam, hogy „drága Cinikém, ami eszedbe jut, vagy édesapádról, ha akarsz valamit, nagy szeretettel hallgatjuk…” Zárójelben mondom, amit tudni kell, hogy Cini a legkarakánabbul és legbátrabban viselkedett az egész ostrom alatt. Az én édesanyám második férje, Kocsis Lajos építészmérnök és Cini osztálytársak voltak és egy padban ültek. Ez eleve kizárta minden ellenségeskedés alapját. Az én emlékeimben ott van a Balatonnál Kocsis Lajos, a nevelőapám és Karinthy Cini, és én vagyok a labda, akit dobálnak a vízben ide-oda. Ezek után kiderült, hogy Karinthyék üldözött zsidók voltak és kellett volna valaki, aki elrejtse a dolgaikat. Anyám vállalkozott erre és kimentettük a Karinthyék ezüstjét. Erre mi történik a továbbiakban? Az ostrom kellős közepén ülünk egy parányi bunkerben, 25-26 ember, korom, füst, kis mécses ég… Rendkívül szoros helyzetek… Éjfél után kettőkor megverik az ajtót: „Ignácz Rózsát keresem!” Ő volt a mamám. Mindannyiunkban megfagyott a vér, ki az, mit akar?… Félig kinyitjuk az ajtót és belép Karinthy Cini egy ekkora nyilas karszalaggal a vállán. „Ne féljetek, nem kell megijedni, csak egy kis kávét hoztam!” Lerakott egy fél kiló babkávét, anyám homlokon puszilta és Cini eltűnt az éjszakában. Rendkívül bátor ember volt, és az ember azt mondja,  ha ilyen káderekkel voltunk teletűzdelve, mint ő, akkor miért volt antiszemitizmus Magyarországon? A magyar humor, a pesti humor szülőatyja Karinthy Frigyes. A Lógok a szeren és a Tanár úr kérem c. művei a klasszikus nevelésemet biztosították tizenéves koromban. Megint a dialektikához jutunk vissza: volt, aki attól félt, hogy a magyar paraszt nem jut be az egyetemre, mert nincs elég pénze, nincs elég összeköttetése. Minden száz orvostanhallgató közül 95 zsidó származású és a magyar paraszt ki van rekesztve a saját hazájából. Igaz, vagy nem? Ha utánanézünk ennek, kiderül, hogy van benne némi statisztikai igazság. A túlzás ott van, hogy ez átment aktív antiszemitizmusba és zsidóüldözésbe, amit persze Magyarország keservesen próbált kompenzálni azzal, hogy a németekkel milyen viszonyban voltunk, onnan származott minden, ami ezt a térséget uralta.

Tamás Orosz János - Bár itt szívesen elidőznénk még, de térjünk vissza a Kodály Zoltán Társaságra: miről beszélt végül Cini?

Makkai Ádám - Mondtam, hogy „Cini drága, temessük el a múltunkat és inkább a viccekre emlékezzünk a múltunkból, mesélj valamit édesapádról!” Mindenki tapsolt és nagyon élveztük, amiket mondott. Rendkívül élveztük a Karinthy család humorát bemutató anekdotákat. Egyik tréfájaként a mondataiba fűzte: őt a rendszer küldte ki, hogy puhítson minket. Mi meg mondtuk, hogy küldjenek többet, őket majd mi puhítjuk vissza. Kérdezte, mije vagyok én ennek a Kodály Zoltán Társaságnak? A dugóhúzója, feleltem. „Mi az, hogy dugóhúzója?” Jönnek a tengeren a leplombált palackok, mi nem tudjuk, mi rejlik egy-egy palackban: jó szellem, gonosz szellem, tréfáló szellem, micsoda… És nekem az a feladatom, hogy politikai jobbra vagy balra hajlás nélkül kihúzzam a palackból a dugót és engedjem, hogy a benne rejlő szellem kifejtse önmagát.

Tamás Orosz János - Igyekeztél középen maradni – ami nem is volt olyan könnyű, és ma sem az. Sőt... Fentebb meghatároztad magad: a baloldali liberális szerzők közé tartoztál. Tegyem hozzá: akadtak az emigrációban olyanok, akik téged simán lekommunistáztak. Talán nem lenne illő megkérdeznem és ezzel feszültséget, konfrontációt kelteni, hiszen nem akarok én sem idecsempészni mai ideológiai harcokat, de meg kell mondjam: könnyesre nevettem magam, amikor az interneten, főleg a mostani Szent István Rend után, olvastam a liberális oldalról érkezőrezsihuszár”, „kurzusbérenc”, „szélsőjobber” és az ehhez hasonló, téged lesajnáló megjegyzéseket. Ezeket hogy kommentálod, vagy veszed tudomásul?

Makkai Ádám - Először is sokkal rosszabbat vártam. Apám „révén”, aki jobboldali politikus volt, s egyébként kétszer ült börtönben. Amikor a németek elfoglalták Magyarországot 1944. március 19-én, akkor kétszáz ember közül ő volt az ötödik helyen a delegáltak között. Ezek voltak: Tildy Zoltán, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Nagy Ferenc, Laky Dezső és Borkai János. Borkai Jánosról tudni kell, hogy ő vezette be a Numerus Clausus törvényt, ami egy borzasztó szomorú dolog volt, mert tehetséges embereket kiszorított az egyetemről. Apámat elvitték a németek, hat hónapot ült, kiszabadult, végigcsinálta az ostromot. Miután átjött az első pontonhídon Pestre, szembe jött vele két ÁVH-s és az egyik leszólította, hogy „Makkai, én magát letartóztatom!” Megkérdezte, miért? „Hol volt maga 44-ben?” „Kérem szépen, akkor én még a Gestapo foglya voltam.” Végül nem bántották őt fizikailag. Amolyan kevert káder volt. Anyám református pap lánya, erdélyi nemességből, apám apja Magyarország koronaügyész helyettese volt. Ő folytatta a híres frank-pert. Magyarország úgy tudott az első világháborús adósságoktól megszabadulni, hogy frankot hamisított. Nagyapám bizonyította be, hogy ezek hamisak, mert nem voltak gombostűvel átszúrva. A francia kispolgár ugyanis azért, hogy „apád, anyád idejöjjön”, gombostűvel átszúrta az ezres frankot. A magyar pénz olyan tökéletesen volt hamisítva, hogy nem lehetett észrevenni, csak pont az hiányzott, hogy gombostűvel legyen átszúrva, és nem volt.

Tamás Orosz János - Ha már frank-per, igaz az a legenda, hogy ennek a tárgyalásán el is hangzott: Trianon miatt meg kell büntetnünk a franciákat?[4]

Makkai Ádám - Nem tudom, nem voltam ott, én csak ’35-ben fogok kibújni az aszfalt alól… De kétségtelen, hogy akkora traumát szenvedett a magyarság a trianoni területvesztés miatt, hogy az jóvátehetetlen mindmáig. Egyszerűen jóvátehetetlen. Ezt a világtörténelemnek, az Egyesült Nemzeteknek kéne jóváhagyni. Úgy tudom, hogy az amerikaiak még a mai napig sem írták alá a trianoni békeszerződést. Nem tudom, hogy Trump fog-e ilyen régi dolgokat elővenni, de valószínűtlen…

Tamás Orosz János - A komolytalant komolyra fordítva, a világpolitikában minden előfordulhat, bár beszéltünk róla, hogy minden pro és kontra, semmi nem az, csak viszonylagos csupán. Van ennek reális esélye, lehetősége?

Makkai Ádám - Merem remélni, hogy nem lenne rossz. Most egy rendkívüli esemény volt Erdélyben, a magyarság jóval nagyobb része szavazott, mint azelőtt. Ennek következtében bekerültünk a parlamentbe. Lehet ott is demokráciát csinálni, csak dolgozni kell rajta.

Tamás Orosz János - Lehetne persze, nálunk is lehetne éppen, csak dolgozni kéne rajta...  A Kodály Társaság után következett egy másik tevékenységed: a hontalan írók központjában, a Györgyei Klára által vezetett hontalan írók PEN-központjában vezetőségi tag voltál. Elég furcsa volt ott is az összetétel, Varga László személyében például a kereszténydemokrata szállal is kapcsolatba kerültél. Rá hogy emlékszel? Vele is ott ültél a vezetőségben…

Makkai Ádám - Nagyon kevéssé. Az egész csoport a Yale egyetem körül kerekedett ki; ott alakult ki egy baráti társaságból. Klári nagyon vágyott arra, hogy ő is elismertebb író legyen. Nagyon jó színdarabokat írt, darabokat fordított, például, aminek nagy-nagy sikere volt, a Macskajátékot. Én a New York-i részlegben kevesebbet voltam jelen, mert borzasztó nehéz témát választottam a doktori disszertációmhoz, az angol nyelv idiómarendszerét[5]. Azzal volt rengeteg küzdelmem. Állandó levelezésben álltunk azonban Györgyei Klárával, járt előadásokat tartani Chicagóba Határ Győzővel, ők régi ismerősök voltak. Két óra repülőút volt köztük, de nagyon jó barátság. Én kevésbé voltam mozgatója a dolognak, csak mint pályaszéli drukker vettem részt a történetben.

Tamás Orosz János - Fantasztikusan sokszínű kaleidoszkóp alakult itt ki, ha csak villanásokra, gombostű átszúrásokra érintjük a nyugati magyar irodalmat, azt, ami abból általában megemlítődött. Tudunk mi erről eleget? Hatott ez valamikor bármennyire is Magyarországra?

Makkai Ádám - Hatott. Nagyon jó bibliográfiák vannak. Én ahhoz a csoporthoz tartoztam, amelyikhez Kemenes Géfin és Vitéz György, a calgariak. Amikor megjelentek Faludy Gyurkával, nagyon sokat beszélgettünk. Volt Chicagóban, Torontóban egy nagy előadás-sorozat. Aztán ott volt egy nagyon régi-régi nagy magyar értelmiségi, a Lukács János[6], aki fantasztikus könyvet írt Churcill és Hitler összeütközéséről[7]. Ő az egyetlen Széchenyi nagydíjas író egyébként, idős ember, most már a 90-en túl van. Akkor Angliából jött át Gömöri György, és a calgariak közül ott volt Kannás Alajos, aki méltánytalanul elfeledett, kitűnő magyar szonett író volt, aztán Baránszki Laci… Nagyon kitűnő tudósok vannak itthon Magyarországon, nagyon kis információ elég, nem kell elkeseredni, csak neki kell ülni és ki kell vájni ezeket a dolgokat. Ez akkor vált különösebben konkrét, nagy feladattá, amikor elő kellett állni a magyar költészet angol antológiájával. Valódi fejfájást okozott nekem. A kezdeményező Papp Áron egészen fiatalon meghalt. Akik maradtunk, szerkesztők: összekülönböztünk, hogy ki legyen a könyvben és ki ne legyen benne. És akkor ő beteg is lett és lemondott, és az én nyakamba zuhant az egész, pedig én voltam a junior member, a fiatalabb tag akinek még hozzá kellett sürgősen tanulnia a dolgokhoz. Így is körülbelül hat-hét évem volt még a határidőig. Mire finisbe értünk, Magyarországon már Göncz Árpád volt a köztársasági elnök. Nagyon szerettem, mint írót és műfordítót, és mint műfordítót szerettem volna fölkérni, hogy írjon előszót egy költői antológiához. Akkor írt is egy oldalt, ami megjelent magyarul és angol fordításban. Azt kell, hogy mondjam, a legszebb vallomás volt a magyar nyelvről, és nagyon nagy megtiszteltetés volt, hogy Göncz Árpád írta. Az antológia 1200 oldalas, két vastag kötet lett, még lehet kapni belőle, a Tinta Kiadó árulja őket[8]. Miután sikerült beletenni az erdélyiekből és a felvidékiekből jó néhányat, a Dél-vidékiekből jó néhányat, azt az illúziót keltette a kötet, hogy itt egységes magyar irodalom van. De mi tudjuk, hogy nincs igazán egységes magyar irodalom, de ugyanakkor legyen! Ez megint a „lehet-e ugyanabba a folyóba lépni egyszer vagy kétszer”… Odáig terjedt a siker, hogy a Nobel-díjas Seamus Heaney a Times Library Sutherland-be írt egy cikket, amelyben elmondja az antológiáról: óriási hézagpótló, amely egy eddig ismeretlen irodalmat mutat be angolszász területen, és mindenkinek ajánlja. És akkor ennek a következménye az lett, hogy ünnepeljük a magyar irodalom világirodalomba való bevonulását. Hogy ne csak angolul legyen meg két kötetben, hanem legyen meg a környező országokban, német nyelven, francia nyelven, olasz nyelven, spanyolul, orosz nyelven, és a Távol-Keleten japánul és kínaiul. Öt európai nyelven és két nagy távol-keleti nyelven jelenjen meg. Legnagyobb örömömre szolgál, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumát érdekli ez a project, ezért nemsokára összeülünk és megpróbáljuk feltérképezni, miből mennyit kell lefordítani és mit lehet a régiekből fölhasználni.

Tamás Orosz János - Engem lenyűgöz az optimizmus, én általában a negatív hullámokat erősítem mindig. Hallottam Faludy Györgyöt arról beszélni, hogy „Hogy el fognak engem felejteni tíz éven belül!”. Kannás Alajos kiváló szonetteket írt, de megírta a Kormos köveket, ami egy időben ugyan olyan opus volt, mint most a tied, de valahogy a kettő együtt nem megy ünnepségeken sem, meg egyéb helyeken sem…

Makkai Ádám - Pedig én külön lefordítottam a Kormos köveket, a teljes ciklust, és egy külön kis könyvben meg is jelent, de nem az antológiában.

Tamás Orosz János - Én az ünnepségekből hiányolom. Ha azt vetem össze, hogy mi felejtődik el, mit hagyunk ki, és kiket ásnak elő a múltból, akkor nem tudom, hogy a negatív hullámokat ne hagyjam-e életben tovább azzal együtt, hogy minden fajta pozitív hullámot szívesen fogadok. Nagyon sok rokonszenvező arcon látom, hogy velem nem értenek egyet, veled annál jobban.

Makkai Ádám - Hadd állítsalak meg egy másik jeles költővel, itt van Petőcz András barátom, akivel Chicagoban ismerkedtem meg. A Mózsi Ferinek abban nagy szerepe volt, hogy utaztatott magyar költőket. És amikor a wyomingi egyetem (az International …program) meghívott téged, akkor megjelentél Chicagoban.

Petőcz András - Köszönöm, hogy ezt mondod. Nekem emlékezetes pillanat volt, amikor megismerhettelek. És Mózsi Ferinek köszönöm, aki szegény már nincs köztünk és nagy veszteség, de köszönöm, hogy összehozott minket. Nagyon örültem neki.

Makkai Ádám - Mózsi Ferinek sok jó tulajdonsága volt, ezek közé nem tartozott a szó szoros értelmében vett verstechnika – Feri szabad verseket írt. Nagyon nehéz volt egy-egy képlékeny rímre rábeszélni. Az egyetlen módszer volt az ő verseihez, hogy az ember lerövidítette őket. Ragyogó önkritikájára vall, hogy ő ezeket le is közölte a Szivárványban.  Vettem 12 Mózsi verset és csináltam belőle 6-ot. Egy hangot nem tettem hozzá, csak kitöröltem belőle, amit feleslegesnek találtam és így nagyon jól olvasható versek lettek belőlük. A Feri ezt nem vette rossz néven, hanem őszintén megköszönte, ez volt a csodálatos benne.

Tamás Orosz János - András megérdemli, hogy kiemeljük, de ha itt körbeszalad a tekintetem, akkor például megérdemli üdvözletünket Bokor Levente - lassan teljesen magába roskadtan ül, hiába, elszaladt az idő -, kiváló költőnk, hadd hívjam fel a figyelmedet rá, nagyszerű, remek ’56-os megemlékezését olvastam nemrég. Suhai Pali – hiába néz ki az ablakon – ő is nagyszerű verseket ír. És mindannyian nézzünk lassan az ajtó felé, mert azt hiszem, eléggé elfáradtunk, gondolom, te is.

Makkai Ádám - Nagyon szépen köszönöm a meghívást.

Tamás Orosz János - Zárásképpen, kicsit elhamarkodottan, hadd kérjelek fel a folytatásra. Szerintem e fél óra alatt – ha több, akkor a nyakamat szegik, tehát mondjuk, hogy csak ennyi idő volt – olyan ismeret- és intenzíven átadott élményanyag zúdult ránk, amely szinte követeli: meséljük el az életedet hosszabban, akár a Napút hasábjain! (Szegény Szondi Gyuri gyomra hadd görcsöljön most…)

Szondi György  - Mindenkinek köszönöm a türelmet és nagyon köszönöm ezt a beszélgetést a végén! Amit mondott Tamás Orosz János, azt mintha a lelkemből csente volna. A műhelyünk azonnal és örömmel készen áll, csak szülessen meg. Nagyon szurkolok és örülök neki.

Mindenkinek köszönöm az együttlétet, az ittlétet, a türelmet, az odafigyelést! Köszönöm mindenek előtt Makkai Ádámnak azt, amit letett, azt, amit alkotott a nagyszerű Erdélyi György barátunk az ő és mások műveinek beleszövésével, ami azt hiszem, hogy mindannyiunknak nagyon nagy élmény volt. Én már másodszor láttam, de ugyan úgy lenyűgözött. Köszönöm Tamás Orosz Jánosnak a beszélgetést, Buzás Hubának, akinek el kellett már indulnia Veszprémbe, írásai tolmácsolását és Harsányi Katalinnak, akinek azon túl, hogy sikerült megszólaltatni és a lapunkban szerepeltetni, köszönöm, hogy szívét-lelkét napokon át beletette abba is: édességek és sütemények sokaságával várja önöket terülj-terülj asztalkáink szokott helyén. Ehhez mi hozzátettük a sósat, szavaim után tehát már bor, víz, falatkák és Katalin-sütemények várnak mindannyiunkat. Köszönöm!

 


[1]    Megjelent, kicsit később, ebben a lapszámban; remek, olvasásra ajánlható művek társaságában: Késő esti beszélgetés Makkai Ádámmal http://mkdsz.hu/content/view/37097/210/

[2]    Amelyen először kerültek nyilvános beismerésre a szrtálini diktatúra „túlkapásoknak” nevezett bűnei, így – többek között – a Gulag-deportálások is.

[3]    Karinthy Ferenc: Napló I.-III. Littoria Könyvkiadó, Budapest, 1993

[4]  A tárgytól természetesen nem óhajtottam eltérni, de a „városi legenda” alapját vélhetően ez az idézet teremtette: „Amikor mi a térképészeti intézetnek naiv, hiszékeny és a törvényekben járatlan embereivel, szakmunkásaival az ezerfrankosokat négyszeresükre nagyítottuk, arra gondoltunk, milyen jó volna ennek az országnak a területét is a négyszeresére nagyítani. És amikor a papírt merítettük ki abból a vízből, akkor szemünk előtt megjelentek a gyönyörű Kárpátok vizei és folyói.” (Részlet Gerő László őrnagy, a per egyik elítélt vádlottjának vallomásából). A történet számos szakirodalmából egyet mindenképp érdemes olvasóink figyelmébe ajánlanunk: http://epa.oszk.hu/00900/00995/00013/pdf/ablonczyb.pdf

[5]   https://www.degruyter.com/viewbooktoc/product/3879

[6]  John Adalbert Lukacs - születési nevén Lukács János Albert - (Budapest, 1924. január 31. –) Széchenyi-nagydíjas magyar származású amerikai történészről esik szó.

[7]   A párviadal: a nyolcvannapos párbaj Churchill és Hitler között, 1940. május 10 - július 31. (1993) ISBN 9630755998

[8]  In Quest of the Miracle Stag I-II. The Poetry of Hungary, International Association of Hungarian Language and Culture, 2003, ISBN 9632108140