Bejelentkezés|| Regisztráció
Új jelszó
Iratkozz fel
hírlevelünkre!
GYIK







A Megbékélés Chartája
II. Rákóczi Ferenc Alapítvány - Magyarságismereti Mozgótábor
Népszavazás-kalkulátor!
Legyen-e, s ha igen, milyen legyen a népesedéspolitika Magyarországon?
Egy biztosító - több biztosító az egészségügyben? A Magyar-Hon-Lap saját sorozata
KDNP
MKDSZ
IKSZ
FIDESZ
FIDELITAS
FIT
Európai Néppárt
ENP-ED MAGYAR DELEGÁCIÓ
Írj a magyar EP-képviselõknek!
Pesty László: Megsebzett Ünnep
Demokrata Online
Szövetség
ORBÁN VIKTOR
Árkád Szépirodalmi és Mûvészeti folyóirat
Dinnyés József daltulajdonos
Magyarok Háza
A szabad vasárnapért
Kismama bérlet
MTI
Magyar Krónika

Creative Commons Licenc
A Magyar-Hon-Lap cikkei a CC - Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! Licenc feltételeinek megfelelően felhasználhatók.

Felhőkép
Idõjáráselõrejelzések
Idõjárás elõrejelzés
A Magyar-Hon-Lap RSS csatornái
Hírlevelek
Hozzáadás a Google kezdõlapjához
Twitter






Bérkalkulátor
Mennyi az annyi? Bérkalkulátor a Magyar-Hon-Lapon!



Ez volt a vizitdíj-útmutató


Sajtó
Nagyon hasznos
Küldj SMS-t
Kultúra
Szótárak
KERESZTÚT
Népszavazás 2004

Átváltók

Panoráma
csak egy kattintásra!

Mit látsz az égbolton?
Be szép a Világ!
Web kamerák

Gazdaság
Tözsdeinformációk - Központi Statisztikai Hivatal- OECD statisztika - MNB

Hazai közélet - Egyesületek
1000 év törvényei
Parlament- KormányzatPártokFidelitasIKSZHatárontúli Magyarok Hivatala
Közvéleménykutatások - Választási Hivatal - KÜM EU vonal

Nemzetközi közélet - Egyesületek
Európai Unió - Európai Parlament - Európai Néppárt - Európa Tanács - CDU - Brit Nagykövetség - Capital Commentary -
Magyar Koalíció Pártja - RMDSZ - VMSZ - Magyar Emberjogi Alapítvány

Turisztika - szórakozás
Hotelek - Falusi turizmus - Utazás - Erdély - Hannover EXPO 2000 - WorldGuide - PlanetWare - Világlátó

Internet
Keresõk - Ingyen E-mail lehetõségek - Ingyen WEB-helyek - Virusirtók

Hit - vallás
Biblia
Katolikus - Magyar Katolikus Egyház - Könyvtár - Vatikán - Napi igeliturgia - Virtuális plébánia - Gyulafehérvári érsekség - Gyomaendõdi iskola - Igen c. folyóirat - HÁLÓ - Szeged Rókusi Plébánia - Dunaharaszti és Taksony plébániái - Szent Család Plébánia
Zarándok
Görögkatolikus - Parochia
Református - Parókia.net - Pasarét
Evangélikus - Magyar Evangélikus Egyház
Unitárius Unitárius Egyház -

Egyéb - Hirdetések
Álláshirdetések - SZJA és 1 %

Laudáció - Dobos Marianne köszöntéséhez Nyomtatás E-mail
További cikkek a kategóriában: Kultúra rovat
2017. September 11.

Drága Marianne, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Megbékélők!

Remélem, elfogadják tőlem az utóbbi megszólítást – úgy érzem, az alkalom helyes és megfelelő kifejezése ez, hiszen mi más, mint a megbékélés és együttműködés érzése, óhaja hozta volna Önöket ide, ma este[1], a Charta XXI Megbékélési és Együttműködési Mozgalom ünnepére; Dobos Marianne köszöntésére? Az a megbékélés, melyre hivatkozva most, hogy kicsit profán legyek, mintegy negyedórás türelmet kérek önöktől; próbáltam mondandóm „rövidre vágni”, de hát hetvenöt esztendő csak megérdemel tizenöt perc hírnevet, nem? És az a megbékélés, mely most és mindörökké, akár a történelem és/vagy történelmek kezdete óta a legfontosabb üzenet maradt mindig az utódok felé, az utókorok világának. A megbékélés békéje, a békévé oldódás megbékélése.

Az egyetlen lehetőség.

Vagy, ahogyan egy mély szépségű himnusz szól erről: „Amikor a földre jöttünk, az igaz életre születtünk, / s ehelyett bűnben éltünk, háborút, viszályt gerjesztettünk! / Egymás ellen de sokat vétkeztünk! / Kívántuk szomszédaink földjét, elvettük jószágát és kincsét! / Gyilkoltunk rabló birtokvágyból, s nem féltünk a hazugságtól! / S ki befogadott, kiűztük házából! // Nagy Istenünk, ki vagy fönn a mennyben, / Hozzád talál majd végül az ember! / Te vagy, ki mindent alkottál, és gyermeked minden élet, / megbékél hát s megtér az ország s nemzet! A földi néped!" Vígh Kristóf zeneszerző saját szövegére írt békehimnuszából idéztem itt, mely a beremendi Megbékélés Kápolna fölszentelésén hangzott el, 1998 pünkösdjén. A kápolna története egyébként, kicsit most eltérek a tárgytól, talán nem mindenki előtt ismeretes.

Kettős emlékállítás – a délszláv háború áldozatainak emléke és a Beremendről kitelepített svábok emléke előtti főhajtás – jegyében épült, alapítási szándéknyilatkozatából hadd idézzek föl most egyetlen mondatot: „Beremend Magyarország legdélibb települése, már több mint fél éve együtt élünk a menekültekkel és a háborúval”. S mit is tettek ők, már akkor? Hogy Surján László minapi írásának metaforájára utaljak: bizony, a keresztények följöttek a kazamatákból, megépíteni menekült keresztény testvéreik kápolnáját. Az összefogás szép példájaként citáltam ide ezt a gesztust; kissé olyan legyen ez az este, általa, mint maga az érzésbe, a szóba vetett hitünk – noha, nem is meglepő váltásként, hisz ismer, ki ismer, leszek én ma és itt is rezignáltabb, kevésbé ünnepélyes.

Mert, amikor nemes célról beszélek, és főhajtásra kérem Önöket Dobos Marianne előtt, beszélnem kell arról: ismerniük kell azt a hatalmas elszántságot, kitartást, sokszor emberfeletti teljesítményt, mellyel végezte és végzi gyűjtő- és kutatómunkáját; toborozza kevés számú segítőit ahhoz az alapos munkához, mi számos értéket mentett át hozzánk, évtizedek mélyéről, s menti, juttatja a sok évtizeddel utánunk érkező időkbe. Remélem, lesz még, aki rátalál arra, lesz még oly „posztulátorka”, aki ránk talál akkor. Én erről a munkáról szeretnék most szólni, s mielőtt Dobos Marianne tetteit részletezném, engedjék meg, hogy az előző programpontra is visszautaljak; arra a kötetre, Virth László remek összehasonlító monográfiájára, melyről ma ugyan bőséges, de aligha elegendő szó esett eddig, mégis, két idézetet ideemelnék abból. Az első mondat – Kodolányi Jánostól – a kötet egyik mottója: „Iszonytató az a gőgős részvétlenség, amellyel a jómódú a szegényt lenézi.”  A második pedig a szerzőtől származik, műve végszavából emelem ki „Az eszme, amit forrásaink képviseltek, ma is aktuális. Aktuális, mert létezik egy bizonyos új autokrácia és buta uraskodás, ami ma is kaszthatárokat vonna a nemzet testén belül. Aktuális, mert az élvezetekre és fogyasztásra beállított világban egyre idegenebb az áldozatvállalás, ami pedig igényként van jelen a hivatkozott életművekben.” Igen: lényeges, és igen, borzasztóan aktuális üzenet ez – kéretik eltűnődni fölötte. S látni, ennek fényében azt a nem ritkán értelmetlennek tűnő, az egyén személyes anyagi és egészségi egyensúlyát megpróbáltató, azt kockára tévő vállalkozást, mely Dobos Marianne több évtizedes kitartása mögül rajzolódik elénk – ha odafigyelünk arra.

Azt, az idő szűkössége miatt, most kerülném, hogy részletesen elsoroljam: ki mindenki szerepel eddigi életműve húsz kötetében; portrékban, életutakban, interjú-gyűjteményekben; de egy nevet azért megemlítek: Lengyel Alfonzét. Ezt a nevet egy tunéziai múzeum kertjében emléktábla örökíti meg, láthatta sok tízezer magyar turista, arra jártában, én magam is lefotóztam, de csupán Marianne munkáiból ismertem meg a tábla mögött húzódó emberi sorsot. Ahogyan egy teológus hallgató máskor Marianne munkáiból ismerte meg azt az atyát, kinek a nevét őrző emléktábla előtt sok évig majdhogynem közömbösen haladt el. Tudják, bár megy az idő, de elidőznék itt pár mondat erejéig, mégis. Hogy érteniük kell, s értenie kell másoknak is, financiális döntéshozóknak, azt, hogy mit jelent az a szó: személyes áldozatvállalás.

Sok száz a családtól, önmagunk testi-lelki harmóniájának őrzésétől, de akár csak közösségi, gyülekezeti részvételtől elvont munkaórát.

Mi rejtőzik, például, Kelemen Didák s az ő élete nyomán feltáruló Wojtech Topolinski életének feltárása, elénk állítása mögött? Sokszor lehetetlennek tűnő kutatómunka levéltárak alig ismert tartalmú polcain, a fellelt dokumentumokat megerősítő más, hasonló dokumentumok nyomainak felkutatása, baráti kapcsolatok szívós kiépítése távoli levéltárak munkatársaival, kitartó telefonhívások, e-mailek láncai, és nagyon drága könyvek beszerzése, hiszen elengedhetetlen forrásmunkák, de hazai közgyűjtemények számára korábban mégsem voltak beszerzésre méltóak; marad a sokszor megterhelő önerő előteremtése; és összevetés, összevetés, a dokumentumok elengedhetetlen összeolvasása egy szintén önkéntes munkatárssal s akkor alig ejtettem szót a technikai eszközök családi kasszából történő pótlásáról, hiszen mikor ne menjen tönkre egy számítógép, ha nem a munka intenzív szakaszában; mikor „szálljon el” egy merevlemez, ha nem akkor, amikor szükségünk lenne annak tartalmára; s mikor törjön szilánkokra a bokánk, vagy kerüljünk esetleg szívsebészek műtőjébe, ha nem a munka első összegző fázisában; s akkor, ha mindenen úrrá lettünk, s kész a kézirat, akkor derül ki: sehol sem tartunk.

Kell, mert kellene egy hozzáértő szerkesztő, korrektor, baráti áron dolgozó nyomda, és terjesztő, és tudósítás a munkáról – és nincs mellettünk senki, aki ezt kellően átlátja és megszervezi. Mondhatnék néhány példát a valóságról – de inkább más alkalommal. Ha lesz.

Bevallom, itt valóban „kihúztam” mondandómból több bekezdésnyi személyes tudósítást olyan kézirat-hagyatékokról, melyek feltárása a magyar múlt s azon belül a magyar keresztény művelődéstörténet fontos fejezetét képeznék; feltárásuk, eddig, mondjuk így, érdeklődés hiánya miatt maradt el – aki elsősorban elvégezhetné, legyünk őszinték, nem volt olyan kitartó, vagy talán áldozatkész, egzisztenciálisan felkészült, hogy ennek kedvéért sok száz munkaórát, heteket, hónapokat vonjon el a családtól, önmaga testi-lelki harmóniájának őrzésétől, de akár csak közösségi, gyülekezeti részvételtől. Sok, nagyon sok értékes hagyaték sorsa múlik ezen, sok történelmi adalék elkésett feltárása – mert azok, akik jót gondolnak, sokszor ők is szem elől tévesztik a megfelelő és hasznos jót. Elfelejtik, hogy jót – jól.

Jean Monnet nevével invitáltuk ide ma önöket, nos, idéztem én már itt az ő egyik híres mondatát: ha elölről kezdhetném, a kultúrára összpontosítanék. Csak a kultúrára. Lényeges, borzasztó lényeges mondat ez. Gondoljanak bele egy pillanatra Dobos Marianne életművének tartalmába. Politikai és társadalmi eseményeket örökít át s jelenít meg, teszi úgy, miképp valaha a szájhagyományok útján jutottunk hozzá eleink krónikáihoz; ő persze már tiszta s ellenőrizhető forrásokra hagyatkozva; s mi a történetek legfontosabb közös ismérve? Kulturális identitásunkra hat, valamennyi. Azt táplálja, azt erősíti – hisz nyelvünkben élünk, s nyelvünk himnuszt, szózatot, zsoltárokat, verseket – s nem politikai programbeszédeket suttog önmagának, ha már végképp fogyni látszik minden remény. Dobos Marianne egyik kutatása – hogy ne tűnjek csapongóbbnak a kelleténél – hogyan is kezdődött? Kíváncsi lett, na jó, ennél több, hisz mély érdeklődés ébredt benne Kelemen Didák élete iránt. Miért is? Népénekekben, fohászokban, a keresztény kultúránk teljességét jelentő népi emlékezetben őrzött Kelemen Didák alakja, vagy valamely korabeli egyház-politikai utalás, esetleg Pázmány Páter és Kelemen Didák beszédeinek textusbéli hasonlóságai vonzották? Nyilvánvalóan az előbbi megközelítés áll közel az igazsághoz.

S Topolinski atya – miért is? Mert, mondjuk ki, a keresztény hit megtartására évezredek óta ható s adott pillanatban eltéphetetlennek bizonyuló hitvallást látott megfényesedni egy keresztény kulturális küldetés nyomon követése során. Igen: emlékezetünkbe, közös nemzeti emlékezetünkbe, a történések kulturális lenyomata rögzül; minden hősiesség, elgyávulás, győzelem, vereség kultúránk erejét csökkenti, vagy növeli, s ez a nemzetek közötti összekapaszkodás, megbékélés egyetlen járható útja is. Hiszen, ismét Dobos Marianne műveibe pillantok, gondolatban, s mit látok abban? A megvallatott múlt olyan állomásait, melyekben politikusok, uralkodók, törvények, határok, háborúk, fegyverszünetek jöttek-mentek, s mi maradt egyetlen tanulságként? Sem tartós győztes, sem tartós vesztes nincs, hiába a dalok a tartós békéről; mert kiegyensúlyozott s valóban tartós békét egymás nélkül nem köthet győztes és vesztes.

* *  *

S a közös béke közös nyelve a zene, az irodalom, a szakrális szertartásrend, melyekben tudjuk, ha más-más nyelven is mondjuk, a közös szavakat. 

Talán messze kalandoztam, de azt gondolom, érthető, mire gondolok s utalok, amikor Dobos Marianne kitartó, szívós, áldozatos munkájának ismertetése helyett s mellett annak „civil” hátteréről szóltam. Fontos, lényeges, elhanyagolhatatlan momentum ez – amikor fejet hajtunk munkássága előtt, én, s arra kérem önöket, ne maradjak ezzel egyedül, én merem használni ezt a kifejezést főhajtás közben: ez, kérem, önmaga örömteli, boldog boldoggá avatása. Arról a fantasztikus kitartásról értesülünk, munkáit figyelve, mely maga a szolgálat; egy olyan küldetés, amit, kis parabolaként, Wojtech Topolinski egy félmondatával: „..magán úton fogok törekedni, titkosan megtudni, milyen tiszteletnek örvend szentünk Lengyelországban, mi történik az ő sírjánál….” húzhatunk alá. Ez a megjegyzés nem Kelemen Didák történetéhez kapcsolódik; az atya posztulátori teendőinek másik céljára utal; de én itt általános példaként említem; hiszen pontosan jeleníti meg a lényeget. Hogy nem csupán a levéltárak tartalma s a nép emlékezete, hanem a kettő együttes jelenléte, a hír, a hírünk továbbélése utódainkban, ami fontos. Ez a szolgálat lényege, ez Dobos Marianne szolgálatának lényege, ez maga a szolgálat – mert a megbékélés elengedhetetlen feltétele egymás megismerése, szubszidiaritásunk tiszteletben tartása és tartatása, a közös múlt és közös jövő érdekében nem a legkisebb, de a legnagyobb, az egyetlen közös többszörös előtti alázat. S persze a szolgálatot végzők munkájának kézzel fogható segítése; nem szemérmetlenség erre is utalnunk, hiszen maga Topolinski is – egy szerény utóiratban – azért az utazása további céljait összefoglaló leveléhez odaírja, szerényen: „Ha legálisan tudnék több pénzt kapni, akkor kérném szépen.

A záró gondolatok egyikeként kis játékra hívom Önöket. Holnap este, kérem, gondolják végig, vegyék sorra, mivel töltötték a tegnap estét, ami, ugye, e pillanatban még a ma, még a jelen. Gondolják végig, emeljék ki a legfontosabb üzeneteket, megfigyeléseiket, majd holnapután – történelmi szempontból ugye milyen beláthatatlan idő ez – üljenek le beszélgetni valakivel, akivel együtt érkeztek, vagy itt ismerték meg, s már együtt tegyék ugyanezt. Vegyék sorra, mi is történt itt tegnapelőtt. Mi az, amire tényszerűen emlékeznek, s mi az, amire már emberi léptékkel ilyen rövid idő alatt rárakódott a hozott s szerzett előítéletek, tapasztalatok, figyelmetlenségek páncélja. Ha komolyan veszik s játsszák le ezt a játékot, talán érteni fogják: miért tűnik olykor valóban lehetetlennek a megbékélés és együttélés szolgálata. S talán mindennél pontosabban fogják érteni Dobos Marianne-t, azt a szolgálatot, amit ő maga így ír le, így fogalmaz meg: „….érzelmi motiváltságom: az ismeretlen áldozat előtti főhajtás, a szenvedő ember iránti végtelen tiszteletem és szeretetem. Eredjen bárkitől, történjen bármikor és legyen bármilyen az, de az irgalmatlanság minden áldozata iránt a szívemben azonnal irgalom ébred. Amiben a legkisebb olyat találom, amihez a magam jóvátételének homokszemét hozzáadhatom, és azzal valamelyest könnyíthetek a körülöttem lévő szenvedőkön, azt megpróbálom meg is tenni. Ha lehetőségem adódik. Az interjúköteteim pedig azért készültek, hogy azokban próbáljam meg a sok jóvátehetetlent legalább a hogyan is történt történelmi valóságnak megfelelően unokáinknak is tovább mondani.”

* * *

Hatalmas munkát végez. Csöndes pironkodással adom át, e munka elismerése-  és köszönetesképpen ezt a szemérmetlenül szerény kifejezését tiszteletünknek és megbecsülésünknek, azzal a zárómondattal, mely egyben egy kinyíló ajtó is munkásságának teljességéhez. A katolikus Topolinski atya a nácik, a fasizmus embertelenségének áldozatává vált, miként számos más felekezethez tartozó igehirdető; akik, a halál felé menve, megbékéltek egymással, s méltóságot, Krisztus méltóságát s igazát üzenték a jövendőnek. Közöttük volt Varga Zsigmond református lelkész, tanúságtevő, kinek jelmondata – non videri, sed esse – mai napig csontunkba, húsunkba, szívünkbe hatoló üzenet. És üzenete a mai napnak; üzenete annak a megbékélésnek, melyért Dobos Marianne oly kimondhatatlanul sokat tesz; s üzenete, ne feledjük, a megbékéléshez vezető út eszméjének.

Non videri, sed esse.

Nem látszani, hanem lenni.

Drága Marianne, Mariannunk, köszönjük, köszönöm a Charta XXI Mozgalom nevében. 

Tamási Orosz János


[1]    Elhangzott a negyvenkettedik Jean Monnet esten, 2017. szeptember 11-én, Dobos Marianne születésnapi köszöntőjén.

 
instagram wordpress download burun estetiği hacklink elektronik sigara hacklink satış