Bejelentkezés|| Regisztráció
Új jelszó
Iratkozz fel
hírlevelünkre!






A Megbékélés Chartája
II. Rákóczi Ferenc Alapítvány - Magyarságismereti Mozgótábor
Népszavazás-kalkulátor!
Legyen-e, s ha igen, milyen legyen a népesedéspolitika Magyarországon?
Egy biztosító - több biztosító az egészségügyben? A Magyar-Hon-Lap saját sorozata
KDNP
MKDSZ
IKSZ
FIDESZ
FIDELITAS
FIT
Európai Néppárt
ENP-ED MAGYAR DELEGÁCIÓ
Írj a magyar EP-képviselőknek!
Pesty László: Megsebzett Ünnep
Demokrata Online
Szövetség
ORBÁN VIKTOR
Árkád Szépirodalmi és Művészeti folyóirat
Dinnyés József daltulajdonos
Magyarok Háza
A szabad vasárnapért
Kismama bérlet
MTI
Magyar Krónika
 Korábbi híreinkért kattintson ide!
A fiatalok felé nyit a bécsi turizmus Budapest kiemelt helyet foglal el az osztrák főváros turisztikai stratégiájában, amellyel a fiatal korosztály felé nyit Bécs - közölte a Noguchi Portell Novelli kommunikációs ügynökség.

Jelentősen növelte forgalmát a magyarországi Bosch csoport A magyarországi Bosch csoport 134 milliárd forintra növelte forgalmát a magyar piacon, ez 13 százalékkal haladja meg a 2010-es eredményt. A Magyarországon tizenegy leányvállalattal jelen lévő cégcsoport tavalyi eredményeit szerdán sajtótájékoztatón ismertette a magyarországi Bosch csoport vezetője.

Az ausztrál anglikánok is teljes egységre léphetnek a Katolikus Egyházzal Az Ausztrál Püspöki Konferencia keretében 2012. június 15-étől állítják fel a személyi ordinariátust azoknak az anglikánoknak a számára, akik az Anglicanorum Coetibus kezdetű apostoli konstitúció útmutatási alapján egységre lépnek a Katolikus Egyházzal. Ez lesz a harmadik személyi ordinariátus, amelyet XVI. Benedek pápasága alatt felállítanak: az első volt a nagy-britanniai, a második pedig az egyesült-államokbeli.

Ünnepi taggyűlésen emlékeztek Isépy Tamásra A Kereszténydemokrata Néppárt Miskolc Városi Szervezetének tagjai Isépy Tamásra, a magyar és a miskolci kereszténydemokrácia meghatározó alakjára emlékeztek, akiről a miskolci székház nagytermét is elnevezték. A KDNP múltját, jelenét és jövőjét is elemző rendezvényen részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, és Harrach Péter, az Országgyűlés KDNP frakciójának vezetője is.



A legújabb hozzászólások


Időjárás
http://www.idokep.hu/
Időjáráselőrejelzések
Időjárás előrejelzés
A Magyar-Hon-Lap RSS csatornái
Hírlevelek
Hozzáadás a Google kezdőlapjához Twitter





Bérkalkulátor
Mennyi az annyi? Bérkalkulátor a Magyar-Hon-Lapon!



Ez volt a vizitdíj-útmutató


Sajtó
Nagyon hasznos
Küldj SMS-t
Kultúra
Szótárak
KERESZTÚT
Népszavazás 2004

PAX-TV heti műsora

Átváltók

Panoráma
csak egy kattintásra!

Mit látsz ma az égen?
Be szép a Világ!
Web kamerák

Gazdaság
Tözsdeinformációk - Központi Statisztikai Hivatal- OECD statisztika - MNB

Hazai közélet - Egyesületek
1000 év törvényei
Parlament- Miniszterelnöki HivatalPártokFidelitasIKSZIKSZ - Csongrád megye - Határon Túli Magyarok Hivatala
Közvéleménykutatások - Magyar millennium - Választási Hivatal - KÜM EU vonal

Nemzetközi közélet - Egyesületek
Európai Unió - Európai Parlament - Európai Néppárt - Európa Tanács - CDU - Brit Nagykövetség - Capital Commentary -
Szent István Egyesület - Magyar Koalíció Pártja - RMDSZ - VMSZ - Magyar Emberjogi Alapítvány

Turisztika - szórakozás
Hotelek - Falusi turizmus - Országjárás - Utazás - Erdély - Hannover EXPO 2000 - WorldGuide - Világlátó

Internet
Keresők - Ingyen E-mail lehetőségek - Ingyen WEB-helyek - Virusirtók - Összetett kereső - Címtár

Hit - vallás
Biblia
Katolikus - Magyar Katolikus Egyház - Könyvtár - Vatikán - Napi igeliturgia - Virtuális plébánia - Gyulafehérvári érsekség - Gyomaendődi iskola - Igen c. folyóirat - HÁLÓ - Rókusi Katolikus Klub - Dunaharaszti és Taksony plébániái - Szent Család Plébánia
Keresztény fiatalok klubja
Zarándok
Görögkatolikus - Parochia
Református - Parókia.net - Pasarét
Evangélikus - Magyar Evangélikus Egyház
Unitárius Unitárius Egyház - Petrozsényi templom

Egyéb - Hirdetések
Álláshirdetések - SZJA és 1 %

Vendégkönyv Nyomtatás E-mail

Szívesen fogadunk minden észrevételt, véleményt, kérdést és kérést, építőjellegű kritikát honlapunk tartalmával, felépítésével kapcsolatban.

Előre is köszönjük!

Válogatás a régi honlapra érkezett levelekből

 

Hozzászólások
Keresés RSS
boriska  - mai hírlevél   |2012-05-04 13:06:31
Kedves László!
Nagyon jó olvasmány a mai hírlevél. Teljesen igazad van a baloldal megítélésében. Én még azzal egészíteném ki, hogy az MSZP USÁ-ból és Izraelből szerződtetett kampány tanácsadói, nagy mértékben hozzájárultak a hangnem elfajulásához. Ezekben az országokban divat a jelöltek múltjának kutatása. lAzt hiszem ezzel megágyaztak a gyűlölet-beszédnek. Nem a program, hanem az azt képviselő ember sárba tiprása a lényeg. Innen sajnos nagyon nehéz visszakozni.
svjoe  - Surján alelnök úr bevezetőjéhez 30.-án   |2012-03-31 23:21:43
Őszinte együttérzésem a Schmitt Pál polgártásamnak. Sajnos Köztársaági Elnökként politikai áskálódás tárgyává lett, mintha D209 lett volna 20 éve!! Több gondolat is felmerül bennem. 1. Megdöbbentem ma látva interjúját, hogy mint érintett,magyar állampolgárt meg sem hallgatták, " távollétében"döntöttek felette. Tisztelt pesti egyetem szenátus kisbetűkkel.Ez az eljárás is önmagában kritizálható, ugyanúgy mint Schmitt úr hiányos munkája, melyet annak idején l.a. megvédett és elfogadták opponensei 2.Megértem a szenátust, hogy doktori iskolájuk jó hírnevének féltése , pánikba ejtette, és 36 órán belül újabb döntést hozotak,hisz ez egy elitegyetem!!!3. A TF/ TE az önök egyetemébe mesterségesen beolvasztásra került,így különösen érdekes, hogy egy korábbi önálló intézmény kisdoktorijáról, annnak körülményeiről döntöttek.Mondhatnám , néhány apróságra saját érdekükben döntésük jogszerűsége, etikai és polgárjogi okai miatt odafigyelhettek volna. 4 A tudományos fokozatok megszerzésének egységesítését helyeselve továbbra is fennáll,annak lehetősége,hogy egy cím megszerzés szabályos körülményei ellenére 20 év műlva az akkori elvek és követelmények alapján támadható lesz - a munka és nem a személy.
Ps :remélem a jó Isten segítségére lesz Schmitt Pál únak a tudományos fokozat megszerzésében, hogy jó egészségben megvalósíthassa terveit.
boriska  - köztársasági elnök   |2012-03-28 13:05:47
Szomorú, hogy a köztársasági elnök nem érzi úgy, hogy erkölcsi kötelessége lenne lemondani vagy legalább felajánlani a lemondását. Egy ilyen hír, hogy fennáll a szöveg azonosság, de azt akkor kellett volna kifogásolni, mindenképpen árt a legmagasabb közjogi méltóságnak és ezzel a konzervatív oldalnak is.
Edóka   |2012-02-16 13:59:12
Szerintem ezzel a döntéssel az EU megbukott. Megásta saját sírját. Más nép is rá fog döbbenni, hogy csak piacnak kell, másodrendű állampolgárnak tekintik. ne szavazzon, ne szóljon bele a nagyok dolgába, csak engedje át a földet, vizet, levegőt és dolgozzon nekik éhbérét, rabszolgaként.
Edóka   |2012-02-05 22:07:36
Egyedül a "támogatom" részt töltöttem ki, semmi mást, és a rendszer elfogadta minden hókusz-pókusz nélkül.
Magam részéről örültem a kezdeményezésnek, mert akkor éppen nem tudtam részt venni a demostráción, de mégis kifejezhetem támogatásomat.
lkovacsik  - re:   |2012-02-05 18:07:28
Edóka írta:
Nem tudom ellenkezik-e a honlap szabályaival, ha igen, törlöm.

Az alábbi petíciót aláírhatják azok is, akik lélekben voltak ott.

http://www.peticiok.com/ott_voltunk_virtualis_b...


Nem értek egyet azzal, hogy virtuálisan "megismételjük" a békemenetet. Biztos vagyok abban, hogy nem több, hanem nagyságrenddel kevesebb aláírás fog öszegyűlni.

Ennek ellenére követtem a hivatkozást: rajtam ne múljon. Kitöltöttem a mezőket. Pontosabban a "Nem tetszett / jobbról / balról/" mező kivételével, mert azt üresen hagytam. Az aláírás gombra kattintás után viszont nem kerültem be az aláírók közé: a lap alján piros színnel a "Leave this email field empty." üzenetet kaptam.
Sebaj, kitöröltem az e-levél mező tartalmát. Akkor persze szólt, hogy kötelező megadni.

Hát ennyit erről a petícióról. Én is azok számát szaporítom, akik nagy örömmel részt vettek a békemeneten, de hiányozni fog az aláírásuk erről a petícióról!

Ui.:
Csak nekiveselkedtem még egyszer. Kiderült, hogy az "Igen, támogatom." mondat végére tett pontot értelmezte úgy, hogy abba a mezőbe e-levél címet írtam.
Mindenesetre feltételezem, hogy a jelenlévők tört részének van csak internet elérése, és az űrlap még azok dolgát is megnehezíti, akik értesültek róla, és aláírnák.
Jenő   |2012-02-05 13:12:05
Amennyire lehetséges, terjesztem, illetve az első pillanattól, ahogyan Edóktól megkaptam, terjesztettem.



http://www.peticiok.com/ott_volt unk_virtualis_b...
Majamama  - köszönet   |2012-02-05 10:48:50
Kedves László!
Minden reggel a napi evangélium és a családi levelek után a tőled jövő hírlevelet olvasom, nagyon tetszik közvetlen, emberi hangvétele. .
Mint egykori KDNP-s most is nektek szurkolok, hogy az alapelveket őrizzétek. Mint nyugdíjpótlón lévő hatvanas fontosnak tartanám, ha sikerülne feléleszteni a polgári köröket, mint a segítő csoportok egyikét. Szeretettel üdvözöllek! Kívánok további eredményes munkát.
H. Éva   |2012-02-04 11:47:19
Kedves László!Úgyis mint Alelnök Úr!
Kinevezésedhez én is örömmel gratulálok!
Azonkívül ahhoz, hogy mindig valahol, valahonnan és valamiről naprakészen tudósítasz. Többen vagytok kinn Néppárti képviselők, (ha alelnök nem is sok van), de ilyen összefoglaló tudósítást senkitől sem kapunk! Nagyon köszönjük!!!Jó ez nagyon!
A nagy eurószkepticizmus miatt, ami most kezd nálunk is eluralkodni, legalább Tőled megtudunk ezt, azt...amit éppen csináltok!
Csak egy ötlet! Valahogyan nem lehetne megmenteni a nagyon elrontott privatizációjú MALÉVOT???Tudom, nem lehet már bele pumpálni sok-sok pénzt, mert olyan mint a lyukas zsák, de valamilyen NEMZETI légitársaság nem lenne jó nekünk? Hiszen itt Európa közepén nagy szükség lenne rá, nekem az az érzésem és később sok hasznot hozna!!!Milliárdosok is vannak, és az államnak is kellene belőle részesedés..a svájciak nem akarnák belerakni a konvertibilis valutájukat???
Csak mint naív gondolkodó kérdezem..
Edóka   |2012-02-03 15:22:18
Nem tudom ellenkezik-e a honlap szabályaival, ha igen, törlöm.

Az alábbi petíciót aláírhatják azok is, akik lélekben voltak ott.

http://www.peticiok.com/ott_voltunk_virtualis_b...
szakura  - gratuláció   |2012-01-23 15:56:53
Kedves Surján László!
Gratulálok alelnöki kinevezésedhez!Jó munkát kívánok Néked,Magyarország érdekében!

Üdvözlettel.
schwerly Laci
Jenő   |2012-01-22 00:40:03
Hát nagy szerencse, mert a külföldi lapok biztos ráugrottak volna, és jól felfújják! Eddig is a magyarországi kormányellenes tűntetésről beszéltek egész héten az emberek.
Kiváncsian várom, az újságok holnap hogyan tálalják?
Bodor Miklós László   |2012-01-21 21:22:05
Provokátorok vagy nem voltak, vagy én voltam süket és vak!
Fényképeztem a Hősök terén, és menet közben, valamint a Kossuth téren. Interjúkat is készítettem. Holnap reggelig fel is dolgozom.
Jenő   |2012-01-21 14:18:18
Surján Lászlónak további munkájához, K. J.-nek, "cos-gratulának" a tűntetés sikeres lebonyolitásához minden jót kivánok.
(Félek, hogy szervezett provokátorok ezrével - talán tizezrével is - lesznek. Sok a mindenre kapható ember.)
cos  - gratula   |2012-01-21 12:05:07
Kedves László!


Sok munkát adott a 21-i szervezés, így utólag engedd meg hogy szívből gratuláljak
alelnöki kinevezésedhez.

Kozma József
JMKO   |2012-01-20 10:50:06
Mit kíván az IMF? ezen a címen jelent meg a 168 Óra Online a cikk amiben a Zdeborsky György közgazdász, a Magyar Fejlesztési Bank volt elnöke mondta az alábbi mondatot. Érdemes elolvasni, hihetetlen, hogy ilyen vélemény olvasható a magyar médiában, beharangozva, mint példa adó és hiteles kritika.

˝Ki kell tehát mondani végre, hogy ez egy kommunista, bolsevik vezetésű kurzus, amely kommunista gazdaságpolitikát folytat, vélekedett Zdeborsky, aki szerint ugyanakkor nem helyes, hogy ma Magyarországon a kommunista szitokszó, mert bár a komunizmus sok hibát elkövetett és ennek nagyon sok áldozata is volt, mégiscsak a nép javát akarta.˝
kéktárnics   |2012-01-20 06:22:33
Elnézést, hogy ebbe a rovatba írok, de nem találom a közelmúltban megjelent cikket a plágium botránnyal kapcsolatosan.
Szeretném javasolni a hvg-nek, hogy nyomozza le a kommunista "kiskirályok" disszertációit is, hadd szórakozzunk inkább azon. Mert ki hiszi el, hogy Horn, Medgyessy, Szanyi és még lehetne sorolni, két tudományos érvényű gondolatot képes lenne leírni.
És valamennyi tudományos értekezést publikáló MSZMP KB-és III/II fedett tisztet,doktori(kandidátusi!)disszertációikat, amelyek a korabeli Foxi-Maxin politikai gazdaságtanból vagy a bölcsészkar marxista filozófia-tanszékén születtek.

Mikor jutott idejük az elvtársaknak tudományos kutatásokat folytatni a besúgói tevékenység és a pártpolitika mellett.
Nem a párt állította-e ki a doktori címeket, mint a párttagkönyveket?
Ismerek olyan személyt Budapesten, aki titokban tartja doktori címét, de a hozzá rendelt gázsit élvezi.
Gyomorforgató, amit a köztársasági elnökkel művelnek.
Bodor Miklós László   |2012-01-20 15:30:54
Néztem, csak nem láttam.
Igazatok van!
Elnézést kérek.
Talán egyszer Strassburgban is megteszik, hasonló esetben.

Megteszik?
Várom...
Nem teszik!
Surján László   |2011-01-23 08:10:52
Kedves Miklós, egy kicsit sem voltál elhamarkodott, de valószínűleg egy másik honlapot néztél. http://mkdsz.hu/content/view/21198/202/, sőt már 21-én is olvashattál volna nálunk http://mkdsz.hu/content/view/21186/210/
Ez utóbbi írás két hozzászólást is kapott.
Úgy jártál, mint egyesek Strasbourgban a média törvénnyel.
Bodor Miklós László   |2011-01-22 21:41:42
Tisztelettel üdvözlök mindenkit abból az alkalomból, hogy sikeresen megfeledkeztetek (kollektíven!) a mai napon a Magyar Kultúra Napjáról.
Kivártam, hogy nehogy elhamarkodott legyek!
Most, 21 óra 40 perckor már azt hiszem megtehetem.
Baldrick   |2010-10-20 19:28:31
Bocsánat, de amikor én fent vagyok soha sincs senki a chat-en.
Hétvégén töbször megpróbálom.
fredi   |2010-10-19 09:38:04
Még nem is olyan régen a hozzászólások azzonnal a beírás után megjelentek az illető cikkek alatt. Most viszont előbb moderálásra kerülnek. Ez a moderálás nagyon rossz emlékeket idéz. Régen cenzurának hívták!
Surján László  - re:   |2010-10-09 13:44:26
nikky írta:
Ezek után csak azt kérdezem hogy életbe lépett-e ez a "törvény". Ha nem akkor miért van fent a cikk még mindig és miért nem módosítják?


Kedves Nikolett!
A hír arról szólt, hogy a polgármester bejelentette a dombóvári kismamabérletre vonatkozó elképzelését. Ez, mármint hogy bejelentette, ma is igaz. Hogy sikerült-e a tervezett időre megvalósítani, illetve, hogy azóta esetleg meg is szüntették, e tényen nem változtat. Arra meg sajnos nincs kapacitásunk, hogy nyomon kövessünk, mindent, amiről egyszer hírt adtunk. Ha most kitörölnénk a régi bejegyzést, az azt jelentené, hogy el sem hangzott.
nikky   |2010-10-08 21:33:39
Sziasztok!
Januártól ingyen utazhatnak a kismamák Dombóváron....
Ezt a cikket olvasva felhívtam a Dombóvári buszpálya udvart és felvilágosítást szerettem volna h tényleg ingyen utazhatok-e. A hölgy kedvesen közölte h én nem utazhatok ingyen a helyi járaton csak a 3 éven aluli gyermekem. Valami rémlik h év elején kaptam valamilyen levelet a Dombóvári polgármestertől amiben ugyan az állt. ( ingyenes a helyi járat) A polgármesteri hivatalban érdeklődtem és azt mondták h lekérik a gyed-ről az igazolást és a családi pótléktól, ha van élettársam vagy férjem munkáltatói igazolása. És elbírálják h meg kapom-e a kedvezményt ami az volt hogy a buszbérletem havi 1000 Ft lesz. Ezek után csak azt kérdezem hogy életbe lépett-e ez a "törvény". Ha nem akkor miért van fent a cikk még mindig és miért nem módosítják?

Köszönöm

Nikolett
Bodor Miklós László  - re:   |2010-09-08 07:59:45
Baldrick írta:
Tisztelt Mindenki!!
Szerintem kellene egy előnézeti képet csinálni, ami javítható. Sajnos azt veszem észre, hogy egy két elütés, vagy másolás (más karakter) miatt nem jelenik meg szinte semmi. Ezért azt sem tudjuk mit is tartalmaz amit beküldtünk. Persze lehet, hogy ez csak egyéni problemám.


Szívesen segítenék, ha sikerülne találkoznunk.
Mondjuk most a chaten...
Jenő   |2010-09-06 18:02:42
Kedves Baldrick, megkérném, fáradjon egyszer-egyszer be a Chat-be. Ezt többek nevében kértem, mert többen is óhajtjuk a társaságát, de ugyanezt cimezhetném még más hozzászólóknak is.
Várjuk Önt, várjuk Önöket egy jó kis rögeszmecserére.
J.
Baldrick   |2010-09-06 08:56:51
Tisztelt Mindenki!!
Szerintem kellene egy előnézeti képet csinálni, ami javítható. Sajnos azt veszem észre, hogy egy két elütés, vagy másolás (más karakter) miatt nem jelenik meg szinte semmi. Ezért azt sem tudjuk mit is tartalmaz amit beküldtünk. Persze lehet, hogy ez csak egyéni problemám.
MTV  - kór és kórházak   |2010-07-27 01:59:58
http://fidesz.hu/index.php?Kereso=k%F3rh%E1zak
Azért ott is történik valami.
Most egyébként nyár van, a finanszírozás helyzetét és az alig finanszírozott egészségügy helyzetét mérik fel. Ősszel lesz ideje majd hiányolni a látványos és eredményes cselekvést, bár nyilván már tavasszal is szinte késő lett volna. Talán éppen ez a legjobb pillanat, hogy akik belülről látják a gondokat nap mint nap, sőt gondolatuk is van, hogy mit lehetne másképp tenni, azok megszólaljanak.
apaHEAD   |2010-07-27 17:21:44
Igen, MTV erre mondtam, hogy rettenetes nagy semmi.
Tisztességesebb lenne megmondani, hogy bizonyos területeken megszüntetjük az ellátást, mint lassan megfojtani az adott szakirányt kipréselve az utolsó szuszt is a benne dolgozókból.
MTV  - Egészségügy. Egy lépés. ApaHead !   |2010-07-26 18:38:47
Felmerült a kérdés, hogy történik-e valami az egészségügyben is már a nyáron. Itt talán elfér a válasz:
Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár még július 7-én jelentette be, hogy módosítják a tavaly elfogadott rezidensrendeletet, amely a fiatal orvosokat 9 évig egy kórházhoz kötötte volna. A rendelet módosítása után lehetőség lesz arra is, hogy gyermekvállalás esetén a képzést megszakítsák, illetve azok, akik hiányszakmákban - például sugárterápiás szakember, traumatológus, neurológus, pszichológus - jelentkeznek rezidensnek, 50 százalékkal magasabb bérezésre számíthatnak - tette akkor hozzá.
MTV  - a tartalmi rendezettség felé   |2010-07-14 11:47:14
Kedves Szerkesztők!
A Jobbikák mintájára javaslok egy "Miért szidják ma is a FIDESZ-t?" címszó alatti gyűjtést. Oda be(s)írhatná mindenki az összes panaszát és kritikáját. Nem kellene egészen más témájú cikkek alatt is a legfrissebb (gyakran unásig ismételt és kevéssé jogos) gyalázásokat, "építő kritikát" olvasni.
Bodor Miklós László   |2010-07-10 09:13:42
Töröltem! Nem találtam a BasternákLászlóról átvett megemlékezést!
Elnézést kérek!
Marian   |2010-07-10 08:47:31
Kutyából valóban nem lesz szalonna, ezért nekem aztán olyan furcsa, hogy olyanok ülhetnek a HIR TV-ben is, akikre ez a mondás nagyon is igaz. De úgy is vezetik a műsort. Még jó, hogy ki lehet kapcsolni.
Réka  - Jobbikák   |2010-07-07 11:09:36
Megjelent kiemelt cikk a fenti címen, hogy a Jobbikról szóló pro és kontra véleményeket oda írjuk.

Sajnos, valami hiba van a programban, az alá a cikk alá nincs mód hozzászólást írni.
Administrator   |2010-07-07 11:24:49
Köszönöm a hibajelzést! Most már működik!
csőcselék  - re:   |2010-07-06 18:24:36
Kedves Baumag!

"Erős ellenérzést kelt bennem ez a Jobbik fóbia, ahelyett, hogy az ország dolgaival foglalkoznának."

A jobbik fóbiát ahogy Ön nevezi a kis Vóna Gabika, született Gabi Jesáje Tajvijó ben Naftole Hercke gerjeszti, terjeszti és qurcsány fegyenc izraeli magyar kettős állampolgár pénzeli. Tudja honnan? Az Ön és az én pénzemből. Az ő kis dédelgetett alapítványából! Barátom tájékozódjon mielőtt hülyeségeket ír!
Együtt vonulgattam többször is az Ön által preferált Jobbikos gárdával drága Barátom. Az csőcselék! (Bár megvallom jókat mulattam a pandúrokon "sünözés" közben.) Ugyanakkor beszélgettem is a fogatlan Mónika showba való fekete mellényes haspókokkal. Nem tudnak olyan dolgokat ami azért ekkora nagy volumenű forradalmároktól kitellene.
Egy pl. a sok közül. Kossuth Lajos hol halt meg, vagy ki volt Széchenyi? Válasz. Múúú. Böff "???!!!" stb. Tudom ez nem vált meg minket, de azért tükröz valamit.
Azért is nagy nagy tisztelettel megkérdezném, hogy kik lennének a Jobbik által delegált miniszterek? Vagy anarchiában olyanok nem kellenek?
Tudja van még egy két kocka a You Tubon ahogy "értelmesen" néznek a riporterre a megkérdezett gárdisták. A jóindulat nem elég barátom, ész is kell! Hogy akarja legyőzni a 2/3 os Fideszt? A mögött is EMBEREK állnak barátocskám. Maguk szerint átvertek, de azt csak az önök forradalmi hangja állítja. Ez ide kevés! Tanulni kellene még és lehiggadni! Nem fogják legyőzni a Fideszt, mert nem elég a hőzöngés a követelőzés a zászló lobogtatás és az üres locsogás. Nem elég az sem ahogy egyik prominens vezérük ocsmány hangon beszélt velem egy Fidesz rendezvényen, ahol mellette állt balóné is és csak vigyorgott. Körülöttünk döbbenet és szánakozás volt. Hát ez az intelligencia tudja. Tudja ez meg az Ő színvonaluk. Nem ereszkedek le. Azt sem egészen értem mit kerestek ott ha ennyire nem tetszik neki a Fidesz. Én is kritikus vagyok de nem frecsegek üvöltözve mint egyesek.

Tisztelettel őszinte barátja csöcselék, aki Önnel küzd a kommunisták és a tömegbe lövetők elszámoltatásáért.
Administrator   |2010-07-06 11:54:46
Nem bánnám, ha nem offolnánk szét a Vendégkönyvet, van elég cikk, ami alá bőven befértek volna az utóbbi hozzászólások.
Baumag   |2010-07-06 11:39:33
Erősödik a meggyőződésem, hogy lehet itt a Jobbik kivételével bárki az ország vezetője, a háttérből akkor is egy bizonyos csoport működteti az országot.
Példa erre a Fidesz viselkedése, akik már kezdenek az MSZP-re hasonlítani.
Erős ellenérzést kelt bennem ez a Jobbik fóbia, ahelyett, hogy az ország dolgaival foglalkoznának.
Megy minden tovább, balosskánk nagy örömére, mint ha mi sem történt volna.

.
Gombai Győző   |2010-07-06 11:17:39
Csak úgy megjegyzésként itt egy video, hogy miért nem a Magyar Nemzeti Gárdával kellene a Parlamentben foglalkozni!
http://www.youtube.com/watch?v=L5y4jUNePIg&feat...
Persze cigánybűnözés az nincs!
MTV  - Már megint   |2010-07-06 00:17:26
... a Jobbik valóban úgy viselkedik-e...
Erre a feladott labdára egy Jobbik érdemeit soroló bejegyzést vártam volna Győzőtől. Mi lett helyette?
Gombai Győző  - Már megint a Jobbik! Miért nem a Kdnp a téma?   |2010-07-05 18:17:35
Úgy tűnik téma híján Surján (és a Magyar-Hon-Lap) rászállt a Jobbikra - a mai hírlevél legalább is ezt tükrözi. No meg az is, hogy előrángatták valahonnan Kende-lényt és lovat adva alá, folytatják a tavaszi mocskolódást, a Jobbik besározását. Pedig a Fidesznek, de a Kdnp-nek is lenne mit tenni!
"Hogy a Jobbik valóban úgy viselkedik-e a Parlamentben, ahogy Olvasónk látja, megítélni nem tudom." - írja Surján. Aranyos. Igazi pilátusi kiszólás.
Jenő   |2010-07-01 15:43:31
Bocs!
Elmulasztottam köszönteni névnapjuk alkalmából a Lászlókat.
Minden Lászlónak boldog névnapot kivánok, egyben üdvözlök minden idelátogatót.
J.
Baldrick  - re: Más   |2010-07-06 08:02:37
....
csőcselék  - Más   |2010-06-29 19:19:55
Kedveseim!
Én ugyan nem vagyok egy értelmiségi, de azért tennék némi megjegyzést.
Valamikor Orbán Viktor Vendégkönyvének voltam lelkes beírója. (Sajnos megszűnt.)
Csak egy melós lévén, biztosan nem látom jól, de a marakodás már most megindult a nagyokosok között. Hát ezért is jutottunk ide.
Egy biztos, hogy nem fogok ehhez asszisztálni. Értelmiség? Mi az? Aki annak mondja magát? Bocs de ez kevés!
Gyűlölködés, pénzéhség, bizalmatlanság, szó facsargatás? Higgadjunk már le! Én sem járok Audival munkába. De KEMÉNYEN DOLGOZOK és nem csak a pofámat jártatom!!! Hol az összefogás? Csak eddig tartott? Vagy már hat a komcsi aknázós ideológia? Akkor minek szavaztunk? Érthetetlen ahogy buta vak majomként két hónap után emberek reagálnak minden "apró" jelre. Hol van a türelem, tolerancia, és a SZERETET?

"Szégyen is, de elsősorban az általam régen hangoztatott gyávaság.
A Fidesz is mindig csak azt tudta lehetetlené tenni akinek nincs módja védekezni. Mondjuk Magyarország 1/3 -át. Az igazi bűnözőkhöz és a liberálisokhoz hozzá sem mer nyúlni.
A 29. pontos nyalókáért lehet, hogy nagy árat fogunk fizetni."
Hát erről beszélek. Ez az ember hol él? Inkább úgy helyes a kérdés MIBŐL?
Baldrick  - re: Én is kockázati tényező vagyok?   |2010-06-26 20:07:37
Gombai Győző írta:

Szégyen! Többek között a 2/3-os többség szégyene is!


Tisztelt Gombai úr!

Szégyen is, de elsősorban az általam régen hangoztatott gyávaság.
A Fidesz is mindig csak azt tudta lehetetlené tenni akinek nincs módja védekezni. Mondjuk Magyarország 1/3 -át. Az igazi bűnözőkhöz és a liberálisokhoz hozzá sem mer nyúlni.
A 29. pontos nyalókáért lehet, hogy nagy árat fogunk fizetni.
Gombai Győző  - Én is kockázati tényező vagyok?   |2010-06-25 19:15:42
Ma közölte Schmitt Pál házelnök a "C" típusú nemzetbiztonsági ellenőrzés eredményét a Jobbik-frakció érintett tagjaival.
Miután a képviselők múltjában és jelenében nincs semmi takargatnivaló, ragaszkodunk ahhoz, hogy az elkészült szakvélemények nyilvánosságra kerüljenek - hangsúlyozza közleményében a Jobbik.
Ennek szellemében a Jobbik érintett tagjai semmilyen titoktartási nyilatkozat aláírására nem voltak hajlandóak. Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AVH) által készített szakvélemény megállapításai ellen Pintér Sándor belügyminiszternél panaszt nyújtunk be, nyilvánosságra kerülése érdekében pedig az ombudsmanhoz fordulunk. Egyik képviselő kapcsán sem tártak fel bűncselekményt, szabálysértést, pénzügyi visszaélést, vagy jogellenes, veszélyes kapcsolati rendszert. Nincs egyetlen konkrét, pontosan megfogalmazott és feltárt kockázati elem a szakvéleményekben, viszont súlyos tévedéseket tartalmaznak. A szakvélemény csupán arra szorítkozik, hogy politikai kampánynyilatkozatokat minősítsen.
Staudt Gábor, a Jobbik jogi kabinetjének elnöke kiemelte: Az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal egy törvényesen bejegyzett és működő párt képviselőinek politikai nézetrendszerét nyilvánította nemzetbiztonsági kockázatnak. Ez súlyosan alkotmányellenes, sérti a nemzetközi normákat, a diktatúra korszakát idézi. A törvénytelen eljárás egyszemélyi felelőse Balajti László, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója, akivel szemben a Jobbik büntetőfeljelentést tesz és nagy összegű polgári jogi keresetet is benyújt. A fentieknek súlyos üzenetértéke van, jelenleg egymillió jobbikos szavazó jelent Balajti László szerint nemzetbiztonsági kockázatot.
A Jobbik mindent megtesz annak érdekében, hogy az AVH-s főigazgató és hivatala, most először az életében, bíróság előtt is vállalja tetteiért a felelősséget. Mivel Vona Gábor továbbra is fenntartja személyi javaslatait, ezért az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának kell állást foglalnia az ügyben, amely eljárás során ragaszkodunk a nyilvános üléshez - közölte Staudt.

Szégyen! Többek között a 2/3-os többség szégyene is!
Lacikám   |2010-06-25 13:37:49
Szomorúan olvasom, hogy sok munkahely megszünhet a dohány iparban. Nekem egy régi felfogásom az, hogy nem minden rossz válik ártalommá.
Most talán ezek a munkaadók/vállalók át térhetnek gyógynővény termesztésre?
Jenő   |2010-06-25 13:32:59
Arra gondoltam, bemásolom ide a mai körlevelet, nehogy "valaki" figyelmét "véletlenül" elkerülje, meg bizonyos részeket kiemeltem, hogy tudja, mi az, amit neki feltétlenül el kell ferditenie.
J.

Friss MHL 10-06-25

Kedves Olvasónk!
A magyar médiatörvényt bírálja az EBESZ, halljuk a kiemelt hírt, majd részleteiben megismerve már azt olvassuk: a médiacsomag jövő hétre parlamenti szavazásra kitűzött részének leállítására hívta fel a magyar kormányt csütörtökön az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselője, Dunja Mijatovic. Nem ugyanaz. Szó szerint véve ugyanis a közlemény, a nyilatkozó hivatalos titulusának feltüntetése mellett is, magánvélemény, mindaddig, amíg nem testületi álláspontot tükröz. A részletek kibontása újabb csúsztatást leplez le: "hívta fel a magyar kormányt" áll a magyar fordításban, holott ma még semmilyen hivatalos felszólításról nem beszélhetünk. És majd később sem, hiszen Mijatovic majdan hivatalos véleményformálóként sem adhat utasítást a magyar kormánynak; nos, ezen apró példa is bizonyíthatja a médiatörvény létrehozását. Amely egyfelől határozottá teszi, hogy mindenkinek joga van az események megismeréséhez, másfelől szabályozza és szankcionálja azok közzétételének formáját. Ami, vélhetően, inkább hasznunkra, mintsem kárunkra válik. Egyébként pedig, ha már összefüggések, akkor érdemes azzal is foglalkoznunk: Mijatovic néhány napja az olasz sajtótörvényt is bírálta. Felháborítónak nevezte azt, hogy az olaszok döntöttek: egy készülő új jogszabály korlátozná a bírósági vagy a rendőrségi nyomozással összefüggő dokumentumok közzétételét a per kezdete előtt. Mijatovic külön bírálta azt a passzust is, amely a kiadókat 450 ezer eurós, az újságírókat 10 ezer eurós pénzbüntetéssel vagy harmincnapos elzárással fenyegeti arra az esetre, ha egy per kezdete előtt hangfelvételeket szivárogtatnak ki, és azt is, hogy börtönbüntetés fenyeget bárkit, aki nem "hivatásos újságíró", és az érintett előzetes beleegyezése nélkül film- vagy hangfelvételt készít valakiről. Nos, így, együtt, amolyan "csomagban" szemlélve az EBESZ álláspontjaként ismertetett Mijatovic-nyilatkozatot, talán rádöbbenhetünk: kissé falsul szól ez a szabadosan pártolt vélemény-szabadság korlátozásról szóló szabad-asszociációs riogatás. Mert, bizony, éppen ideje, hogy - ha már ennyire eldurvult a világ - szigorú törvény korlátozza az információk visszatartását, elferdítését, meghamisítását, mindezzel mindenekelőtt a sajtószakma hitelességének visszaállítását szolgálva. Mi, a magunk részéről, a jövőben is ezt tekintjük feladatunknak.
Tartsanak velünk ma is. Szép napot kíván a

szerkesztőség
Baldrick  - re:   |2010-06-21 09:44:32
Bodor Miklós László írta:
A mai körlevélben ismertetett állami föld-elővásárlási jognak őszintén örülök!

Különösen, ha kiegészül a tartósan itt
élő, ténylegesen gazdálkodásból élő magyar állampolgároknak történő tovább értékesítés elvével is.


Én is örülők, de ez csak akkor működik, ha,  jól választunk. Mint tudjuk mi választunk, de egészen mások döntenek. Amennyiben így történik majd szép csendesen lemondanak az elővásárlási jogról.
Bodor Miklós László   |2010-06-20 15:39:43
A mai körlevélben ismertetett állami föld-elővásárlási jognak őszintén örülök!

Különösen, ha kiegészül a tartósan itt
élő, ténylegesen gazdálkodásból élő magyar állampolgároknak történő tovább értékesítés elvével is.
Gombai Győző  - Június 4.   |2010-06-04 09:03:32
http://www.youtube.com/watch?v=gax39MSAxnQ&feat...
A mai naphoz tulajdonképpen nem nagyon illik más fajta hozzászólás. Imádkozzunk!
Jenő   |2010-06-04 02:13:58
Kádvezs Hon+polgár, látom össztüzet zúditottak a fejére, pont ezért is időszerű lenne az az irás. 
Megtaláltam, de most meg Surján úr intelmei miatt nem bátorkodom föltenni, pedig nagyon "idevág" még most is.

Merészkedjen be talán a chat szobába, ott lehet "magánbeszélgetni," bár az utóbbi időben én sem sokat voltam ott, mert fölöttem is csapkodnak a hullámok, és nem szeretek vizes lenni.
Üdvözlöm.
Surján László   |2010-06-03 12:12:42
A Vendégkönyv a honlap felépítésével, tartalmával kapcsolatos bejegyzésekre szolgál.
Sajnos nincs elég idő az ide nem tartozó bejegyzések törlésére. De talán a felére csökkenne a beírások száma, ha megtennénk. Sok az írni igen, de olvasni nem tudó.
Bodor Miklós László  - re: Re: Bodor Miklós László |2010-06-02 14:04:4   |2010-06-02 19:42:10
hon-polgár írta:
Nem vagyok ideges típus, így nem is ezért írtam nagybetűvel.
Mindössze egy Lendvai Ildikó nevű nőszemély, nyilván magából kiindulva született mondását próbáltam idézni vele.
(Gyengébbek kedvéért: Lassan mondom, hogy Orbán Viktor is megértse: nem lesz gázáremelés...mondta Lendvai I. az előző kampányban)
Utalva ezzel egyben BML és Lendvai I általam észrevenni vélt hasonlóságaira.

Belátom reménytelen vállalkozásba fogtam, így feladom. Aki nem akar vagy tud valamit megérteni, azt időpocsékolás győzködni.
Még ha tényleg lassan mondanám, vagy ehelyett akármekkora betűkkel is írhatnám a mondandómat, BML akkor is azt olvasná ki belőle, amit éppen jónak lát. Ez egyfajta megszállottság ami míg nem okoz közveszélyt, semmi gond vele, de jobb ha békén hagyják. Én ezt teszem.

T Szerkesztők!
Nem üti meg az idézett beírás a mocskolódás szintjét?
Nem kéne moderálni?
hon-polgár  - Re: Bodor Miklós László |2010-06-02 14:04:44   |2010-06-02 14:27:12
Nem vagyok ideges típus, így nem is ezért írtam nagybetűvel.
Mindössze egy Lendvai Ildikó nevű nőszemély, nyilván magából kiindulva született mondását próbáltam idézni vele.
(Gyengébbek kedvéért: Lassan mondom, hogy Orbán Viktor is megértse: nem lesz gázáremelés...mondta Lendvai I. az előző kampányban)
Utalva ezzel egyben BML és Lendvai I általam észrevenni vélt hasonlóságaira.

Belátom reménytelen vállalkozásba fogtam, így feladom. Aki nem akar vagy tud valamit megérteni, azt időpocsékolás győzködni.
Még ha tényleg lassan mondanám, vagy ehelyett akármekkora betűkkel is írhatnám a mondandómat, BML akkor is azt olvasná ki belőle, amit éppen jónak lát. Ez egyfajta megszállottság ami míg nem okoz közveszélyt, semmi gond vele, de jobb ha békén hagyják. Én ezt teszem.
Bodor Miklós László  - re: Re: Bodor Miklós László   |2010-06-02 14:04:44
hon-polgár írta:
Nagyjából kitaláltam a válasz tartalmát közben, de köszönöm a pontosítást és a felvilágosítást.

Sajnálom, ha ez volt kiolvasható a mondataimból.
Vagy én fogalmazok rosszul, vagy aki olvassa akar szándékosan olyat belemagyarázni, amit nem tartalmaz.

Megkísérlem a fentiek figyelembevételével utoljára pontosítani:

Semmiféle öntörvényű, pártkötődésű, és katonai mintára szervezett fegyveres, vagy fegyvertelen szervezetet nem szeretnék az országban látni, és remélem az új kormány sem.

Az őrző-védő cégekkel NEM SZIMPATIZÁLOK (LASSAN MONDANI NEM TUDOM ÍRÁSBAN, HOGY ÉRTHETŐBB LEGYEN)
Viszont törvénytisztelő állampolgárként elfogadom működésüket, ha azok a hatályos törvényi kereteken belül történnek. Ha rajtam múlna, nem is engedélyezném de minimum a külföldi tulajdonú efféle cégek működését megtiltanám, vagy korlátoznám.


Tehát nincs másra szükség, mint nemzet ellenes kormányzásra, törvényhozásra, és törvény alkalmazásra!
Oszt az idegen érdekeket biztosító fegyveres, egyenruhás alakulatok bármilyen tevékenysége máris elfogadottak a hon-polgárok számára.
Ha idegen felderítő gépek földérintéses tevékenysége jő, vagy más agresszió, az is, mert az állami hallgatólagos hozzájárulás megvan.
Sántít az igazság, pontosabban jog érzete drága jó hon-polgár.
Még, ha nagybötűsen kiabálja is vissza a választ.
Ideges tetszik lenni?
Már idéztem a berthold-brechti kisboci monológját a hentesüzlet előtt, amint kifejti a többi marhának, hogy a borjúpörkölt legendája szemenszedett hazugság!
hon-polgár  - Re: Bodor Miklós László   |2010-06-02 11:54:56
Nagyjából kitaláltam a válasz tartalmát közben, de köszönöm a pontosítást és a felvilágosítást.

Sajnálom, ha ez volt kiolvasható a mondataimból.
Vagy én fogalmazok rosszul, vagy aki olvassa akar szándékosan olyat belemagyarázni, amit nem tartalmaz.

Megkísérlem a fentiek figyelembevételével utoljára pontosítani:

Semmiféle öntörvényű, pártkötődésű, és katonai mintára szervezett fegyveres, vagy fegyvertelen szervezetet nem szeretnék az országban látni, és remélem az új kormány sem.

Az őrző-védő cégekkel NEM SZIMPATIZÁLOK (LASSAN MONDANI NEM TUDOM ÍRÁSBAN, HOGY ÉRTHETŐBB LEGYEN)
Viszont törvénytisztelő állampolgárként elfogadom működésüket, ha azok a hatályos törvényi kereteken belül történnek. Ha rajtam múlna, nem is engedélyezném de minimum a külföldi tulajdonú efféle cégek működését megtiltanám, vagy korlátoznám.
hon-polgár  - Re:Jenő |2010-05-21 14:21:55   |2010-06-02 11:38:14
Az ígéret így szólt:
Egy hölgyismerősömnek van egy idevágó -elég régi- irása. Talán nem törlik, ha később fölrakom Önnek, de meg kell találnom.-Bár pont a napokban küldtem el valakinek, tehát elő fog kerülni.-

Párbajra szerintem azért sem fog sor kerülni, mert ellenvélemény miatt ezt sohasem tenném.
Elnézést a hosszú hallgatás miatt, de csapkodnak a fejem felett a hullámok - nemcsak a sok eső és az árvizek miatt...
Bodor Miklós László   |2010-06-02 07:55:16
Valami változik?
http://videa.hu/videok/hirek-politika/ci ganyvajda-a-ciganybunozesrol-ciganybunozes-fidesz- magyar-garda-m3mIItKuaWWSPHGF

Előnyére?
Igen.
Gombai Győző   |2010-06-01 12:03:49
Többször fölvetődik a Feldmájer nyilatkozatra alapozva, hogy majd izraeli állampolgárok is tömegesen kérik a magyar állampolgárságot az új törvény kapcsán. A Hunhíren meg is jelent egy jegyzet ezzel kapcsolatban.
Ez így van, kérhetik. A tisztességes törvénykezés faji, etnikai, vallási alapon nem tesz különbséget, elvégre nem tótország vagyunk!
Az már egy más kérdés, hogy egy terrorista állam (Izrael) állampolgára jelent-e akkora nemzetbiztonsági kockázatot ránk nézve, ami miatt nem kapja meg a magyar állampolgárságot?
Szerintem nagyon is jelent!
Baldrick   |2010-05-31 19:21:46
Igaza van BML-nek .
Valami nem stimmel itt. Én sem tudok valami miatt felhőtlenül örülni. Ezek nem olyanok, hogy behúzzák fülüket , farkukat és eloldalognak. Túl simán megy itt minden. Vagy csak annyira megszoktuk a megalázást és a vereséget, hogy nem tudunk már semmiben sem hinni. Adja Isten, hogy rosszul lássam és érezzem. Csak akkor nyugodhatunk meg, ha börtönben lesznek. Ne adjunk nekik többé lehetőségeket. Azt sem tudom, hogy a kettős állampolgársággal nem adtuk meg a lehetőséget azoknak is akiket más nem szívesen látunk a hazánkba?
Bodor Miklós László   |2010-05-31 17:51:38
A mai körlevélben olvastam.
"Nos a liberális társaság rendezetlen sorokban elvonult, nincs látótérben. "

A körlevélben foglaltakkal ezt a mondatot kivéve egyetértek.
Nem vonultak el!
Az igaz, hogy nincsenek látótérben.
Vedlés után vannak. Más bőrt húztak.
Itt vannak!
Ne higgyjétek el hogy elvonultak.
Ha elhiszitek, négy év múlva újra hatalomra kerülnek!
Addigra a Clausewitzi mondást a demokrácia "békés" viszonyaira transzformálva:
1., Szervezetüket szét kell zúzni, meg kell semmisíteni.
2., Eszközeiktől meg kell fosztani őket.
3., Pártolóik szemét fel kell nyitni. A hatalomért folyó további küzdelem iránti akaratukat meg kell törni! Szövetségeseket kell keresni, és azokhoz hűnek lenni!
Baldrick  - re: Re: Baldrick - re: Re:Jenő |2010-05-12 18:38:   |2010-05-22 09:20:29
Idézet:
Az államot, mint közösséget többek közt az élteti, hogy tagjainak védelmet, jog- és közbiztonságot nyújt.
Ugyanúgy ahogyan nem örülnék magán bíróságoknak és önbíráskodásnak, ugyanúgy nem örülök semmiféle magán erőszakszervezetnek sem. Ez az állam dolga, és a jelen politikai rendszerben választott képviselők útján ellenőrzött módon teszi ezt. El tudok képzelni önkéntes alapon szerveződő - extrém helyzetekben bevethető kisegítő erőket. de kizárólag állami felügyelettel, és irányítással/ellenőrzéssel.


Ez jogállamra vonatkozik. A kérdés csak az, hogy hol volt az elmúlt 20 évben kis megszakításokkal jogállam? Aki a Gárda eddigi működése ellen foglalt állást, nehéz kimondani, de egyértelműen a nemzet becsületes része ellen, és a egy kisebbség bűnei mellett foglalt állást. És még egy nagyon fontos. Magáévá tette a hazánkban nem kívánatos szélsőséges uszító antimagyar kisebbség vagy felekezet ( ezt is el kéne már dönteni) megosztó véleményét, és ezt terjeszti tovább.
Elnézést ha erősen fogalmaztam, de a gyengék sajnos elhullottak, még nem létezett a Gárda szolidaritása.
Bodor Miklós László  - re: Re Bodor Miklós László |2010-05-18 15:31:32   |2010-05-21 15:19:51
hon-polgár írta:
"Nekem az a sőt tetszik nagyon.
Árulkodik! "

Miért tetszik, és miről árulkodik?


hon-holgár!
Rólad árulkodik.
Arról , amit később árulkodó módon kifejtettél. Az Inkal Security, a Maccabi (bár arról ma nem szokott szó esni, de ettől még van!) stb. fegyveres testületek iránti szimpátiáról, ami ugy-e törvényesen működik, fegyveres szervezetként.
Hogyan is írtad? "Az őrző védők szerintem hatályos törvények jogosítványok és engedélyek szerint működnek, és ez a nagy különbség köztük és a Gárda közt.
Ezért bármennyire is ellenzem a működésüket, mégis elfogadom, hisz a törvényeket és jogosítványokat a választott törvényes képviselők által irányított, működtetett szervezetek alkották meg."
Ögyezs!- mondaná Tankovics bácsi
Jenő   |2010-05-21 14:21:55
Jónapot Hon+polgár! Ok., kard avagy pisztoly? A kesztyűm sajnos már "egyujjas." A korom miatt. És a korom miatt már azt is elfelejtettem mit igértem. (Meg a szélhámosságom miatt is. Lassan kitiltanak.) Tehát mit is igértem?
hon-polgár  - re: Jenő |2010-05-13 20:03:44   |2010-05-21 12:41:47
Kedves Jenő!
Tényleg nagyon egy követ fújtunk eddíg. Még valaki azt is hihette, hogy akár egy személyről van szó, aki a maga igazát megduplázva próbálja meg bizonyítani.

Úgy tűnik tényleg nem értünk most egyet.
Az előbb feltett hozzászólásomban próbáltam bizonygatni, hogy miért ruházta fel magát szerintem mégis a Gárda "erőszak monopóliummal"
Itt a módszereivel sem és azzal sem értek egyet, hogy önkényesen "szolgálatba helyezi magát" ha úgy gondolja. Miközben erre semmiféle törvényi felhatalmazása sincs.
Ez utóbbin ugyan lehetne változtatni, de nem hiszem, hogy erre valaha is sor kerülne. Különös tekintettel a korábbi feloszlatásra...

Az őrző védők szerintem hatályos törvények jogosítványok és engedélyek szerint működnek, és ez a nagy különbség köztük és a Gárda közt.
Ezért bármennyire is ellenzem a működésüket, mégis elfogadom, hisz a törvényeket és jogosítványokat a választott törvényes képviselők által irányított, működtetett szervezetek alkották meg. És ebben az is benne van, hogy ezt bármikor megváltoztathatják a közakaratnak megfelelően.

A mellény ügyben pedig szerintem annak ellenére, hogy a leírtakban sok igazság van, azért más a helyzet. Lehet hogy egyben ez csapdahelyzet Vona számára. Ugyanis semmiképpen nem lehet jó politikus a választása szerint.

"- Ha a választóinak csak egyszerűen meg akar felelni fölveszi a mellényt.
- Ha viszont a választóinak tett igéreteit akarja megartani, akkor nem veszi föl a mellényt. "

A 22-es csapdája a jelen esetben a következőből adódik: A mellény felvétele is a választóinak tett ígéret.

És szerintem nem teheti meg szavahihetőségének az elvesztése nélkül, hogy a politikus megoldást választva, ezt csak megfelelési kényszerként kezelve, egyszerűen kihagyja a vállalások közül.

Azóta már kiderült, felvette.
Szerintem nem tehetett mást, még akkor is, ha időben rájött hogy nem kellett volna.....

Az említett írásra kiváncsi vagyok, bár lehet hogy csak késéssel tudom elolvasni, és reagálni rá, mert eléggé csapkodnak a fejem felett a hullámok - annak ellenére, hogy nem árvízsujtotta vidéken élek. Bár a pincémben azért van vagy fél méteres víz, de már kezd visszahúzódni, amire egy kis szivattyúzással rá is egítek a szomszédokkal együtt.
hon-polgár  - Re: Baldrick - re: Re:Jenő |2010-05-12 18:38:11   |2010-05-21 12:20:17
"Nincs fegyvere, nem üt meg senkit, csak fegyelmezett viselkedésével és létszámával véd és megelőz."

Lehet hogy még nincs fegyvere, és nem is ütött meg senkit. De az biztos, hogy a "fegyemezett viselkedésével és létszámával" semmit sem tud hatékonyan és tartósan megelőzni és megvédeni. A "békés" demonstrációk is ellendemonstrációkat válthatnak ki, és ez a nagy fegyelmezettség és erőszakmentesség is csak addíg tartana.

Az államot, mint közösséget többek közt az élteti, hogy tagjainak védelmet, jog- és közbiztonságot nyújt.
Ugyanúgy ahogyan nem örülnék magán bíróságoknak és önbíráskodásnak, ugyanúgy nem örülök semmiféle magán erőszakszervezetnek sem. Ez az állam dolga, és a jelen politikai rendszerben választott képviselők útján ellenőrzött módon teszi ezt. El tudok képzelni önkéntes alapon szerveződő - extrém helyzetekben bevethető kisegítő erőket. de kizárólag állami felügyelettel, és irányítással/ellenőrzéssel.
"Megelőző és védő" feladatokat önhatalmúlag magára vevő szervezet pedig akkor is erőszakszervezetnek minősül számomra, ha egyenlőre csak "fegyelmezettségével és létszámával" teszi ezt. Az államtól - és a jelek szerint a törvényeitől is - magát önkényesen függetlenítő szervezetre meg különösen semmi szükség egy jogállamban.
hon-polgár  - Re Bodor Miklós László |2010-05-18 15:31:32   |2010-05-21 11:54:44
"Nekem az a sőt tetszik nagyon.
Árulkodik! "

Miért tetszik, és miről árulkodik?
Lacikám  - Homokozó.   |2010-05-20 20:44:36

Milyen népszerű a "Homokozó" című iromány. Sokunknak fájó, hogy választott képviselőink gyerekek módjára viselkednek, a mi pénzünkön. Meg kell jegyeznem, ezt a cikket vagy ehhez nagyon hasonlót már évekkel ezelőtt is olvastam. Ez nem egy csak most fel merült probléma.
Bodor Miklós László  - re: majdnem tökéletesen megelégedve   |2010-05-19 10:49:59
MTV írta:
BML írta:
Remélem, MTV -t kielégíti a bővebb kifejtés.
Köszönöm a részletességet, elsősorban az Aranybulla előtti alkotmányosságról vártam bővebb értekezést, mert ez az, ami a felejtés homályába veszett. Mintha 1222-vel kezdődött volna minden. Bár az elsőség önmagában nem érdem, lehet ennek feltételezése a motiváló erő, amiért majd BML, vagy talán egy másik olvasó egyszer bemutatja a többi (Magna Charta előtti) európai "alkotmány"-t is.



A Kr.u. 1000 től alkalmazott Szent Istváni alkotmány magyar fordításának elfogadott hitelességű (!) kivonatos szövegét megtalálhatnád benne.


Bővebben a témáról Hóman Bálint. Magyar Történet, ugyanő: Szent István, Tasnádi Nagy Gyula, Horváth Mihály, Bartoniek Emma, Mályusz Elemér kutatási eredményeit ajánlom.
A hiteles okiratok hiányát talán Batu kán, Szulejmán, és a Habsburg ház jelesein kellene számon kérni .
Én elnézést kérve a honlap szerkesztőitől a terjedelmes tár foglalásért, befejeztem ezt a témát itt.
MTV  - majdnem tökéletesen megelégedve   |2010-05-18 22:19:40
BML írta:
Remélem, MTV -t kielégíti a bővebb kifejtés.
Köszönöm a részletességet, elsősorban az Aranybulla előtti alkotmányosságról vártam bővebb értekezést, mert ez az, ami a felejtés homályába veszett. Mintha 1222-vel kezdődött volna minden. Bár az elsőség önmagában nem érdem, lehet ennek feltételezése a motiváló erő, amiért majd BML, vagy talán egy másik olvasó egyszer bemutatja a többi (Magna Charta előtti) európai "alkotmány"-t is.
Bodor Miklós László   |2010-05-18 15:31:32
Idézek. "Egyébként én a munkásőrségtől is irtóztam, de a Gárdát sem szeretem.Sőt az őrző-védő feketeruhásokkal szemben is fenntartásaim vannak."

Nekem az a sőt tetszik nagyon.
Árulkodik!
MTV  - ...   |2010-05-18 22:18:35
Törölve, mert közben felkerült BML teljes írása.
Administrator   |2010-05-18 10:59:44
BML válaszának 1. része:

Udvariasságból vegyük előbb a Magna Chartát:
1215.06.15.-én a Plantagenet házból való I. (földnélküli) János adja ki a nem előzmények nélkül való, később Magna Charta néven évszázadokra kiható ősi Angol Alkotmányként működő okiratot.
I. Henrik (Hódító Vilmos legifjabb fia, Henrik, a Beauclerc (tudós) melléknevű...) 1091.- re datált szabadságlevelének megismétlése és kibővítése.
A Magna Charta bevezetésből és 63 részből áll, tartalma szerint kilenc részre osztható. Szavatolja az egyházi rend, a nemesség, a bérlők és a városok jogait és kiváltságait. Szabályozza a kereskedelmet, a vám- és pénzügyeket, a jog és az igazságszolgáltatás reformját. Rendelkezései szerint az igazságszolgáltatást senkitől nem tagadhatják meg, illetve nem lehet késleltetni; szabad embert tárgyalás nélkül nem lehet elítélni; jogszerű ítélet nélkül nem lehet letartóztatni, bebörtönözni, megfosztani birtokától, száműzni vagy más módon zaklatni. Nevezetes záró rendelkezése szerint egy 25 báróból álló bizottság a királyt erőszakkal is rászoríthatja a Magna Charta betartására.
A Magna Charta időben és tartalomban is közel áll a magyar Aranybullához, amelyet hét évvel később, 1222-ben adott ki II. András király. A két törvényt sokan és sokszor összehasonlították, és sokáig tartotta magát az a nézet, hogy az Aranybulla az angol anyag átvétele. Ez egyértelműen nem bizonyítható, a mai vélemények szerint a két szöveg hasonlósága inkább a társadalmi viszonyok és mozgások hasonlóságából ered. Mindkettő bevezetése a régi királyok által adományozott "szabadságok" megerősítéséről szól, és mindkettő végén található (bár nem egyforma terjedelmű) ellenállási záradék, amelyet a későbbiekben sokszor idéztek.
Jóllehet az angol okirat hét évvel korábbi keltezésű a Magyar ős-Alkotmányként tisztelt Aranybullánál, de sorsa, alkalmazása eltérő.
Míg a Magna Chartát kiadmányozó uralkodó nem tartotta magát annak passzusaihoz, a mi törkezésünkben alapvetésnek számított az Ország, és uralkodója viszonylatában.
A Magna Charta megsemmisítése céljából I. János a még a pápához is fordult, és minden módon tett a törvényei el lényegtelenítéséért. 1216. október 19-én meghalt, a trónon fia, III. Henrik követte, aki négy alkalommal is megerősítette.
Most nézzük a Magyar Alkotmány keletkeztetését, és hatályát:
Szent István királyunk tényleges uralkodása 997.- től, I Géza fejedelmünk halálától eredeztethető.
A keresztény királyság kezdetének dátuma köztudottan 1000.augusztus 15. E napon koronáztatott meg Esztergomban, gizellával - feleségével egyetemben.
Horváth Mihály könyve így fogalmaz: (A mű fejezet címe:Az ország alkotmányos elrendezése. 2§.)"... De nem egyedül a királyi cím fölvétele teszi ez évet történetünkben egy új korszak kezdetévé. Ettől veszi eredetét az etelközi ős szerződés alapjain nyugvó alkotmányunk bővebb kifejtése is."
A Szent Istváni alkotmány, s kormányforma vázlatosan a következő:
I. Az ország államformája keresztény-elvű királyság.
Feje a király, akinek munkáját (uralkodását ) a nádorispán segíti.
A rendek:
1. főnemesség,
2.főpapság
3.köznemesség
II.Vármegye rendszer a várispánok vezénylete alatt. A várjobbágyok vitézlő osztályának segítségével.
III.Birtok rendszer. Vagyonbiztonság.
IV.Az igazság, az igazgatás módját , rendjét, a törvényszék összetételét akként szabályozta, hogy a nádor, és a király kötelessége a megyéket időről-időre meglátogatni, és törvénynapot tartani. A köztes időben, ill. a kisebb ügyekben eljáró király-szolgabírót rendelt ki. A megyebírónak, ítéletéért egy évig kellett jót állania, mely idő alatt a felek (többnyire a vesztes fél...) ügyüket a király elé feljebb vihették.
V.Honvédelem :Nemzeti hadsereg, mellette a várjobbágyokból szervezett királyi sereg.
Az idegen - országunkba jött (szerencse...) lovagok sok esetben zászló aljaikat is hozták magukkal. Ezeknek bérbirtokot adományozott melyből fenntarthatták magukat, és csapataikat.

Nos ez az Alkotmány kihatott akésőbbi korokra is, és későbbi királyaink törvénykezésük során gyakorta hivatkoztak is a Szent István-i Alkotmány fellelhető, vagy a történelmünk viharaiban elveszett cikkelyeire.
A Magyar Királyság törvénykezése mindig követte a társadalmi változások szülte mozgást.
Az alkotmányos királyság alaptörvénye lényegében változatlan maradt a fennebb vázolt szent Istváni elvek szerint, de egyes paragrafusai a kor szüksége által kisebb, vagy nagyobb hangsúlyt kapva módosult.
András királyunk törvény könyve, amely Aranybulla néven maradt fenn nem az első alkotmány a Nemzetnek, hivatkozik is jogi előzményére mindjárt a preambulumában.
Az Aranybulla szövegének fordítása:
"A Szentháromság és oszolhatatlan egység nevében. Endre, Isten kegyelméből Magyar-, Dalmát-és Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia örökös királya. Mivel mind országunk nemeseinek, mind másoknak is Szent István királytól alapított szabadsága némely királyok hatalma által, kik néha haragjukban boszút állottak, néha gonosz emberek hamis tanácsira is hallgattak, vagy saját hasznukat keresték, igen sok részben rövidséget szenvedett: nemeseink fenségünk és elődeink füleit gyakor ízben verdesték kérelmeikkel és folyamodásaikkal országunk javítása iránt. Kik tehát tartozásunkhoz képest az ő kérelmöknek mindenben eleget tenni akarván, megadjuk mind nékik mind országunk egyéb embereinek a szent királytól megadott szabadságot; és országunk állapotának javítására tartozó egyéb dolgokat is űdvösen rendelünk eképen: Rendeljük, hogy évenként a szent király ünnepét hacsak némí súlyos foglalkozás vagy betegség által nem akadályoztatunk Székesfehérvárott tartozunk megülni. És ha mi jelen nem lehetünk a nádor kétségkivül ott leszen helyettünk s képünkben meg fogja hallgatni az ügyeket. Minden nemesek, tetszésök szerint, szabadon oda gyülekezzenek.
(I. p.) Akarjuk azt is, hogy sem mi, sem utódaink bármi időben le ne tartóztassák s el ne nyomják a nemeseket valamely hatalmasnak kedveért, hanem ha előbb megidéztették és törvény rende szerint elmarasztaltattak.
(II. p.) Továbbá semmi adót, semmi szabad dénárokat nem szedetünk a nemesek örökségén; sem házaikban, sem falvaikban meg nem szállunk, hanem ha meghivatunk. Az egyházak népeitől is teljességgel semmi adót sem szedetünk.
(III. p.) Ha valamely nemes meghalálozik fi nélkül, lányát illesse birtokának negyedrésze; a többiről tetszése szerint rendelkezzék és ha a halál közbejötte miatt nem rendelkezhetik, a hozzá közelebb álló rokonra szálljon; és ha teljességgel semmi nemzetsége nincsen, szálljon a királyra.
(IV. p.) Ha a király sereget akar vinni az országon kivül, a nemesek ne tartozzanak vele menni, hanemha az ő pénzeért. Ellenben, ha sereg jönne az országra, mindnyájan tartozzanak menni.
(VII. p.) A nádor országunk minden emberei felett különbség nélkül biráskodjék; de a nemesek főben-és birtokbanjáró ügyeit a királynak tudomása nélkül el ne végezhesse.
(VIII. p.) Ha külföldiek, tudniillik tisztességes emberek, jönnek az országba, az ország tanácsa nélkül méltóságokra ne emeltessenek. (XI. p.) Fekvő birtok az országon kivülieknek ne adományoztassék.
(XXVI. p.) Egész vármegyéket vagy bármely méltóságokat örök birtokul nem adunk.
(XVI. p.) Ezen négy főuron, t. i. a nádor, a bán, a király és királyné udvarbíróin kivül, két méltóságot senki se viselhessen.
(XXIV. p.)Hogy izmaeliták és zsidók tisztséget ne viseljenek. Pénzváltó, kamara-ispánok, só-kamarások és vámosok, országunkbéli nemesek legyenek. Izmaeliták és zsidók ne lehessenek.
Administrator   |2010-05-18 11:01:40
BML válaszának 2. része:

(XXX. p.) Hogy ezen engedményünk és rendelésünk mind magunk, mind utódaink idejében örökké érvényes legyen, hét oklevélpárba irattuk és arany pecsétünkkel megerősítettük; úgy, hogy egy pár küldessék pápa úrnak, második a János vitézeknél, harmadik a templomosoknál, negyedik a királynál, ötödik az esztergomi káptalanban hatodik a kalocsaiban, hetedik a nádornál őriztessék, úgy hogy ez az irást mindenkor szeme előtt tartván, se ő ne tévedjen le a felebb mondottak valamelyik pontjáról, sem a királyt vagy a nemeseket vagy másokat ne engedjen letévedni. Hogyha pedig mi, vagy utódaink valamelyike bármikor ezen rendeletünk ellen véteni akarnánk, álljon szabadságukban ezen levél erejénél fogva, minden hűtlenségi vétek nélkül, mind a püspököknek, mind más uraknak s az ország nemeseinek, öszvesen és egyenként, jelenleg és a jövőben nekünk és utódainknak ellenállani és ellenmondani örökre.
(XXXI. p.) Kelt Klétusnak, az egyház prépostjának keze által a megtestesült igének ezer kétszáz huszonkettedik esztendejében."
Az Aranybullát még II. András életében, az 1231. évben kiegészítette, megerősítette.
Későbbi megerősítések.
Az aranybullát megerősítették: I. (Nagy)Lajos 1351-ben (bár az ősiséggel nagyban módosította), Mária 1384-ben, I. Mátyás 1464-ben és a koronázási esküben valamennyi. Az ellenállási záradékot (XXXI. p.) az 1687. évi országgyűlés törölte el. Csak egy 1318. évi hiteles másolatban maradt fenn az esztergomi Prímási Levéltárban. A magyar történetirás még számos más aranybullát ismer. Ezek közül diplomatikai tekintetben legjobban a pesti Aranybullát derítette fel Salamon Ferenc. Ezt IV. Béla állítólag 1241-ben adta Pest városa számára.
A magyar történettudomány azonban három aranybullát ismer, bár ezek közül csak az elsőnek kiadottat, az 1222. évit írjuk nagybetűvel. A második aranybullát is még II. András uralkodásának idején, 1231-ben adták ki. A királynak ebben az oklevélben meg kellett erősítenie, illetve néhány pontban meg is kellett változtatnia az eredeti szöveget, és így kellett újra kihirdetnie. A harmadik aranybulla II. András fiának, IV. Béla királynak az uralkodása idején, 1267-ben íródott, teljesen más belpolitikai viszonyok között, a mongol (tatár) támadást, illetve a IV. Béla és fia, István közötti belháborút követően.

Remélem, MTV -t kielégíti a bővebb kifejtés.
Baldrick  - re: Re:Jenő |2010-05-12 18:38:11   |2010-05-13 20:23:06
hon-polgár írta:
Szíjjártó ugyan talán nem a legszerencsésebben fogalmazott, de azért így is érthető a mondanivalója szerintem.
A Gárda, mikor védelmet ígért, és a rend fenntartására vállalkozott - igaz többnyire csak szóban és demonstrációkkal - az állam "erőszak monopóliumát" törte meg, és ruházta fel magát vele mindenféle törvényes szabályozás, engedélyeztetés nélkül, tehát önkényesen. (És az utóbbiakon van a hangsúly)
Szíjjártónak még igaza is lehetne, ha ugyanezt mondaná az őrző-védő cégekre is, hiszen azok is "felruházzák magukat erőszakmonopóliummal"
Bár azok azért inkább az állam által szabályozottan átruházott monopóliumokat használnak, tehát mégsem teljesen azonos a helyzetük.
Egyébként én a munkásőrségtől is irtóztam, de a Gárdát sem szeretem.Sőt az őrző-védő feketeruhásokkal szemben is fenntartásaim vannak. Pontosan az állami erőszakmonopólium megbontása, és magánkézben lévő fegyvereik, eszközeik miatt.
Nagyon párt/ magánhadsereg bűze van, aminek általában nem szokott jó vége lenni.

Vonának pedig szerintem már nincs választása. Gárdamellényben kell mennie a nyitóülésre. Vagy mégis, egyet tehet még: csendben elkulloghat a politika közeléből. És nemcsak a "fanatikusai" miatt, hanem szavahihetősége, és a tömegek által megelégelt hazugságok és nagyotmondások ideje miatt is.
Egy öltönyös Vona a nyitóülésen szerintem a JOBBIK Gyurcsányává válna azonnal, hasonló következményekkel a pártjára, mint az öszsödi igazságkibontó a sajátjára.


Alapjaiban egyetértek csak a kiindulópont a problémám és azzal, hogy a gárdának nincs fegyvere.

Ebben az országban sajnos mint  megszoktuk, hogy amikor lóra ülünk a feje helyett a farka felé nézünk. (valószínűleg megszokásból, mert ott kell nyalni). És a mi vezetőinknek nyalni kell, mint a nyúlnak rágni. Ebben az ügyben is nyalnak, nem írom le kiknek.
(A nem kívánt rész törlendő)
Nem értem az egészet, ami biztos az én hibám. A gárda egy önvédelmi népi kezdeményezés, melynek persze vannak alapítói. Teljesen önkéntes és non profi, hogy ezzel az undorító szóval éljek. Egy népi viselettel kiegészítve, melyen van egy szerintem kissé gyerekes oroszlán, és egy csíkos pajzs címer a régi világunkból. (részben Imre királyunk címere) Nagyapáink mindennapi öltözete. Soha bizonyíthatóan és másképpen sem ártott senkinek. Nincs fegyvere, nem üt meg senkit, csak fegyelmezett viselkedésével és létszámával véd és megelőz. Eddig minden vezetőnk hiányolta a népi kezdeményezéseket. Most itt van, hát azonnal ellenzi. Valószínűleg nem így gondolták. Csak az ö vezetésükkel lehet spontán népit kezdeményezni. A ruha engem és szerintem normális becsületes emberben nem kelthet félelmet. Én sem féltem volna a nagyapámtól, ha élve megússza a szovjet hadifogságot és ebben az öltözékben látom. Hogy kiben kelt félelmet pontosan 2 éve senki nem tudta érdemben hihetően elmagyarázni. Csak úgy félelmet kelt, mert valamelyik közhülyénk egyszer kitalálta.
Ellenben ugyanezekben az emberekben, nem kelt félelmet a sötét öltönyös kopasz stb.. a kabát alatt UZI és egyéb fegyverekkel felszerelt, bekábelezett 20MFt- os gépkocsiból számunkra minden ok nélkül kiugráló,vagy kiszálló biztonsági őrző védő cégek emberei. Most az elitekre gondolok, nem az építkezéseket őrzőkre. Ezek meg úgy néznek ki mint a keresztapák vagy mint egyes politikusaink, már mint a sötétre és az öltönyre gondolok. Szerintem tiltsuk be azt is. A sivító öregasszonyba LI nagyasszonyba meg szereljünk ledeket és adjuk oda a mentőknek vészvillogónak. Ennyit az egész felhajtásról.
Jenő   |2010-05-13 20:03:44
Kedves Hon+... vére egyszer nem értünk teljesen egyet! Igy legalább nem vádolhatnak, hogy összejátszunk.
Szijjátó egyértelműen fogalmazott. Szerintem a Gárda nem hatalmazta föl magát "erőszakmonopólimmal," szemben az Ön által emlitett örző-védő - egyáltalán nem - gittegyletekkel.
Tehát a gárdát kivéve további soraival egyetértek.

A mellényt illetően ismételten nem osztom a véleményét.
A Parlamentben való megjelenéskor fog kiderülni, Vona jó politikus-é vagy csak a szavazóinak megfelelni kivánó figura?

- Ha a választóinak csak egyszerűen meg akar felelni fölveszi a mellényt.
- Ha viszont a választóinak tett igéreteit akarja megartani, akkor nem veszi föl a mellényt.

Azaz, ha fölveszi: rossz politikus, ha nem, akkor jó.

Egy hölgyismerősömnek van egy idevágó (elég régi) irása. Talán nem törlik, ha később fölrakom Önnek, de meg kell találnom.(Bár pont a napokban küldtem el valakinek, tehát elő fog kerülni.)
hon-polgár  - Re:Jenő |2010-05-12 18:38:11   |2010-05-13 15:05:50
Szíjjártó ugyan talán nem a legszerencsésebben fogalmazott, de azért így is érthető a mondanivalója szerintem.
A Gárda, mikor védelmet ígért, és a rend fenntartására vállalkozott - igaz többnyire csak szóban és demonstrációkkal - az állam "erőszak monopóliumát" törte meg, és ruházta fel magát vele mindenféle törvényes szabályozás, engedélyeztetés nélkül, tehát önkényesen. (És az utóbbiakon van a hangsúly)
Szíjjártónak még igaza is lehetne, ha ugyanezt mondaná az őrző-védő cégekre is, hiszen azok is "felruházzák magukat erőszakmonopóliummal"
Bár azok azért inkább az állam által szabályozottan átruházott monopóliumokat használnak, tehát mégsem teljesen azonos a helyzetük.
Egyébként én a munkásőrségtől is irtóztam, de a Gárdát sem szeretem.Sőt az őrző-védő feketeruhásokkal szemben is fenntartásaim vannak. Pontosan az állami erőszakmonopólium megbontása, és magánkézben lévő fegyvereik, eszközeik miatt.
Nagyon párt/ magánhadsereg bűze van, aminek általában nem szokott jó vége lenni.

Vonának pedig szerintem már nincs választása. Gárdamellényben kell mennie a nyitóülésre. Vagy mégis, egyet tehet még: csendben elkulloghat a politika közeléből. És nemcsak a "fanatikusai" miatt, hanem szavahihetősége, és a tömegek által megelégelt hazugságok és nagyotmondások ideje miatt is.
Egy öltönyös Vona a nyitóülésen szerintem a JOBBIK Gyurcsányává válna azonnal, hasonló következményekkel a pártjára, mint az öszsödi igazságkibontó a sajátjára.
Baumag  - Mellény   |2010-05-13 12:09:48
"A Fidesz szóvivője ezt a TV2 Mokka című műsorában fejtette ki szerdán, hozzátéve, hogy meg is szűnik az erre való igény, amint lesz egy erős, tisztességes, világos felhatalmazással, normális pénzügyi környezetben működő rendőrség."

Én irigylem ezt a Parlamentet. Mintha nem volna más dolguk, mint az, hogy ki milyen ruhában jelenik meg.
És igaza van a Fidesz szóvivőjének. Az elmúlt 8-év következménye, hogy a társadalom immunrendszere elkezdett működni.
Akkor meg minek ez a nagy hőbörgés ?
Jenő   |2010-05-12 18:38:11
Fidesz-párti létemre (bár sokan vádolták Jenőkét, hogy jobbikos) nem értem:

2010. május 12. 10:44 Gondola

Szijjártó Péter szerint a rendőrség mellett nincs helye magukat erőszakmonopóliummal felruházó szervezeteknek, "hívják azt nemzeti gárdának vagy magyar gárdának".


Mikor "ruházta föl magát erőszakmonopóliummal" a gárda? Kaphatnék erre valakitől elfogadható választ?

Itt következik viszont az egyetértésem Szijjártó Péterrel:

A Fidesz szóvivője ezt a TV2 Mokka című műsorában fejtette ki szerdán, hozzátéve, hogy meg is szűnik az erre való igény, amint lesz egy erős, tisztességes, világos felhatalmazással, normális pénzügyi környezetben működő rendőrség.

Most pedig bemutatkozom, mint El Dodon, s megpróbálok dodonai módra válaszolni Szijjártó úrnak, továbbá tanácsot adok Vona Gábor úrnak:

Azzal kapcsolatban, hogy mi lesz akkor, ha pénteken Vona Gábor - ígéretét betartva - gárdamellényben jelenik meg az alakuló ülésen, úgy fogalmazott: a magyar törvényeket mindenkinek be kell tartani, akkor is, sőt pláne akkor, ha országgyűlési képviselő. Ehhez hozzátette, hogy a pénteki alakuló ülésen ebben az esetben a köztársasági elnök "nyilván a legkörültekintőbben" fog eljárni.

Vona Gábor számos, és számtalan igéretett tett válsztóinak.
Első, egyben legegyszerűbben végrehajtható igérete, hogy mellényben vonul a parlamentbe.
Na, és mi lesz akkor Szijjártó úr? 
Vona Gábr fanatikus szavazói körében igen kemény gyereknek fog tűnni, meg is éljenzik majd, de az egyszerű jobbikos szavazók, a gondolkodni is tudó tömegek, nem fognak örülni.
Evvel a lépésével ugyanis Vona Gábor kockáztatja az összes többi igéretét.

Ha azonban megjelenik öltönyben, ahogyan illik, (a helyében én bizony ezt tenném) fanatikusai azonnal hátat forditanak neki s ez lenne a lehető legszerencsés dolog, mivel igy pártja azonnal megszabadul hőbörgő támogatóitól, mely rossz fényt vetett s vet az egész Jobbikra.

Innentől kezdve aztán jöhetnek azok a hires igéretek, melyeknek egy részét, mi, fideszes szavazók is türelmetlenül várjuk.
Baumag   |2010-04-22 12:38:12
Kedves Ciki ! Nem veszi észre, hogy épp most is Ön fröcsög a Jobbik ellen. Aztán meg csodálkozik, hogy a kirekesztett, ha véletlenül valahol kifejtheti a véleményét, akkor védekezik ?
Más gondja nincs ?
Épp arról van szó, hogy a Jobbiknál jobban bíztam, hogy megadják Önöknek a kettős állampolgárságot, mint a Fidesznél.
És nem tudom, hogy kik adták az utasítást, hogy a Jobbik csak akkor emlegethető a televíziókban, ha csak mocskolni lehet, de ez tény. Talán a Duna TV volt ebből a szempontból a kiegyensúlyozottabb.
Sajnos ekkor csalódtam az Echo, és Hír TV-ben is, ahol már dührohamot kaptam, amikor mindenről csak a Jobbik mocskolása lett a végeredmény.
Meg is lett az eredménye az LMP megjelenésével, akik talán a kettős állampolgárság megadását is meg fogják akadályozni, még a kétharmad megszerzése mellett is.
Ciki  - Hozzászólás   |2010-04-22 04:39:14
Tisztelt Ferenc 57.Soraiból kivéve Jobbik szinpatizáns.Ez nem gond.De az hogy Orbán Viktor Elnők Úrról ir-mélyen felháboritó.Nem tudom honnan merészkedik azt irni hogy az Elnők Úr megtiltotta a HIR és az ECHO TV nek hogy az adásukban Jobbik politikus szerepeljen.Mi alapján állit ilyen badarságokat.Kérem konkrétan kire gondolt amikor a Parlementi férgetről ir?Szerény véleményem hogy Vona és Morvai által vezetett reakcios Jobbik pártnak nincs helye a magyar Parlamentben magyar kőzéletben.Nem tudom látta e tegnap reggel az M l en a reggeli műsorban Morvai Krisztinát aki teli szájjal szapulta Orbán Viktor Elnők Urat-és
alig tudta a műsorvezető leállitani.Nem szégyenli magát Morvai Krisztina a kijelentése kapcsán "Hogy mindent el kell kővetni hogy megakadályozzák 25 én a Fidesz kétharmados győzelmét" Nem tudom belátja e Kedves Ferenc hogy késő a Jobbik kapálozása.Előtte erről beszélt Kovács Laszló a Király TV reggeli adásában az a szoci politikus akinek oroszlánrésze volt abban hogy 2oo4 december 5 én bennűnket délvidékieket zentaiakat kitagadtad.Mélyen belegázoltak az őnérzetűnkbe.Mi csak azt kértűk amikor szedtem az aláirásokat Zentán a kettős-magyar állampolgárságunk visszaadására -hogy amit annak idején jogtalanul elvettek tőlem aki l942 ben magyar állampolgárként szűlettem-azt adják vissza.Semmi lehetetlent nem kértűnk.Csak azt ami megillet bennűnket.Gondolom osztozik a véleményemmel.Meglesz a Fidesz kétharmados győzelme és meglesz adva számomra-számunkra alanyi jogon járo magyar állampolgáságunk a Fidesz-KDNP kormánytol.Nem is volt várhato a lekőszőnő korupt szoci-liberáris kormánytól társaságtól főleg Gyurcsány volt lebukott Miniszterelnőltől aki a" Nemre "buzditotta az Ország polgárait.Sajnos el is érte a célját-csalással 2oo2 ben a választáson Medgyessy által vezetett magyar kormány.Majd utánna 2oo6 tól Gyurcsány Ferenc mszp-szdsz kormány.
Végezetűl arra kérem hogy ha lehetősége lesz a továbbikban hogy a KDNP Honlapján irjon-gondolja meg hogyan ir.Talán az irásai nincsenek még letiltva?
Jenő   |2010-04-19 22:30:32
Köszönöm. Ez az a Veszprim herceggel kapcsolatos buli? Most csak ennyi ugrott be, és több valószinűleg nem is fog, mert már "leszálló ágban" vagyok, a forrásaim meg nehezen elérhetőek. Ha még küldene valamit, azt megköszönném, de ráér holnap, mert ma már nem leszek..
Üdvözlöm.
Bodor Miklós László   |2010-04-19 20:20:24
Kedves Jenő!
Mindkét konfliktus, mely Lengyelország - Magyarország között előfordult, Szent István királyunk idejére esik.
1013-14 között Német -Lengyel - Magyar háború néven nevezi Győrffy György.
Körülbelül úgy kerültünk bele, mint Pilátus a Crédóba.
Boleszló elűzte magyar feleségét, Szent István pedig az Egyik háborús fél, I. Henrik rokona lett, Gizellával konszummált házassága folytán.
Így aztán mi a német uralkodó szövetségesei voltunk ekkor.
Később Gyula kegyvesztettsége idején Boleszló megszállta a magyar területen lévő határvárakat, és Gyulára bízta azokat.
Ez is bizonyos feszültséget okozott.
Bővebben Győrffy Györgynél, ill. az alábbi linknél:
http://www.bgrg.hu/regi/tant/inf/verseny/ kecskemet/samandob/g31.htm

Azt követően mind a mai napig olyan hőfokú barátság köt össze velük, ami felhőtlen.
BML
Bodor Miklós László   |2010-04-19 18:39:22
A minapi Katyni tragédia kapcsán olvastam:

"Szubjektív beállitottságunk és objektív ismereteink alapján vannak rokonszenvesebb és kevésbé rokonszenves népek számunkra. Megvallom őszintén a lengyelek nem ébresztenek bennem rajongást. Ettől függetlenűl az őket ért hatalmas tragédia engem is megrázott. Persze eljön majd az elemzés ideje is, amikor arról kell majd beszélni, hogy hogyan is történt, miért ekkora méretekben, stb., de most nincs itt az ideje, most a gyász ideje van, ezért lehajtom fejemet a szerencsétlenség áldozatai előtt és imádkozom."

Kérdezném fredit: akkor merre élnek a azok a népek, akik iránt rajongást érez?

A lengyelek felénk magyarokhoz utóbbi ezerszáz évünk alatt talán kétszer viszonyultak ellenségesen.
Európaiként, keresztényként, szenvedéseiket , valamint mély katolicizmusukat ismerve akkor is felnéznék rájuk, ha az előbbi szempont nem lenne életem vezérfonala...

És, még ha ...
Akkor is a nemzeti gyászuk idején kell éreztetnie érthetetlen ellenszenvét?
apaHEAD   |2010-03-27 19:56:47
Szerintem lehetne egy állandó topic. valamilyen címmel, ahol megtekintésre érdemes tartalmakat lehetne közölni.

Én pl. ezt is el tudom képzelni ebben a képzeletbeli rovatban:

http://www.youtube.com/watch?v=olDbRg3vqGA
Bodor Miklós László   |2010-03-26 13:36:15
Kampány van.
De lassacskán hál' Istennek vége lesz!

Beregszászi barátomtól kaptam egy levelet.
A csatolt linket szeretném megosztani Veletek.

Meg a gondolataimat, amit ébresztett bennem:
A trianoni országrablás legsúlyosabb helyzetben lévő, vesztes nemzettestvéreimtől érkezett egy szívet gyönyörködtető, egyben szívsajdító küldemény.
Küldőjét évekkel ezelőtt ismertem meg ,egy politikai tömeg megmozdulás alkalmával.
Barátok lettünk, tartjuk a kapcsolatot.
Küldőjét úgy jellemezhetem: Határtalanul Magyar.

'56- os hőseink egyik emlékművén díszlik egy felirat: "Legyőzetve győztek!"
Ők, a Kárpátaljai Magyarok naponta győznek így, Magyarságuk megtartásának, immár hatvan éves - sokuk egész életét kitöltő - harcában. Nehéz volt az előző harminc év is, de az 1945. utáni,máig tartó időszakhoz nem is hasonlítható a Máramarosi, Beregi, Ugocsai magyarság keserves sorsa.

Az alábbi küldemény tőlük érkezett:
http://freemail.hu/oriaslevel/jsondownlo ad.php?action=open&id=7a9952ff48e1b550058dcfbe4610 4adf
Ferenc57  - Vigyázzunk!!   |2010-03-20 19:49:08
Ezerrel kell támogatni a Jobbikot, mert a Fidesz (Orbán a kipás) például pártutasításba adta, hogy a HírTv-n, és az Echo-Tv-n nem szerepelhet Jobbikos szimpatizáns, és a Jobbikról csak a fellelhető, pár ezreléknyi, negatívumként bemutatható oldalát mutathatja. Emiatt az elhallgatás miatt Vona Gábor és kampánycsapata (hosszú a névlista) emberfeletti küzdelmet folytatnak, fáradságot nem sajnálva, hogy elvigyék a Szebb Jövő ígéretét az emberek millióihoz. Az alábbiakat inkább csak gondolatébresztő célzattal írom.
Az izraeli kémrepülőgépek ügyében Orbán inkább szerezze be az információkat (vagy tudja is) a Likud-tól, a testvérpártjától, vagy kérdezze meg Aliza Bin-Pichát, akivel már megegyezett, hogy kis-Izraelt csinálnak Magyarországból. Szakállas médiatrükk, hogy "választ várnak", mintegy szélesvásznon tetszelegve az aggódó szerepében, egy olyan kérdésben, amellyel teljes mértékben tisztában vannak, csak azt szeretnék tudni, hogy a válaszadásra felkértek mit tudnak, vagy milyen magyarázatot adnak, amihez aztán ők is igazodhatnak. A parlamenti férgek, a Fidesszel együtt tudnak mindent, csak a vizsgálódás mímelésével fedezik magukat.
Nagy a veszély, erre kell figyelni, hogy Magyarország a magyaroké maradjon, és Jobbik kormányt a parlamentbe! Mindenképp, különben elvesztünk.
Burkoltan, a színfalak mögött készülődik hazánk izraeli megszállása, a kormány jóváhagyásával és a nyilvánosság kizárásával. Az aljas hazaáruló hatalom tálcán kínálja országunkat a megszálló cionisták kezébe. Orbán, a Likud-al való testvéri kapcsolata révén pályázhat, Izrael magyarországi helytartója címre, illetve nagy igyekezettel azzá szeretnék tenni, a hazai-és külföldi cionista erők. A parlamenti pártok megijedtek, hogy a Jobbik kormányra kerülését talán már semmilyen trükkel, elhallgatással, média hazugságokkal és koalícióval nem tudják elkerülni, és ezzel a hatalmuk bukását és elszámoltatásukat sem, így az izraeli katonai beavatkozást kérik fel, kerül, amibe kerül. Ennek előkészületi lépése volt a hadműveleti terület felderítése. Ha ez bekövetkezik, a magyar népnek, a magyar hazának végleg befellegzett. Vigyázzunk!
A politikai, gazdasági maffia uralja húsz éve társadalmunk minden szegmensét, rohasztja szét az országot. Az összefonódások révén, éppúgy érdekelt az egyik, mint a másik parlamenti párt, de legfőként az MSZP, és a Fidesz, mint kormányzó és ál-ellenzéki pártok, de most már tudjuk, hogy valójában közös, azonos céljaik vannak, amelyek érdekében látszólagos ellenségekként, ám egymással összhangban lépnek fel. Vagy ha úgy tetszik, azonos érdekek mentén alakult, hosszú évek alatt kialakított koalíció. A korrupció, az idegen érdekek kiszolgálása, az erkölcstelenség, és gátlástalanság, a hazugságok fojtó pora lepi be a nemzet asztalát. A médiumok hiába hazudoznak, csúsztatnak és elhallgatnak, a hazugságok ellentmondásainak feltárásával, felsejlik a szörnyű igazság. Csak a hülye nem látja. Az asztalt nem elég csak félig letörölni, az összes rátelepedett mocsoktól meg kell tisztítani. És tiszta, igazságos, egyenes, szép és tartalmas keresztényi értékekkel kell telerakni. A törlőkendő a Jobbik kezében van, és készen áll arra, hogy a nemzet asztalát megtisztítsa, és ezekkel a kívánt értékekkel (amelyek a programjában elolvashatóak) feldíszítse.
Géza  - Trianon   |2010-03-18 11:22:47
Trianon 90. évfordulóján

Igazságot Magyarországnak! Igazságot Európának!

Összmagyar megmozdulásra hív a Magyarok Világszövetsége
2010. június 4. péntekre, Versailles-ba


A megmozdulás célja a magyar és nemzetközi nyilvánosság figyelmét ráirányítani arra, hogy a magyar nemzetet és államot feldaraboló trianoni döntés az érvényes fegyverszüneti egyezmények felrúgásával, hadüzenet nélküli háborúval elért kész helyzet nagyhatalmi szentesítése volt, ugyanakkor a magyar nemzetnek kollektív háborús bűnösként való
hon-polgár  - Azok többsége a választástól távolmaradók közé tar   |2010-03-17 16:36:39
Valójában nem ismerek konkrét felmérési adatokat, így senkivel sem szállnék komoly vitába affelől, hogy hol is található meg a "többség".
Abban különösen nem, hogy a választók, vagy a távolmaradók közt kell-e keresni.
A tendenciák alapján viszont valószinüsítenék néhány dolgot.

- azok, a"fantasztikus fiatalok, akiknek itt napról-napra megjelent a pályamunkája"
társaikkal együtt kisebbségben lehetnek.
de a választók közt arányukhoz képest jóval többen, de nem elegen.

azok, akik "a diszkók táján, a szakmunkásképzőkben, a nyóckerben, meg a hétben és a többiben találhatóak",
az előzőkhöz képest többségben lehetnek, valószinűleg a választók közt is, de ez már korántsem annyira biztos.

Ami még ennél is félelmetesebb, hogy az elcigányosodott kerületek, települések, ksivárosok(!!) nagy sebességgel szaporodó választópolgárai, ha ma még nem, holnap biztosan többségben lesznek, ha a tendencia folytatódik. (és ezen helyek száma is szaporodni fog), ahogy a lakosságszám kisvárosnyival csökken évente - mert nem ők fogynak!

Nejem pedagógus, és tapasztalja ezt a változást egy eddíg nem cigánylakosságáról híres munkáskerületben, és egy téti tanárral beszélve a kisváros elcigányosodásának a folyamatáról számolt be döbbenetes részletekkel tarkítva. Aki teheti elviszi a gyermekét más város iskoláiba, de ettől függetlenül is az arányszámok az iskolában gyors ütemben változnak, teljes etnikai átalakulást kivetítve. Nos ők vajon a szavazók, vagy a nem szavazók táborát növelik? Vajon kik költöznek a környező falvak kiüresedő már ma is eladhatatlan lakóépületeibe, és ott tovább szaporodva?

Egy a biztos, a sötétség terjedőben van!!

a Magyar Hírlap Online SZÉGYEN... cimű videóhire csak egy kis szelete a problémahalmaznak.
Gombai Győző  - re:   |2010-03-17 08:52:00
Jenő írta:
Elnézést Hon+polgár, nem akarom bántani, hiszen egy malomban őrlünk, de Ön szerint nem a diszkók táján, a szakmunkásképzőkben, a nyóckerben, meg a hétben és a többiben van a többség, akik majd választanak?
Az a néhány fantasztikus fiatal, akiknek itt napról-napra megjelent a pályamunkája, az nem a többség. - Ébresztő! Belőlük egyre kevesebb van.

Teljesen egyetértve a társadalom totális elbutulásáról írottakkal, azért azt megjegyzem, hogy a választók többsége nem a diszkók táján, a szakmunkásképzőkben, a nyóckerben, meg a hétben és a többiben van. Azok többsége a választástól távolmaradók közé tartozik.
Jenő   |2010-03-16 21:51:53
Elnézést Hon+polgár, nem akarom bántani, hiszen egy malomban őrlünk, de Ön szerint nem a diszkók táján, a szakmunkásképzőkben, a nyóckerben, meg a hétben és a többiben van a többség, akik majd választanak?
Az a néhány fantasztikus fiatal, akiknek itt napról-napra megjelent a pályamunkája, az nem a többség. - Ébresztő! Belőlük egyre kevesebb van.
hon-polgár  - - És ők fognak választani   |2010-03-16 16:51:23
Ők is, bár nem hinném hogy minden fiatal ebbe a kategóriába tartozik.

Mondjuk egy szakmunkásképző, vagy diszkó táján gondolom nem nehéz sorozatban találni efféléket. Gondolom a nyócker is jó terep lehet de akadna még sok helyszín. A riporterek tudják a dolgukat, hol lehet tematikus kérdéseiknek "sikere" Egyébként én is hallottam hasonlót 56-ról, de lehetne még találni néhány fontos témát.
Egy biztos, hogy a sötétség terjedőben van..
Gombai Győző  - re:   |2010-03-16 07:09:02
Jenő írta:
Ez az! Evvel tökéletesen egyetek:

Húsz év alatt már tarthatnánk máshol is.

Ha jól emlékszem, valamikor a 70-es években keresték Petőfit - hasonló eredménnyel. Ahhoz képest ez már a harmadik (de)generáció.
Radikális változás kell!
Jenő   |2010-03-16 00:30:26
Ez az! Evvel tökéletesen egyetek:

Húsz év alatt már tarthatnánk máshol is.
Bodor Miklós László  - re:   |2010-03-15 22:14:27
Jenő írta:
T.BML!
Meghivom egy sétára, nem fogunk válogatni a megkérdezettek között, és ugyanez lesz a tapasztalatunk. - Vagy rosszabb.

Egyébként emlékszem ugyanezekre a kérdésekre '56-tal kapcsolatosan is, és a válaszok is ugyanilyenek voltak. - Vagy rosszabbak.


Amennyiben a helyszínt én választhatom meg, tőlem mehetünk.
Amúgy kinek a szégyene is, a tömegek lelki, szellemi elsivárosodása?

Segítek. Húsz év alatt már tarthatnánk máshol is.
Jenő   |2010-03-15 21:28:26
T.BML!
Meghivom egy sétára, nem fogunk válogatni a megkérdezettek között, és ugyanez lesz a tapasztalatunk. - Vagy rosszabb.

Egyébként emlékszem ugyanezekre a kérdésekre '56-tal kapcsolatosan is, és a válaszok is ugyanilyenek voltak. - Vagy rosszabbak.
Bodor Miklós László  - re:   |2010-03-15 20:41:09
Jenő írta:
BML irta: Nos, én nem kattintottam!

Skoda.


A szégyen az, hogy ezen a honlapon pár hónapja azért kampányoltak, hogy a választójogot szállítsa le a törvény a betöltött tizenhat évre.

Merthogy acceleráltak az ifjak.

De az is lehet, hogy a riporterek is célzottan "jól" választották meg a megkérdezetteket.

No! Ez is szégyen ám!

Skoda
Jenő   |2010-03-15 20:00:53
BML irta: Nos, én nem kattintottam!

Skoda.
Bodor Miklós László  - re:   |2010-03-15 18:00:06
Jenő írta:
Már csak 27 nap van hátra. ...És ők fognak választani.

- És ők fognak választani?

Katt, a Magyar Hírlap Online SZÉGYEN... cimű videóhirére!


Nos, én nem kattintottam!

Viszont négy ünneplő helyszínen jártam ma.
tapasztalataim alapján:
Jelentem: fognak választani.
Úgyhogy, "...jó lesz egy kis hódolás, és csönd", valamint: hideg vizet a kopaszra!
Jenő   |2010-03-15 17:39:16
Már csak 27 nap van hátra. ...És ők fognak választani.

- És ők fognak választani? 

Katt, a Magyar Hírlap Online SZÉGYEN... cimű videóhirére!
Bodor Miklós László  - re: jobb szelíden   |2010-03-10 19:02:51
MTV írta:
Bodor Miklós László írta:
nem tudom
Nem tudom összeegyeztetni az egyaránt március 9-re datált iwiw-es rágalom és betett vers szellemiségét.
Szükséges ez BML?


Kedves MTV!
Segítek. Az egyik egy kérdés. Nem állítás: tépelődő kérdés. Itt történt egy iwiw- es személyiség elleni támadás. Az MH- n ugyanezzel a módszerrel egy másik.

A verset pedig azért tettem fel, hogy mindenki gondolkozzon el. Kell- e bármilyen "tét" miatt mocskolódni. és viszont válaszra késztetni azt, aki nem is szeretne, de nem hagyja magát.

Mert, ha olykor kemény viták közt is, de együtt voltunk itt, amíg az új hang, új módi fel nem harsant.
MTV  - jobb szelíden   |2010-03-10 13:10:36
Bodor Miklós László írta:
nem tudom
Nem tudom összeegyeztetni az egyaránt március 9-re datált iwiw-es rágalom és betett vers szellemiségét.
Szükséges ez BML?
hon-polgár  - DOGBYTE - a mi éveink   |2010-03-10 12:23:47
- egy jó falka műve - látni kell!!!

http://amieveink.blog.hu/
hon-polgár  - Imádság a gyűlölködőkért   |2010-03-10 11:09:14
Ez egy nagyon aktuális vers, és sokaknak el kellene naponta olvasni.

Talán még a "vendégkönyv" tartalmára is jótékony hatással lenne.
h.p.
Bodor Miklós László   |2010-03-09 22:34:47
Kommentár helyett:


Imádság a gyűlölködőkért


Én Jézusom, te nem gyűlölted őket,
A gyűlölőket és a köpködőket.

Szeretted ezt a szomorú világot
S az embert, ezt a nyomorú virágot.

Te tudtad, hogy mily nagy kereszt az élet
És hogy fölöttünk csak az Úr itélhet.

Szelíd szíved volt, ó, pedig hatalmad
Nagyobb volt, mint mit földi birtok adhat.

A megbocsájtást gyakoroltad egyre,
Míg égbe szállni fölmentél a hegyre.

Ma is elégszer hallod a magasban
A gyűlölet hangját, mely égbe harsan.

A gyilkos ember hangját, aki részeg
S a szeretet szavát feszítené meg.

És Jézusom, most is csak szánd meg őket,
A gyűlölőket és a köpködőket.

Most is bocsáss meg nékik, mert lehet,
Hogy nem tudják tán, mit cselekszenek.

Juhász Gyula
Kende  - BML-BML, ha kinyitnád a szemed...   |2010-03-09 17:01:29
BML, ideje volna helyre rakni a dolgokat a fejedben!
Ha lehet ne célozgass, mert nagyon mellélőttél!
Bodor Miklós László   |2010-03-09 12:57:30
Az esélyes az én Hazám, cikknél olvastam:
"Érdemes tehát minden, de minden eshetőségre felkészülni."
Meg tudnátok válaszolni, hogy eddig hány iwiw honlap magántermészetű adatait tettétek kampánycélból közzé?
És mégis ki a hecker? És ki fizeti a révészt?
És mik az eshetőségek? Hány ilyenre kell még számítani?
Erről szól esetleg a chaten beismert kiképzés?
Csak egy ártatlan kérdés.

Undorító, ami itt, ott folyik!
Már írtam: fecsegős regrutából nem lesz jó katona.
Bodor Miklós László  - re-TOR   |2010-03-08 21:38:08
Azt hiszem itt a bibi!
"Majd szóba állok vele, ha megköveti azokat, akik nem kölyökként, hanem felelősségteljes emberekként élték meg, a kommunista érát. Ki-ki egyéni lehetőségei gyanánt. Életéért futott emigránsként, szaktudása révén nélkülözhetetlen, megtűrt alkalmazottként, de tisztán. Még felavatott úttőrő, KISZ tag, pláne párttag sem lévén. Nem vállalva ügynöki spicli "munkát", viszont vállalva állandó megfigyeltséget."

Ünnepélyesen kijelentem, hogy Ez után a válasza után Papp, Gy. Attilával tiszta lapot kezdtem.

Mindaddig, amíg nyilatkozata szerint tesz, és ír.

Egyebekben pedig az itt jelenlévők majd eldöntik, ki a gyűlölködő, ki az őszinte keresztény, és demokrata.

Tornak pedig azt kívánom, hogy én legyek a legádázabb gyűlölője.
És a KDNP- nek a legvadabb ellensége.
Mindkettőt máshol kell keresnie.
tor  - Bodor Miklós László   |2010-03-08 21:20:02
"Aztán jön egy ifjonc, még pállott, sárga csőrrel"
Vona Gáborra gondolsz?
"Közben őrjöngősen végig sérti a vendéglátóit"
Itt tippem sincs. Vendéglátókról három szinten beszélhetünk. Az első: a szerkesztők, akik tíz éve gondozzák ezt a honlapot. Megnéztem, ha lemaradtam vona valamiről, de nem látlak közöttük. A második: a napi moderátorok, akik eldöntik, mi sérti a közösséget. Úgy tudom, nincs ehhez sem jogosultságod. A harmadik az a regisztrált közösség, amelyben mindenki egyforma jogokkal rendelkezik. Így te sem gyalázhatsz másokat. Még akkor sem, ha mániákusan visszatérsz egy régesrégi vitánkra; ebből látszik, hogy téged nem a közös hang keresése, hanem a személyemnek szóló gyűlöleted tart itt. És ezért keresed minden téma kapcsán a konfrontációt. Tedd, te tudod, mi okoz kielégülést.
Ami mármost a lényeget illeti: azzal kezded, hogy megerősíted - szerinted a Fidesz-KDNP lepaktál a komcsikkal. Mi, ha nem ez a legdurvább sértés itt, ezen a honlapon? Mi, ha nem ez a legnyilvánvalóbb provokáció? Hivatkozol itt kétannyival idősebb KDNP tagra, aki mást sem tesz, mint a KDNP-t gyengíti, minden megszólalásával. Hivatkozol önmagadra, de tudjuk, hogy öt éve mást sem teszel, mint gyengíteni próbálod a Fidesz-KDNP szövetséget. 2005-2006-ban te voltál az egyik hangadó itt, aki a MIÉP mellett korteskedett. Mindvégig. Eltűrtük, tudomásul vettük. Azóta is, évek óta, te és Győzike, mint élharcosok, nem a szövetséget erősítitek, hanem azt támadjátok, minden módon. És azok ellen lépsz fel, valamiféle megsértett vendéglátóként, akik ezt a szövetséget próbálják erősíteni, védeni, s amikor nem kímélitek, akkor ő sem kímél benneteket.
Nem folytatom, mert tapasztalatból tudom: fölösleges. Csupán megismétlem: szerinted mi itt éppen lepaktálunk a komcsikkal, így pocskondiázol bennünket, és közben saját megsértett méltóságodért ágálsz. Nevetséges.
Kende  - Sok dologban igaza van BML!   |2010-03-08 21:02:37
Tisztelt BML!
Elismerem, sok mindenben igaza van, főleg, ami a hevességemet illeti a más ideológiát vallókkal szemben!
Így utólag már azt is belátom, nem sokban különbözik a világnézetünk!
(Azért azt kikérem magamnak, hogy a jobb megélhetésért költöztem át Nagyszalontáról Pápára! Otthon újságíróként - amit szerettem is művelni, a magyarság iránti szolgálatnak tekintettem - kerestem a kenyerem, Pápán fizikai munkával, és nem kapok sokkal többet, mint otthon, szinte az egészet elviszi a lakáshitel...)
Nem kívánok személyeskedni, és ígérem, senkit nem fogok a továbbiakban megbélyegezni pártszimpátiája miatt!
Mégegyszer a bocsánatukat kérem!
Várom a pillanatot, mikor az ország sorsa végre JOBB-ra fordul!
Gombai Győző  - Okulásul   |2010-03-08 20:52:42
Nem ennek a "Kende"-lénynek, hanem a többieknek, csak úgy okulásul elmesélem, hogy a 2006-os önkormányzati választásokon Somogy megyében 20 mandátumot szerzett a Fidesz, 10 mandátumot az Mszp és 10 mandátumot a Gyenesei vezette Somogyért. Rövid tanakodás után Fidesz-Mszp koalíció alakult és működött egészen tavaly év végéig, Fideszes elnökkel és Mszp-s alelnökkel. Azzal a somogyi Mszp-vel volt koalícióban a Fidesz, melynek megyei vezéralakjai Lampert Mónika univerzális miniszter, Kolber István univerzális államtitkár, Suchman Tamás univerzális miniszter, privatizátor. No comment.
Bodor Miklós László   |2010-03-08 20:54:57
"Ha csak a gyanúja is felmerülne annak, hogy lepaktál a komcsikkal, liberálisokkal, úgy ott hagyja a tagsága, tábora, ..."
Mikor veszitek észre, hogy ez történik?
Kellett hozzá pár év, két elsumákolt népszavazás, két átlébicolt időszaki választás.
Közben volt kinyilatkoztatás a Likuddal való testvérpárti életérzéssel kapcsolatban.
Aztán jön egy ifjonc, még pállott, sárga csőrrel, aki le pistikéz '56.- os hazatért menekültet. Legyőzikéz magánál kétannyival idősebb tagkönyves KDNP tagot. Bejelentkezik "No. Mi a helyzet?" köszöntéssel, és elvárja hogy teljes értékű vélemény-alkotó embernek nézzük.
Olvastam egy felejthető , és egy értékelhető írását.
Közben őrjöngősen végig sérti a vendéglátóit.
Színpadiasan bocsánatot kér. Majd újra kezdi ott, ajol abbahagyta korábban.
Mert igaz, hogy magyar származásúként joga volna bárhol élni a Kárpát medencei Magyar hazában...
De volt itt egy Trianon, amit ugye érzelemmentesen, tárgyilagosan, és persze a szomszéd államok felé való empátiával kéne megélnem. (Talán szíveskedtek emlékezni Tor veretes fogalmazásárta..) Csak hát ez nekem nem megy. Egyik pillanatban kezeljem idegenként a határon túlra került szülőhelyükön maradt ( szerintem. hősi helytállókat), másik pillanatban, ha a pillanatnyi érdekeik szerint gyaláz valamelyikük nekik nem tetsző rokonszenv-nyilvánítót, egy, a jobb megélhetésért áttelepülő hegyes nyelvű ifjonc, azt emeljem égi magasságba.
Meg szó, kemény válasz nélkül hagyjak húsz oldalnyi olyan mocskolódást, amiért ki kellene hajtani a virtuális templomból. Miként Jézus urunk a kufárokat... A megmaradt Magyar Hazából.

Nem tagadom, személy szerint jól estek Kende sorai, amelyekben kimondatlanul elismerte igazamat.
De sajna nem vagyok megvehető.
Nem voltam az osztályidegennek nyilvánított kisfiúként, fizikai munkát végző tovább tanulóként, A honvédségnél kínjukban alkalmazott mérnökként.
Majd szóba állok vele, ha megköveti azokat, akik nem kölyökként, hanem felelősségteljes emberekként élték meg, a kommunista érát. Ki-ki egyéni lehetőségei gyanánt. Életéért futott emigránsként, szaktudása révén nélkülözhetetlen, megtűrt alkalmazottként, de tisztán. Még felavatott úttőrő, KISZ tag, pláne párttag sem lévén. Nem vállalva ügynöki spicli "munkát", viszont vállalva állandó megfigyeltséget.

Keresztényként, magyarként Azt üzenem Kendének. és mindenkinek! Lehet szó békéről, megbocsátásról, lehet szó párbeszédről, de biz' ahhoz abba kell hagyni a a más elvet vallók pocskondiázását.

Keresztényként a bűn megbánása, megvallása, penitencia lerovása kell. És akkor kötelessége minden keresztény embernek a megbocsátás.

Mert mi tudjuk, mit utasítunk el, és miért.
És azt is, mit lehet, mit kell (!) a Nemzet felemelkedéséért elfogadni, támogatni.
Kende  - Mégis hányszor ismételjék el?   |2010-03-08 14:13:49
ApaHEAD: Hányszor fejezzék ki még antikommunista mivoltukat?
Mely pártok támogatták így vagy úgy az MSZP hatalmi játszmáját?
Az SZDSZ, az (a dávidibolyás) MDF.
Miért kell valamit százszor elismételni?

Az SZDSZ is ezerszer előjött azzal a Holdból származó ötlettel, hogy nekik a Fidesz jó lennem, ha nem Orbán lenne az elnök...
De kit érdekel, hogy miről álmodik az SZDSZ, az MSZP és Dávid Ibolya?

Szerinted a Fidesz-KDNP öngyilkos merénylő? Ha csak a gyanúja is felmerülne annak, hogy lepaktál a komcsikkal, liberálisokkal, úgy ott hagyja a tagsága, tábora, hogy még 1 százalékos párt sem marad belőle... Hogy lehet ilyesmit egyáltalán még feltételezni is, hogy a Fidesz-KDNP és a posztkommunisták?
Megáll az eszem!
apaHEAD   |2010-03-08 09:38:00
MTV: nem is kellett volna saját bolondsága szerint válaszolni, csak annyit kelett volna Viktornak mondani, hogy köszönik nem kérnek MSZP segítséget.
Kende  - Jobbik = MSZP   |2010-03-07 22:08:46
Sajnos, több fórumon is tapasztalom, hogy jobbikos atyafiak az MSZP érvelőkártyáját használják, már előásták Kaya Ibrahimot és Iosip Tot-ot is hamvaikból.
Sajnálom, hogy a kommunisták, kis árpádsávba burkolózva megtévesztik a "radikálisokat"...
Ébresztő Jobbikosok, Gyurcsányt szolgáljátok minden egyes szitokszóval, amit a Fidesz-KDNP-re mértek!
MTV  - van ami viccnek is rossz   |2010-03-07 21:56:55
apaHEAD írta:
Régi mondás, hogy hallgatás-> egyetértés.
Kedves ApaHead és Győző! Az említett esetre sokkal inkább igaz a Példabeszédek intelme (26,4)  "Ne felelj meg a bolondnak az ő bolondsága szerint, hogy ne légy te is ő hozzá hasonlatos"
Ugyan ki akarna a 10%-os és bizonyítottan kormányzatképtelen MSZP-vel bármit kezdeni? Legyenek már kicsit komolyabbak! Minek ilyen szamárságokat egyáltalán felvetni?
Sonaj012  - Április 11.   |2010-03-07 13:47:33
Bizonyára sokan tudják, hogy április 11-én van a Muhi csata évordulójának napja is. Minden évben Mi templomosok emlékezünk a közel 80 fős templomosra,a hatvanezer fős magyar áldozatra akik életüket áldozták a Hazáért. Ennek is köszönhető, hogy IV. Béla király és a Szent Korona a koronázási ékszerekkel együtt megmenekülhetet. A választás napja is ezen a napon lesz. Nincsenek véletlenek.

Az idei ünnepség egyébként ebben az esztendőben a választások miatt később, azaz április 17-én lesz Muhiban, de. 11-órától. Menjünk el minél töben és emlékezzünk a MUHI ZARÁNDOKNAPON.

A HON-LAP-hoz gratulálok és sok erőt és jó egészéget kívánok Surján Úrnak és a Szerkesztőségnek.
Ungvölgyi János Endrődről
Marian  - KL   |2010-03-07 13:30:09
Kovács László, Kovács László egyáltalán tudja Ön mióta van rovásírás, vagy honnan ez a nagy műveltség, hogy erről is hallott.
Abba az időbe kellene visszamennie. Ott a becsület még érték volt. Mi lenne ott magával?
Marian  - Fidesz-KDNP   |2010-03-05 08:44:14
Örülök hogy megváltoztatták a március 15-i ünnepség színhelyét.
Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok! Hajrá Fidesz- KDNP!
apaHEAD   |2010-03-02 08:15:11
Régi mondás, hogy hallgatás-> egyetértés.
Baumag  - Minden apróságon el lehet csúszni !   |2010-03-02 08:10:12
Igenis kellene reagálni az ilyen eszement felvetésekre. Én megértem, hogy az MSZP még ebbe is belemenne, csak mentse a menthetőt.
De sokan akkor is komolyan veszik az ilyen próbálkozásokat. És ezek is jelenthetnek szavazat vesztéseket.
MTV  - Maradjunk komolyak!   |2010-03-01 20:23:21
Gombai Győző írta:
Mesterházy (Vagy fordítva?)
Győző csak nem azt várja, hogy ennek a szegény embernek minden sületlenségére közleményben reagál bármelyik normális párt?
MTV  - nincs ebben új   |2010-03-01 20:21:11
Baumag írta:
Mi történt a Fidesszel az elmúlt pár hónap alat?
Még viccként sem értem Baumagot. Miért lenne szüksége a teljesen lejáratódott MSZP-re bármelyik pártnak? Miért lenne szüksége a nyilvánvalóan hozzá nem értő MSZP-re bármelyik pártnak? Ez nem logikus.
Mi történt a FIDESZ-szel? Semmi. Valakik elkezdtek egy FIDESZ-t lejárató kampányt. Akik a most bedobott ferdítéseket elhiszik, meg is vannak döbbenve. Meg lehet próbálni egyenként cáfolgatni ezeket, mint 2001-ben. Sajnos van aki jobban bízik a kétes hátterű forrásokban. Ezek NEMZETI-nek mondják magukat, de akkor miért nem írnak igazat? A rágalmak fényében persze egyre rondább a FIDESZ. Ennyi a történet.
Baumag   |2010-03-01 20:05:17
Mi a franc történt a Fidesszel az elmúlt pár hónap alatt. Ne mondjátok, hogy nem történt semmi.
Vagy a biztosnak tűnő győzelem miatt van ez a változás? Még egy-két hét, és összeborulnak az MSZP-vel.
Csodálatos lehet az a hatalom.
Gombai Győző  - Miért késtek fiúk?   |2010-02-28 21:24:18
"Ha a Fidesz bizonyítja, hogy demokratikus párt, akkor az MSZP esetleg visszalép a javára, így meg tudja akadályozni a Jobbik győzelmét egy választókerületben - mondta ma délelőtt Mesterházy Attila."(atv.hu)
A Fidesz-Kdnp azonnal elhatárolódott ettől a nyilvánvaló provokációtól. Vagy mégsem? Miért késtek fiúk? Már este van és még mindig semmi. Kövér talán most apportíroz demokratikus kutyából kommunista szalonnát? (Vagy fordítva?)
Gombai Győző  - re:   |2010-02-24 19:55:30
tor írta:
Ott a két pont de annak azért örülök, hogy egyúttal nem cáfolod: egyes jobbikosok hajlamosak lehetnek választási csalásra. Az is elég, hogy ennyit beismertél.

Talán két napja írtam ezen a honlapon nagy kedvencednek - de most Neked is megismétlem -, hogy a tagadás tagadása nem azonos az igenléssel!
Ezzel együtt természetesen eszem ágában sincs cáfolni, hogy a Jobbik szimpatizánsai közt lehet olyan, aki hajlandó lenne a választási csalásra - mint ahogy a Fidesz, a Kdnp (hogy csak a lényegeseket említsem) egynémely tagja is hajlik erre! (Meg arra. )
tor   |2010-02-24 17:54:47
Ott a két pont de annak azért örülök, hogy egyúttal nem cáfolod: egyes jobbikosok hajlamosak lehetnek választási csalásra. Az is elég, hogy ennyit beismertél.
Gombai Győző  - re: re: Mit nem mond és miért nem mondja?   |2010-02-24 17:34:25
tor írta:

Akkor viszont azt sem szabad elhallgatni, amit mond. Hogy a hackertámadást a Jobbikkal szimpatizáló kurucinfó hajtotta végre. Vajon mit várjunk egy olyan párttól és támogatóitól, amely már most a választási rendszer feltörését próbálgatja?

Akkor most idézem neked nagy kedvenced, Schumann Balázs meghatározását a szélsőségesekről: "... aki az emberek csoportját - tekintet nélkül azok egyéni bűneire vagy érdemeire - csoportként minősíti és ezt visszavetíti a csoport tagjaira"
tor  - re: Mit nem mond és miért nem mondja?   |2010-02-24 13:40:10
Gombai Győző írta:

Amit nem mond, azt viszont nem lenne szabad elhallgatni!

Akkor viszont azt sem szabad elhallgatni, amit mond. Hogy a hackertámadást a Jobbikkal szimpatizáló kurucinfó hajtotta végre. Vajon mit várjunk egy olyan párttól és támogatóitól, amely már most a választási rendszer feltörését próbálgatja?
Ami a többit illeti: aki kicsit ért a számítástechnikához, az tudja, hogy a hackertámadások elleni küzdelem folytonos fejlesztést igényel. Amit erre tegnap költött, bárki, az mára kevés, és holnapra még többet kell eltenni. Ezért fontos az, hogy az OVB ellenőrző bizottságában majd akkor nagyon profi "adminok" üljenek.
Gombai Győző  - Mit nem mond és miért nem mondja?   |2010-02-24 10:53:32
A mai hírlevélben Surján László a valasztas.hu oldal hacker támadásáról értekezik
Amit mond, abban tulajdonképpen igaza van.
Amit nem mond, azt viszont nem lenne szabad elhallgatni!
Azt, hogy hozzáférhető volt a számítógép IP címe, a felhasználó neve, jelszava is egy ideig és ezek után vajon milyen biztonságú az a rendszer, amelyben a választáskor meg kell bíznunk és amire egyébként az elmúlt években több mint egymilliárdot költöttek?
Baumag   |2010-02-20 19:07:34
Most Gyurcsányék megmutatják a Fidesznek, hogyan kell kikészíteni a másikat ellenzékből.
Egyszer ezt is meg kell tanulni !
Bár mintha szó lett volna arról is, hogy Gyurcsány és barátai egy védett, és őrzött helyről politizálhatnak, mert ugye lesz majd itt számonkérés!
Bodor Miklós László   |2010-02-20 13:16:20
Gyurcsány Ferenc azt izente!

Azt nem üzente, hogy elfogyott a regimentje, bár remélhetőleg elfogyott...

Viszont azt megüzente, hogy a -most már- lényegében elismert új kormánynak, amely nem belőlük fog állni, nem lesz egy perc nyugta tőlük!

Akármilyen-házi utód-jelöltje viszont valami megbékélés vágy féléről rebegett.

Meg aztán alakult itt-ott olyan párt is, akik más politikát tűztek a zászlóra.

Most akkor mi is a program ott a Köztársaság tér táján?
apaHEAD   |2010-02-03 21:34:51
Boldog névnapot a Balázsoknak !
Lara   |2010-02-03 17:59:36
Csoóri Sándor ma 80 éves.
Isten éltesse sokáig!

A Duna Televízió ma pályafutásának mérföldköveit felidéző összeállítással köszönti
Bodor Miklós László  - Meghívó   |2010-01-07 18:52:19
Wass Albert emlékezete
Meghívó

"Amikor kimondom ezt a szót, "Erdély", ebben benne van minden:
a szívem, a lelkem, az agysejtjeim molekulái, mindaz, ami voltam,
vagyok és leszek, tulipános bölcsőmtől a kopjafáig."
(Wass Albert)

2004. december 5-én a kettős állampolgárságról tartott népszavazás - a kommunista kormány ellenpropagandája mellett - kudarcot vallott.
Verőcén egy év múlva, 2005. december 5-én Wass Albert szobrának avatása alkalmából többezres tömeg demonstrált,
emlékezve e szégyenteljes napra.
Az írófejedelem szobránál hagyományosan immár minden évben megemlékeznek az író születésének évfordulójáról.

Verőce polgármestere és a Verőcei Polgári Kör
tisztelettel meghívja Önöket

Wass Albert szobrához

2010. január 9-én, szombaton 140 órára Verőcén,
a Katolikus Plébániahivatal mögötti (Lugosi u.)
Wass Albert parkba

Ünnepi beszédet mond: Harrach Péter,
az Országgyűlés alelnöke

Össze kell fognunk, hisz csak magunkra számíthatunk!

Szeretettel hívja és várja Önöket:
Bethlen Farkas
polgármester
gyuxi   |2010-01-01 00:13:58
sok szerettetel udvozlok minden embert a 2010es esztendo alkalmabol boldog hossz egeszegben hitben remenybem szeretettben gazdag esztendot kivanok
gyuxi  - velemeny kisebsegrol   |2009-12-31 19:33:37
sajnos az emberiseg a kisebsegel kapcsolatba rosz velemenyt alkott kozott uk is van ak bunozok de a magyarsag sem kulonb a deakne vaszanal de kivalo muveszek is kerultek ki a kisebsegbol pl bango margit
gyuxi  - remeny es felelem   |2009-12-31 18:34:04
aki nem remel nem hisz remelem a kovetkezo esztendo jobb lesz kivanom hogy a magyargazdasag elinduljon a feny fele mert nem csak gazdasagi valsag van boldog ujesztendott a vilagon minden ember szamara
gyuxi  - medig turi a magyar   |2009-12-30 22:55:23
a mszp tonkre tette a oktatast egeseg ugyet hat gondolkozunk emberek ha jobb igazsagosabb orszagot szeretnek
Baumag   |2009-12-05 16:20:15
Kedves határon kívül rekedt MAGYAR HONFITÁRSAIM !

Bocsánatot kérek az egész családom nevében, azok nevében akik hagyják magukat elbutítani, azok nevében akik ösztönszerűen élnek, és azok nevében akik el tudtak volna menni szavazni, de a lustaságuk nagyobb volt a lelkiismeretüknél.

Németh Zoltán
MTV  - Éljen!   |2009-11-09 22:31:17
Ilyen nemzetközi politikai sikerből kell sok:
http://mkdsz.hu/content/view/16428/226/
Ez megér egy őszinte gratulációt. Bravó László!
A többi EP képviselőnk pedig "kösse fel a ..."! Ehhez mérjék magukat!
Baumag   |2009-10-03 20:13:24
Kedves Kukabúvár ! Ezeket én nem nevezném kommunistáknak. Ha most feudalizmus volna történetesen akkor ezek feudalisták lennének. Ki kellene egyezni abban, hogy egy maffiózók csapata teszi tönkre büntetlenül, és gátlástalanul hazánkat.
Ez jobban illik rájuk !
kukabúvár   |2009-10-03 17:28:07
"A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak szermélyes boldogulása így kívánja."

Ez most azért jutott eszembe, mert Nyakó 36 milliós költségtérítés elvtárs szerint a Fidesz elindította minden idők legdurvább kampányát.

És szerintem Szolzsenyicin optimista volt.
Bodor Miklós László  - re: re:   |2009-08-30 06:48:46
kukabúvár írta:
Baumag írta:
Sokat bosszankodom a Baloss véleményein


nem hiszem, hogy balossal lenne a legnagyobb gondjuk az oldal szerkesztőinek...


No! Ez a baj gyökere...
apaHEAD   |2009-08-29 23:56:31
Lara: Mi nem írhatunk helyetted véleményt. Ha te magad nem írsz, akkor nem tudjuk meg mit gondolsz.
kukabúvár  - re:   |2009-08-29 11:28:09
Baumag írta:
Sokat bosszankodom a Baloss véleményein


nem hiszem, hogy balossal lenne a legnagyobb gondjuk az oldal szerkesztőinek...
Surján László   |2009-08-29 17:43:52
Kedves kukabúvár és Baumag!
A szerkesztők természetesen nem mindig értenek egyet mindenkivel, és ez alighanem jól van így. Viszont igen tág határok között tűrik a sajátos véleményeket is. Igazándiból nem nevezem gondnak a hozzászólók tőlünk és egymástól eltérő véleményét, bár némelyikhez igencsak bírkatürelem kell. Sokan érzik úgy, hogy egyik másik hozzászóló rendszeresen félremagyaráz mondatokat, hogy azután ledorongolhassa azt és bele is marhasson abba, aki leírta. Ezek az akciók önmagukat minősítik. Ilyenkor jön egy-két levél, hogy elvele. De miért nem próbáljuk rávezetni a kulturált magatartásra egymást? Tehát nem tervezünk tisztogatási akciókat. Az viszont felmerült bennem, hogy miért nincs a nagy pártoknál hozzászólési lehetőség? Valaha az SZDSZ-nél volt, s szinte csak anti-szdszesek írtak bele. Jó volt olvasni. Azután levették. Most nem tudom mi van náluk, Isten bocsássa meg, de nem is nagyon érdekel.
Mi lenne, ha a kampány alatt szünetelne a hozzászólás? Ezt akkor kellene megtenni, ha a pártaktivisták itt akarnák kiélni magukat. Az EP kampány etekintetben csendes volt. Meglátjuk. Még odébb van, sajnos.
Baumag   |2009-08-29 11:17:54
Kedves Surján László !

Szomorúan olvasom már másodszor, hogy mások javaslatokat tesznek, és talán Téged is foglalkoztat az a gondolat, hogy a nem tetsző véleményezőket száműzzétek ezekről az oldalakról. Ez nem lenne jó cselekedet. Mert kérdem; akkor mi különböztetné meg ezeket az oldalakat egy MSZP-SZDSZ-es oldaltól. Tudom sok minden ! De átkergetni embereket a szocikhoz nem szerencsés.
Sokat bosszankodom a Baloss véleményein, de hát ez késztet sokszor írásra. És így vannak sokan mások is.
Ha mindenki egyetértene mindenkivel akkor az nem lenne igaz.
Ugye ezt nem akarjuk ?
vicus  - devizakölcsön   |2009-07-22 11:18:27
A kormány későn ébredt ismét. A devizaszerződéseket a bankok már régen módosították. A lányom hitele 100 CHF-el nőtt az árfolyamkockázatot nem számítva. Így a hitel összege több, mint 7000.000.- ft-al megnőtt a futamidőt számolva. A 135.000.- ft hiteltörlesztés 181.000.- ft-ra nőtt, ami 34.267%-os növekedés szemben az árfolyam emelkedéssel ami 150.-ft-ról 181.- ft-ra nőtt, ami csak 20,67%-os növekedés lenne. A többletbevételt így szerzik a bankok? Ezért ki a felelős? Erre senki sem figyelmeztette az ügyfeleket
Lacikám  - abck, emlékeztető.   |2009-06-29 20:33:55
Kedves érdekeltek! Július 2.án a szentendrei Malom Művészeti Múzeumban kiállítás lesz a Kanadai Magyar Művészek rendezésében.
MTV  - a Hont máshonnan foglalják   |2009-06-22 02:01:04
Baumag írta:
Sajnos rá kell jönnöm... csak a sablon szövegek
"Román kézbe került a MÁV debreceni járműjavítója." Ezzel kezdjen foglalkozni végre, aki a fától nem akarja látni az erdőt! Rossz helyen keresik az okot a Morvai után erdőbe mentek.
Harcoljanak hát a FIDESZ ellen, harcoljanak a KDNP ellen, ha ez az új feladatuk! Hazudjanak grúzokért magyaroknál jobban aggódó Orbánt! Büszkék is erre, feleim? Ha mérgüket ellenünk bevetik, ha győznek, mire mennek vele? Tényleg elhiszik, hogy jót tesznek, vagy mindegy is már?
Bizony ismerős ez a nóta 2001-ből. Kár.
Baumag   |2009-06-21 08:25:11
Sajnos rá kell jönnöm, hog nem a Fidesz-KDNP nyerte meg az EU. választásokat, hanem az MSZP-SZDSZ gátlástalan uralkodása, és országrombolása kényszerítette rá az embereket, hogy jobb nem lévén az előbbiekre szavazzanak.
Kezdem a Morvai válasz után azt is megérteni, hogy miért fontos a Fidesznek Csintalan megtartása annak ellenére, hogy naponta alázza meg a betelefonálókat és velük együtt a nézőket.
Hogy fontossabb arra vigyázni, hogy a liberálisokat nehogy megbántsuk mint az országrombolás ellen tenni valamit.
Hogy miért lesz egyre inkább csak közszolgálati TV a Hír TV Lánchíd rádió.
Hogy a NATO-ba belépésünk után pár nappal bombázták a magyar lakta területeket, és az Orbán Viktornak egy szava sem volt miatta. Hogy Orbán úr mennyire aggódott a grúzok miatt, mialatt magyarok ezrei mennek tönkre,és vegetálnak rongyaikban az aluljárókban, és a hídak alatt. És csak a sablon szövegeket halljuk emiatt naponta ha hajlandók befáradni az országosan fogható TV-k valamelyikébe.
Szóval kezdem érteni, hogy miért nem az MSZP a csúnya párt, hanem a Jobbik.
rich  - Morvai Krisztina levele.   |2009-06-17 16:06:18
Krisztina leveled Barathoz belollem abszolut elismerest valtott ki ,mint ember es politikus egyarant az ilyen beugratni probalo szemetek meg durvabb valaszt erdemelnek jol kiszamitotta a vallasztasok elott ,hogy mivel egetne esetleg ,de a valasztasok eredmenye maga volt a valasz a magyar nep reszerol azt pedig hogy azuj magyar nepi nyelven valaszoltal nagy erdemed batorsagod es politikai ratermedseged fenyes bizonyiteka sok sikert az E.P.ben
Bodor Miklós László  - re:   |2009-06-15 16:05:59
klm írta:
Bár a címe nem az, de Úrnapjára írt kis elmélkedés "A szomorú Úr és a mosolygós pásztorfiú."  Már a nyitóképe igen "Beszedés"...azaz "Disputa az Oltáriszentségről"
Kapcsolt anyagként pedig megjelent a 2007-2008-ban az ünnepre váró kilenced, és más az Oltáriszentség ünnepének tiszteletére a keresztény honlapra készült, és később könyvben is kiadott Dobos Marianne írások egy része.

Így igaz professzor úr,és Kedves Mariann asszony! (Időnként már csak az Önök írásai tartanak itt!) Az Ön cikke ott volt. És az Ünnep méltóságához egy  (a! - mert szinte az egyetlen...) katolikus szellemiségűnek mondott fórumon az elég?
Tiszteletre méltó cikke felemelő érzéseket támaszt, de egykori vizsgáztatóm szavával élve: "Remek, amit mond, de a téma nagyságához mérve kevés!" Nem az Ön teljesítménye, hanem a (mennyi is ?), Kilencszáz hatvanöt olvasóhoz képest.
klm   |2009-06-15 12:02:26
Bár a címe nem az, de Úrnapjára írt kis elmélkedés "A szomorú Úr és a mosolygós pásztorfiú." Már a nyitóképe igen "Beszedés"...azaz "Disputa az Oltáriszentségről"
Kapcsolt anyagként pedig megjelent a 2007-2008-ban az ünnepre váró kilenced, és más az Oltáriszentség ünnepének tiszteletére a keresztény honlapra készült, és később könyvben is kiadott Dobos Marianne írások egy része.
Bodor Miklós László   |2009-06-15 14:49:17
Nem tartjátok furcsának, hogy a az Úrnapjáról az MKDSZ - KDNP fórumaként teljesen megfeledkeztetek a parttalan anyázásba merülve?
Katolikusként siessetek gyónni, protestánsokként a nyilvános gyónás idején piruljatok már el egy kicsit. Ha pedig tévedésből vagytok egy keresztény honlapon, vonjátok le a következtetést!
BML
Bodor Miklós László   |2009-06-11 19:01:23
"Lomha egy kicsit a Turul, nem kapkodja el a felszállást. És sokan lesznek, sokan leszünk, akik maradásra bírják."

No, végre egy téma, amiben maradéktalanul egyet fogunk érteni.Összefogva!
Marian   |2009-06-03 09:24:52
Elnézést kérek, hogy most válaszolok, csak az általam irt megállapításokra, de nem voltam idehaza Székelyföldet jártam 8 napig, rovásírásos emlékek felkutatásában és egyben érezhettem és átélhettem ismét azt a szeretetet amit ott kaphat az ember.
Amikor írtam nagyon mélyponton voltam, annyi sok alig "ismert" kerületi -sokat tevő- került hirtelen felszinre, hogy nagyon elkeseredtem. De igazat adok azoknak, akik irják, hogy lehet, hogy elfárad az ember, de a fáradozásunk nem volt hiába való. Tudom én is, de az ember néha azt hiszi nem bírja tovább.
Most egy nem "politikai" téma, de tegnap tudtam csak az adóbevallást átküldeni, mert az utazás miatt kicsit elmaradtam.
Félnapos kínlódás után derült ki, hogy nem én vagyok az a lehetetlen alak aki még ezt sem tudja hiba nélkül elvégezni, hanem az Apeh programja volt hibás és egy müszaki emberük mondta el lépésről lépésre, hogy hogyan is tudom átküldeni. Rettenetesen kikészültem, hogy még mindig itt vannak és képtelenek vagyunk eltakarítani ezt a társaságot.
Természetesen megyek szavazni, a Számláló Bizottságban is részt veszek, de néha azt gondolom, csinálja más én már nem bírom.

Különben köszönöm Surján Úrnak a meghívást ott leszek holnap.

Mindenkinek baráti üdvözletem: Mariann
Bodor Miklós László  - re: példa   |2009-06-03 08:42:57
MTV írta:
meszi964 írta:
Van, amit onnan is lehetne tanulni
Van olyan csoport, akik időseiket szervezetten gondozzák, akár élelmet is hordanak azoknak, akiknek erre szüksége van, őrzik hagyományaikat, különösen figyelnek gyermekeik nevelésére és oktatására. Jó példa, érdemes követni.
Vannak csoportok, ahol a közös bűn titkát megőrzik, a cinkosokat kisegítik a bajból, ha támadás éri kívülről őket összezárnak. Rossz példa, nem érdemes követni.


Van egy falucska fenn a trianoni határ mentén, ahol a kocsma egyben a feledékenyek szatócsboltja is egyben.

Míg a kiszolgáló lányka a kifogyott piros paprikáért hátrament a raktárba, mellém sírül egy helybéli borostás öregember:
- Láttam a misén vasárnap. Én is templomjáró vagyok. Régen is az vótam, de akkor ....-on jelentenem köllött ki vót még ott, és mit beszéltek a mise után a templom előtt. Önkéntes határőr is vótam. Sok embert lebuktattam én. Helybelit csempészésér, idegent meg úgy, hogy, ha épp engöm kérdeztek, e'mondtam, merre lehet átmenni az ......-on. Persze odakűdtem őket, ahol má várta őket az őrjárat, meg a zsupkocsi is!"

A tanulnivaló rossz példákhoz szánom!
Ma ő a masszív MSZP-SZDSZ szavazó, aki gyűlölködve beszél a saját jobbikos unokájáról is!
Nekem pedig bűntudatom van, hogynem rúgtam fel ott helyben...
Mert tényleg ELÉG!
MTV  - példa   |2009-05-25 19:34:33
meszi964 írta:
Van, amit onnan is lehetne tanulni
Van olyan csoport, akik időseiket szervezetten gondozzák, akár élelmet is hordanak azoknak, akiknek erre szüksége van, őrzik hagyományaikat, különösen figyelnek gyermekeik nevelésére és oktatására. Jó példa, érdemes követni.
Vannak csoportok, ahol a közös bűn titkát megőrzik, a cinkosokat kisegítik a bajból, ha támadás éri kívülről őket összezárnak. Rossz példa, nem érdemes követni.
meszi964  - re: vannak csendes sikerek és köznapi hősök   |2009-05-25 11:02:13
MTV írta:
[quote=meszi964]A fáradozás fáradtságot is hoz, de tényleg csak azt? Mi adja a munka értékét? A dicsőségtáblák, az érdemrendek? A listákon előbbre jutás? Avagy inkább a munka eredménye?


Félreértettél: erről szó sincs! Sem a dicsőségtáblára, sem egyéni előbbrejutásra, sem érdemrendre nem vágyunk. De: az embernek általában van önbecsülése, presztízse, jó hírneve stb., ami nem determinálja, hogy egyúttal balek is legyen és nevetségessé váljon. Sajnos 3 évente ez az út, amin járunk, aztána 4. évben ez némiképpen megváltozik és kezdődik az újabb 3 éves ciklus. A másik oldalon ez nem így működik.....Van, amit onnan is lehetne tanulni (igaz, hogy nem sok..)
MTV  - vannak csendes sikerek és köznapi hősök   |2009-05-24 22:03:27
meszi964 írta:
belefáradtam ebbe a kilátástalan helyzetbe ... közömbös és 7-én is otthon maradó.
Kedves Marian és Meszi964!
A fáradozás fáradtságot is hoz, de tényleg csak azt? Mi adja a munka értékét? A dicsőségtáblák, az érdemrendek? A listákon előbbre jutás? Avagy inkább a munka eredménye?
Aki megtette a magáét, és saját sikerének is tudhatja a demokratikus oldal megerősödését, annak sem szégyenkeznie, sem elkeserednie nincs oka. Sokkal inkább még egy kicsit tenni amit tehet. Azután évek múltán majd elmesélni a következő generációknak, hogyan vakartuk ki ezt az országot abból a mélységből, ahova taszítani igyekeztek mások.
Különben is megtettük volna, hogy semmit sem teszünk?
meszi964  - re:   |2009-05-24 21:21:25
[quote=MarianSajnos belefáradtam ebbe a kilátástalan helyzetbe.
Nálunk a kerületbe is most azok jönnek elő akik idáig tessék-lássék csináltak valamit, de most ők lettek azok akik mindig is dolgoztak, legalább is ezt mondják.
[/quote]


Kedves Mariann!
Örülök, hogy valaki végre megfogalmazta, hogy sok Fidesz-szimpatizánsból miért lesz éppen jobbikos, vagy egész egyszerűen közömbös és 7-én is otthon maradó.

Vigasztalásképpen: úgy fest, hogy egy cipőben járunk... és nem csak mi ketten....
MTV  - Rajta, beszéljünk lényegesebb dolgokról!   |2009-05-24 15:37:16
Marian írta:
miért kell ellenük itt jobb oldalon is annyit "áskálódni"
Kedves Marian! Nem látom az áskálódást. Amit látok, az egy helyét kereső, erősödő párt, aminek sok cselekedete, sok megszólalása, és értékítélete meglepetést kelt. Többen úgy látjuk, hogy több nyilatkozatuk nem olyan, amit egy demokrata és nemzeti párttól várnánk Magyarországon. Nem egyezik az ország érdekeivel. Mások ezt máshogy látják. Valamiért itt az MHL-en a Jobbikot minden kritikától óvók különösen aktívak. Pedig a kritika nem árt, és az ellentmondásokra rákérdezés sem. Bár a téma nem lényegtelen, ha megfigyeli a KDNP a választási kampányban nem a Jobbikkal foglalkozik. A FIDESZ is az ország előtt álló feladatokat és a jelenlegi vezetés hibáit sorolja. A Jobbik és a Jobbik kritikája semmilyen szempontból nem központi témája a kormányváltó ellenzéknek. Nem így látja?
Miért nem szólnak többen és többet hozzá itt az MHL-en a rengeteg egyéb témájú cikkhez? Ezt én sem értem. Pedig nézze csak meg, lehetne.
Marian   |2009-05-24 08:56:27
Arra gondoltam, hogy én még nem látom, hogy mitől ellenség a Jobbik, és miért kell ellenük itt jobb oldalon is annyit "áskálódni."
Persze ez is két oldalú, mert ők fordítva teszik csak nem tudom ki kezdte.
Annyit tudok, hogy 2006 októberben még aktív Polgári Körös voltam és a Demokrácia központ az én telefonszámomat is megadta, hozzám is lehetett bejelenteni "eseményeket" és adtam tovább. Most meg nem jó a személye. Lehet, hogy lemaradtam valahol. De saját bőrömön is tapasztalhattam, hogy sok mindenre felkértek, hogy szervezzem meg, amikor összeállt a kép, már nem volt aktuális.
Sajnos belefáradtam ebbe a kilátástalan helyzetbe.
Nálunk a kerületbe is most azok jönnek elő akik idáig tessék-lássék csináltak valamit, de most ők lettek azok akik mindig is dolgoztak, legalább is ezt mondják. Surján Úr tudja, amikor a Fidesz Kongresszus a volt Vásár területén volt, hogy mennyit segítettem a Magosznak is, kiépítettem a német nyelvterületeken a kapcsolatokat amire kértek, időpontokkal minden végén másfél éve se kép, se hang. Ki maradt szégyenben én.

Hát ilyenekre gondolok. De lehet, hogy keverek-kavarok már, de nem bírom sokáig ezt a helyzetet. Én nem tudok már imát mondani értük, már régen nem. Hát belefásultam a sok értelmetlen küzdelembe.

Megyek szavazni, leszek a számláló bizottságban, de azt hiszem ezzel az utolsó csepp erőm is el fog hagyni, ha nem történik semmi változás.
Legfeljebb éhen halunk a következő választásokig.
Én ezért nem értem az ellen kampányt, miért ez a módszerünk egy része?
Bodor Miklós László   |2009-05-09 18:52:59
Tisztelt olvasók!
CK megkeresett telefonon, ami komoly fegyvertény, mert beindult a nyári két, de inkább háromlakiság számomra...
Megkért, hogy itt ( !) a vendégkönyvben tolmácsoljam, hogy internetje újra bedőlt.
Van ő, és lesz újra, mihelyt helyreállítja a kapcsolatot.
BML
MTV  - vádak balról indítva jobbról kézbesítve   |2009-04-26 11:19:48
Marian írta:
rágalomhadjárati politika

Nem értem, hogy Marian mire gondol. Elmagyarázza?
Arra valóban vigyáznunk kell, hogy az antidemokratikus erők a vitára mindig kész demokratákat ne tudják egymás ellen ugrasztani. Látni kell, hogy ezen a politikai térfélen azért vitázunk többet, mert léteznek kimondott, szabad vélemények.
Marian   |2009-04-26 10:34:53
Nem értem miért folytat a Fidesz is rágalomhadjárati politikát mint az MSZP?
Pokorni annak idején nwem a veszteségen kesergett, hanem az örömét fejezte ki, hogy a MIÉP nem került be.
Hát ez a jobb oldal?
Én mint 2002 óta fideszes tag, felháborodom ezeken, a rágalmakon és "hazugságokon". Mire jó ez? Nem ettől veszti el még inkább a szavazókat a Fidesz és pártolnak a Jobbikhoz? Akkor hol is a hiba?
Bodor Miklós László  - re:kukabúvár   |2009-04-24 12:24:58
Eddig itt én voltam a csépelni való szélsőséges...
Vasvári Pálról mi a véleményed?
A "nemzetidegen" (tót anyától, szerb apától származó) Petőfi forradalmár-társa volt.
Csapata élén, Erdélyben ütöttek rajta, szinte álmukban, a begerjedt mócok. Szerintem a szabadságharc mártírja. Amúgy zsidó anya szülte,úgyhogy etnikailag bizony zsidó...
Ő csak egy példa.
Rózsa-Flores Eduardónak egyik nagyapja (az apai..) valóban zsidó volt. Apja vérkommunista. Anyja viszont mélyen katolikus bolíviai spanyol, talán indián is egy kicsit. Nem voltam ott, ahol fogant...

Ő maga viszont sok kínos kanyart követően jutott el az antikommunista meggyőződésig.
Eljutott!
Ismertem.
Igaz főleg írásain keresztül...
Úgy Te is megismerheted.
Néhány cím: www.fusz.hu, vagy:www.magyarero.hu
Nekem nem volt a kedvencem. Szenvedélyes volt, mint minden Dél-Amerikai.Más volt a vérmérsékletünk.
Mindenesetre ő volt az a HORVÁT KATONA, AKI UTOLJÁRA HAGYTA EL SZENTLÁSZLÓT.
A több mint hétszáz éves délvidéki magyar falut, amikor a csetnikek miatt ki kellett üríteni.
Tudsz mást kitermelni a kukából, ellene?
Amíg nem: addig én tisztelni fogom!
kukabúvár  - re: Elfogyott a Boliva-olaj?   |2009-04-24 10:07:11
Bodor Miklós László írta:
Mi lett a Bolivaolajjal?
Elfogyott.
Pedig nekem ízlett...
Emlékeztetőül: Egy több állampolgárságú - köztük magyar is -, egy erdélyi Magyart, meg egy a magyarsággal évek óta szimpatizáló ír embert, álmában agyonlőttek a szállodában.
Fegyver nem volt egyiknél sem.
Terrorista akcióra gyanakodott a Bolíviai Bástya elvtárs.
A gyanú nem igazolódott be.
Az viszont igen, hogy a főördögként beállított áldozat magyarországi házában se találtak semmit. Viszont az egyébként újságíróként is dolgozó áldozat tette nyilvánossá az öszödi beszédet.
Útban volt. ez tény.Az is, hogy kanyargós élete volt. Másoknak is,csak az ugye,nem publikus...


Mégse zsidók? A kuruc aszonta... Az őszödi beszédről meg csak annyit: tíz év múlva már annyi kiszivárogtatónk lesz, mint harcos partizánunk a II. világháborúban.
Bodor Miklós László  - Elfogyott a Boliva-olaj?   |2009-04-24 08:46:52
Mi lett a Bolivaolajjal?
Elfogyott.
Pedig nekem ízlett...
Emlékeztetőül: Egy több állampolgárságú - köztük magyar is -, egy erdélyi Magyart, meg egy a magyarsággal évek óta szimpatizáló ír embert, álmában agyonlőttek a szállodában.
Fegyver nem volt egyiknél sem.
Terrorista akcióra gyanakodott a Bolíviai Bástya elvtárs.
A gyanú nem igazolódott be.
Az viszont igen, hogy a főördögként beállított áldozat magyarországi házában se találtak semmit. Viszont az egyébként újságíróként is dolgozó áldozat tette nyilvánossá az öszödi beszédet.
Útban volt. ez tény.Az is, hogy kanyargós élete volt. Másoknak is,csak az ugye,nem publikus...
Baumag   |2009-04-11 18:31:04
És tessék mondani aki reggeltől estig dolgozik, és ünnepnap, vagy hétvégén szeretne részt venni a véleményének közlésével, mit tegyen ? Teljesen le vagyok döbbenve, hogy itt is cenzúra van már.
Azon sem csodálkozok már, hogy senkit nem érdekelt ezeken az oldalakon, hogy az állam ellopott a családomtól 22 millió forintot. A libásokkal is csak azért foglalkozik a jobb oldali sajtó, mert most ez a politikai érdeke. A Mi az igazság Fritcz Tamás úr vitájának lezárása nem magyarázható az ünnepekkel. Hát többek között ezért is garázdálkodik a szoclib társaság. És nagyon úgy néz ki, fog is.
Administrator   |2009-04-11 16:37:45
Nem tudunk 24 órás ügyeletet tartani, márpedig a vita személyeskedő hangvétele szükségessé tenné. Ezért lett lezárva az említett cikk. Engedtessék meg nekünk kis időt a családunkkal, szeretteinkkel is eltölteni. Köszönjük.
néma  - Gombai úrnak   |2009-04-07 13:45:38
Ma a Népszabadságban Krausz Tamás bejelentette, hogy kilép az MSZP-ből. Közben azt mondta, hogy az előrehozott választás útján a nacionalista-rasszista, tekintélyuralmi allűrökkel kokettáló, minden értelmes alternatíva hiányában lévő és ezért bűnbakokat kereső, gyűlöletpropagandát folytató Orbán vezette Fidesz kezébe kerüljön a hatalom.
Nos, ha a Fidesz balról igy néz ki, jobbról meg úgy, ahogy te fogalmazol, akkor hitem szerint jó helyen van.
MTV  - nyugalom   |2009-04-07 12:53:56
Gombai Győző írta:
...
Győző téved. Ugye tudja?
Gombai Győző  - Felháborító és szánalmas!   |2009-04-07 11:49:47
A mai hírlevélben Surján László néhány olyan gondolatot fogalmazott meg, ami bizony felháborító.
"Engem elgondolkodtatott, hogy a Magyar Gárda első kapitánya a Munkásőrség utolsó parancsnokának a fia volt. Az sem világos, hogy az éppen megválasztott Antall Józsefet a képernyőről letakarító Baló György felesége miért lehet egy a Fidesznél kevésbé kompromisszum kész párt hiteles pártonkívüli képviselője."
Most jöjjek azzal a tromffal, hogy a jelenlegi titokminiszter az Antall kormány államtitkára volt, a Fidesz kormány kancelláriaminisztere az MSZMP-és belügyminiszter veje és vajon hogyan képviseli hitelesen a keresztény értékeket Deutsch Tamás az EP-ben?
Lassan ott tartunk, hogy a Fidesz-KDNP szövetség nem is az MSZP-SZDSZ-MDF triumvirátustól akar megszabadulni, hanem a Jobbiktól?
Surján László   |2009-04-07 12:56:53
Kedves Gombai Győző!
A felháborodásodhoz jogod van, de ez nem cáfolja, amit írtam. Nekem jogom van elgondolkodni bármin is, és nem kötelességem lelkesedni valaki iránt, aki kételyeket ébreszt bennem. Szilvásy helyettes államtitkár volt, ami nem ugyanaz és ezt is helytelenítettem akkor is. Hogy milyen hiba volt, mára kiderült. Ha komolyan vesszük a rendszerváltást, akkor annak bizony ára van. Adott esetben az, hogy személyükben azt nem érdemlőknek is hátrább kell lépni. Lehet persze megengedőbbnek is lenni, ezt tette az MDF, az eredmény itt van. Ha engedményeket teszünk, akkor ne játszunk radikálist. Innentől hiteltelen az egész.
Az pedig durva elfogultság, ha például ennek a honlapnak a cikkeiben erősebben látod támadni a Jobbikot, mint a triumvirátust. A Fidesz kommunikációban is elvétve szerepelnek. De ellenérdekelt versenytársaink, akiknek a szekerét nem nekünk kell tolni. Horn Gábor viszont pezsgőt bontott, amikor megtudta, hogy a Ferencvárosban 8 százalékot ért el a Jobbik. Azt mondta, hogy ez biztosítja Demszky újraválasztását. Az a szabaddemokrata, aki ezt nekem elmondta, nem így látta a dolgot, én sem. Ettől még Hornnak akár igaza is lehet. Bár azt remélem, hogy a két nagy tábor között sokkal nagyobb lesz az eltérés, hogy az ország vagy a főváros irányítását a kicsik dönthessék el.
wandakutya   |2009-04-06 17:21:18
Kedves TOR, átgondoltam, amit mondasz. Mivel más a nézőpontunk és a szándékaink-vágyaink, ebből a szemszögből tényleg érthető az elvárásod-elvárásotok, de én sajna csak magamból tudok kiindulni, ezért írtam, amit írtam. Megszoktam, hogy szellemileg csak magamra számíthatok, ezért nem is gondoltam arra, amit mondasz. A környezetemmel akkora véleménykülönbségben szenvedünk, hogy meg kellett szoknom a kontrollnélküliséget, mert ha elfogadom mások megítélését, akkor hozzám képest a szélkakas csigabiga. Ez nem jelenti, hogy nem érdekel mások véleménye, de magamévá csak igen erős ellenőrzés után teszem, így is csak ritkán. A szellemi magányt megszokván és bizonyos értelemben érzéketlenné válva, bár közlöm a gondolataimat, de nem kontroll céljából. Ezért van köztünk véleménykülönbség, de -mondom- megértem az elképzelésedet.
Ami a hallgatag többséget illeti, igen, sajnos a hallgatag többség a többség. Csak meg kell nézni ehhez egy országos szavazást, parlamentit vagy népszavazást, amikor ugye névtelenül nyilvánítják ki az emberek a véleményüket, és mégsem élnek ezzel, még ilyen feltételekkel sem. Mintha nem is lenne véleményük. Ami pedig a valamelyest is azonosítható véleménynyilvánítást illeti, könnyen lehet, hogy sokan félnek. Mert hiába a nick, azért ha nagyon akarja valaki, le lehet követni és azonosítani lehet a konkrét embert. Lehet, hogy sokan nem kockáztatják meg, hogy enyhébb esetben mondjuk kinyírják a gépüket egy kalóztámadással, súlyosabb esetben mondjuk munkahelyi retorziókkal nézzenek farkasszemet.
tor   |2009-04-05 22:52:29
Kedves Wandakutya,nincs teljesen igazad. Mi itt, s én mindenképpen, egyfajta virtuális együttgondolkodást szerettem volna kialakítani. Nem kinyilatkoztatunk, hanem véleményeket bocsátunk - megalapozott kontroll elé. Ennek hiánya olyan érzést kelt, mintha légüres térben mozognék. Harminc éve írom az írott sajtót, ahol nem igazán jellemző az olvasói visszajelzés, tehát nem erről, ennek hiányáról van szó. Az internet - más műfaj. Egy honlap közösséget feltételez. Amely közösség regisztrált olvasóinak száma e pillanatban megfelel egy közvéleménykutatási halmaznak. Jó, nem reprezentatív, valószínűleg nem társadalmat átfogó - de arra például alkalmas lenne, hogy olykor a KDNP egyes lépéseit szavaztassuk meg. Akár azt, ami megtörtént, akár azt, ami elmaradt. De nem az a nagyobb veszély, ha nyolcszázan negatívan minősítenék, ez egy demokratikus és nyílt visszajelzés lenne, hanem az, ha mintegy nyolcan vennék a fáradtságot arra, hogy válaszoljanak. S van más is; ezt még szigorúbban saját nevemben írom. Sem bértollnok, sem fizetett forradalmár, sem pártkatona, sem egyéb - és most nem idézném az erősebb kifejezéseket - nem vagyok. S az, ha virtuálisan leköpnek, sem zavar - csupán akkor, amikor egyedül maradok vele. Akkor én bizony elgondolkodom egészen a következő napig: elkezdjem-e végre az évek óta halasztásra ítélt regényemet, összerakjam-e azt a könyvet, amit hónapok óta kér egy kiadó, vagy "fussak itt" még egy kört, házhoz menjek-e az újabb pofonért? Ismétlem, nem a virtuális szájkaratésokkal van bajom, akik beállnak egy pontra, s onnan hol a "zsideszt", hol Gyurcsányt, hol a Magyar Gárdát köpködik; istenem, ennyire futja nekik. De egy hallgatag többség vajon többség-e?
Gombai Győző  - ... tartsa a farát!   |2009-04-05 20:26:01
Egészen furcsa tartalommal jött a mai hírlevél. Csak az utolsó mondataiból idéznék: Azok, akik írják, naponta több órát fordítanak erre, akik olvassák, sokszor nem jutnak túl ezen a levélen. Mert nincs tíz percük sem. Értem, sőt megértem. De akkor miért kívánják, hogy nekem legyenek óráim erre?
Senki nem kívánja (nem várja el), hogy Surján László virtuálisan órákat töltsön a nép között, mint ahogy azt sem várja el senki, hogy EP, vagy akármilyen képviselő legyen! Nem elvárás, hanem megengedés! Akik pedig nem fizetett forradalmárai az ügynek - nos hát azok vagy kommentelnek, vagy nem. Ha olykor-olykor a markáns véleményért fejükre koppintanak, akkor egy idő után valószínűleg nem. Viszont ezt rajtuk nem lehet számon kérni, mert nem ők szegődtek annak a bizonyosnak, akinek tartania kell a farát.
wandakutya   |2009-04-05 17:53:24
A másik kérdés a kommentálás. Való igaz, hogy a regisztráltakhoz képest kevesen reagálnak. A kommentálás nyilvánvalóan egyfajta visszaigazolása a weblapot készítők munkájának. Megértem, ha keveslik a reakciókat. De ezt erőltetni nem lehet. Akiből kikívánkozik valami, meg fogja írni. Ahogy én is most. De még egyszer mondom, nekem fontosabb az, hogy hányan járnak ide olvasni. Ugye nem valószínű, hogy aki idekattint, az pornóképeket keres? Hacsak nem politikaiakat... Ha csak egy-egy írást, verset, napi aktualitást olvas el, gazdagodik tőle. Akkor is, ha nem ír be semmit. Nem a partvonal mellől mondom ezt, nekem is van weblapom, blogom, természetesen nem ilyen igényes, szép oldal, mint ez, de használható. Ami nekem megtetszik, ha van időm, fölteszem. Hogy más is olvassa. És olvassák. Nem írnak kommentet, szinte soha. De ez engem kevéssé zavar. Ha egyetlen egy embernek egyetlen jó érzését, gondolatát segítettem megszületni azáltal, hogy közvetítek valamit, vagy megírom a véleményemet a világ dolgairól, már megérte.
wandakutya   |2009-04-05 17:45:57
Tán jobb lett volna levélben elküldenem a véleményemet, de imígyen esetleg többen olvassák.
Kettéválasztanám a dolgokat. Egy dolog, hogy hányan olvassák ezt a lapot, egy másik, hogy hányan kommentálnak írásokat. Ha jól tudom, a lap nézettsége jelentős. Tehát sokan olvasnak ezt-azt. Ez ugyan passzív magatartásnak látszik, de korántsem az. Soha senki nem tudja előre megmondani, az elolvasott szó kiben, mikor és hogyan fogan meg, javítva gondolkodásán, jellemén, tisztánlátásan, lelkiségén. Ez olyan munka, mint a tanáré. Rengeteg gyereket tanít egy oktató, de csak ezredrészben igazolódik vissza a munkája. Nem azért, mert meddő, hanem mert a gyerek fölnő, elhagyja az iskolát, s hogy melyikükben hogyan szökken szárba az elvetett mag, az elválás miatt nehéz nyomon követni. Néha vissza-visszajönnek a nagyra nőtt ifjak, megköszönni, amit kaptak, de ez elenyésző. S ez így van jól. Tehát ha sokan olvassák ezt a weboldalt, az jó, akkor érdemes csinálni, mert minél többen járnak ide, annál nagyobb az esélye az ember vátozásának.
(Folyt.köv., mer' mingyá kidob a rencer. )
Verzár Éva   |2009-04-04 11:18:23
Ez a honlap igaz, hogy csepp a tengerben, de mitől duzzadnának a folyók, ha nem a kis ér, a patakok vizétől?
Hogy Bajnai csomagjára nem érkezett válasz, nem kell csodálkozni, hisz nem is az ő csomagja; meg aztán titokban mindenki abban reménykedik, hogy nem lehet igaz. Nem lehet igaz, hogy ilyen ember álljon az országunk élére... Ezt nem engedheti meg egy józan nemzet.
Főleg nem most, amikor ünnepre készülünk, a Feltámadás ünnepére, az örök reményre...
A reménynek pedig élnie kell, s a patakok valahol összefolynak...
Maci  - Hon-Lap   |2009-04-04 09:14:29
Kedves László!
Kérlek szépen, ne is forgass a fejedben olyat, hogy megszüntetnéd a Hon-Lapot! Jelenleg az egyetlen tartalmas és igaz olvasni való.
Tapasztalom más fórumokon is, hogy az emberek nem aktívak a hozzászólásban, sokan azt sem tudják, miért is regisztráltak. Akit igazán érdekelnek a napi események, ezen a fórumon a leghitelesebb. Minden nap alig várom, hogy megérkezzen szívemnek igen kedves humorral színesített írásod.
Persze nincs mindig idő hozzá is fűzni saját véleményt,de mindig vannak olyan cikkek, amik mellett nem is lehet elmenni szó nélkül.
Az elkeseredés már olyan mértékű, hogy kell valaki aki lelket és bátorítást öntsön belénk.
A Te üzeneteid mindig optimistán végződnek és ez szükséges is ahhoz, hogy újra, meg újra belevessük magunkat a harcba. Mint például most is, amikor közel van az EP. választás, mi már dolgozunk rajta.
Marian  - április 5   |2009-04-04 08:54:50
Sok mindent megértem, az elmúlt 70 évemben, de ennyire nyomasztó hangulatban nem voltam még. Nem bízom a holnapi nagy összejövetelben. Még mindig hiányzik a küzdő szellem, ahogy az emberekkel beszélek, ezt érzem. A napi pénzszámolási gondok is felőrlik az ember idegeit. A sok hazugság, bármit próbál az ember "alkotmányellenes". Igen kimegyünk és hazamegyünk. De a Civil Szervezetek és a "jobboldali" pártok is csak biztatni tudnak, nincs eszköz. Akkor most mit is kell tenni?


Nagyon nagy baj lenne, ha ez a hírforrás is megszűnne.

Ne tegye ezt velünk Surján Úr!!
Gombai Győző  - re:   |2009-04-01 08:14:35
Bodor Miklós László írta:
Néhány nap múlva közelebb leszek a hetvenedik évemhez, minta az ötvenhez.
Azt hiszem, már sok újat nem élhetek meg.
Tévedtem.
Nem örülök neki....
Az utóbbi napok eseményei olyan újdonságokat hoztak, amit szívesen kihagytam volna!
Nem kéne mégis bé - keményíteni?!

Majd ha a százon túl leszel, akkor gondolj arra, hogy esetleg sok új nem jön már!
Isten adjon hozzá sok-sok erőt és kiváló egészséget!
A bé-keményítéssel meg az a baj, hogy a mai gyógyszeráremeléssel a politikai viagra árát is megemelték, így a hosszú ideje potenciazavarral küszködő politikai formációk továbbra is lankadásra ítéltettek!
apaHEAD   |2009-03-31 21:09:15
Isten éltessen BML!
Bodor Miklós László   |2009-03-31 20:47:42
Néhány nap múlva közelebb leszek a hetvenedik évemhez, minta az ötvenhez.
Azt hiszem, már sok újat nem élhetek meg.
Tévedtem.
Nem örülök neki....
Az utóbbi napok eseményei olyan újdonságokat hoztak, amit szívesen kihagytam volna!
Nem kéne mégis bé - keményíteni?!
MTV  - Döntsön a nép! De ne az utcán.   |2009-03-22 15:28:55
http://gondola.hu/cikkek/64208
és
http://mkdsz.hu/content/view/13784
és
http://kdnp.hu/news/doentsoen-a-nep
Baumag   |2009-03-22 08:36:55
Attól tartok kedves Miklós, hogy semmi. Ez a bizonyos lehetőség most sem lesz kihasználva, hallgatva a Lánchíd rádiót, és nézve a Hír TV-t miközben írom ezt a pár sort.
Nem nekünk való a hatalom, túl becsületessek vagyunk hozzá. Ez a kevés, és rosszul és drágán vehető médiánk, meg tehetségtelen az ATV-hez viszonyítva is.
Bodor Miklós László   |2009-03-21 12:08:00
http://www.jobbik.hu/node/6044

No! Mi lesz?

Bodor Miklós László   |2009-03-16 18:55:53
Az idei Ünnepnek igenis van pozitívuma!

A mai Nemzeti Ünnep egy felismerést hozott számomra:
Beismerésben van a kormányzat!

Rendőrségi szakmai műszóval " Beismerésben van a kormányzat."
2009. március 15.- éna Kossuth térről - Budapesten - feljelentést tett a rendőrség két fiatalember ellen.
Az ok. kifeszítettek egy transzprenset, aminek felirata "Felelős kormányt Budapesten!" - volt.
A mondat az 1848. márciusi Forradalom 12 pontjának másodikja vala...
161 évvel ezelőtt.
Ezek szerint a kormányzat a követelést sérelmesnek találta.
Ez csak úgy lehetséges, ha önmagát felelőtlen kormányként minősíti a Gy.F. kabinet.
Eredmény ez, ha csekély is!
BML
Baumag   |2009-03-15 12:20:19
Most hallom a hírekből, hogy egy ikerpár cumisüvegeit elkobozták az in cal szakemberei.
Igazuk volt az országrombolóknak, hogy bezárták az elmegyógyintézetet. Hiszen már az egész ország egy kész röhej !
jegenye  - programajánló   |2009-03-02 11:55:39
Március 5-én, 18 órakor XII. ker. Műv.Központban (MOM) P. Vértesaljai László SJ tart előadást, Jónás próféta - mai küldetésünk címmel.
Kérem tisztelettel a terjesztését!
Kösz
Kata 53   |2009-02-20 17:37:16
Kedves Bodor Miklós László! Köszönöm, megtisztelő a bizalma.
Bodor Miklós László  - re:   |2009-02-18 20:50:44
Kata 53 írta:
Kedves Bodor Miklós László! Kezdeményezése nagyon tettszik. Csatlakozom egy aranyos babatörténettel.: Kicsi lánykám két éves forma volt, igazi kis sárbatoppantó örökmozgó. Esténként "Bababibliát" olvastunk, nézegettünk, kis bibliai történetekkel tágítottam világukat. Az egyik alkalommal angyalokról szólt a történet, amit lánykám tágra nyitott szemekkel hallgatott. Pár nappal utána a játszótéren arra lettem foigyelmes, hogy az én kis örökmozgóm már jó ideje a füben hasalcva mozdulatlanul figyel valamit. Odaguggoltam mellé, s kérdem:Mit csinálsz, csillagocskám?- Psszt-felete suttogva- Hangyal! 


Kedves Kata53! Először is örömmel tapasztalom, hogy hosszabb szünet után ismét jelen van körünkben.

Addig is, amíg a honlap szerkesztői esetleg indítanak a gyermekfotók mintájára egy rovatot, kimásoltam "hangyali" történetét saját gépemben egy Gyermekszáj c. könyvtárba.
Kata 53   |2009-02-18 20:02:27
Kedves Bodor Miklós László! Kezdeményezése nagyon tettszik. Csatlakozom egy aranyos babatörténettel.: Kicsi lánykám két éves forma volt, igazi kis sárbatoppantó örökmozgó. Esténként "Bababibliát" olvastunk, nézegettünk, kis bibliai történetekkel tágítottam világukat. Az egyik alkalommal angyalokról szólt a történet, amit lánykám tágra nyitott szemekkel hallgatott. Pár nappal utána a játszótéren arra lettem foigyelmes, hogy az én kis örökmozgóm már jó ideje a füben hasalcva mozdulatlanul figyel valamit. Odaguggoltam mellé, s kérdem:Mit csinálsz, csillagocskám?- Psszt-felete suttogva- Hangyal!
Bodor Miklós László   |2009-02-18 11:45:03
"Ma reggel az Európai Parlament közelében egy jezsuita vezetésű közösség templomában némileg különleges szentmisén vehettünk részt: a prédikációt Tőkés László püspök úr tartotta, az evangéliumot is ő olvasta fel. A keresztény egység szép jelképe volt ez a reggel."

A sok rossz mellett végre egy igazán jó hír!
Ez bőven megért egy-két órai várakozást!
A szerkesztőség "breteg" tagjainak mielőbbi jobbulást kívánok.
A breteg, szó egyik gyermekem kiskori szó-gyártmánya volt. Valahogyan megmaradt. Talán lehetne gyermekeink arany-mondásaiból is összeállítani egy gyűjteményt.
Baumag   |2009-02-14 11:10:21
Sajnos a magyar CBA élelmiszerboltban régebben sem lehetett Magyar Hírlapot kapni.
De mit lehet elvárni "magyar " honfitársainktól amikor kíváncsiságból a Magyar Hírlap szervezte tüntetés alatt átkapcsoltam a HÍR tv-re, hátha ők is közvetítik a tüntetést.
Örültem amikor később a hírekben pár mondattal megemlítették.
Az már természetes, hogy az összes többi média meg sem említette, vagy eldugta egy mondatban.
Gyurcsány, mint olvasom a szalagfeliratok között a Népszavára kedvezményes előfizetéssel "Elektronikus párttagkönyvet, kedvezményes Népszava-előfizetést, valamint a Pannon GSM MSZP-mobilflottacsomag-ajánlatát" mellékelték Gyurcsány Ferenc leveléhez.
Hát akkor mit akarunk mi ?
kukabúvár  - re:   |2009-02-13 19:03:42
Edóka írta:
Két napja nem kapok Magyar Hírlapot.
Nem azért, mert elkapkodják, hanem mert nem rendelnek az elárusító helyek.
Az egyik nagy élelmiszeráruházba a mai napon 1db MH. érkezett! 


Hmm, a mai tüntetésen elhangzott, hogy 6 ezerrel nőtt az előfizetők száma és (ha jól emlékszem) 10 ezerrel a napi eladott példányszám (20-ról(?) 30-ra). Minden tiszteletem a magyar újságterjesztőké, de kötve hiszem, hogy két-három nap alatt átállnak a megemelkedett példányszám terjesztésére.
Edóka   |2009-02-13 18:27:18
Két napja nem kapok Magyar Hírlapot.
Nem azért, mert elkapkodják, hanem mert nem rendelnek az elárusító helyek.
Az egyik nagy élelmiszeráruházba a mai napon 1db MH. érkezett!
Bodor Miklós László   |2009-02-11 18:46:39
"Most ismét cigányozunk, és ki figyel oda arra, amit a kormány művel a gazdasági krízis kapcsán."

Pedig, most is(!) annak kellene harsognia, hogy ez csak következménye az alkalmatlanok kormánya tevékenységének!
Gombai Győző  - re:   |2009-02-11 12:27:14
Baumag írta:
Senkinek az ingerküszöbét nem éri el, az a példátlan sajtószabadságot sértő intézkedés, amit Gyurcsány intézett a Magyar Hírlap ellen ?

A Jobbik Magyarországért Mozgalom tragikusnak tartja, hogy Gyurcsány Ferenc arra kérte az összes állami intézményt és állami tulajdonú vállalatot, hogy szüntesse meg a Magyar Hírlap előfizetését, valamint a fizetett hirdetések és a reklámok megjelentetését a napilapban. A kormányfő Bayer Zsolt publicistának "Betelt a pohár" című írását elolvasva döntött a bolsevik diktátorokra jellemző felhívás mellett. Gyurcsány durván megsértette a sajtószabadság alapelvét.
Amióta Gyurcsány Ferenc az egész társadalom elhatárolódását kérte a Jobbiktól, a párt népszerűsége meredeken emelkedik. A teljesen hiteltelenné züllött miniszterelnök akciója a Magyar Hírlappal kapcsolatban is visszájára fog elsülni. Amitől Gyurcsány elhatárolódik, azt egy tisztességes magyar ember támogatja, és amelyik újságot Gyurcsány ki nem állhatja, mi csak azért is azt fogjuk olvasni.
A Jobbik arra kéri tagjait, szimpatizánsait, minden magyar embert, hogy álljanak ki a sajtószabadság, az igazság mellett, vásárolják és fizessék elő a Magyar Hírlapot! Mi döntjük el, hogy mit olvasunk és mit nem. Mint ahogy nemsokára azt is mi fogjuk eldönteni, hogy kik irányíthatják ezt az országot. És kik nem.
Edóka  - re:   |2009-02-11 08:58:57
Baumag írta:
Senkinek az ingerküszöbét nem éri el, az a példátlan sajtószabadságot sértő intézkedés, amit Gyurcsány intézett a Magyar Hírlap ellen ?
Legalább szolidaritásból kellene a Hír TV- nek, és a Fidesznek reagálni erre, de sehol egy szó nem hangzik el erről a témáról.


http://fidesz.hu/index.php?Cikk=128668
Baumag   |2009-02-11 08:11:35
Senkinek az ingerküszöbét nem éri el, az a példátlan sajtószabadságot sértő intézkedés, amit Gyurcsány intézett a Magyar Hírlap ellen ?
Legalább szolidaritásból kellene a Hír TV- nek, és a Fidesznek reagálni erre, de sehol egy szó nem hangzik el erről a témáról.
Ellenkező esetben már harsogna egész Európa. Mi folyik itt ? Tudományos értekezések sora olvasható itt is egyes hozzászólóktól, na meg parttalan viták Balossal, aki meg jót szórakozik ezeken az oldalakon, és ezt véresen komolyan vesszük.
Nem lehetünk ennyire tehetségtelenek, hogy nem tudunk szólni a széles néptömegekhez, mert nincs hogyan, nincs egy dolgát értő média amelyik nem fél az ORTT-től, de ha lenne is, nem jut el az emberek nagy részéhez. Ezt végre tudomásul kellene venni !
Gombai Győző  - Jó kiszúrás!   |2009-02-11 12:28:40
Kicsit eltérő téma a megelőzőektől, de belegondolt már valaki abba, hogy milyen mérhetetlen terhet raktak a kisebb vagyonú állampolgárok vállára azzal, hogy az elmúlt év végén módosították az illetéktörvényt és az MDF javaslatára a többi birka asszisztálásával eltörölték az illetéket a 20 millió forint alatti örökségekre? Innentől ugyanis 25 % jövedelemadó terheli majd.
http://sonline.hu/somogy/kozelet/a-halalado- feltamad-210618
Bodor Miklós László   |2009-02-10 09:03:59
"Ugye készülsz már Te is?"

Mi az hogy!
Nagyon is!
K&I   |2009-02-09 20:05:47
Ebben minden benne van, amit a cigány-bűnözéssel szemben tenni kellene.
olvassa mindenki!!!!!

http://www.magyarhirlap.hu/cikk.p hp?cikk=159771
Gombai Győző  - Tiltakozás   |2009-02-09 07:37:32
A mindennapossá váló durva erőszak újabb áldozatokat szedett, ezúttal Veszprémben.
Szavakkal nem kifejezhető az az elkeseredettség és gyász, amit minden tisztességes ember érez a most meggyilkolt sportoló és a korábbi áldozatok tragédiája kapcsán.
Az pedig egyenesen döbbenetes, hogy a jogalkotók, a bűnüldöző szervek és a büntető igazságszolgáltatás hallgat és tűri, hogy az ország erőszakos bandák terrorjának áldozata legyen.
Legnagyobb gondjuk, hogy papírgalacsin és tojásdobáló állampolgárokat büntessenek, a tényeket kimondó rendőrtiszteket pedig elmozdítsák szolgálati helyükről.
Ebben a helyzetben mindenkinek fel kell emelnie szavát a közbiztonság megteremtéséért.
Követeljük az eljárások felgyorsítását, az erőszakos bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személyek előzetes letartóztatását!
Követeljük a Büntető törvénykönyv módosítását, az erőszakos bűncselekmények büntetési tételének súlyosítását!
Követeljük, hogy a Bíróságok gyorsított eljárással, a legszigorúbb büntetési tétel alkalmazásával ítéljék el az erőszakos bűncselekmények elkövetőit!
Felhívással fordulok minden tisztességes magyar állampolgárhoz, hogy tiltakozásunk kifejezéseként napi rendszerességgel küldjük el ezt az elektronikus levelet az Országgyűlés elnökének, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnak és az Országos Rendőrfőkapitánynak!
Címzettek:
katalin.szili@ parlament.hu
ugyfelszolgalat@irm.gov.hu
orfkve zeto@orfk.police.hu
rocknagyi  - Átírtam   |2009-02-09 00:04:53
Átírtam a walesi bárdok verset.
Nem tudom, hogy itt közzé tehetem -e.
Egész jól sikerűlt.
Külömben ez a vers eredetiben is még mindig aktuális.
Administrator   |2009-02-09 01:52:33
Küldd el az info kukac mkdsz.hu címre :-)
Gombai Győző  - Adja Isten!   |2009-01-22 11:08:32
Többek között a mai Magyar Nemzet adta hírül:
Példátlanul durva politikai támadást intéztek a Fővárosi Főügyészség és a BRFK ellen Terézváros hűtlen kezelés gyanújába keveredett MSZP-s vezetői. Az önkormányzat nevében a Népszabadságban közölt hirdetésben megismételték vádjukat: az ingatlanügyek miatti nyomozás mögött a Fidesz és a KDNP áll. Ezt az ügyészség és a rendőrség is visszautasította.
Én meg azt kívánom, adja Isten, hogy így legyen! Meg azt is, hogy minden településen így legyen!
Surján László  - re: Adja Isten!   |2009-01-22 22:28:58
Gombai Győző írta:
az ingatlanügyek miatti nyomozás mögött a Fidesz és a KDNP áll. Ezt az ügyészség és a rendőrség is visszautasította.[/i]
Én meg azt kívánom, adja Isten, hogy így legyen! Meg azt is, hogy minden településen így legyen!


Fába szorult féregként viselkedtek a vádlottá "előlépett" zuschlágocskák. Én is szeretném csíkos ruhában látni az összes hasonszőrüt. Még azt sem bánom, ha a Fidesz és a KDNP zavarná be őket, de azt azért jobban szeretem, ha azok teszik, akiknek ez a dolguk.
Surján László  - re: 20 év 20 ember   |2009-01-22 22:29:54
eperke írta:
Beszélgetés Surján Lászlóval:
http://www.echotv.hu/video/index.php?akt_menu=1...


Köszönöm a hivatkozást, magam nem vettem észre.
eperke  - 20 év 20 ember   |2009-01-20 20:18:21
Beszélgetés Surján Lászlóval:
http://www.echotv.hu/video/index.php?akt_menu=1...
MTV  - Mindenki beszél? Vagy csak hallgat?   |2009-01-12 15:23:03
http://mkdsz.hu/content/view/250/206/
Tessék beszélni! Lassan 3 éve volt, hogy TOR is javasolta.
Gombai Győző  - Mennyi mocsok dől még ki a szekrényből?   |2009-01-08 23:29:09
A gáz már nem is gáz, jövő héttől jön a tavasz!
Az igazi döbbenet a Csepelen történt gyilkosság! Egy mai hír arról szól, hogy "A jelek szerint nem csupán a csepeli kettős gyilkosság egyik áldozata, a volt csepeli alpolgármester Takács József, de a bűntény társtettese, D. Gábor is a szocialista párt aktív és oszlopos tagja volt. Deme Gábor a Csepel.info jobboldali hírblog szerint decemberig volt a helyi MSZP elnökségi tagja, s még ma is a kerületi önkormányzat pénzügyi bizottságának tagja."
Szép. Azért remélem, hogy nem várjuk meg, amíg szépen likvidálják egymást a koncon marakodva. Nekem úgy rémlik egyébként, hogy az iskolát üzemeltető Csepel- Sziget Humánerőforrás Fejlesztő és Foglalkoztatást Támogató Alapítvány a szcientológiai bűnszervezet egyik fedőszerve. Mennyi mocsok dől még ki a szekrényből?
meszi964   |2009-01-08 18:48:23
Arra volnék kíváncsi, hogy a 3 heti tartalékot hogyan számolják? komolyan kérdezem.... +5 fokos napi átlaghőmérsékletre, vagy -5 fokos átlagra? Nem annyira megnyugtató, hogy 3 heti tartalékunk van. Már egy hét lassan el fog telni, megnyugtató végét nem látni.
apaHEAD  - GÁZ   |2009-01-08 01:32:30
Inkább az a szomorú, hogy nem adunk gázt szerbiának, pedig összvissz 10millió m3 /nap a fogyasztásuk, míg nekünk több mint 50 , és van állítólag 3 heti tartalék ..... akkor a francért hagyjuk fázni az ottaniakat ?
Vagy megint hazudnak, vagy megint síralmasak vagyunk.
Gombai Győző  - re: a nem meggondolt gondolat   |2009-01-07 12:48:39
MTV írta:
... ...

Nyugalom kedves MTV, nyugalom!
Ez itt nem a pártiroda, én meg végképp nem vagyok a politikusok közül való.
Mélyüljön el inkább Deák Ferenc írásaiban, de ajánlhatom esetleg Herzl Tivadart is. Prohászka Ottokár műveinek tanulmányozása pedig kifejezetten üdvös lenne.
MTV  - a nem meggondolt gondolat   |2009-01-07 08:39:52
Gombai Győző írta:
Tegnap délután óta nem érkezik gáz Ukrajnán keresztül Oroszországból. Oroszország biztosan
szívesen látja vendégül Győző. A Molotov-Ribbentrop paktumnak megfelelő felosztáson gondolkodik? Utazzon ki és beszélje meg a részleteket az elvtársakkal! Ez így jó válasz, Győző?
Sajnos különösképpen meggondolatlanul írt. Ne haragudjon érte, hogy ezt kérem, de tájékozódjon a tényekről (kin múlik a gázszállítás)! Ha közismert nyugalmát elveszti, akkor se ide írjon ilyesmit.
Gombai Győző  - Revíziós gondolat   |2009-01-07 07:49:09
Tegnap délután óta nem érkezik gáz Ukrajnán keresztül Oroszországból. Ez már nem az első eset.
Nem kellene az Országgyűlésnek visszavonnia azt a gyalázatos deklarációt, melyet még Antall ideje alatt tettek, hogy hazánknak nincsenek területi követelései szomszédainkkal szemben? Első lépésként Ukrajnával szemben talán föl lehetne lépni. Lehet, hogy még az Unió is támogatna egy ilyen kezdeményezést? Oroszország nem különben, a Kárpátalján élő magyarok és ruszinok pedig biztosan.
Gombai Győző  - re: re: A bértollnokokról   |2009-01-06 08:13:41
MTV írta:
... Ki az az egy-kettő, akire ez a leírás ráillik?

Lehet tippelni!
A helyesen tippelők jutalomként kemény ledorongolásra számíthatnak!
MTV  - re: A bértollnokokról   |2009-01-05 22:18:36
Gombai Győző írta:
(aradi13)
Legyünk őszinték: Ilyen bértollnokból akad egy-kettő ezen a honlapon is.
Kedves Győző, erre az aradi cikkre utal? http://www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=4...
Ki az az egy-kettő, akire ez a leírás ráillik?
Gombai Győző  - A bértollnokokról   |2009-01-05 12:15:06
Mivel az elnöki köszöntő kapcsán terítékre került a bértollnok léte - és ez erősen eltér attól a témától - ezért itt fűzök hozzá megjegyzést:
"A bértollnok ténykedésének valódi célja nem a nyugodt érvelő vita, amiben esetleg ő is meggyőzhető, hanem a feladat végrehajtása, amivel megbízták. Ha ő maga saját megbízója, akkor egy elvakult megszállottról van szó." (aradi13)
Legyünk őszinték: Ilyen bértollnokból akad egy-kettő ezen a honlapon is - függetlenül attól, hogy "bér" senkinek nem jár! (Lehet, hogy saját csapdámba esek és engem is besorol valaki ebbe a kategóriába? )
Azért akadnak páran, akik előszeretettel alkalmazzák azokat a taktikákat, amik meddővé és fölöslegessé teszik a téma megvitatását - egy idő után pedig bármiféle megnyilvánulást, sőt a honlap olvasását is! Kár lenne idáig eljutni.
tor   |2008-12-28 10:35:52
köszönöm
Jenő   |2008-12-25 16:43:34
Mindenkinek békés, boldog, nyugodalmas Karácsonyt kivánok.
Edóka   |2008-12-14 17:13:10
Ma járt az MHL-Mikulás?
Több ajándékot is kaptunk.

- Kanadai tél 2008
- Fábry-videó
- Fidesz-választmány fénykép

Köszönöm
Lacikám   |2008-12-11 12:24:28
Surján László felhívását a Magyar nyelv megőrzésére nagyon figyelemre méltó. Én a problémát nem ott látom, hogy nyelvünk honnan ered, hanem ott, hogy hogyan használjuk. Olvastam néhány hozzászólást ahol nyelvünk eredetét firtatják és elmosolyodtam, bár szomorkodnom kellene. A probléma nem a múltba hanem a jelenbe keresendő. Jó olvasni azt, hgy milyen sok képzett-tanúlt ember hozzászólt a témához, de a lényeget nem említik. Gyönyörű nyelvünk nap mint nap való meggyalázását, kiforgatását nem kifogásolják. Itt most nem a nyelvtani vagy fogalmazási hibákra gondolok, hanem arra, hogy durva-otromba szavakat használnak. Amikor egy közéleti személy (szinész vagy T.V. riporter) "baromian jól érzi magát". És sorolhatnám a listát, mindeki tudja, hogy miről beszélek. Ne csodálkozzunk, hogy fiataljaink sem tudnak tisztességesen beszélni.
Igen, figyeljünk és mutassunk jó példát.
meszi964   |2008-12-07 16:30:24
Kedves BML!

Így kicsit megkésve is nagyon boldog névnapot kívánok!
Bodor Miklós László  - re: re:   |2008-12-07 15:53:12
kéktárnics írta:
Isten éltessen sokáig, jó egészséggel, alkotó kedvel és vidámsággal.

Érdemes lenne eljönnöd Erdélybe a Szt.Miklós napokra jövőre, nem érne csalódás. Az idei ünnepségekre is jöttek Bp.V.ker-ből testvérvárosi alapon, de több helyről az Anyaországból és a leszakadt területekről. Üdvözlettel, R.


Nem a kedvem hiányzik hozzá. Akkor gyakrabban mennék. Télen inkább meggondolom, az utak, a havazások, megnyújtják a menetidőt.
Nem vagyok már naposcsibe. Az nekem több, mint tizenkét órai vezetés.
De meggondolom.
Bodor Miklós László  - re: re: re:   |2008-12-07 15:24:18
Edóka írta:
"Újabb átvett ötlet.
Azt megfojtották. Szoci vezetésű önkormányzatok, és KÖJÁL  összefogással."


Edóka! Azt gondoltam, amit írtam.
Ne gondolj "mögém" olyast, amit nem írtam.
A gondolatot elvették. Azt is írtam, csak dícsérni lehet.
Amúgy üdvözöllek.
kéktárnics  - re:   |2008-12-07 11:12:33
Isten éltessen sokáig, jó egészséggel, alkotó kedvel és vidámsággal.

Érdemes lenne eljönnöd Erdélybe a Szt.Miklós napokra jövőre, nem érne csalódás. Az idei ünnepségekre is jöttek Bp.V.ker-ből testvérvárosi alapon, de több helyről az Anyaországból és a leszakadt területekről. Üdvözlettel, R.
Bodor Miklós László  - re:   |2008-12-07 09:54:08
Edóka írta:
http://fidesz.hu/index.php?Cikk=125498

Gondoltam érdekelheti a fővárosiakat, esetleg szólnak nehezebb körülmények között élő ismerőseiknek.


Csak üdvözölni lehet!
"Ámbár!"
Nekem feldereng egy régen tönkrement lelkiségű párt kezdeményezése.
Úgy hívták: MDF piac!
Újabb átvett ötlet.
Azt megfojtották. Szoci vezetésű önkormányzatok, és KÖJÁL összefogással.
Amúgy az eredeti ötlet kigondolóját, alelnök pártolóját rég eltávolították a nevet még viselő, szellemiségét megtagadó pártból.
Csak a tárgyilagosság kedvéért...
wandakutya   |2008-12-06 23:55:28
Mélységesen egyetértek az előttem szólókkal! Isten éltessen neved napján, kedves Miklós!
Bodor Miklós László  - re:   |2008-12-06 12:22:49
[quote=eperke]Igazi közösség kezd kialakulni ezen a honlapon, néha zsörtölődünk, megsértődünk, egymást fricskázzuk, azután mégiscsak itt maradunk.

Azért mégse élek hiába!
Alakul az a bizonyos nemzeti egység. Néha morogva, szikrázva, de alakul. A nézetkülönbség nem akkora baj, mintha egymásra mosolyogva akkor marnánk egymásba, amikor az nem is várja.
boldog ünnepi várakozást mindenkinek!
apaHEAD   |2008-12-06 09:11:15
BML: Boldog névnapot kívánok, és gratulálok az írásodhoz, imádom a vadász történeteket .... egy pár percre én is vadásztam
Bodor Miklós László   |2008-12-06 08:55:40
Mindenkinek köszönöm az együttérző, örömöt kifejező beírásokat megjelent írásomra vonatkozóan.
Az külön figyelmesség, hogy nevem napja "vigiliáján" történt a tallózóban való szerepeltetés.
Az én Miklós napi ajándékom pedig annak elismerése, hogy a MHL- en való gyakori "ujjgyakorlatok" híján az írás se lett volna kiforrott.
Még akkor is, ha a "kalucsnitok" néha (néha?) megtelik a véleményemmel....
Jenő   |2008-12-06 00:05:10
S.L.irta: "Azért, ha tehetitek kevesebb kakasodást, mert hogy mutatnia a címoldalon: Kakaskodó Közösség a Keresztény Kultúráért és Közéletért. KKKK. Nem három elég. KKK."

Nem akarok kötözködni, de szerintem ez 5., és 4. "K," de meglátásom, hogy sokkal többen vagyunk.
János a paraszt   |2008-12-05 20:31:18
Gratulálok "A magasréti bika" bennem is megmarad..., de jó is lenne minden napból, minden emberből megőrízni valamit, valami igazit, emberit! BML-t, mint hűs szellőt a diófa alatt, örökre megőrzöm.
Bodor Miklós László   |2008-11-25 06:30:05
Nagyon sok boldog névnapot kívánok Katalin asszonynak!
BML
Jenő   |2008-11-25 01:08:04
BOLDOG NÉVNAPOT, KATALIN SZERKESZTŐ ASSZONY!
meszi964   |2008-11-24 18:49:15
Kedves MTV!
Van hasonlóság a te és a F. stílusában: nem tudjátok elfogadni és tolerálni mások (sok esetben építő szándékú)véleményét. Szerintem ez is meggondolatlan cselekedet és hozzáállás, ha sértegetésbe csap át, főként az. A Kossuth téren méltósággal demonstrálókat pedig miért akarnám megsérteni, hisz az ember saját magát csak nem sértegeti? Az már nemcsak meggondolatlan cselekedet lenne.....Kövér L.-nak pedig ajánlanék egy Wass Albert idézetet. Inkább azzal példálózzon, mint az őspatkányozással, szerintem elgondolkodtatóbb is: pl. mi a különbség a nép és a nemzet között, valamint miért vagyunk 'nagypéntekes' nemzet? (rövidesen a Kultúra rovatba küldöm)
Bodor Miklós László   |2008-11-24 17:48:41
"vérfideszesek"!
Miért olyan nehéz beismerni?
Kövér László hülyeségeket mondott, mert begurult.
Részemről ennyi. Majd ti beszéltek másról, és azt hiszitek, valaki elhiszi, hogy igazatok van.
Bodor Miklós László   |2008-11-24 17:45:50
Amúgy szegény József Attila, olyan meggondolt volt tetteiben?
Zseni volt, de hogy meggondolt is?
Hát nem tudom...
Bodor Miklós László   |2008-11-24 17:36:53
"Sőt, még József Attila sem tette ezt. Érdemes elolvasni! "
József Attilát tényleg érdemes elolvasni.
"Talán dünnyögj egy új mesét. ..."
MTV  - a meggondoltlanság káros, igaz ?   |2008-11-24 12:48:17
Van hasonlóság BML és Kövér stílusában, hiszen Kövér sem "patkányozta le a más véleményen levőt". Sőt, még József Attila sem tette ezt. Érdemes elolvasni! A meggondolatlan cselekedeteket szapulta József Attila - lehet vele vitatkozni?
Kövér önmagának és mindünknek ajánlotta ezt a verssort. Könnyű dühbe jönni, de éppen ez a célja, a dühítőknek.
Ugye nem akarja Meszi megsérteni a Kossuth téren méltósággal demonstrálókat azzal, hogy a meggondolatlanul cselekvők közé sorolja őket!
Bodor Miklós László   |2008-11-24 10:39:58
háromnegyed napi uninternetes állapot után megnyugodva tapasztalom, hogy nem vagyok egyedül itt ezen az oldalon, és ezen a lapon a véleményemmel.
Mindenkinek köszönöm a megerősítést.
Vitapartnereimnek is.
Én nem patkányozom le a más véleményen lévőt, mint a "fidesz jobbszélsője" !
Változatlanul úgy érzem: piros lappal jutalmazva az öltözőben a helye!
meszi964   |2008-11-24 08:02:03
Kövér L. ne felejtse el, hogy az általa érzett tehetetlen düh és a mások által érzett tehetetlen düh között óriási a különbség. Merthogy jelenleg ő van abban a helyzetben, hogy ne érezzen tehetetlen dühöt, hanem tegyen érte, hogy csillapodjanak a radikálisok indulatai. Azt se fleejtsük el, hogy 2006. őszén nagyon jól jött a f-nek ezen radikális erők által a Kossuth térre hívott tűntetők ezrei. A F.is ott volt akkor, úgyhogy most ne kritizálja azokat, akik azért azóta is folyamatosan ébresztgetik a magyar népet csipkerózsika álmából. Szinte kizárólag ezen emberek szájából hangzik el lassan maga a nemzet szó is, a F-éből egyre kevesebbet hallani.A magam részéről régóta várom, hogy a F.és a jobboldali szervezetek üljenek össze, fogjanak kezet és tegyenek vmt. Együtt. Hogy a meg nem gondolt gondolatot a jól meggondolt gondolat kövesse.
MTV  - folyt   |2008-11-23 22:25:21
Kövér: "én is tehetetlen dühöt érzek, csak éppenséggel azért van egy József Attila-i verskezdet, amit mindig szoktam magamnak is idézgetni: Ős patkány terjeszt kórt, mi köztünk, a meg nem gondolt gondolat. Az, amit egyesek csinálnak a radikális jobboldalon, az a meg nem gondolt gondolat megnyilvánulási formája, ami leginkább nekünk fog ártani, nem pedig azoknak akiknek ártani akarnak."
MTV  - ok és okozat, és ékverés   |2008-11-23 22:21:38
Kövér László is arról beszélt, hogy a radikalizmus okozat, de azt is elmondta, hogy bizonyos radikális csoportok által tett lépések éppen az MSZP-nek használnak. Megbántódni nem kell. Állatnevet ne vegyen magára senki önként, és ok nélkül! Kövér szó szerint ezt mondta:
"Az a cél, hogy emberek tömegeiben a düh az indulat a józan mérlegelés fölébe kerekedjen. Őrsi Mátyás azért enged meg magának 18 éve tenyérbe mászó, bicskanyitogató, provokatív kijelentéseket, először is mert perverz és élvezi azt a látványt amint a vér az agyunkba tolul és elvörösödünk, és azt várja, hogy olyan reakciókat adjunk, amit utána ő a magyarországi szélsőségesség, fasizmus meg antiszemitizmus konkrét bizonyítékaként tud aztán széjjelkürtölni az egész világban.
Azt akarják, hogy a legrosszabbat hozzuk ki magunkból. Erre megy ki az egész provokáció. És erre nem mentség az, hogy tehetetlen dühöt éreznek itt, meg ott, meg amott, mert én is tehetetlen dühöt érzek, csak éppenséggel azért van egy József Attila-i verskezdet, amit mindig szoktam magamnak is idézgetni:
Gombai Győző  - A radikalizmus okozat!   |2008-11-23 19:25:22
Kicsit lentebb "Edóka" azt írta Bodor Miklós László véleményéhez, hogy "Kiváncsi vagyok az észrevételeidre, de gondolj azért arra is, hogy választást kell nyernünk."
Ki az a mi, akinek választást kell nyerni? A F? Egyre többen nem tartozunk ebbe a körbe! Vállaljuk a közösséget tisztességes magyar emberekkel, azok tisztességes szervezeteivel, de úgy általában a F-el egyre kevésbé!
Egy másik témában tett hozzászólásomban már leírtam, hogy a radikalizmus okozat! A közép, a mérsékeltek, a reálpolitikusok hazugságának, semmittevésének, csalásának következménye. Ilyen fölállásban nem mi nyerünk, ha a F nyer, akkor sem! A jelenlegi struktúra olyan, hogy bármelyik nyer, mi veszítünk!
Surján László  - re: A radikalizmus okozat!   |2008-11-23 22:54:52
Gombai Győző írta:
már leírtam, hogy a radikalizmus okozat! A közép, a mérsékeltek, a reálpolitikusok hazugságának, semmittevésének, csalásának következménye.


Kedves Gombai Győző! Nem lehetséges, hogy tévedsz? Valóban azt hiszed, hogy stílusod helyénvaló és előbbre viszi a helyzetet? Honnan ez a mindent jobban tudó, mindenkinél okosabb vagyok öntudat? És miért bántod a többi hozzászólót? Ismered azt a mondást: Mondj igazat, betörik a fejed. Miért akarsz fejeket betörni? Jó lenne, ha arra is gondolnál, hogy szavaidat egyszer odaát is meg kell magyaráznod. Ott, ahol már a politika nem számít.
Végül még egy szempont: A vendégkönyv arra való, hogy ott a honlap egészéről mondjanak az olvasók véleményt. Ha nincs olyan cikk, amihez hozzászólva ki-ki kifejtheti a nézeteit, akkor kéretik egy ilyen cikket írni, amit azután, ha nem ellentétes a lap jellegével örömmel leközlünk. Ordas eszméket sem jobbról, sem balról természetesen nem közlünk, de eleve tabu témák nincsenek. Vitázni, érvelni igen, gyalázkodni, nagyképüsködni nem.
Baumag  - Tájékoztatás   |2008-11-23 12:43:12
Az az érzésem, hogy a Hír Tv egy mesterséges ellenzéki TV. Vagy tényleg a Fidesszel van baj.
Minden vasárnap reggel meghallgattam a Vasárnapi Újság című Kossuth műsort. ( Nem MR-1 !) Amióta szétverték állítólag Fideszes közreműködéssel a Magyar Rádiót, azóta a Lánchíd vasárnap reggeli műsorát hallgatom. És itt is kezd a műsorszerkesztés a közszolgálatúság felé haladni.Pedig nagy luxus ilyen kevés "ellenzéki" TV-rádió mellett Csintalanokkal elriogatni azt a kevés nézőt-hallgatót akik vették a fáradságot és nézői, hallgatói ezeknek a nehezen fogható műsoroknak.
Azt hiszem kedves Miklós ezt érezted ki a Kövér interjúból is.
Nem véletlen, hogy azok a liberális körök akik rendszerváltás címen gátlástalanul a zsebükbe tették az országot, a TV-k rádiók megszerzésével kezdték. Hogy erre a Fidesz még mindig nem jött rá azt nem értem.
Nem a Napkelte műsorát kellene kerülniük, hanem a szemét kérdésekre makogás helyett helyre kellene tenniük ezeket a mamelukokat.
Azt sem értem, hogy mindig arra kell vigyázni, nehogy megsértsünk véleményünkkel liberális, vagy MSZP.s szavazót. Éppen ezzel lesz egyre kevesebb híve a tiszteségessebb politikának, hiszen sokan ösztönösen az erősebbnek tűnő mellé állnak.
Akik meg azt sem tudják, hogy most kik "irányítják" az országot, azokat meg nem lehet megsérteni.
Bodor Miklós László   |2008-11-24 10:35:40
Én csak a következőt igértem . "Nyilvánosan ígéretet teszek hogy amennyiben 2009- ben még a Fidesz tagja (mármint Kövér László- ezzel a mentalitással...), úgy pártjára biztosan nem szavazok!"
Nem régiben egy tehetséges fiatal szerkesztőtől egy napon belül megszabadult a F, mert a hölgy egy nyíltan homokos kormánytag saját honlapjáról- mely nyilvános volt- levett egy képet.
Egy napon belül nem volt sem szerkesztő, sem a párt tagja, sem helyi önkormányzati képviselő! A "sértett" jóember - nem ezért - visszament déleurópába.
A hölgy mint mondtam egy nyilvános honlapról vett le jogszerűen információt.
No és a kettes számú "pápai gyerek"? Nem súlyosabb megsérteni a népesség kb tíz százalékon álló részét?
Bodor Miklós László   |2008-11-23 10:49:43
Idézek a mai hírlevélből:
"Ha a Jobbikot, a Gárdákat, s a Fideszt sem fogják álladóan lefasisztázni, akkor nyugalmasabb lesz a magyar belpolitika. "
Ehhez képest....
Van még észrevétel, Mert szívesen elbeszélgetek róla.
Meg arról, hogy én miért úgy gondolom, és miért nem másként...
Ha kövér titkár úr nem volt elég érthető!
Bodor Miklós László  - kövér 8   |2008-11-23 10:07:28
2008. november 21.-én megszakadt egy beszélgetés.
Internetes kedves ismerősöm elköszönt tőlem, mert meg akarta nézni a Hír TV, Péntek 8. nevű műsorát.
Követtem őt.
Megbántam!
Kövér László villámló szemekkel leőspatkányozott.
Minden nemzeti radikálisra vonatkoztatva. Mivel én is az vagyok. ezentúl őspatkány vagyok! (Más volt kisz vezér társa oldaláról persze kóborkutya, most neveztessem át magam?)
Meg még sok mindent mondott, ami a szájára jött.
Ahogy volt elvtársai ( lévén Kövér úr is a KISZ- ből érkezve landolt a FIDESZ- ben...) még a korai havas esőért is OV- t okolják, szerinte nem az ővéle is fémjelzett párt ügyetlenségei miatt veszett oda a 2002.-e, és 2006- os választás, félszájjal fúvott kampányuk okán veszett oda 2005.december5.- én a kettős állampolgárságról szóló népszavazás, hanem a Gárda, és a Jobbik, meg talán a Karpfenstein utca 7/b házmestere miatt is!
T. Kövér elvtárs! A vesztes választások idején sem a Jobbik, sem a Gárda nem létezett.
Egy évvel a választások előtt nem kéne tennie zsigeri gyűlölete ellen? Így akar választási egységet kovácsolni? Vagy talán nem akar, és azért sért meg, távolít el lehetséges választókat?
Engem sikerült!
Nyilvánosan ígéretet teszek hogy amennyiben 2009- ben még a Fidesz tagja, úgy pártjára biztosan nem szavazok!
meszi964   |2008-11-23 13:20:47
Kedves BML!
Köszönöm, hogy kimondtad! Megnyugodtam ugyanis, hogy nemcsak én látom "ilyen rosszul " a F.körüli helyzetet. Ezt a kövér-kijelentést úgy éltem meg, mint amikor kovács l. annak idejn kimondta, hogy kettészakadt az ország. Nekem ezzel a mondattal kövér kimondta, hogy hivatalosan is ketté szakadt a jobboldal: F-re és őspatkányokra. Köszönöm a megtiszteltetést, de azt hiszem, én is az utóbbit választom. És természetesen csatlakozom véleményedhez a következő választásokat illetően!(Gyanítom, hogy nem csak ketten leszünk...)
Bodor Miklós László  - Csak kekeckedek, a ti szavaitokkal, de nem veletek   |2008-11-17 18:28:12
Idézet a mai hírlevélből: "Egy pontos címet láttam: mindkét miniszterelnök saját híveinek beszélt. Pontos. Így lett párbeszéd helyett perbeszéd. "

Perbeszéd, perbeszéd, nem inkább  pártbeszéd?
Surján László  - kekeckedő barátomnak   |2008-11-17 21:42:03
Ha nem veszed tolakodásnak, Miklós a barátom szót.
Elfogadom a pártbeszédet. Ragozom:
Perlekedő pártok perpatvara.
L
abck   |2008-11-03 21:21:35
Vigyázat! Ezt már ismerjük.
Tudnunk kell, ez azt jelenti, rengeteg provokátor, "rendbontó ruhába" bújtatott rendőr lesz az utcákon, keveredik a tűntetők közé.
Nem szabad bedőlni nekik!
Bodor Miklós László   |2008-11-03 20:07:16
Most olvasom:
"Fokozott rendőri ellenőrzés a fővárosban

Fokozott ellenőrzést rendelt el Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya hétfőtől november 10-ig a fővárosban. A hivatalos indoklás szerint ebben az időszakban Budapesten több demonstráció lesz, amelyeken nagy számú résztvevőre lehet számítani."

Tessék mondani, kijárási tilalmat nem kéne bevezetni,
Meg rögtönítélő népbírósági Tanácsokat?
Mint a legendás "szebb" időkben... Nagyapáik idejében....
apaHEAD   |2008-10-30 22:56:32
Isten éltesse neve napján , kedves Alfonz !
Bodor Miklós László   |2008-10-29 17:28:20
Szeretettel üdvözlöm én is itthon. Nagyon nagy szükségünk van tudására, emberi értékeire széthulló kis hazánkban.
Dr. Lengyel Alfonz   |2008-10-29 16:12:58
A mai Honlapon rolam irt kedves szavakat legalabb olyan kituntetesnek veszem mint amikor a kinai kollegaim egy bronz tablat tettek a Han Csaszar Jing Di mauzoleuma kiasasanak helyere epitett Muzeum belso falara, az akkori 15- eves Xi'an-ban valo regeszeti munkam elismeresere.
Edóka   |2008-10-28 22:49:02
Csatlakozva Abck-hez, üdvözlök egy számomra új hang, új stílus képviselőjét, Lengyel Alfonzot.
abck   |2008-10-28 22:03:51
Isten hozta kedves Lengyel Alfonz, örömmel olvastam beirását a Honlapon.
Marian   |2008-10-12 12:36:58
Gyurcsányi teljesítmény. Vonatszerencsétlenség bejelentése és részvét nyilvánítás magas színészi átéléssel. Ez már nem színészet, ez maga a szerencsétlenül jártak megcsúfolása. Meddig kell még eltűrni ezt az embert?

Pénzügyi világválság!

Európát nem éri el, Magyarországot meg sem közelíti. Hát ez most jól jött neki, lehet "válságot" kezelni, pedig nem is jut el hozzánk. Magyar Miniszterelnök!?
Edóka   |2008-10-07 22:25:04
Kedves Mindenki!

Javaslom, nézzétek meg a legújabb videot az OV TV-n. Érdemes. A Magyar Tarkáról szól.

http://orbanviktor.hu/ov_tv.php?item=31

Egyébként megtalálható a MHL baloldalán is : www.orbanviktor.hu
ezen belül az OV TV-re klikkelve.
abck   |2008-10-07 17:39:38
"Ha lemondott, hát lemondott!" -i irja Surján úr.
Könnyü neki! De én mi'csinááájak? Átkereszteljem a papagájomat Thürmerre, vagy ki tudja milyen más nevet adjak neki? Megbolondul az a szegény kis állat, pedig eddig nagyon remekül "teljesitett": Mindent tönkretett, amit ért, beszélni is megtanult rendesen, csak persze össze-vissza, és bohockodott mint dicső névadója. Beláttam, bármennyire szeretem, rács mögött kell tartani, ha nem akarok több kárt.
Papus   |2008-10-04 11:07:37
Kedves Surján László úr!

Aki ismeri a populista szó jelentését, annak nem lehet kérdéses, hogy a mostani politikai életben kik populisták. " Szeretett vezérünk " és holdudvara nagyon szépen bemutatják nap mint nap, miként kekk populistának lenni.

Papus.
Ágnesch   |2008-09-21 12:27:41
Lemondott a Magyar Gárda főkapitánya! Most hallottam ezt a hírt. Vajon mi történhetett?
meszi964   |2008-09-19 00:03:23
378.Hiszti-nek!
Örülök, hogy tetszettek a ménfőcsanaki képek!!! Surján úrnak köszönhetően kerültek fel. Remélem másnak is - már aki megnézte őket - hasonló a véleménye. Olvastad a beszámolót is? Fontosak a visszajelzések nekünk, hisz ez volt az első ilyen rendezvényünk. Netán ismerősként Te is itt voltál?
wandakutya   |2008-09-14 22:27:36
Én! Úgy is mint törpe minoritás. )) Ahogy érzékeltem a hírekből, mondvacsinált okokból rendelték el a titoktartást. Nehogy má' kiszivárgojon a valóság!
MTV   |2008-09-12 09:35:25
A mentőszolgálat dolgozóinak elhallgattatása cikkben nem jelent meg, ezért itt kérdem: Ki gondolja még úgy, hogy egy közszolgáltatást végző cég működési rendellenességeit nem csak érdemes, de demokráciában kötelessége az erről tudomást szerzőnek nyilvánosságra hoznia?
Papus   |2008-09-10 08:33:33
Tisztelt Surján László úr!

Nekem az a gyanúm, hogy az MSZP a szeptember 27.-ei döntést azért halogatja, mert kíváncsi az MDF választási eredményére is, hátha kedvező lessz a számára!
jani   |2008-09-09 23:37:23
Próbáljátok meg jobb oldali ALT + J bill.kombinációval, hátha :-) Amúgy nálam a 101-es magyar kiosztáson a "0" (nulla) helyén van az "í".
abck   |2008-09-09 22:06:58
Végre fény derült arra, miért nincs hosszú "i"-m! Im, mi mindenre nem jó a MHL! - Köszönöm Katalin.
Náday Katalin   |2008-09-09 20:12:47
Kedves Miklós
A nyelvünk fontosságáról irott cikkünk cime: Nyelvünk, nemzetünk, kötelességeink és augsztus 31-én vasárnap jelent meg. (elnézést japán billentyűzettel irok és nincs hosszú i rajta)
linkje: http://mkdsz.hu/content/view/11325/5/
Bodor Miklós László   |2008-09-09 09:02:44
380.- hoz:
Miért langallana a vita? Nincs az oldalon, se a jobb oldali előzményeken.
Biztosan ügyetlen vagyok, de a korábbi cikkek között se találtam meg. Igaz, hogy a címet elfelejtettem....
Surján László   |2008-09-08 08:10:23
Kedves Miklós!
A válaszodból látszik, hogy nem találgattál: tudtad a feleletet. De nyelvünk fontosságáról, tisztaságáról, magyarságáról még jó lenne további eszmét cserélni. Ha eredményt hirdetünk, alighanem lezárjuk a vitát. Kár volna. Hátha fellángol még.
Bodor Miklós László   |2008-09-08 07:41:32
Elhangzott egy irodalmi kérdés.
Küldtem rá egy megfejtést.
Semilyen válasz nem érkezett.
Jó volt a válasz? Rossz volt a válasz?
Ki tudja?
Úgy izgulok!
Hiszti   |2008-08-30 18:27:52
O:ro:m volt megnezni a menfocsanaki kepeket, koszonom a lehetoseget!
Ahogy a Hirlevelben is all, nincs az az ido, amit ne lehetne elbongeszni ezen az oldalon meeg ha csak az aktualis napi cikkeket, kepeket nezem is meg, a Kedvencek konyvtaram lassan kiteszi a "Megtelt" tablat, de nem adom fel.
Isten aldasat kerem a Honlapra, a Szerkesztokre, Adminokra szeretettel es szivbol!
Hiszti
wandakutya   |2008-08-21 00:27:07
A ma föltett Szabó Lőrinc-vers, ami egyébként egyik kedvencem, két változatban létezik, 20 év különbséggel módosította maga a szerző, életműkiadásán dolgozva. Első olvasásra nem tűnik jelentősnek az eltérés a két variáns között, de ha egymás mellé teszi az ember, azért érdekes apróságokat figyelhet meg. Föl is tettem a honlapomra anno decibel, de a honlapom címét juszt se írom ide. S(z)erénységem tiltja. ))))))
Flóra   |2008-08-04 08:55:37
abck, imádom ezt a dalt, szeretettel ajánlom - konkrétan és barátsággal.
abck   |2008-08-04 03:40:48
Nem bánok meg semmit, nem vonok vissza semmit, nem sértettem meg senkit - konkrétan. Akinek nem inge, ne vegye magára, mivel az lopás és az sem keresztényi cselekedet.
Nem rinocéroszt irtam, nem is vizilovat, sőt még csak Ferenc testvért sem, hanem a bájos, ám megfontolt, s ennek következtében igen komoly kőszáli kecskét, aki szegény nem ismerheti a tréfát, mert akkor jön a szakadék, az pedig cseppet sem vicces.
A humort Hwang is "fogta," úgy reagálva, hogy "nice," BML RamSZESZből csinált viccet, megficskázva kicsit Hwangot. - Tehát mindenki a maga módján rátett még egy lapáttal, bár Görbetükröt senkinek nem sikerült űberolnia. (Szerintem.)
Ezek után enerváltan megjegyeztem, hogy nincs mindenkinek megfelelő vevőantennája a humorra. Kár, és sajnálatos.
Surján   |2008-08-03 21:29:08
Ejnye-bejnye.
1. A cikkekhez tartozó megjegyzéseketkéretik a cikkekhez írni.
2. Számos kőszáli kecske elmekegte ma a szerkesztőségben,hogy nekik igenis nagyfokú humorérzékük van, hasonlóan nem kőszáli rokonakhoz. Különben hogyan jutott volna eszükbe három szabólegénnyel Bicskére menni?
3. Nem szerencsés mások minősítése. Nem ismerhetjük a körülményeket, amiknek hatására írüdik egy-egy bejegyzés.
4. Ha már mindenáron minősítgetni akar valaki, akkor arra a politikai élet számos figurája alkalmasabb, mint az, aki ide beirogat.
5. A görbe tükröt valóban külső ember görbítette, magam csak a kapott felhatalmazással élve főszerkesztettem egy kicsit. Hogy kibújik-e egy nicknév a barlangjából, ez csak rajta múlik.
6.Több érdeklődőnek: Ne légy kiváncsi, mert hamar megöregszel.
Amúgy minden szépet, s jót humoros és humortalan kedves mindannyiunknak.
Flóra   |2008-08-03 20:23:58
abck, egy kis kecske humor, igaz nem kőszáli, de napszúrás ellen megteszi katt
Flóra   |2008-08-03 19:50:07
A jó humor mindig kelendő, de mások sértegetése talán nem keresztényi cselekedett.
Abck (370), talán napszúrást kaptál?
Edóka   |2008-08-03 18:57:19
Humor is kell és feltöltődés is. A jelenlegi állapotokat így jobban el lehet viselni.
Ma jártam a sátoraljaújhelyi Magyar Kálvárián. A stációkat az 1920-ban elcsatolt területek hajdani vármegyeszékhelyei alkotják. Mindenkinek figyelmébe ajánlom.
abck   |2008-08-03 18:41:53
A "Nem is olyan görbe tükör" példája bizonyitja, mennyire igénylik az emberek a humort, hisz azonnal számtalan megjegyzést kapott a fórumban, de bizonyitja azt is, hogy sokaknak annyi humorérzékük sincs, mint egy kőszáli kecskének.
jani   |2008-07-05 19:27:45
Mindenesetre örvendetes, hogy a mi kis honlapunk még megy. A kuruc után lekapcsolták a barikad.hu-t, a szentkoronaradio.com-ot, a magyargarda.hu-t és a jobbik.hu-t is. Most kell észnél lenni, nehogy Ferinek most sikerüljön az, ami október 23-án nem jött neki össze.
Vica   |2008-06-27 23:36:07
Jelenleg a normális emberek körében nagy felháborodást okoz a melegek magamutogatása.
Kubában ezeket a felvonulásokat megtiltják, míg Bulgáriában az ortodox egyház tiltakozik. Hol vannak a magyar egyházak?? Ha ez sem veri ki a biztosítékot, akkor mi??
Vass Lajos   |2008-06-27 10:23:44
1956. október 24-én reggel, az akkori Marx téren és a betorkoló utcákon, legalább 1 millió magyar ember skandálta, teletoroból a mép akaratát a "kétszavas tőmondatot".
A hatás, az élmény leírhatatlan és felejthetetlen.
Nem volt karmester, de az egység hatásába beleremegett a tér, a kifeszűlt levegő s az emberek szíve.

Vass Lajos
tor   |2008-06-26 22:46:24
köszönöm; de szép is lenne ha az összeset megtarthatnám :-)
ez a mai sem olyan :-(
abck   |2008-06-26 17:13:58
János-nap alkalmából szeretettel köszöntöm Jani fórumozó társamat, TORt, és Jánost, a parasztot. Mindhármuknak boldog névnapot kivánok!
ck
wandakutya   |2008-06-21 23:44:30
Szeretném megköszönni, hogy egy ideje lehet már gond nélkül linket beilleszteni a hozzászólásokba, hiszen így sokkal egyszerűbb valamely külső anyagra utalni! Gyakran képtelenség a hossza miatt egy-egy szövegrészt betenni, ha meg a webcímet csak beírja az ember, elég kényelmetlen átmásolgatni egy új böngészőablakba. Így viszont egy kattintással el lehet jutni érdekes-fontos dolgokhoz. Szóval: hálás vagyok az újításért! (Kinek fizessem a hálabort? )))))))
MTV   |2008-06-16 14:09:29
Kedves Tihamér! 2006. október 23-a után Gyurcsány Ferencnek egy 1956-tal és a megtorlással kapcsolatos ünnepségen szónokolni nem kellene. Nem csodálkozom azon, hogy lényegében csak a saját fizetett közönségére számíthat. Ennél több szót ez nem is érdemel.
Kovács Tihamér   |2008-06-16 10:26:01
Nem mertétek, csak rövid hírben közöli, hogy Sólyom nem tisztel meg Nagy Imrét és nem megy el az országázbéli ünnepségre. kként nem lehet hozzászólni ezen a honlapon, pedig bizonyára sokaknak nem tetszik ez a kakaskodás. Orbánról, meg Semjénről nem is beszélve.
Bodor Miklós László   |2008-06-05 12:03:39
Nem értem a Honlapon elharapózó ingerültség okait!
A télvégi fasisztázgatás, a kendermagosok közelmúlti támadása, a győzelmes március 9. -i népszavazás, a kormányzó pártok szétszakadása után elvárt előrehozott választások kiírásának elmaradása miatti stresszek összegződése?
Ha valamihez nem szólunk hozzá, okkal szidást kapunk: Pang a honlap!
Ha hozzászólunk, kendőzetlen őszinteséggel, megsértődünk.
Én is Te is, mindenki!
Mindannyiunkanak - magamnak is - mondom: térjünk észhez.míg van értelme!
Nekem ma kezdődik a hétvége, munkával töltöm. Egy másik tárasaágot látok telkemen vendégül. Trianonra emlékezünk. Ott egységesen....
Itt pedig szálljunk magunkba.
És hétfőn újult lélekkel, egymás iránti keresztényi szeretettel találkozzunk.
(é)   |2008-06-04 22:02:03
BML (35, gyújtottam gyertyát, mert ha annak idején édesanyám nem elég bátor és nem szökik át az anyaországba, akkor most én se lennék magyar állampolgár. Hát ezért se tudok érzelemmentesen gondolni Trianonra.
abck   |2008-06-04 21:42:58
Az imént "kisszobáztam" valakivel, aki elmondta, délelőtt Trianon-megemlékezésen volt hazánk egyik legpatinásabb nagyvárosában, és az ünnepségen a FIDESz nem képviseltette magát. - Gondolom, a kigolyózott Gárda ott volt. (Ott is ott volt!)

Na itt van a kutya elásva!
Bodor Miklós László   |2008-06-04 15:16:17
Kedves (é)!
Mindketten tudjuk miről beszélek, mit hívok "korcsmázásnak".
Az ismétlés nem csak a tudás jó édes anyja!
Nem kell soha semmit túltárgyalni....
A mai napon különösen ne!
Inkább készülj, és 16 30'- kor mondjegy fohászt, este pedig gyújts egy gyertyát, vagy mécsest!
(é)   |2008-06-04 15:06:54
BML, természetesen tisztelem a hagyományt, de ez attól is függ, hogy mit értesz alatta?
Ha zártkörű a rendezvény, ha nem szívesen fogadtok, akkor nem megyek.
Ha ez egy baráti találkozó, az összetartozás jegyében, akkor szívesen részt veszek.

Olyan megragadó volt a természetleírásod, hogyha a második eset áll fenn, akkor feltétlen viszem a gépemet. Idézlek:
"Az élővilág csodálatos. Vadkacsák, szárcsák, vöcskök úszkálnak, és olykor egy törpegém is teszi tiszteletét. A parti nád rejtekéből néha pézsmapocok merészkedik elő, és ritkaságképpen itt fényképeztem utoljára a sekély vízben fürdőző héját. "
Bodor Miklós László   |2008-06-04 14:34:59
Tudjuk. De a kifdejezés hagyomány! És a hagyományt tiszteljük...
Ugye?
(é)   |2008-06-04 14:15:08
Kedves BML, a (349) beírásodra reagáltam, s csak finomam emlékeztettelek, hogy nem "korcsmában" szeretnék fotózni.
Bodor Miklós László   |2008-06-04 14:03:21
Kedves (é)!
Miért fontos neked, hogy mit gondol?
Nem hozzánk tartozik....
Nem rá tartozik.....
(é)   |2008-06-04 12:17:39
Nem kocsmázásról, hanem piknikről volt szó! :-)
hwang   |2008-05-25 00:05:26
Legottegel

)

ha ők fogyasztanak drogokat, az nemszámít...
))
LegottTegel   |2008-05-24 21:58:29
Jó korcsmázást.
Kata3   |2008-05-19 20:07:19
Mennyünk mááá!
Bodor Miklós László   |2008-05-19 18:18:03
Drága Barátaim4
Kivitatkoztam magam Balossal, a két idetévedt kendermagossal.
Elég volt!
Megyünk korcsmázni, vagy sem?!
Bodor Miklós László   |2008-05-06 00:50:10
Kedves Jani, és kedves Mindenki!
Talált, süllyedt! Az első számúan javallt terület ott van a csepeli (ha úgy tetszik soroksási) Dunaág mentén. Itt valaha egy kisebb sziget volt, mely feltölttetett, és ma már csak egy kies öböl maradt a megszüntetett folyóágból. Közvetlen közelében a csepeli Késmárk u.-Határ u. találkozásánál van a 48- as autóbusz végállomása, de a Csepeli Szent Imre tértől a 71 jelzésű busz megállója is. A Hollandi út végénél sóderos parkoló várja a kocsival érkezőket.Az öböl északi partján alkalmas füves tér van, közvetlenül az öblön átívelő kis fahíd mellett.
Az élővilág csodálatos. Vadkacsák, szárcsák, vöcskök úszkálnak, és olykor egy törpegém is tesui tiszteletét. A parti nád rejtekéből néha pézsmapocok merészkedik elő, és ritkaságképpen itt fényképeztem utoljára a sekély vízben fürdőző héját.
Ha e helyszín mellett döntünk, akkor némi utánfutós besegítéssel kölcsön tudok kérni a pesterzsébeti Klapka téri ref. egyházközségtől a jelentkezők számhoz méretezett mennyiségű asztalt, és székeket.
Ha holnap eláll az eső kiszaladok oda, és pár fényképet készítek, amit átküldök emilben, hogy könnyebb legyen dönteni.

Moderátor: Akit érdekel a "kocsmázás", írjon egy levelet az info@mkdsz.hu-ra és jelezze, hogy kb mennyi időre előre tud időt beosztani. Nyilván bárkinek bármi közbe jöhet, de azt se akarjuk, hogy fél órával előtte találjuk ki, hogy akkor most lesz. Várom a leveleket!
jani   |2008-05-05 20:56:53
Nem ismerem a környéket, de hogy fokozzam a hangulatot:

http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php ?cikk=146738

"Készpénzért kívánja értékesíteni hat folyóparti ingatlanját a csepeli önkormányzat. A döntés értelmében még nem ismert vásárlók építenének wellnessközpontot a Kis-Duna partján. A képviselő-testület tavaly olyan határozatot hozott, hogy hatástanulmány nélkül nem lehet hasznosítani a csepeli ingatlanokat. A szocialisták mostani javaslatuk benyújtásakor azt bizonygatták, hogy készültek tanulmányok az eladáshoz kapcsolódóan, de egyet sem sikerült bemutatniuk az ülésen."
tor   |2008-05-05 20:49:17
arra már úgyis régen jártam. spurit rá.
Kata3   |2008-05-05 14:20:59
Jelezzük, hogy nekünk megfelel a hely! Domoszlay család
Bodor Miklós László   |2008-05-05 12:59:48
Van itt élet, csak téma kell hozzá!
Na mikor megyünk a Duna partra? És melyik folyamkilométerhez?
Egyébként , ha mindenkinek megfelel, javallanám a Csepeli Dunaág rendbehozott kisöblét. Parkolók, busz végállomások a közelben. Gyönyörű hely. Ha van valakinek kocsiján vonóhorog, meg utánfutó akkor a klpka téri Ref. Egyházközségtől asztelokat, székeket is tudok kölcsönözni!
De az Ipoly partját, Ipolydamásdnál is. Varázslatos vidék! Az messzebb van, de csodálatos hely!
tor   |2008-04-30 23:24:36
siess is haza mielőtt "lehull nevedről az ékezet" :-)
Surján   |2008-04-30 23:15:16
Tudjatok milyen nehez bejelentkezni, ha az ember neve ekezetes, de a billentyu nem az?
Kerem, adjatok egy jo pontot, hogy Limabol (Peru) hosszas kinlodas utan sikerult. Egyebekben eljen a harmadik Gyurcsany kormany, allamkoltsegen. Mondjuk Szegeden. A Csillagban.
De komolyan: otthon semmi nem valtozott. Csak a felszin. Viszon a rothadas folyamatos. Ld. Ujhelyi.
Minden jot, a het vegen ismet otthon, azaz Europaban leszek.
Baumag   |2008-04-30 14:54:24
Még annyit, sokszor ábrándozunk azon, hogy ha Gyurcsány megbukik....
Pedig ha csak a miniszterelnőki székéből kell kifáradnia, és utánna elmegy a milliárdjaihoz azt nem nevezném bukásnak.
A bukás az lenne, ha bíróság elött is felelne bűnteteiről, el is akarnák ítélni, és ez meg is történne. És ez szépen megtörténne a többi tettestársával is.
De tudom ez is szélsőség.
Baumag   |2008-04-30 14:19:50
Ancsával egyetértek. Lehet, hogy szélsőséges nézeteim vannak, de ha arra vár az ország nagy része hogy majd az mszp és az szdsz magától összeomlik nagyon sokáig kell még várnunk.
Vegyük tudomásul, hogy koalicióval, vagy a nélkül ez a társaság ugyanúgy fog működni és szavazni, mint eddig.
Ráadásul az a kevés jobboldali TV néző, akik hozzáférnek a Hír TV adásához nem lehetnek büszkék Csintalan műsorvezetésére, amikor kioktató lenéző hangnemben kezeli a betelefonálók többségét.
Így aztán tényleg nem lesz változás, Gyurcsányék gondtalanul rabolhatják tovább az országot.
negytoll   |2008-04-25 14:07:30
A keresztény kulturáért és közéletért.
http://www.youtube.com/watch?v=V0uRc_ X-Xys
http://www.youtube.com/watch?v=KabuWRvPWLo

http://www.youtube.com/watch?v=k0hP_tFueUo
jani   |2008-04-20 11:39:48
http://hvg.hu/itthon/20080420_gyurcsany_ferenc_tam adasok_zoom.aspx

Lám és lám! Már látom is az esti híradókat, lesz egy bátor miniszterelnökünk :-( Ha a médiagépezet egyszer beindul... Úgy látszik, nagyon a szívükre vették a népszerűségvesztést.
Ancsa   |2008-04-18 19:47:21
Ez mind igaz, de akkor hogyan tudjuk kikényszeríteni az előrehozott választásokat? Különben is a kormány és az utánuk lihegők teljesen mindegy mit csinál az ellenzék mindig találnak valamit, hogy beléjük kössenek és pocskondiázzanak. Van kalapja ,nincs kalapja. Én azt az elvet vallom, hogy mindig azt nézem ki mondja, nem pedig, hogy mit. Ebben az esetben pláne!! Habzik a szájuk, tudjuk hamarosan végük, és ők is, de nem mindegy, még mit hagynak még maguk után. Ismét kérdezem lesz számonkérés???
Ancsa
MTV   |2008-04-17 21:06:10
Vannak az utcán megoldható problémák is, de biztos abban Ancsa, hogy a jelenlegi ilyen? Most csak a kormányon lévők érdeke lenne egy utcán követelő ellenzék, miközben a kormányzók épp elvesztik a parlamenti többségüket.
Ancsa   |2008-04-17 19:07:33
Kedves László! Szép, szép, hogy a Ffdesz türelmesen kivár amíg ez a tolvaj banda megeszi egymást /jó úton haladnak/ de addig még a párnát is eladják a fejünk alól!!Ráadásul lassan semmire sem telik, csak a közüzemi számlák és az ennivaló. meddig várjunk? Utcára kellene hívni végre az embereket, kedves fidesz és így követelni az előrehozott választásokat! Nagyon szerteném tudni sokadmagammal együtt, amennyiben lesz, és természetesen megnyeri a fidesz a választásokat lesz e valóban felelősségrevonás? Amennyiben nem, nagy bajok lesznek. Nagyon, nagyon szomorú!!
Ancsa
K.É   |2008-04-10 08:04:24
A tegnapi KDNP parlamenti nyílt naphoz gratulálok minden szervezőnek.A beléptetés traumái után nagyon értékes tanácskozás résztvevője lehettem.Magam is meglepődtem roma politikusaink tehetségén.Sok őszinte megnyilvánulás,színvonalas előadás.Van még itt a tarsolyban muníció!MSZP-s Teleki úr felszólalására felszisszent a romákért felelősséget érző közönség is.Szerinte a cigány fiatalok nem mernek este kimenni az utcára és tömegközlekedéssel utazni.Én sem!!!
Kata3   |2008-04-07 09:00:57
Katalin vagyok, 54 éves, félszárnyú családban nevelem gyermekeimet.
Jellemzőim: székely ivadék lévén konok, kemény, neveltetésemnél fogva keresztény, és magyar. Gyökereim: Nagymagyarország, Backa-_Madaras, a trianoni diktátum szele sodorta apai őseimet az Anyaországba.Anyai őseim pedig Torontálvármegyéből, Torontálvásárhelyről menekültek át ugyanekkor, egy szekérnyi ingósággal.
Szakmám szerint gyógypedagógus vagyok, ám szívbetegségem miatt a leszázalékoltak keserű kenyere jut, már ha jut.
Két gyermekem közül a nagyobbik 11 hónapos korában megvakult, most Református Gimnazista, jövőre érettségizik. Lányom művészeti iskolás, idén ballag.
Mindig optimista voltam, hittem, bíztam a jövőben, ám ma már egyre inkább kételkedem, s nem tudom elképzelni, hogy ebből a borzasztó káoszból, amit a regnáló kormánynak köszüönhetünk, van-e kiút?!
Olyan mély erköcsi, gazdasági, morális válság van az országban, amin talán már semmilyen változás sem segíthet!
Nem vagyok politikai tudor, ennek ellenére nem tudom elképzelni, hogy lehetséges az, hogy egy bizonyítottan korrupt, hazug kormány még mindig hatalmon lehet, még mindig rombolhat, hogy nincs az alkotmányban olyan jogszabály, aminek alapján meneszteni lehet őket?
abck   |2008-04-04 17:48:59
Csatlakozom BML ujjongásához. Örülök a "viszonylag" megtért Tihamér visszatérésének, és biztatónak tartom, hogy kedveli a női igent. (Szerencse, hogy nincs szerencsénk - közelebbről - egymáshoz, mert akkor azzonnal visszatérne a "nem"-ek táborába.)
Mindjárt megkérdeném:
Nagyhirtelen mi a véleménye arról, hogy LQ egyes szám első személyben nyilatkozik,(zott) cselekszik?(edett) S miért is nem a fejdelmi többest alkalmazza? Hisz tettei alapján réges-rég rászolgált.
- "Kiugrott" Moszkvába, aláirt.
- A kormányfő többször is kijelentette, (...) esetleges lemondásával csak markánsabb reformpolitikához járulna hozzá.
Má' bmáocsánatot kérek! Eztán mindenért (ŐŐ)tőle kell engedélyt kérni? A hozzájárulását? (ŐŐ)tőle? A csalással megválasztott "legális" miniszterelnöktől?

Kedves Tihamér! Hogy-hogy eddig ezt nem látta?
K.É   |2008-04-04 17:25:33
Én is örülök Tihamérnek.Különösen a nőkről való véleményének.De persze nem Szilinek.Ő mindig azt mondja,amiért szeretetet kap.Ettől volt a fene nagy népszerűsége is.Persze az igen,lehet a templomban kimondott igen is!De ha már idáig is eljut,kedves Tihamér,akkor pláne örülök neki.Ha nem tetszik Fletó,próbáldmeg Te,kedves Tihamér.A sok önjelőlt ebben a helyzetben úgysem vállalja el a balhé elvitelét.A szaditól meg félhettek szerintem egy darabig.Túl sok pozíciót kellene feladniuk,ha tényleg kiugranak.Az a sok bizottsági tagság,igazgatósági és felügyelő bizottsági poszt nagyon kell a fiúknak.Képzeljétek,ha turulfóbiás Klárikának is ott kéne hagynia a friss székecskéjét!
Bodor Miklós László   |2008-04-04 16:42:19
Tihamér megvan!
De így már nem az igazi....
Megvilágosodott, legalább is nagyrészt.
Már csak balossban "bízhatunk"
Baumag   |2008-04-04 16:35:32
Tisztelet Kovács Tihamérnak ! Be kell vallanom, hogy nem hittem abban, ha egy koalició ilyen romlásba dönti az országot a támogatói be tudják még vallani, hogy tévedtek.
Tényleg van még remény, hogy ez az ország talpra fog egyszer állni.
Kovács Tihamér   |2008-04-04 14:12:58
Örülök, ha hiányoztam. Szavakat is találok, ha akarok, de sajnos szocialista miniszterelnöknek valót, azt nem. Gyurcsányról be kell látnom, nem alkalmas. Ehhez még hozzá jön, hogy Orbán meglepett. Nem közölte, hoy mindenki az ő kedvéért szavazott igennel, nem állította, hogy a fél ország Fideszes. Ő most jó volt, Gyurcsány meg rossz. Az SZDSZ kirugásával egyetértek, de a folyamatos visszaédesgetéssel nem. Most tehát kellene valaki nekünk, aki kihúz a bajból. Mert azért Orbán nem volt annyira jó hogy őt szeretném miniszerelnökömnek. Mit szólnátok Szilihez? Nő meg amúgysem volt ezen a poszton, és én nagy tisztelője vagyok a női nemnek. (Hát még a női igennek.)
K.É   |2008-04-04 10:41:15
Kizárt,hogy megvilágosodtak.Szerintem nem találnak szavakat.
Bodor Miklós László   |2008-04-03 10:18:17
Figyeltek Ti, régi és új barátok?
Itt a hónap eleje, és se Kovács Tihamér, se baloss!?
Ez jelent valamit!
Vagy megvonták az apanázst, vagy kirúgták őket, mert nem sikewrült itt bomlasztani!
Netán - bár ezt nem hiszem - megvilágosodtak volna?
néma   |2008-03-30 19:22:00
Azért válaasztottam a néma nevet, mert nem szeretek a nyilvánosdság előtt szerepelni. Olykor azért meszólalok, mint látjátok. De most, hogy 500 ember regisztrált, nem a magamfajtákat kellene szaporítani. Ha az ötszáz emberből mindenki tÍz naponta megszólalna, fantasztikus forgalom lenne ezen a honlapon. Gyertek, Néma Leventék!
(é)   |2008-03-23 17:15:54
Juhász Gyula: Húsvétra

Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét

E zene túlzeng majd minden harangot,
És betölt e Húsvét majd minden reményt
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új feltámadás van!
néma   |2008-03-20 21:15:45
Halló mindenki
Okvetlenül olvassátokel a ma napra javasolt zsoltárt, a 37-et a Biblia éve rozozatból. Engem megdöbbentett, mennyire aktuális.
8Hagyd el a haragot és ne méltatlankodj, föl ne gerjedj, nehogy te vétkezzél! 9Nézd, a gonoszok eltűnnek, de akik az Úrban bíznak, birtokolják a földet. 10Egy kis idő még, s a gonosz nincs többé, keresed helyét, és sehol sem találod.
Persze, hogy ez a ki idő mit jelent, meg nem mondanám.
De a lényeg: Nyugalom, s ne vétekzzünk.
Szirányi Cili   |2008-03-17 13:15:28
Szeged és környékén élő Magyar-Hon-Lap olvasóinak szól ez a tájékoztatás. Megalakult a szegedi camino klub. Első találkozónk április 10-én lesz a Dugonics téren, Milleniumi kávéház melletti Katolikus Egyetemi Klubban 18 órakkor.
Szívesen látunk minden érdeklődőt.
K.É   |2008-03-17 08:31:46
Ó mily megható:itt vagyunk édes hármasban egy külsős szemlélővel.Pezseg a vérem!
K.É   |2008-03-17 08:27:26
Igaz.Egyszerre,egyidőben kapott választ és még itt is van köztünk!
Bodor Miklós László   |2008-03-17 08:19:46
Minden rendben van!
Baloss ideges! Jól csinálunk valamit!
Bodor Miklós László   |2008-03-13 20:19:17
Tessenek mondani, mi ez a pangás?!
Most kellene belehúzni!
Az ellenfél padlóra került, nyolcig rászámoltak.
Felállt, dülöngél, most kell kiütni!
K.É   |2008-03-09 21:38:48
Köszöntelek Titeket!Megpróbálok újra hadba állni.Lacinak megírtam miért voltam távol,remélem jó szívvel visszafogadtok.Hát győztünk!Újabb lépést tettünk!Köszönet mindenkinek,aki tett érte.Ha "csak" a három X-et tette, akkor is!
KAMPÁNYZÁRÓ   |2008-03-07 22:18:03
Mi tehát a népszavazás? Orbán szerint valakinek a demokrácia vizsgája, valakinek húsbavágó anyagi kérdés.
Az igenek győzelme esetén március 9-én a nemzedéki összefogás valósulhat meg.
A fiatalok jelenleg az egészségügy még nem annyira fontos, mint az idősebbeknek, míg a nyugdíjasok számára a felsőoktatás kérdései szorulnak háttérbe - tette hozzá Orbán a csepeli kampányzáró rendezvényen, ahol a kampányt vezető Tarlós István és Németh Szilárd, a csepeli Fidesz választókerületi elnöke is felszólalt.

Orbán Viktor szerint vasárnap a társadalmi szolidaritás napja is lehet, amikor a jómódúak is belátják, sok százezer embernek okoz problémát a 300 forintos vizitdíj és kórházi napidíj kifizetése, és ezért ennek eltörlésére szavaznak. A Magyarországon 40 ezer forintból élő 560 ezer nyugdíjasnak húsbavágó anyagi kérdés a vizitdíj. Sokak számára a hazugság politikájának a végét jelentené az igenek győzelme, mert kiderülne, hogy 18 évvel a rendszerváltás után nem lehet következmények nélkül közérdekű adatokat eltitkolni, valamint egy teljes kampányt végighazudni. Egyesek számára a demokrácia vizsgázik, mert a rendszerváltás óta most először lehetne egy hatalmon lévő kormány döntéseit hatályon kívül helyezni.

Amíg Orbán a népszavazás és az emberek kapcsolatáról beszélt, Tarlós István a kormánypártok, főleg az SZDSZ érveit kritizálta. Az SZDSZ által elmondottak féligazságok. Hamis az a kép, hogy a nemekkel véget érhet az ingyenesség korszaka az egészségügyben. Hamis az az érv, hogy Európában is fizetnek vizitdíjat, mivel azokban az országokban jóval kevesebb közterhet viselnek az emberek, mint nálunk. A liberálisok azon gyakorlatát is éles szavakkal bírálta, mely szerint "nem dolguk az emberekkel megbeszélni" a reformokat, valamint, hogy több millió embert az ingyenélés vádjával illetnek.
Közvetlen hatásnak nevezte, hogy megszűnnek a díjak, valamint az unióban is világos lesz, hogy gondok vannak a kormány hitelességével kapcsolatban.
Közvetett hatás lehet, hogy az igenek győzelme esetén bebizonyosodhat, hogy nem lehet az emberek támogatása nélkül reformokat végrehajtani.

Tarlós leszögezte, hogy a nemek győzelme esetén a kormány számára nem lesz megállás és tovább folytatja jelenlegi politikáját.

Ehhez egyet teszek csak hozzá: Inkább találkozzunk vasárnap az urnáknál, mint az urnákban.
abck   |2008-03-03 18:07:58
Bemutatkozom. (Elvégre jobb, ha tőlem tudják, mint...)
A Tisztelt Fórumozó Társak közül néhányan már kicsit ismernek. Igaz, nem a legjobb oldalamról, penig van olyan is. Ime:
Fizetett kommunista ügynök vagyok. (Továbbiakban: fkü) Egy Kerekes Sándor (ál?)nevű torontói illetőségű illető illetett eme megtisztelő tisztséggel. A tiszteletreméltó úriember Morvai Krisztinával emlitett egy listán, s erre rendkivül böszke vagyok. (Remélem, a fent nevezett úriembert rendesen megfizették, mert ezen értesülésért igen keményen kellett szegénynek dolgoznia, ugyanis nagyon titkos ügynök vagyok. - Főleg a bérelszámolók nem tudnak a létezésemről.)
Kádvezs Elvtársak, Baráti'm! Aki közelebbről szeretne megösmerni egy ilyen naggyon titkos ögynököt, az a kedves Moderátorunkon körösztül, a segitségével megteheti. Szabad a pálya!
Elvtársi üdvözlettel fkü
Bodor Miklós László   |2008-03-03 16:10:47
Ha elveszíteném a naptáram, akkor is tudnám: új hónapba léptünk!
Megjött Kovács Tihamér, a bértollnok!
Úgy tűnik havonta fizetik....
néma   |2008-03-02 16:50:14
Hát nem bejött a 451-edik regisztrált kolléga?
Szép szokás lenne, ha legalább az újak itt bemutatkoznának.
Nem vagyok új, de megteszem.
Nyugdíjas mérnök vagyok, s még állásban is. Emiatt gyakran vagyok külföldön, főleg a Benelux államokban. Pártonkívüli, kereszténydemokrata érzelmű vagyok, általában mérsékelten gondolkodom, de a bicska nyilogat.
néma   |2008-03-02 16:27:53
abck!
Te egy hónapja kimaradtál, de örülök, hogy újra itt vagy. Időközben 450 ember regisztrált már, Gyurcsány örülne, ha ennyi híve megjelenne valahol. önként, nem parancsra.
De kedves 450-ek! Nem lehetnénk egy kicsit akívabbak. Olyan hozzászólást én sem szoktam írni, hogy egyetértek. De azt gondolom, hogy részben a lustaság az, ami miatt nem teszünk hozzá valamit az itt leírtakhoz.
Ne legyetek némák, ill. némábbak a némánál.
Köszönt bennteket: a Néma.
(Aki nem Németh Miklós Attila)
abck   |2008-02-21 02:42:25
Egy hónapra kimaradtam a Honlap életéből. Akkoriban mindig azt mondogattam, ha ez a Baloss nem lenne, ki kéne találni. Most, hogy ismét beleolvashattam a Honlapba, inkább azt mondom a baloss-féléket inkább el kéne felejteni, de azt hiszem, még évszázadok múltán is úgy emlegetik majd a működésüket, mint a tatárjárást.
Csaba   |2008-02-15 10:06:21
Kaptam egy felhívást, a gyár bezárások, a munkanélküliség okán tiltakozásul, ne vásároljunk Danone terméket! A tiltakozásnak ezt a formáját hatásosabbnak látom. Persze a jó az lenne, ha azt is megmondanák, hogy mit vásároljunk helyette! A tejféléknél, a MAGOR védjegyű terméket javasolnám. Mint jó minőségű, magyar vállalkozás termékét! Persze mondhatni, hogy nem vagy csak kevés helyen kapható! Sajnos ez ma még igaz; ám ha igény van, akkor a kereskedők is keresni fogják, fellendül a termelés, megerősödik a magyar vállalkozás, áttételesen a Nemzet is gyarapodik!
Bodor Miklós László   |2008-02-14 11:42:18
T. "fredi"!
Látom, itt vagy!
Tegnap is itt voltál szinte egész nap....
Örülünk neked!
Ám, ha itt vagy, nyilván olvasol, és ha olvasol gondolkodsz is....
Miért nem osztod meg gondolataidat minannyiunkkal?
Várjuk hozzászólásodat!
baráti üdvözlettel BML
wandakutya   |2008-02-13 23:01:28
Megmondom: mindenki vagy aláírásokat gyűjt, vagy az alkotmánybírósági beadványokat készíti az eü.-biztosítási törvény ellen. )))))) Én is... )))))))
Surján   |2008-02-13 14:07:43
Ezt én is szeretném tudni.
Bodor Miklós László   |2008-02-13 14:03:52
Bizony berozsdásodott! Ennyire? Vajjon miért?!
Bodor Miklós László   |2008-02-05 21:01:13
Mi újság? A vendégkönyv, meg chat-szoba berozsdásodott?
néma   |2008-02-01 19:38:34
Hahó, mindenki!
Mi van ma? Most is 2o felett vagyunk a lapon, de láttam ma 100 felett is. megtáltosodtunk?
Bodor Miklós László   |2008-01-30 09:12:33
Én is látok fantáziát KÉ felvetésében!
Ha már itt vagyunk, miért nem lépünk át az "igazi" chat"- re.
Olyan üres a szoba!
Surján   |2008-01-30 09:07:49
Hahó, kedves K.É. Ez már szinte chat, ahogy beszélgetünk. Az ötleted jó, megveszem, mondanám. De sokat akar a szarka, nem bírja a farka. Azaz vagy nyugodtabb idők kellenének, vagy egy új, éppen az ilyen témára rákapó önkéntes munkatárs. aki örömét leli a témában és a MHL írásában is.
K.É   |2008-01-30 08:52:01
Kedves László!Miklóssal folytatott eszmecseréd egy gondolatot ébresztett bennem.Manapság annyi vita támad bizonyos jelképekről,hogy örömmel tanulmányoznék valami szimbólumtárat.Itt le lehetne bizonyos aktuális ügyekről is bontani a homályt,de általános ismeretterjesztésnek is hasznos lenne.Esetleg kontroll mellett valaki önkéntest is be lehetne vonni,de Jankovics kitűnő forrás.Egy ötlet!
Surján   |2008-01-29 22:37:07
Kedves Miklós!
Szerintem a te gondolatmeneted rendben van, sőt az is, ha bizonyos jelképeket látván bizonyos gyanuk ébrednek benned. Én a fordítottját akartam megmutatni, s azt a turulos megközelítést fontosnak tartom. Nem vagyok hajlandó lemondani a halról, mint az mi jelképünkről, csak azért, mert mások is használják. Ha lemondunk róla, az övék lesz. Ha mi is használjuk, immár majd 2000 éve tesszük, és ők el akarnak különülni, mást kell válasszanak. Másrészt azért reagáltam, mert meg akartalak nyugtatni téged, és bárkit, akiben hasonló félelmek merültek fel, hogy az Európa Krisztusért mozgalom nem Németh Sándorék leányvállalata.
Bodor Miklós László   |2008-01-29 10:59:55
Természetesen a saját gondolatmenetemet bíráltam!
Bodor Miklós László   |2008-01-29 10:56:20
Kedves László!
Felvetéseid igazak. A gondolatmenet azonos azzal , ahogyan az árpádok lobogóit - nyilas zászlókkal egybemossák!
Ezt nem gondoltam át!
Vissza is vonhatnám, de vitathatalan "Ó" keresztényellenes mozgalmak tolnak előre, magukat kereszténynek álcázó szektákat. Előtérbe hozva kevésbbé használt ősi jelképeket! Ilyen a hal, tiszta emlékű krisztusi szimbóluma is!
Céljuk, és ebben talán egyetértünk a kereszténység tovább szeletelése, és a kereszténységbe oda nem való szellemiség (pl.: gyűlölködés, történelmi egyházak bevallott gyengítése, hamis prófétizmus, stb) bejuttatása.
Amíg az EU nem ismeri el Európa keresztény gyökereit alkotmányában, sajnos engem eleve zavar, ha a már szinte egyetlen Mária koronának megváltoztatását látom!
Őszimtén: ha így olvasod szösszenetemet, tudsz valamennyi igazat adni?
Surján   |2008-01-29 08:40:15
Kedves Miklós! Beírásod azt juttatja eszembe, amikor a Budapest XII. kerületi Turul szobornál mondtam egy megemlékező beszédet. A baloldali média számtalan tv kamerát küldött, bizonyára arra számítva, hogy lesz min csámcsogni. Csalódtak. A meglehetősen nevetséges és szánalmas gumicsontot félredobtam a következő szavakkal: Nem engedjük át nemzeti jelképeinket ordas eszméknek. A kamerák lekonyultak és elkullogtak. A hal az őskeresztény kortól fogva a mi titkos jelvényünk volt. Hogy egy gyülekezet kisajátítja? Ez csak akkor lehetséges, ha mi nem használjuk. Ezért a magam részéről igen megörvendtem, amikor megláttam, hogy az Európa Krisztusért mozgalom ezzé az ősi jelképpé formálta az európai jeleket. Ez utóbbiak is keresztények, Mária 12 csillagú koronája.
Bodor Miklós László   |2008-01-27 16:47:53
Kivonat a honlap mai számából.


Itt egy ábra van az eredeti oldalon. Kék mezőben az EU csillagok, halacskaként elrendezve.

4. körlevél:
Amikor minden igaz, semmi sem igaz már

Hiányzik a következő határozott kijelentés:
EZ NEM NÉMETH SÁNDOR HALACSKÁJA, ÉS NEM IS LESZ AZZÁ!
K.É   |2008-01-25 14:15:13
Moderátor drága!Hálát adok az égnek,hogy nem én kerestelek meg problémámmal,mert az útmutatásodtól még a lehet,hogy az árokba is beborultam volna!Vagy csak nekem ilyen kínai?
nĂŠma   |2008-01-24 13:24:40
Ujabb próba az Êkezetekre: Üúúå

Moderátor: Ugyanaz, mint korábban. UTF-8-ban működik a telefonod böngészője, a honlap viszont latin2 kódolású.
Bodor Miklós László   |2008-01-22 09:53:04
Kedves Kovács Tihamér!
Én azok közül való vagyok, akik örülnek annak hogy Te, (meg talán baloss jut még eszembe), itt vagytok, a honlapon!
Rátok vigyázni kell!
Szükség van rátok, mert edzitek a vitakészséget, mélyítitek igazunkba vetett hitünket! Elvtársaitok zömétől eltérően a tiétektől eltérő véleményt legalább meghalljátok.
Meg ugyan nem értitek, de az még megjöhet ....
Az előző mondatot csipkelődésnek szántam, ha sértőnek találod, visszaszívom, de így gondolom!
Barátilag szólok hozzád, mert keresztényi értelemben szeretünk téged is, és jót akarok neked is. Is! minden embernek!
Téged szerintem nem azért tiltott le a moderátor mert gaz jobboldali fickó, hanem a nyegle, helyből sértő stílusod miatt!
Írásaidat intellektualitás oldaláról nézve, tanult ember lehetsz.
A nyegleség, a sértő megnyilatkozás, írásban, szóban, és tettekben a buta, műveletlen ember ismérve.
Én hiszek benne, hogy nem ilyen vagy!
Kovács Tihamér   |2008-01-22 11:32:37
Kitiltott a moderátor, de nem tiltakozom. fegyelmezuett ember vagyok, elfogadom a felsőbbség döntéseit. De itt ti örvendeztetek, hogy van kivel vitakozni. Nos, egy ideig ezért nem volt.
Most elmondom, mire gondoltam, amiért kitiltottak. Hallottam valamit arról, hogy a szülő le tudja tiltani a gyereknek nem való oldalakat a neten. Másutt hirdetik: szabja személyesre magának a netet. Arra gondoltam, hogy milyen érdekes lenne, ha a szerintem nem ide való oldalakat ki lehetne kapcsolni, s ha visszatérek ide, csak azokat látnám, amiket szeretek.
Igaz, kicsit sommásan fogalmaztam: el lehet-e érni, hogy ne lássam a sületlenségeket? Valami ilyesmi volt a kérdésem. A fenti a tartalma.
Azt meg, hogy a megmaradó és eltüntetett oldalk között milyen az arány az én gépemen, az rám tartozik.
Kedves webmester, lehetésges az ilyesmi?

Moderátor: Lehetséges, csak nem ezen a honlapon és akkor sem a teljes honlapon szokott a kérdésében vázolt dolog működni, hanem egy oldal bizonyos részein.
K.É   |2008-01-20 10:48:13
Nem igazán vagyok sem sörös,sem boros.Talán a körülmények,mert sokat vagyok úton.De egy hegytetőn igazi házipálinka,az már valami!
wandakutya   |2008-01-19 23:55:56
Kedves K.É.! Hogy lágy kenyér lesz-e, nem tudhatom, sör is jó lesz? ))
K.É   |2008-01-19 22:09:09
Én is teljesen lázba jöttem!És itt van még baloss is!Két ss-el!
Bodor Miklós László   |2008-01-19 12:46:16
Kedves KÉ!
Látod, vége a dögunalomnak!
Megjött Kovács Tihamér!
Mindjárt van itt "pezsgés"!
K.É   |2008-01-18 11:45:31
Kedves wandakutya!És lágy kenyér is?
wandakutya   |2008-01-17 23:24:08
Nyugi, kedves K.É., szerintem év eleji bambaság ez a lézengés, nemegyszer én is csak épp idebámulok, bólogatok, hogy mennyi jó kis cikk, aztán elmerülök és bekkelgetem a kormányt. )))) Vannak ilyen periódusok az ember életében, néha aktív vagyok és friss, még az észkerekeim is forogni látszanak, máskor meg... Az időjárás is ilyen, hetekig alig van napsütés, lehangoló, szürke a világ, most meg meleg van januárhoz képest, és akkor a vírusokról még nem is beszéltem. Majd lesz másképp is. Lesz még tavasz.
K.É   |2008-01-17 21:27:07
Most néztem meg az EP hétfői ülését.Hegyi máskor sem magyar nyelven teszi meg a hozzászólását?Minden képviselőnek joga van saját anyanyelvét használni.Vagy neki nem ez az anyanyelve?Lemaradtam valamiről?
K.É   |2008-01-17 18:46:43
A hozzászólásokra értettem természetesen.Ráadásul napközben alig lézangünk.Orvosság?Ha nem tudok aludni éjjel,akkor ezen fogok gondolkozni!
Surján   |2008-01-17 11:10:41
Mire érted a leülést, kedves K.É.? A lapra, vagy a hozzászólásokra? Ha a lapra, akkor szomorú vagyok, bár annak a megújításán is dolgozunk. Ha a hozzászólásokra, akkor egyetértek. Ha vita indul, az feldobja a dolgot, de ebből kevés van. Bizonyára sokan a regisztrációval magyarázzák ezt. Nem tagadható, hogy ennek is van szerepe, de talán annak is, hogy a másik oldalnak elfogytak az érvei. Ráadásul, ha itt nálunk előjöttek velük, nagyon hamar olyan erőteljes választ kaptak, amire nem volt viszontválaszuk. Ilyen értelemben számukra lett káros, ha megszólaltak. Ha van ötleted, hogy hogyan tovább, elő vele.
K.É   |2008-01-17 09:38:06
Csak én érzem,hogy leültünk egy kicsit?
nĂŠma   |2008-01-13 19:48:59
telefonrol irok. Milyenek az Êkezetek? �ÊóÜôþúßÝí. Nos?

Moderátor: Rosszak. Ha lehet állítani a telo böngészőjében az alapértelmezett karakterkódolást, akkor azt vagy ki kell kapcsolni, vagy iso-8859-2-re (latin2) kell állítani. Most "utf-8"-at használ a telefonod.
K.É   |2008-01-13 09:07:04
Szeretnék figyelmetekbe ajánlani egy cikket. http://jobbklikk.hu/index.php?Cikk=86#komment . Különösen a mai marcali cikk után tartom fontosnak.
npf   |2008-01-10 11:03:05
Jónak tűnik a társaság, inkább az időpont a probléma.
K.É   |2008-01-10 10:55:52
Nem kéne feladni, de moderátor segítségét megköszönnénk!Én is valódi, nem virtuális teát szeretnék jó társaságban.
npf   |2008-01-10 01:11:25
Szerintem, semmi nem fulladt kudarcba. Csupán valami félreértés történt.
npf   |2008-01-10 00:04:13
Kedves BML, a virtuális veresbort nem, de a valódi vörösbort szeretem, természetesen az ásványvizet is. Csupán wandakutya viccelődésére reagáltam.
Kedves Moderátor, nem tudom mit töröltél, de ha nekem szólt, kérlek küldd el.
Bodor Miklós László   |2008-01-09 23:11:43
No! ez bizony érthetetlen, én se érteném!
Maradjunk az egyenkénti üzenetnél!
Elnézést a kudarcba fulladt próbálkozásért!

Moderátor: Töröltem az előzőt, mert tényleg érdekes lett az eredmény. Igérem valamit hamar kitalálok a dologra.
npf   |2008-01-09 21:36:17
Kedves wandakutya, ne aggodalmaskodj, legjobban az ásványvizet szeretem, a virtuális veresbort megihatod.
Amúgy még tart a forró, citromos, forralt boros teakúrám, jó sok fahéjjal. :-)
K.É   |2008-01-09 16:16:44
Én 14-én Pesten járok kötelezettségből.Vizsgázni megyek.Így az kora esti órák már igen alkalmasak lennének.Utána már szabad a vásár,mert csak házidolgozatokat kell teljesítenem.Így teljesen tudok alkalmazkodni a kis csapat igényeihez.És teszem ezt nagy várakozással.Örülök,hogy már új jelentkezők is vannak.
Bodor Miklós László   |2008-01-09 14:05:13
Válasz a 263. bejegyzésre:
Jöjjünk össze egy vidám, mégis komoly beszélgetésre.
Mivel elérhetőségét mindenki óvja a rosszakaratú - netán vírustartalmú - spemek felszaporodásától, s ezért, vagy egyébért nem kívánja közbitorlásnak kitenni, és szívesen venne részt egy kötetlen összejövetelen, talán itt jelezze.
Mivel ez egy keresztény honlap, meg kéne minden jelentkezőnek jelölnie egynél több határozott dátumot. Ezeket összegezve kialakulhat a végleges időpont. A helyszínt a létszám ismeretében próbáljuk meg kitalálni!
Enél lehet jobb módszer, de nekem ez jutott eszembe.
Várom a válaszokat!
Bodor Miklós László   |2008-01-09 13:42:01
wandakutya!
Az ötletadó gondolat a szadesztalanított parlamentért való zengedelem hosszászólásaival kapcsolatban született. Ha fontos a teljes megvilágosodása, ott kell keresni. De nem is fontos....
Egyébként a segítség kérés oroszul pamjaty - fonetikusan - szlovákul: pomoc.
Azután tényleg slussz.
wandakutya   |2008-01-09 00:09:22
Öööööö... ez egyre bonyolultabb! Help! Zu Hilfe! Au secours! (Oroszul most nem todom...) Ááááá, mindegy is. In vino veritas és slussz.
Bodor Miklós László   |2008-01-08 23:56:13
Kedves wandakutya!
A két fogalom, mely főleg annyiban tartozik öszve, hogy normál állapotban (20 C fok, 1 atm nyomás) mindkettő cseppfolyós és iható.
A két folyadék ég és föld, de van aki ezt issza, van aki azt ...
A honlapon úgy került szóba, hogy egy hozzászólásomban példabeszédként egy "virtuális" halásznak megoldódtak alapvető társadalmi gondjai, és egy aranyhal felszólítására, hogy kívánjon valamit: egy üveg sört kért!
NPF barátunk jelezte, hogy ő inkább vörösbort kért volna, s érdeklődött hová menjen.
Azt válaszoltam, hogy a nagyböjti időszak kezdete előtt igyuk meg társaságban. KÉ úgy reagált, hogy ő inkább teázna ....
Én meg ötletgazdként szeretném mindenki óhaját teljesíteni, bár nem vagyok aranyhal4
Ez így lehet egy kicsikét bonyolult, de az élet is az, hát viseljük el vidáman, és együtt, mert egységben az erőtlenség!
wandakutya   |2008-01-08 23:41:28
Háááát, engem ritkán lehet zavarba hozni, de most sikerült. Hogy is jön össze a virtuális veresbor és a múltkor főzött téja (langy - beteg idegeimnek)? Most akkor mellik a a valóság? A téja avagy a borital? Vagy boros tea...? Vagy Humphrey Bogart-tea? Jaj, szegény filológus fejemnek!!
Bodor Miklós László   |2008-01-08 23:36:55
Kedves mindenki!
A meghívás mindenkire vonatkozik!
Az erkélyen tárolt vörösbor természetesen "írói" fogás.... A múltkor főzött tea is elfogyott, úgyhogy újat kell majd főzni ....
Pár napig várjunk a jelentkezőkre, és akkor létszámtól függő helyszínt választunk.
Ha kényelmesen elférünk otthonomban, akkor "termeinkben", ami összesen hatvanhét négyzetmétert jelent.
Ha többen jövünk össze, amit adjon az Úr (!) akkor is van megoldás! Mivel elnökségi tagja vagyok egy most még megnevezni nem kívánt kis pártnak, és még megvan a helyiségünk, akár az is rendelkezésre áll.
Surján   |2008-01-08 22:29:34
Kedves Jó Bodor Miklós László! Tudom, hogy nem vagyok elég radikális, de hagyon határozottan kijelentem, hogy itt e magyar hazában nincs olyan vörösbor, amelyet a mai időjárás mellett erkélyen hűtött állapotában lenne jó fogyasztani.
A legtöbbet kicsivel a szobahő alatt érdemes. Ha nem sértés, akkor ilyent hozok magammal.
Egyébként a vörös bor nálam politikai kérdés: pusztítsuk. Kutya mája, akár hidegen is, csak pusztuljon.
K.É   |2008-01-08 22:04:24
Szerintem tor is belefér a buliba
tor   |2008-01-08 21:42:01
legfeljebb forraltan iszod :-)
én vinnék unicumot is
bár, ha jól látom, nem vagyok a meghívottak listáján :-((
npf   |2008-01-08 17:31:32
Kedves BML, nem szeretnék senkit megfertőzni influenza vírussal, ha kilábaltam, akkor megbeszéljük, addig toborozd a társaságot.
Bodor Miklós László   |2008-01-07 20:55:47
T."npf", és "K.É."!
A vörösbor az erkélyen hűl, a teát feltettem főni!
Mikos értek ide? Esetleg más címen, pl. rendezvényen, vagy a egyebüüt mikor találkozzunk?!
wandakutya   |2008-01-07 00:55:28
Kedves kicsi Kovács Tihamér, miből derül ki, hogy Gyurcsányt gyűlöli ez a honlap? Mellesleg, hogyan tud egy honlap bárkit is gyűlölni? ))) Azonkívül tételes jegyzéket kértem, ha érted, ez mit jelent. Kit, mikor, hol és ki gyűlölt itt bárki? Valamint azt is állítottad, hogy "nem hazug" honlapot kívánsz. Melyik honlap hazudik? Mert ha ez nem hazudik, akkor mért kívánod azt, amit úgyis tesznek a szerkesztők-írók? Ha pedig hazudik, kérném szépen a tételes hazugságjegyzéket. Tudod, legalább úgy, mint Gyurcsány. ))))
npf   |2008-01-06 14:54:43
Kedves Tihamér! Szerinted még kit gyűlöl ez a honlap?
Kovács Tihamér   |2008-01-06 13:30:28
Wandakutya!
Nem kicsi tihamér vagyok, hanem Kovács Tihamér. Veled ellentétben megadom a nevem is. Bizonyára azért kaptam a Tihamért, hogy ritkaságával ellensúlyozza a Kovácsot.
Ami a lényeget illeti, nincs itt semmi ellentmondás:
1. Engem nem gyűlöltetek ki, de ettől a honlap még gyűlöli pl. Gyurcsányt.
2. A honlap valóban jól szerkesztett, de miért ne kivánhatnám, hogy még jobb legyen. Szerinted már tökéletes?
wandakutya   |2008-01-05 19:04:14
))))))) Kedves Kicsi Tihamér, nem változtatod te túl gyorsan a véleményecskédet? Figyelmedbe ajánlom saját hozzászólásodat a 242. sorszám alatt. Most akkor mikor mondasz igazat? )))))))) Egyébként szívesen látnám tételes jegyzékedet a szerinted hazug és gyűlölködő megnyilvánulásokról. Vagy csak pukkasztod a polgárt? )))
Kovács Tihamér   |2008-01-05 12:26:06
Boldog Új Évet és a jelenleginél sokkal jobb, kevésbé gyűlölködő és nem hazug honlapot mindenkinek!
npf   |2007-12-31 08:49:10
Múlik a nap, s múlik az év,- ami rossz volt, elmúlt tán rég.
Hamarosan új évre ébredtek, ehhez kívánok Nektek nagyon sok szépet
és mindannyiunknak egy boldog(abb) Új Évet! :-)
npf   |2007-12-30 21:03:07
Jó tudni, mi vár ránk két nap múlva:

Ellenőrzés minden vizsgálatnál: az APEH-hez küldhetik a beteg adatait
http://www.mno.hu/portal/534589

Változ ik a nyugdíjak kiszámítása január 1-jétől. A korábbi szabályokhoz képest 6-8 százalékkal csökken az induló nyugdíjak szintje, és szigorodnak az előrehozott nyugdíj melletti munkavégzés feltételei.
http://www.echotv.hu/?akt_menu=72&new sid=54004

Január elsejétől megszűnik a kiállítások ingyenessége
http://www.echotv.hu/?akt_menu=7&new sid=54003

Módosulnak az áfa-szabályok is januárban
http://www.mno.hu/portal/534600

Janu ártól drágul a fővárosi közszolgáltatások ára
http://index.hu/politika/belfold/budapest/szo lg1229/

Megszűnnek a nyugtaadási kötelezettség alóli felmentések
http://www.vg.hu/index.php?apps=cikk& cikk=202130
npf   |2007-12-22 16:49:31
Próbáltam elcsendesedni, nem tudok. A héten Pesten jártam, s eszembe jutnak az aluljárókban, padokon fekvő emberek, s most azt olvasom:
"Otthonában fagyott halálra egy 58 éves asszony Tiszaföldváron. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőrkapitányság szerint idén kihűlés miatt már 6 ember vesztette életét a megyében.
Pénteken a Pest megyei Halásztelken szintén lakásában fagyott halálra egy 30 év körüli asszony. Fűtetlen otthonában napközben is csak mínusz két fok volt."
Értitek? Már nem csak az utcán, az otthonukban is megfagynak a szegények. Mi lesz itt, ha megjön az igazi tél?
Tudom, az ítélet nem a mi dolgunk, de szótlanul se lehet hagyni, ezért mopst a felelősök karácsonyfája alá helyezem a fenti híreket.
Vica   |2007-12-22 16:02:30
No akkor kapaszkodjunk!

Összesen több mint egymilliárd forintot fordítottak jutalmazásra az év végén az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál (OEP)  értesült a Magyar Nemzet. A hivatal megerősítette ezt az információt.

Hát ezeknek lesz szép Karácsonya! Imádkozni is tudni kell!
K.É   |2007-12-22 15:47:00
Ady Endre: KARÁCSONY

Ma tán a béke ünnepelne,
A Messiásnak volna napja,
Ma mennyé kén' a földnek válni,
Hogy megváltóját béfogadja.
Ma ugy kén', hogy egymást öleljék
Szivükre mind az emberek -
De nincs itt hála, nincs itt béke:
Beteg a világ, nagy beteg...
Kihült a szív, elszállt a lélek,
A vágy, a láng csupán a testé;
Heródes minden földi nagyság,
S minden igazság a kereszté...
Elvesztette magát az ember,
Mert lencsén nézi az eget,
Megátkozza világra jöttét -
Beteg a világ, nagy beteg...
Ember ember ellen csatázik,
Mi egyesítsen, nincsen eszme,
Rommá dőlt a Messiás háza,
Tanítása, erkölcse veszve...
Oh, de hogy állattá süllyedjen,
Kinek lelke volt, nem lehet!...
Hatalmas Ég, új Messiást küldj:
Beteg a világ, nagy beteg!...
1899 december 23
Surján   |2007-12-19 08:55:46
Kedves Bodor Miklós László!
Jó döntés. Hitünk szerint ráadásul a leghasznosabb.
Legyen szép és gyümölcsöző az advented!
Köszönt: Surján László
Bodor Miklós László   |2007-12-18 12:13:27
Kedves K.É. !
Mivel nem tudhatom , betűjele hölgyet, vagy urat rejt, nem egészíthetem ki a megszólítást udvariasan ...
Nem is ez a lényeg!
A lényeg az, hogy előzetes híreim voltak a a tegnapi parlamenti szavazásról, és újra elment a kedvem mindentől!
Ismét bebizonyosodott, hogy "szabadon választott" parlamentünk szembemegy a nemzet érdekeivel! Egyhangúlag! Fegyelmezetten....
Annyira, hogy ha ütköznek az őket megválasztókkal, el is tapossák őket!
Nem titok, radikális nemzeti érzelmű ember vagyok! Keresztény is! Így ádventben nem hangoztathatom az egyetlen lehetséges megoldást ... A Jézus várás és a kemény ellenlépés kizárja egymást.
Úgy döntöttem hallgatok, és imádkozom!
Ettől persze még itt vagyok!
K.É   |2007-12-18 10:58:01
Tisztelt Bodor Úr!Karácsonyig már nem is olvashatjuk?Ha így van, akkor Önnek is áldott,békés Karácsonyt,és ennél boldogabb új évet kívánok!(nem tettem igazán magasra a mércét,ennél talán már csak boldogabb jöhet!)
K.É   |2007-12-18 10:55:37
Kedves néma!Remélem olvastad Tihamér eü.szavazás hozzászólását!Ugye már Te sem gondolod, hogy megfordulhat?
Bodor Miklós László   |2007-12-17 17:15:14
A Honlap minden jószándékú olvasójának Kegyelemteljes Karácsonyi ünnepeket, Boldog Újesztendőt kívánok.
Bodor Miklós L.
abck   |2007-12-14 19:01:58
Figyelem dr.Lengyel Alfonz beirásait. Érdekes, ahogyan a magyar nyelvet használja olyasvalaki, aki a hazáját szinte legénykeként hagyta el, és több mint fél évszázada angol nyelvterületen él.
Aranyos volt a németjuhász-koyot keverékrékkutyáról szóló története. Élvezettel olvastam.
npf   |2007-12-05 19:25:18
Kedves néma, ha locsogásnak nevezed a hozzászólásokat, akkor még ennyien se fogunk véleményt mondani, mint most. Amúgy csatlakozom a kérésedhez, én is szívesen olvasnám a többi olvasó hozzászólását, s szívesen venném, ha a chatre is benéznének.
néma   |2007-12-05 18:22:37
K.É!
Ne légy annyira elutasító. Hátha Tihamér is megfordul. :-))
Azért lapoztam fel a vendégkönyvet, hogy morogjak egy kicsit. Amikor bejelentkezem, látom, hogy már 289-en regisztráltak. Nagyszerű. De mi a csudáért regisztráltak, ha nem szólnak hozzá? Persze vannak locsogók, mint néma létemre én is, és van aki csak akkor ír, ha valami, valaki kihozza a sodrából. Nem a locsogókat biztatom, az felesleges. De a ritkán, a soha meg nem szólalók úgy vélem élénkebbé tennék a lapot. Minden nap félek, hogy a szerkesztők feleslegesnek fogják tartani a hozzászólás rendszerét. Gyeretek regisztráltak, és írjatok. Oly szívesn értenék egyet vagy éppen vitáznék veletek is.
K.É   |2007-12-04 09:43:19
Nagy baj van!Tihamér dícsér!valamit rosszul csinálunk?
Kovács Tihamér   |2007-12-03 16:13:46
Szerintemis jól szerkesztett ez a honlap, bár politikájval nem értek egyet. Amikor a maa véleményét megfogalmaztam, soken nem fogadták el, de nem akarták sem a fejemet venni, sem bármi módon nem gyaláztak. Ritka dolog ez a mai világban.
npf   |2007-12-03 13:48:20
Ma 70 éve távozott József Attila. Versei, gondolatai örök érvényűek:
Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhákat gondosan
őrizzük meg, hogy tiszta legyen majd az
ünnepekre.
npf   |2007-12-03 13:15:06
Néhány éve nem szeretem az év végét, mert összeszorul a gyomrom, vajon mi vár ránk januárban. Olyan jó lenne már gondok nélkül, felhőtlenül ünnepelni a Karácsonyt, s köszönteni az Új Esztendőt.
Nagyon szép a Honlap nyitóképe és napi üzenete. Rákattintok, s kicsit derűsebb leszek. Köszönet érte.
jani   |2007-11-15 18:25:08
2000 forint a mák kilója, karácsonykor tán már joggal kérdezhetjük, hogy "ehetünk-e mákosgubát?". Azt mondja a kofa a piacon, rossz volt a termés, az EU meg nem engedi az EU-n kivüli mákimportot. Remélem nem igaz.
néma   |2007-11-04 08:20:20
Köszönöm a reagálást. A "táltos" talán meg haragszik, de valóban nem ide való az önreklám. Közben az én előbbi bejegyzésem is eltűnt, pedig a dicséret kijár.
néma   |2007-11-02 22:19:03
Azért jöttem ide, hogy köszöntsem a honlapot, szerintem jobban csinálták, mint a Fidesz, ahol két napig megállta az élet. Itt volt mondanivaló, az ünnep kapcsán is, s nem vitték túlzásba a politikát.
De az előttem olvasható bejegyzés felkavart. Hát már a táltosok önreklámozásának is helyet adnak? Nincs moderátor???
jani   |2007-10-24 19:58:25
Köszi! Kijavítottam!
npf   |2007-10-24 15:30:14
Kedves Szerkesztők! A Tallózóra kattintva nem lehet elérni OV beszédét
Itt megtalálható a beszéd szó szerinti leirata:
http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=1016 39
néma   |2007-10-24 09:57:01
Azt írja a röviden, hogy a neten is megtalálható a Megsebzett ünnep. Bizony. És a Magyar-Hon-Lapon is, pontosabban innen is lehívható.
Már olyan nagy a honlap, hogy a szerkesztők nem tudják mi van kint???
K.É   |2007-10-13 09:59:57
Úgy gondolom a vendégkönyv arra való,hogy használjuk.A technikai infótól kezdve a nem cikkesített gondolatokig bármire.Ne bátortalanodjunk el,írjuk ki magunkból.
Zita   |2007-10-13 01:21:13
Valószínű, hogy kapunk a fejünkre, amiért a vendégkönyvet másra használjuk, mint amire született, de hát erre van most igényünk, hogy a világ nagy dolgait itt beszéljük meg. Bocsi.
Szóval arra a kijelentésre, hogy a kialakult helyzetért a társadalom a hibás: jogos. Mindenkivel pontosan azt lehet megtenni, amit hagy. A társadalom azon részének, akinek halad a szekere, esze ágában nincs fordulatot kikényszeríteni, mert egyéni érdeke nem kívánja. Aki meg megfeneklett, annak se ereje, se eszköze, hogy változtasson. Ezért elfordul a politikától, amitől sorsa jobbra fordulását várta valaha.
Nem látok bele az ellenzéki politikusok kártyáiba sem, de továbbra is állítom: az a párt lehet a helyzet győztese,amelyik nem csak diagnosztizálja a társadalom kórjait, hanem orvosolni kezd.
abck   |2007-10-12 15:15:32
Aggódom Vendégmarasztaló miatt, aki alighanem Szekszárd környéki, és hiányolom Sándor Gyulát.
K.É   |2007-10-12 13:08:11
Ha volt is valami alapja a hírnek,hétfőre szerintem eloszlik.Majd kitalál valamit,hogy összezárásra kényszerítse a fiúkat és lányokat.Ebben (is) profi!
néma   |2007-10-11 19:51:30
Vilinek - én is örülnék, de nem hiszem. A Gondola vagy érdekessé akarta tenni magát, vagy valamelyik szoci patkány ezúton akarta ijesztgetni az elnökét, mert gyáva a szemibe mondani. De éretlen még a helyzet.
Vili   |2007-10-11 17:36:04
Hétfön végre menesztik Fetot hurá,,,,
npf   |2007-10-11 09:43:33
K.É., egyetértek, ezért hezitálok, hogy belépjek-e valahova és hova? Van-e értelme? (Lehet, hogy nem is olyan rég egy helyen voltunk, csak én nem szavazhattam.)
K.É   |2007-10-11 09:36:15
Mostanában mindig azt hallom,hogy a társadalom a hibás az egész kialakult helyzetért.(nem írok konkrétumot npf kedvéért).Viszont tudom,hogy ha valaki tenni akar a változtatásért,azt lesöprik.És így egyre szaporodik a politikából kiábrándultak tábora.
wandakutya   |2007-10-10 23:11:43
Igen, igazad van. De ha annak fényében gondolom tovább, amit mondasz, mi lehet az eredmény? Lehet egyáltalán eredmény? Ha tüntetnek az emberek, változik valami? Akkor mi történik, ha nem hagyják abba? Félek, akkor sem változik semmi.
Zita   |2007-10-10 23:02:43
A cél szentesíti az eszközt. Amikor meghallom, hogy egy újabb tüntetés lesz valamiért, valakiért, valami ellen, vagy mellett, szinte viszonthallom:
"majd megúnják, hazamennek..." Mi lenne, ha nem únnák meg, nem mennének haza?
Csak a jó magyar nép igencsak tanulékony.
Leckét kapott, megtanulta. "Igen jámbor fajta."
Így járt.
wandakutya   |2007-10-10 22:46:31
Kedves Zita! A törzsutas-kártyával egyetértek! Kedvezmény lesz? )) Komolyabbra fordítva: egyetértek a további mondandódban - félig-meddig. Hogy senki nem tesz semmit? Amikor szó volt arról (és akkor még csak szó, ma már más is...), hogy pl. a Szabolcs utcai OGYIK-ot bezárják, volt petíció, volt tüntetés több is. Eredmény? A kórház nem üzemel...Ugyanez lement rengeteg más intézmény esetében is. Eredmény? Ugyanaz. Sto gyélaty?
Zita   |2007-10-10 21:33:38
Nagyon úgy néz ki a dolog, hogy a hozzászólók netes törzsklub-igénye megérett. Amikor ilyen bolond időket élünk, az ember természetes igénye, szükséglete, hogy tartozzon egy közösséghez, ahol nem csak elolvassák, hanem MEGÉRTIK, amit leír.
Az igazi megoldás persze nem az lenne, hogy beszéljünk, mert ez csak pótcselekvés, hanem tegyünk is. De azt kellene észrevennünk, hogy ugyanezt gondolja rajtunk kívül még néhány millió ember itt ebben az országban! Nem tesz, nem cselekszik senki, csak vár. Kivár. Megoldja-e magát a helyzet?
Nagyon szeretnék a jövőbe látni, legalább úgy két-három évre.
wandakutya   |2007-10-10 19:18:29
Kedves abck! Nem gondolom, hogy érdeklődnöm kéne bárki felől a moderátortól, azt hittem, azért tetted föl a szöveget, mert magad is egyetértesz vele. Szolgálati közlegény: természetesen mindenkinek joga van önnön stílusának megválasztásához, de ezek szerint távol áll tőled a tegeződés? Nem mintha sok jelentősége lenne, csak úgy érdekel, mint kölyökkutyát a fedőzörgés.
abck   |2007-10-10 19:02:10
Huúú! Vendégmarasztaló! Hová tűnt? Akikkel 2 K. Nincs valaki Szekszárd környékén aki tudna valamit róla?
abck   |2007-10-10 18:56:01
Kedves Rondakutya, kabakosról közelebbieket a moderátorunktól tudhat meg. Várom a jelentkezését.
Hogy a fölsorolásból kihagytam, nézze el, és ezúton kérek mindenkitől bocsánatot, akikel a regisztrálatlan szép időkben jókat egyetértettünk, s most mégis kimaradtak.
wandakutya   |2007-10-10 18:20:53
Mélységesen egyetértek a fórum megalkotásának ötletével, az okok és célok vonatkozásában semmit nem is tudnék pillanatnyilag hozzátenni ahhoz, amit mondtál! A chat nem alkalmas eszmecserére, legföljebb fikázásra, ami viszont itt nem szokás, hála legyen!, valamint arra jó, hogy három mondatot közöljek sebtiben valakivel.
abck   |2007-10-10 16:26:26
Stammtisch.
(A régiek közül aki nem emlékezne Velo-ra - hát ez ő! Nem készakarva cikizem, de igy jött ki a lépés. Remélem, most alaposan bedühödik és jelentkezik végre, elvégre: nem akármikor fut össze az embör volt katonabajtárs-elvtárs-pajtárssal.)
abck   |2007-10-10 16:17:11
Bocsánat, stammisch, mielőtt még Vendégmarasztaló kijavitana. Természetesen a törzsbandában rá is számitok. Remélem jól van, mert régen nem láttam, és igen-igen hiányolom.
abck   |2007-10-10 15:39:50
Nalássák! Ezér' javasoltam, hogy legyen egy zárt fórum - amolyan stamtisch - a törzslevelezőknek. Punkt illen, mint emez itt la, de nem olvashatná ország-világ, csak a szerkesztők, s akik körülülik az asztalt. Amolyan kotnyelesek társasága, melybe természetesen az kerülne, akiket a bandagazda bevesz a csapatba, hisz kizárólag az ő joga a döntés.
(Zita, Sándor Gy., MTV, s a többiek - nem sorolom, mert úgyis egyet gondolunk nagyjából - kiket a T.Szerkesztőség réges-rég ismer még a regisztráció előtti boldog időkből: A fészkesvirágzatúak, meg az olyan kabakosok, mint jómagam.)
- Igy nem fordulhatna elő, hogy egyszerre beszélünk, mint tegnap a csevegőben.
- Hosszabban is kifejthetné mindenki a gondolatát.
- A szerkesztők egy-egy mondatot, szakaszt kiragadva mazsolázhatnának belőle.
- Vagy ha úgy tetszik, közölhetnék akár az egészet.
Kabakos
npf   |2007-10-10 14:17:12
Kedves K.É.! Nem vagyok párttag, de véleményem van. Szerintem mindenütt vannak megélhetési politikusok, de ezt a kérdést az adott szervezetben kellene megbeszélni és ott kellene alaposabban utána nézni a jelöltek jellemének, múltjának. Azt mégsem kívánhatod, hogy mindent felülről vezéreljenek, ellenőrizzenek, akkor az már nem egy demokratikusan felépített párt lenne. A másik észrevételem. Az internet nyilvánossága nem alkalmas a belső problémák kitárgyalására, láttál te ilyet a baloldalon?
K.É   |2007-10-10 10:37:48
Tisztelt Surján Úr!5. pont:látszanak és jók is.Nekem a helyi,megyei szinten levő KDNP színekben indulokkal van bajom.Sajnos itt is azt látom,amit a Fidesznél is nehezményezek:a végekre nem figyel senki.Én már rég átmentem volna a KDNP-be,de azt kell látnom,alsóbb szinteken itt is megjelent a megélhetési politizállás.Pedig ezért kívánkozom el a Fideszből is.
Surján   |2007-10-09 23:38:00
Kedves előttem szólók!
Mondhatnám, hogy a vendégkönyv arra való, hogy a honlapról, mint olyanról mondjatok jót vagy rosszat. Nem mondom. Fontos, amiket írtatok. Kész is vagyok egy olyan cikket írni, aminek a vitájában az itt felvetett gondolatokat ki lehet fejteni.
Amig erre idő és erő lesz, addig is rögzítsük:
1. a KDNP éppen az én javaslatomra leszögezte: a Fidesztől "balra" álló párt, a keresztényszociális elvek mentén politizál. Ki is borultak néhényan, hogy miként mondhattam olyasmit, hogy mi vagyunk a legbalrább lévő parlamenti párt. Pedig igenis.
2. A KDNP függetlensége nem jelenti azt, hogy hozzájárulna a mi oldlunk MSZP érdekű megosztásához.
3. A szavazatmaximálási igény olykor a közös, olykor a külön indulást követeli meg. A körülmények, esetleg a helyi viszonyok döntik el, hogy formailag is összefogunk másokkal, -mostanában sajnos csak a Fidesz jön szóba.
4. A még mindig többségben lévő balos média számára nem érdek a KDNP önálló léte. Hiszen ez eleven cáfolata az MDF üzenetének: a Fidesz felfalja szövetségeseit. Milyen kényelmes is az elveszett szavazókat a Fidesz galádságának betudni.
5. Többen leírtátok, hogy nagyon jó képviselőink vannak. Hogy nem látszanak? Akkor honnan tudjátok, hogy jók?
Hogy nem látszanak annyira, amennyire kellene? Ez már a mai világ rákfenéje.
Zita   |2007-10-09 19:51:26
Folytatom: Ezer kérdés kavarog a fejemben, nem tudom eldönteni, a politikusoknak mennyiben fontos a saját politikai pályájuk, karrierjük, megélhetésük, s mennyire fontos a közjó, mennyire szeretik az embertársaikat.
Ha a politikában megengedett a kegyes hazugság, kinek, mikor, miben merjek hinni?
Miért lett ennyire passzív a magyar?
Miért sorsa Magyarországnak a "balsors"?
Miért utálják az emberek egymást, miért nem ismerik fel, hogy az élet egyszeri és megismételhetetlen, s a legszebb dolog lenne ennek a csodának együtt örülni.
Szóval ezeken és ilyeneken filozofálgatok, hasztalan, mert nincs rá válasz.
Zita   |2007-10-09 19:44:42
Elnézést kérek a szerkesztőktől, hogy nem a vendégkönyvbe való dolgot írok ide, de itt szólítottak meg, tehát itt tudok válaszolni. Kérdésetekre a válaszom, hogy hol voltam: az egyik okot nem írhatom le, de ha lesz ez a honlap (és miért ne lenne), eljön az a nap, amikor le fogom írni.
A másik ok az, hogy képtelen voltam már a részletekben elveszni, globalitásában kezdtem nézni a politikát és egyre inkább úgy éreztem, nem vagyok sem én, sem senki egyik politikai csoportosulásnak sem más, mint egy szavazat.
Bár ma is a FIDESZ-re adnám a szavazatomat, de nem olyan meggyőzően, mint tettem azt mindig.
npf   |2007-10-09 09:12:54
Véleményem szerint: jelenleg nem az a legnagyobb baj, hogy hány párt van a jobboldalon, hanem az, hogy ki van hatalmon!
Több jobboldali párt van, mint kettő, igaz még parlamenten kívül, de van.
Azt gondolom, mindegyik jobboldali pártban teszik a dolgukat azok, akiknek az ország sorsa a fontos, akinek meg nem (a megélhetési politikusok), hát azokat időben észre kell venni és ki kell zárni.
K.É   |2007-10-09 09:00:08
KDNP-ről.Én is nagyon örültem a megjelenésnek.Ráadásul a képviselők közül is a számomra kedvesek jelentek meg színeiben.De mi van a végeken.Vigyázat!Itt is szerencselovagok terepe mutatkozik.Aki úgy érzi nincs terepe a Fideszben,szervez egy KDNP-t!És nem az elkötelezettség,csak a légüres térben rejlő politikai lehetőség a mozgatóerő.
abck   |2007-10-09 03:33:57
Hol a csudiban jart kedves Zita? En sem voltam sokaig mert nem ugrott be a regisztraciom, vegul mikor beutottem az abc-t, akkor sikerult. Nagyon hianyzik MTV es Velo, akikert kulon is aggodom, mert nem hinnem, hogy nem mernenek regisztralni, sot azt a lokott Igazembert is nagyon hianyolom. Volt, amilyen volt, mar csaladtagnak szamitott.
npf   |2007-10-08 23:27:33
Szia Zita, elárulnád, hogy mi okotok van a hallgatásra?
Zita   |2007-10-08 22:25:44
Sziasztok Kedves Barátaim!
Nem tudom megtenni, hogy meg ne köszönjem abck-nak, hogy hiányolt engem (is ).
Biztos vagyok benne, hogy a többi harcostárs is ugyanúgy itt van velünk, hasonlóan hozzám, némaságba burkolózva. Biztos, hogy oka van a hallgatásnak is. Azért szeretettel üdvözlöm őket is, titeket is, akik maradtatok, és a honlap munkatársait is.
Olvaslak benneteket.
Vica   |2007-10-08 21:24:11
Kedves abck! Épp a megosztottság ellen emelem fel a szavam! A KDNP létezik, méghozzá nagyon kiváló parlamenti képviselőkkel. De az emberek ezt a húsz képviselőt a FIDESZ-hez sorolják. Márpedig sok ember ábrándult ki a FIDESZ-ből, az MSZP-ből, pártot keresnek, és ha nem találnak, nem mennek szavazni. Jól jönne egy le nem járatott, de megbízható párt. A parlamentben 5 párt van, mégis 4-ről szól a FÁMA nap, mint nap. A kétpártosodás nem cikk, ez nem vezet sehova. Több vélemény egyeztetése hoz újdonságot, de ez egy diktatúrakormánnyal nem valósítható meg. A jobboldal megerősítését nem abban látom, hogy mindenki szavazzzon a FIDESZ-re / mert ez lehetetlen/, hanem legyen több (2-3) egymást megértő, együttdolgozó párt. Ehhez kellene a demokrácia.
abck   |2007-10-08 20:26:32
Kedves Vica, Gyulam! nem szabad, hogy az oldalunk tovabb osztodjek, mert az EZEKNEK (azoknak) kedvez.
Sándor Gyula   |2007-10-08 13:53:14
Tisztelt KDNP. Vica hozzászólásához, nem is kell sok kommentárt fűzni, hiszen tömören, és egyszerűen megfogalmazott egy valós igényt. Vigyázva, nehogy az ellenfél megosztottságot gerjeszthessen a jobboldalon, de világossá kellene tenni, a KDNP egyéni politikai irányvonalát. A megosztottságra jó példa, az MDF új, a nemzeti oldalt bomlasztó irányvonala, ezért mindent kétszer is át kell gondolni, mert nem szeretném, ha a legközelebbi választások után is, kapzsi, gátlástalan emberek, pusztíthatnák tovább ezt, a számomra oly kedves hazát. Az ország nem viselne el még négy évet, mert az egyenlő lenne az öngyilkossággal.
Vica   |2007-10-08 10:34:51
Egy kicsit a honlaptól eltérve::
Jó lenne, ha a KDNP leválna a FIDESZ-ről, és megmutatná saját magát! Kell egy valamire való párt a FIDESZ mellé, akire az emberek szavazhatnak. Ma viszont összemossák a fidesszel.Nagyon jó képviselőik vannak, csak láttatni kéne magukat. Kell egy középpárt , ahova az emberek csatlakoznak, a mindenhonnan kiábrándultakat kellene megszólítani!! Miért nem szerepel a KDNP a közvéleménykutatásokban???
Az MDF már elhúzott balra, mint a vadlibák. Ne hagyják, hogy a politikába visszatérő Torgyán labdába rúghasson!
K.É   |2007-10-08 09:47:15
Tessék!7-en vagyunk, és ebből 4 regisztrált.Gratulálok!
K.É   |2007-10-06 21:59:21
Kénytelen leszek néhány próbaórát venni chat-ből. Látom itt van Surján Úr, de nem merek vele nekiállni a próba-chatnek. Majd legközelebb!
Bodor Miklós László   |2007-10-06 17:43:50
Tudassék be a felháborodásnak az értelemzavaró sajtóhiba!
Sajnos szemműtét előtt állok, és kicsik a betűk a monitoron ...
Javítok:
Én ma csak a bekezdő szavakig jutottam el!
A Havas Szófia idézetig!
Itt már lezár az AGY!
Ezt mondhatja büntetlenül egy Magyar parlamenti képviselő?
Amennyiben nem akad politikai szereplő, aki elégtételért kiáltson, akkor itt nagyob baj van, mint amennyit észlelünk!
Ezt az asszonyt nemcsak a parlamentből, de az országból kellene kiseprűzni!
Figyelmetlenségemért elnézést kérek!
Bodor Miklós László   |2007-10-06 17:39:35
Én ma csak a bekezdő szavakig jutottam el!
A Havas Szófia idézetig!
Itt már lezár az agya!
Ezt mondhatja büntetlenül egy Magyar parlamenti képviselő?
Amennyiben nem akad politikai szereplő, aki elégtételért kiáltson, akkor itt nagyob baj van, mint amennyit észlelünk!
Ezt az asszonyt nemcsak a parlamentből, de az országból kellene kiseprűzni!
npf   |2007-09-29 10:16:45
Üdvözöllek abck, örülök, hogy újra itt vagy.
Kedves Szerkesztők, sajnos mostanában időnként nem kapok Hírlevelet. Megnéztem, nem a spam szűrőn akadnak el. Mi lehet a gond?
abck   |2007-09-28 21:46:44
Üdvözlök mindenkit, a Szerkesztőséget, Moderátorunkat, a régi fórumozókat. Végre sok-sok viszontagság után sikerült regisztrálnom. Hiányolom MTV-t, Zitát, régi katona-bal-társamat: Vendégmarasztalót, a tüskés, állandóan szurkálódó Sünt - alaposan kiszúrt magával... - és minden régi fórumozót.
MonteCristo   |2007-09-28 19:31:55
Vendég 67-nek.Nem Orbán csalogatja utcára az embereket,hanem az emberek mennek ha hallják hogy ott lesz az utcán!Fletó is szeretné ha ugy várnák az ő beszédeit,de ilyenben még nem volt része,mert rá nem kiváncsiak az emberek! Egyébként Orbánnak pont úgy kellett igérgetnie mint fletónak,mert az olyanok mint Vendég 67 csak erre vevők,hisz a kolbász/sör
ingyenesen az ami "érték" szemükben.Kultura,nemzeti érzés,a másik tisztelete,jólneveltség NYET!!!!
MonteCristo   |2007-09-28 19:14:04
69-esnek!Jó lenne ha a komunista párt történelme mellé tanulna egy kevés magyar történelmetis!Nem furcsálja hogy 1914-ben az Osztrák-Magyar Monarchia lép a háborúba(a magyar kormány tiltakozott a háború ellen)de trianonban már csak Magyar Királyságot büntetnek,hamis földrajzi,népességi történelmi adatok alapján,nem adva meg a lehetőséget (a
soproniakon kivül)egyetlen területnek sem egy népszavazásra,de még a háborút eröltetö Ausztria is kap területet!A románok meghamisitott történelmet terjesztenek már 150 éve és sok hivatalos irodában ma is Nagyrománia térképe van a falon!Hogy van ez kedves 69?Miért nem szabad tudatni a világgal,
(a hazugsággal létrejött utódállamokkal is)hogy
azt vették el ami EGY,EGÉSZ volt.És még maga
a magyar?
K.É   |2007-09-19 10:30:23
Köszönjük a segítséget.Ma már sokkal élvezhetőbb a sebesség is.A tartalom meg a megszokott magas színvonal.A legfinomabb bonbont nem illik újságpapírba csomagolni.Gratulálunk!
Surján   |2007-09-17 20:37:26
Antónia kedves, ne essél túlzásokba, az Evangélium meg a mi próbálkozásunk messze nem egy kategória. De örvendek, hogy szeretsz olvasni minket. Mi meg szeretünk írni neked és többi olvasónak.
Antónia   |2007-09-17 14:07:59
Annyira szeretem ezt a Magyar-Hon-Lapot,hogy legszivesebben ezt olvasom és a napi evangéliumot.Köszönet érte mindenkinek .
néma   |2007-08-31 13:19:30
Köszönöm, hogy az ötletem megvalósult. A bejelentkezett olvasó látja mind a bejelentkezettek számát, mind azt, hogy hányan, sőt kik vannak on line.
Nálam viszont nem működik a jelszó megjegyzése, pedig csak én használom a gépemet. Bennem van a hiba?

Webmester:Engedélyezni kell a böngészőben a sütik elfogadását a "http://mkdsz.hu" címről és akkor elvileg működnie kell. Bővebb infók a "Segítség" menüpontban, ill. lehet írni az info kukac mkdsz.hu címre is, ha végképp nem megy.
néma   |2007-08-29 14:54:57
Kedves KÁR (184)!
Miértmondod álregisztrációnak, ha valaki álnéven jelenkezik be? Mi a gond vele. Ha akarod névvel, vagy névnek látszó tárggyal, ha akarod becenévvel.
Valójában a regisztrációval semmi nem változott, és pofon egyszerű is. Lehet, hogy most a balosk eltünnek, lehet, hogy visszajönnek. Vitázni mi is tudunk, sőt olykor hevesebben támadjuk azt a centrumpolitikát, amiről többen úgy vélik, hogy puha, sehová sem vezető. Ha a hivatásos hangulatkeltők figyelmét felkeltettük, akkor ők biztosan nem maradnak el.
A honlap elárulja, hogy mikor hányan olvassák. Most épp 15-en. Azt nem tudná elárulni, hogy hányan jelenkeztek be? Egy ilyen szám pl: 3/85 azt mondaná, hogy most a 85 regisztrált emberből 3 van on line.
Bodor Miklós László   |2007-08-29 08:11:34
Nem szoktam az RTL Klubot nézni.
Tegnap kora-éjjel megtettem!
Wass Albert életével, halálával foglalkozó műsor kedvéért kivételt tehet az ember ...
Nem csalódtam a liberális zászlóshajóban!
Tépkedték a babért szegény író fejéről rendesen.
Gyógyíthatatlanul torz ennek a társaságnak a lelke
Kár volt az elfecsérelt időért!
npf 184.-nek   |2007-08-26 23:36:45
Ha Igazember maradni akarna, akkor regisztrálna. Nem buta ember, csak makacs. A tévedéseit nem ismeri el, pedig néha / sokszor nem ártana.
Kati   |2007-08-26 22:19:33
Kedves K.É. (183-as bejegyzés)
A Magyar-Hon-Lap archívumában is olvasható szent királyunk Intelmei:

mkdsz1.fw.hu/intelmek.htm

(a link elejét nem irtam ki, mert fennakad a szűrőn)

Náday Kati
KÁR   |2007-08-26 22:00:35
Kár, hogy kötelező lesz a regisztráció, ahelyett, hogy bizonyos előnyök végett érdemes lenne.

Sajnálom, hogy emiatt elveszirjük Igazembert. Így egyre inkább csak egyszólamú dallamokra lesz képes a közösség. Ugyan kijátszható a regisztráció álregisztrációval, de vannak egyenes emberek, akik erre nem hajlandók.
K.É   |2007-08-26 21:07:41
Elmentem a gyerekeimmel a Szent Imre Kiállítást megnézni Fehérváron.Ajánlom mindenkinek aki ebből az egészből egy kis lélegzethez szeretne jutni.És újra kézbe vettem Szent István intelmeit.Szerintem érdemes lenne ezen a honlapon is időt szentelni.Javasolnám,hogy elmélkedjünk közösen egy-egy intelmen.
npf   |2007-08-26 19:22:33
Igazember, az IP címes számítógéped bármikor lekövethető, regisztráció nélkül is. Abban se vagyok biztos, hogy egy szupertitkosított számítógép el tud rejteni. Egyébként papírforma szerint szólásszabadság van. Nem? Használjuk ki!
Mielőtt elmész, áruld már el, miért utálod ennyire az ELTÉ-n végzetteket?
Igazembernek   |2007-08-26 16:11:20
Eleg sokat gonoszkodtam Onnel. Nekem nagyon fog hianyozni, es meg nehanyunknak bizonyosan.
Ami a kanadai "polgarmester-bukast" illeti, abban teved. Kanadaban sokkal kisebb botranyba is belebukik egy varosnak a GONDNOKA, azaz a polgarmeste.
Itt az emberek ugy gondolkodnak, hogy a polgarmester az o adojukkal gazdalkodik, es az o adojukbol huzza a fizeteset, ergo: A POLGARMESTER AZ O - A VAROS NEPENEK - ALKALMAZOTTJA, s egy alkalmazottatt azonnal el lehet zavarni, ha nem megfeleloen dolgozik.

Meg egyszer: Sajnalom, hogy tobbe nem talalkozunk.
CK.
Igazember   |2007-08-26 15:34:49
Minden honlapnak a saját felelősségi körébe tartozik hogy regisztráltat e vagy sem. Én egyszerűen ellene vagyok, melynek történelmi hagyományai vannak. Az aki csak egy kicsit is foglalkozott népünk történelmével és részben átélte a nyilas magyarországot, a rákosi rezsim embertelen üldöztetéseit, a sunyi és alakoskodó Kádár rezsim börtöneit, a náci és kommunista gestápó Andrássy út 60-át, annak bizony nagyon abnormális és primitíve gondolkodásának kell lennie, ha valahol, valaha is az életben mégegyszer önkéntesen regisztráltatja magát. Igaz, mint a politikánk is mutatja, mindig lesznek és vannak emberek kik nem gondolkodnak és továbbra is át lehet verni őket. Mink igyekszünk ezt kikerülni és minden jót kívánunk az egymásközt maradni akaró pártnépségnek.
npf   |2007-08-26 15:17:04
Szerintem regisztráció nélkül is elérik a "szervek" azt, akit el akarnak érni. A regisztráció pozitívuma, hogy legyőzzük a félelemérzetünket. Persze nem megy máról holnapra, de ideje elkezdeni. További előnye, hogy egymásnak is tudunk e-mailt küldeni, ha igény van rá.
K.É   |2007-08-26 10:02:41
Vegyes érzelmekkel olvastam,hogy a regisztrálás melletti döntés született.Ezért választottam a kezdőbetűs felhasználónevet.Középiskolás koromban(70-es évek)sokat hallottam:Akár a tojást a kőhöz,akár a követ a tojáshoz,mindig a tojás törik össze.Abban bíztam a 90-es években,hogy olyan vilásban élhetek,ahol elmondhatom a véleményemet.Mára megértem,hogy talán még a régi időknél is keményebb és ellenőrzöttebb világben élhetek.Az elmúlt másfél évben tengernyi pofont kaptam a véleményem elmondásáért.Ma ott tartok,hogy hat hónapja nincs állásom és remény sincs rá.A véleményemet nem tudom magamban tartani,de azért óriásplakátra (internet)nem ragaszkodom,hogy a nevemmel feltegyék.A nyugdíjasok és a biztos állásban levők gyávának mondhatnak engem és a hozzám hasonlókat.De aki bepillantott a munkanélküliség megalázó állapotába 45 felett az tudja miről beszélek.Továbbra is szeretném megosztani Önökkel a véleményem,megértésüket kérem a talán sunyi névtelenségemhez.
Süni   |2007-08-23 19:34:09
Tisztelt Gilbert úr!
Köszönöm a honfitársaim nevében is. És tudja arra gondoltam, hogy az eszdéesz és holdudvara nagy valószínűséggel sokkal jobban gyűlölheti most Önt, mint pl. engem, egy kis magyar római katolikus sündisznócskát. Így teljesedik be a régi jóslat, mely szerint el fog érkezni az idő, amikor zsidó fog gyűlölni zsidót, hogy a gojon vághasson egyet. Én mindig mondottam, hogy nekünk a vallását tartó tisztességes zsidó barátunk, míg a vallástalan kozmopolita zsidó gonoszkodása szinte kivédhetetlen, miként védhetetlen minden vallástalan és kozmopolita, globalista gonoszság is.
Köszönti Önt egy magyar sünike az erdőből
gilbert otto   |2007-08-23 10:41:41
Én 42 évig éltem N.Y. ban zsidó vallású vagyok,de szín magyar,Ezúton is tiltakozom Tom Lantos,congressman(nem senator) kijelentése ellen ugyanezt megírom az amerikai követség home.page-ére is,engem is kitilthat Mr.Lantos? ugyanis közel 50 éve amerikai állampolgár vagyok és én is belépek a nemzetőrségbe,ha felvesznek a korom végett (75) Tisztelettel Gilbert-Gyepes Ottó
K.É   |2007-08-18 22:06:41
Tisztelt Surján Úr!
Aggodalommal teli levélkezdete után kötelességemnek érzem jelezni,hogy rendben, ismétlés nélkül kaptam meg hírlevelét.Nem is olyan nagy baj,hogy akadozik az informatikai sztráda.Használja ki ezeket az áldott pillanatokat és jó pihenést kívánok!
K.É
Sárréti Zoltán   |2007-07-30 22:39:47
S.O.S.
Save Our Soul's!
Mentsétek meg lelkeinket!
www.patriota.blog.hu
www.vackorkoron g.hu
170. javaslata   |2007-07-08 10:57:15
1. Regisztráció nélkül lehessen továbbra is hozzászólni, de akkor nem javítják a vendégek hibáit (sem a véletleneket, sem a szándékosakat)

Előnye: többen fognak véleményt nyilvánítani.
Hátránya: maradnak a hibák és időnkért a bárdolatlan, érthetetlen beírások.

2. Regisztrációhoz és egy állandó nicknév használatához kötik a hozzászólásokat.

Előnye: mindenki jobban odafigyelne a helyesírásra és a cikkek tartalmához szólna hozzá
Hátránya: kevesebben írnák le a véleményüket.

Moderátor: Jelenleg nincs tervben a regisztráció bevezetése, aki állandó nickkel ír, annak nagyon örülünk, viszont egy cikken belül kötelező egy nevet használni. A helyesírási hibák javításáról és a hozzászólások stílusáról javaslom mindenkinek a Netikett elolvasását és betartását.
MTV   |2007-07-07 23:02:30
Janinak köszönöm a netikett idézetet, és a hibajavítóknak is köszönöm a hibajavítást. A visszatérő, nem elütés, vagy ékezethiány jellegű helyesírási hibákra, vagy értelemzavaró fogalmazásra fel lehet hívni a figyelmet, mert ez az oldal a véleményekkel együtt megmarad. Aki erre téved, jó, ha legalább itt rendben találja a nyelvezetet is. "Nyelvében él a nemzet." Ilyen szörnyen kezdő vagyok.
Akik még figyelnének a helyesírásra, azok talán tudják, hogy a böngészőkhöz is kapcsolható helyesírás ellenőrző.
jani   |2007-07-07 21:44:13
Részlet a Magyar Netikettből (link rá a hozzászólás ablak felett):
"Az üzenetek és a cikkek jó, ha rövidek és célratörőek. Ne kószálj el a témától, ne beszélj össze-vissza, és soha, de soha ne írj olyan levelet, ami csak valaki gépelési vagy helyesírási hibáira mutat rá. Ez utóbbi azonnal megmutatja, hogy milyen szörnyen kezdő vagy."
Annyit lehet még hozzátenni, hogy vannak olyan oldalak, ahol a mások helyesírási hibáin lovaglást szigorúan moderálják. Tehát javaslom senki ne foglalkozzon azzal, hogy a másik mit gépelt véletlenül vagy szándékosan félre. Nem illik.
167. Látogatónak   |2007-07-07 21:19:12
A hiteltelenség és a számítógép billentyűzetének félreütése két különböző dolog.
A vendégek többsége valószínűleg nem gépíró, nem bölcsész, ráadásul néha elfogja az indulat, ami miatt nem figyel a formára csak a tartalomra.
A hozzászólások nem irodalmi alkotások, hanem hétköznapi emberek véleménye, tükörképei a mai magyar valóságnak.
A Honlap szerkesztőinek csak köszönet jár, mert ők valóban mindent megtesznek a keresztény kultúra terjesztéséért és a keresztény közösség megteremtéséért.
Végend   |2007-07-07 20:27:40
Kedves 167, 168, Megmagyarázom a hibákat. MTV (16 helyesen állitja, néha túl gyorsan engedjük útjára gondolatainkat, de kell is, mert ha a közvetlen előttünk szólóra reagálunk, akkor zavaró, ha valaki "közbeir."
- Sokunknak nincs magyar billentyűzete, s bár átállitható gép, hosszú "i" akkor sincs, továbbá kezünk is inkább az eredeti betűsort követi.
- A lap szerkesztői is melléüthetnek, mert sietnek, hisz' nékik is kevés az a 24 óra.
- A fórumba sokan irnak határon kivüli magyarok, akik magyar helyesirást soha nem tanultak. Hasznos gondolataikért köszönet illeti őket, nem ledorongolás az előforduló hibákért.
- Magam már javitottam a MHL-nak - megtiszteltetésnek vettem, hogy megkértek - s a jövőben is bármikor szivesen teszem, de tudom erre sincs idő.
MTV - 167-esnek   |2007-07-07 16:52:56
Egyetértek önnel. Nem kell elnézően tekintenünk az elütésekre sem, a figyelmes újraolvasással ezeket is kiküszöböhetnénk. Ugyanakkor néha magam is gyorsabban engedem útjára a véleményem, mint kellene. A súlyos és következetesen elkövetett helyesírási hibákra érdemes is lenne azonnal figyelmeztetni a beírókat, korábban volt is erre példa.
Ön megtenné, hogy javítgat?
Látogató   |2007-07-07 11:28:36
Olvasgattam a hozzászólásákat az értékeinkről...név nélkül szeretném megkérni a Tisztelt Urakat, ha már a magyar értékeinkről vitatkoznak, legalább a magyar helyesírásra figyeljenek kicsit oda...legalább ezen az oldalon.
Hiteltelen minden gondolatunk, ha még le sem tudjuk írni azokat. A magyar kultúra egyik honlapján... Tisztelettel: egy olvasó
Kiss János   |2007-06-03 11:00:08
Megoldható lenne, épp csak akkor már három példányban lennének fenn a képek. A napi nyitók megtekinthetőek a bal oldali menüben dátum szerinti bontásban
(Könyvtár -> Nyitó)
Szerintem   |2007-06-03 06:13:13
nagyon szépek a kezdőlapon elhelyezett képek.
Méltó megjelenítői a Honlap színvonalának. Köszönet a szerkesztőknek!
Szívesen megtekinteném a régebbi képeket is.
Esetleg bekerülhetnének a galériába. Technikailag megoldható?
Bátor Judit   |2007-06-01 22:17:27
Ami nem fért ki előzőben:
Ezek igaz az egyetem falai között nem tanulhatóak meg.
Csak köszönetünket fejezhetjük ki Papp Lajos professzornak, mivel már sokunkban nagyon forrongtak az indulatok, sajnálatos hogy erre a lépésre kellett rászánnia magát. Szomorú, hogy egy kitűnő személyt veszített el így a Szívsebészeti szakmai Kollégium. Szép példa ez a komolyan vett orvosi esküjéhez való ragaszkodásához. Bízunk benne, legyünk optimisták, fogják jó példáját követni Őt kardiológus kollégái.
Bátor Judit   |2007-06-01 22:06:07
Papp Lajos szívsebész professzor lemondásához szeretnék hozzá szólni: Végre valaki már lépett, és nem is akárki aki nem önző módon, hanem értünk emberekért, betegekért is kiállt. Nem lehetett már tovább tűrni azt, hogy tovább romoljon minden az egészségügy terén is. Papp Lajos professzor úr igazán mindenki számára érthetően /remélhetőleg az érintettek számára is/ indokolta döntését. Konkrét példával is élve, sajnos itt súlyos emberéletekről van szó! Ez a lépés reményeink szerint elgondolkoztatja az érintetteket, és kedvező döntéseket fog eredményezni. Meg kell végre már értenünk, hogy az Élet szentsége nem játék, nem bábok vagyunk, mi emberek! Értem ezt az orvosokra, ápolókra, asszisztenciára, és betegekre. Aki valamit nem tud, gondolok itt a Miniszter Asszonyra, az ne frázisokat pufogtasson, és adatokat soroljon, ráadásul helytelenül vádaskodva az orvosokat sértően, hanem egy kis empátiával próbálja feladatát ellátni. Ezekigaz az egyetem falai között nem tanítothatók meg.
Kiss János   |2007-05-29 23:16:03
Kedves Vendég!

Valószínűleg egy korábban törölt cikk linkjét követte, semmilyen tartalom nincs regisztrációhoz kötve.
Vendég   |2007-05-29 22:55:33
"Nincsen hozzáférése ehhez az erőforráshoz.
Be kell jelentkeznie."

Kedves Szerkesztők! Mit jelent ez? Ki regisztrálhat és hol?
Pünkösd előtt   |2007-05-25 13:52:18
Szent, éhes lelkem, pünkösd ünnepére,
mint jóllakott túzok, magadba hullva
feledd , hogy büszke , forró szárnyadat
cibálja, tépi vének irigy ujja.

Hiszen tudod már, mi a Végtelenség:
a Végtelenség az a magyar bánat
s hiába vergődsz haló hattyúként,
szomorúbb lélek búsul majd utánad.

Ha idejöttél, tündökölj, s dalolj csak,
e végtelen vízen büszkébben ússzál
s csudáljanak, hogy méltóbban repül
zilált szárnyad az égi Szíriusznál.

Szent vagy, s ha mégis lenyilaz az Éhség,
mint vadludat rozsdás vessző találja,
ne sírj, dalold el híres éneked,
hogy nyögve várjanak újabb csodákra
jani   |2007-05-23 14:50:29
Jo ez a honlap, udvozlom a keszitoit Londonbol :-)
András   |2007-05-21 13:40:47
Kedves Signál
Igen ez a lap, még az én eltérő véleményem is tolerálja.
Anélkül, hogy személyesen ismerném a szerkesztőket.
Ez így külön öröm.Sajnálom, hogy nem tudta elérni legalább az egyiküket.Köszönöm a válaszát,ezen a lapon valoszínűleg össze futunk még. üdvözlettel András.
Signal   |2007-05-20 07:35:18
Jó reggelt, kedves András!
Olvasva sorait, jó napom lesz. :-)
Nem erőltetek senkire, semmit. Magamat, saját véleményemet képviselem hozzászólásaimban. Szerintem, ismeri mindegyiket. Nem kell velük egyetérteni, de nem látom miért oly zavaróak.
Ez a honlap nagyszerűen tolerálja a különböző gondolkodású embereket. Szeretek itt időzni, ezt a szerkesztők is tudják. Bár tegnap szívesen megkerestem volna személyesen is egyiküket, de nem állt módomban. Így csak a gép mellől üdvözlök mindenkit. Természetesen a művészeket is.
András   |2007-05-20 00:15:58
Már megérte írni, lám lám még ha ironikusan is de azért megmutatja, hogy őn ismeri Jozsef Attilát.Kár hogy a média miatt ma Ruzsa Magdit többen ismerik.Tudom hogy nem házmester, de nem is szölésznő, vagyis csak végzetség szerint, mert a szakmájában sohasem dolgozott. Ne probáljon meg beálitani valami ostoba hozzászólónak ! Nem én hanem ön erölteti rá saját rajongását, másokra.Most is állitom, hogy számtalan jóbb elóadónk is van mint Ruzsa Magdi.Sorolhatnám de én legalább tiszteletben tartom minden olvasó saját értékrendjét.Nem hívom fel senki figyelmét, hogy kinek gratuláljon és kinek ne.A 9-edik helytől had ne essek hanyat, ha ön elvágodik a gyönyörűségtől akkór sem.Most is állitom remek emberek nemkapnak teret a médiában, de Ruzsa Magdivél ez nemfordulhat elő.Jó hogy legalább önnek, vanak értékei, Gratulálok.További elvakult rajongást kívánok András
Signal   |2007-05-19 21:25:42
Kedves András!
Csak gratuláltunk a magyar énekesnőnek.
Tudja, ő képviselte Magyarországot.
Ne aggódjon ennyire! Nem volt házmester! Szülésznő. Szép hivatás.

"Mert ha ez mindíg így lesz akkór az igazi értékeinktől nyugodtan búcsut vehetünk."
Remélem József Attila költészete már megfelel a kifinomult ízlésének.
József Attila   |2007-05-19 16:27:24
Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz,
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,

mert álmaiban megjelent
emberi formában a csend
s szívében néha elidőz
a tigris és a szelíd őz.
András   |2007-05-19 12:49:41
Olvasok itt Ruzsa Magdiról szóló istenitéseket.Szerintem egy egyszerű gratuláció bőven elég.Ekkora média háttérel még a házmesterből is sztárt lehet csinálni.Ez egyébként eléggé visszatetsző, és iritáló.az egész magyar előadói művész világnak.Legyen az bármilyen kategoria, ekkóra publicitást ebben az országban nem mostanában kapott senki.Legyen színész énekes, politikus, még azokat is sikerült a médiának túlszárnyalni, ami Ruzsa Magdit illeti.Ez inkább szomorú, és vissza tetsző, nekünk egyszerú embereknek.Nem vitatva tiszta hangját, de ezenkivül semivel nem kiemelkedöbb, mint bár mejik jóhangú énekes.Ez az én véleményem, de azért szeretem volna itt enek hangot adni.Mert ha ez mindíg így lesz akkór az igazi értékeinktől nyugodtan búcsut vehetünk.
Május   |2007-05-14 18:43:00
Kedves Szerkesztők!
Rendkívüli élmény volt a mai napon végigolvasni az összes hozzászólást!
Még a depressziósokon is segít az a szolidaritás, ami itt működik. Ajánlom nekik is ezt a lapot. Köszönöm.
olvasó   |2007-05-13 20:41:07
Kedves Moderátor!
Egyetértek, de remélem minden magyar honfitársunk büszke Rúzsa Magdira, azok is akik, lejugózták.
Csupán ezért tartottam fontosnak, hogy itt is közöljem a hírt.
Egyébként a honlap is és az írások is nagyon jók.
Nem lehet hosszabb időre itthagyni.
Köszönet, hogy a legolvasottabb cikkek listáját csoportosították.
olvasó   |2007-05-13 19:16:53
Rúzsa Magdi a kilencedik helyezést ért el az 52. Eurovíziós Dalfesztiválon, így Magyarország automatikusan bekerült a 2008-as verseny döntőjébe. A magyar lány vehette át a verseny legjobb dalszerzőjének kijáró díjat.

www.mno.hu/index.mno?cikk=410997&rvt=119

Moderátor: Önt is megkérem, hogy a vendégkönyvbe a honlap tartalmával, felépítésével kapcsolatban írjon hozzászólást.
Vendégmarasztaló   |2007-05-11 18:20:43
J.V.D. Sztálin generalisszimusz még mindig Budapest díszpolgára?
Vendégmarasztaló   |2007-05-11 18:52:32
Köszönöm Moderátornak a figyelmeztetését!


Gratulálok Makovecz úrnak a itüntető címhez!


Pokorni Zoltán díszpolgári címet adományoz Makovecz Imrének
Időpont: 2007. május 15. 170
Helyszín: A Barabás-villa (XII. Városmajor u. 44.) konferenciaterme
Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere, A HEGYVIDÉK DÍSZPOLGÁRA kitüntető címet adományozza Makovecz Imre építésznek.

A díszpolgári kinevezés ünnepi átadására 2007. május 15-én (kedden) 17 órakor, a Barabás-villa (XII. Városmajor u. 44.) konferenciatermében kerül sor.

A kitüntetést Pokorni Zoltán adja át, Makovecz Imre méltatását pedig Nagy Ervin és Siklósi József építészek tartják. A rendezvényen fellép Petrás Mária énekes és a Götz Kvartett is.

Moderátor: Flood miatt 24 órára kitiltva.
Vendégmarasztaló   |2007-05-11 18:01:41
Nos, a mai nap abszolut győztese a hírversenyben szerplő citátumok és c-r-o-s-s----r-e-f-e-r-e-n-ci-á-k (kereszthivatkozásosok) alapján Orbán Viktor! Most olvasom a sok-sok spa-mnak nyilvánuló villámpostás e-leveleim között a Nemzeti Hírháló legfrissebb MTI-s hírátvételeit :

"Videóüzenetekben válaszol a hozzá érkezett kérdésekre Orbán Viktor
2007. május 11. 14:20

Orbán Viktor megújult honlapján havonta megjelenő videóüzenetekben válaszol a hozzá érkezett kérdésekre, mindennapi munkáját pedig életszagú OV TV-adásokban mutatják be a jövőben - mondta a péntek délután elindult új honlap főszerkesztője Szabó Edina.

A főszerkesztő, aki Orbán Viktor sajtótitkára is, arra hívta fel a figyelmet, hogy a honlap nemcsak külsőségeiben újult meg, de két, Magyarországon bizonyos értelemben "úttörő jellegű", havonta új tartalommal jelentkező rovattal is bővült. A főszerkesztő leszögezte: nem terveznek valóság-s-ho-w-t csinálni Orbán Viktor életéből. "

Moderátor: Megkérem t. olvasót, hogy a Vendégkönyvet arra használja, amire való.
Vendégmarasztaló   |2007-05-11 13:12:26
A minap hallottam a Magyar Rádióban Dr Habsburg Györgytől, a Magyar Vörös Kereszt vezetőjétől, hogy Budapestre költözik a Nemzetközi Vörös Kereszt , a kálvini reformáció bölcsőjének tartott Genfben működő
központja, hasonlóképp Budapestre teszi át Rómából az ENSZ élelmezésügyi és mezőgazdasági szakosított szervezete európai központját az év második felében.
Azért úgy tűnik, hogy talán nagyobb támogatást és megbecsülést és presztízst jelent majd hazánk számára e 2 fontos intézménynek történő helybiztosítás!
jani   |2007-05-11 13:09:35
Te Vendégmarasztaló! Nem akarnál inkább egy saját honlapot vagy blogot? Vagy te itt dolgozol?
Vendégmarasztaló   |2007-05-11 13:05:09
Egy másik mai hír szerint Dr Sólyom L. elnök urunk szerint minden rendben van az alkotmányunkkal. Csak egy csípős, maliciózus megjegyzés tőlem, hogy még mindig a Magyar Népköztársaság megszületésekor elfogadott 1949 XX. sz. TV. számtalaszor toldozott-foldozott változata (A gyengébbek kedvéért, nem televíziót jelent, hanem törvényt, sőt alaptörvényt!) van érvényben! Nem tudom mi a véleménye erről Makovecz Imrének és barátainak?
Vendégmarasztaló   |2007-05-11 13:04:04
Lám megoldani látszik a román belpolitikai válság?
rendkívüli hírként hathat az alábbi HVG-s írás: " Alkotmánymódosítást kér I. Mihály román király

2007. május 11. 12:16


1989 után most először küldött üzenetet az országnak I. Mihály király, aki, látva a Traian Basescu felfüggesztése után kialakult politikai káoszt, most új alkotmányt kér Romániának. Az eddig jobbára csak a kommunisták által elkobzott ingatlanainak, erdeinek visszaszerzésével foglalkozó, és a rendszerváltásig száműzetésben élt, most 86 éves I. Mihály csak a szavakat nehezen ejtve tudta felolvasni üzenetét, amelyben kijelentette, hogy királyi esküje felhatalmazza arra, hogy mai napig őrködjék az ország alkotmányossága fölött.
Vendégmarasztaló   |2007-05-11 12:53:18
Ez a hír legalább annyira sokkolóan hathat a szürke átlagpolgárra mint az, hogy fiatal korában a NATO ellen tünetett Havier Solana e-x-NATO főtikár, az EU Biztonságpolitikai Főkomisszára vagy amikor egy politikusunk néhány éve azt közölte, hogy együtt próbálná ki a füvet a fiával otthon.Íme a hír: "Egyetemistaként a BKV-vezér is bliccelt". Lehet, hogy ha kamatos kamattal és kötbérrel feltuningolva kellene megfizetnie utólagosan a viteldíjat, akkor is röhögve és szemrebbenés nélkül zsebre vágná mind a füstölgő ellenzékieket és a több, meg merem kockáztatni - több mint (tíz)milliós végkielégítést ezek után amióta Fricz Tamástól tudjuk, hogy egy következmények nélküli országban élünk.
Vendégmarasztaló   |2007-05-11 11:26:10
Lehet, hogy ez a legjobb tegnapi hír , ami a holnapnak szól? "Európai szintű jogokat a munkavállalóknak!
2007-05-10 14:588, Forrás: MTI
Az Európa Tanács, valamint a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) közös szemináriumot rendezett ma az Európai Szociális Kartáról."
Vendégmarasztaló   |2007-05-11 11:24:04
Lehetséges, hogy be kellene mutatni a Duna TV-ben vagy az Autonómia II.-őn a Kádár-filmet?
Nos, a film írott sajtóban elmaradt visszhangját is megpendíti a a "A Kádár-filmről hallgat a sajtó című írás, amely meghallgatható is az inforadio.hu -n.
2007. május 10., csütörtök 22:18 InfoRádió / Sárközi Lóránt
Kiemelések:
A kádárizmusnak alapot adó hazugság és hallgatás még mindig nagyon erős Magyarországon - véli Sólyom András, aki a kommunista vezető utolsó beszédéről készített dokumentumfilmet. Alkotásával az volt a célja, hogy lerombolja ezt a falat. Filmje azonban a sajtó számára észrevétlen maradt.
Vendég/el/marasztaló   |2007-05-11 10:56:18
javítás: www.hirszerzo.hu
Vendég/el/marasztaló   |2007-05-11 10:55:17
De valószínűleg a leglesújtóbb mai hosszú hír a www.hirszezo.hu -ról:
'Grósz Károly lövetett volna? - A gyülekezési törvény "sötét múltja" és bizonytalan jelene
A Medgyessy-kormány alatt kezdtek visszaélni a paragrafusokkal'

Kósa András 2007. május 10. 204
Vendég/el/marasztaló   |2007-05-11 10:51:33
Ennek a hírnek az értékét és hitelességét valójában megítélni se tudom: "
- Atombunker épül paranoiás milliomosoknak (Origo.hu)
Kérdésem, a megrendelők között találhatók-e beszámítható államvezetők, akik élet-halál urai?
Vendég/el/marasztaló   |2007-05-11 10:45:36
Ha a mai netes sajtót végigböngészem több pesszimizmusra és aggodalomra okot adó címek és cikkek föl-fölbukkanak a hírkereső portálján: pld.-ul - a www.ma.hu-n

"Polgárháborús veszély Magyarországon?

A cigányság helyzete katasztrofális, egyes megyékben, ha nem történik változás, polgárháborús helyzet alakulhat ki - állítja Vona Gábor, a Jobbik elnöke.
bővebben ť
Hont: Polgárháborús helyzet felé sodorja a közbeszédet a Fidesz ť
Rémhírek terjednek: polgárháború lesz ť
Vendég/el/marasztaló   |2007-05-11 10:40:57
folyt.:
folyt.: Még csak nem is az a baj, hogy költőnknek nem tetszik a rendszer, mert szerinte "a demokrácia épp úgy szabadított föl minket, mint a szovjet hadsereg, s ugyanúgy fosztott ki és gyalázott meg mindnyájunkat." Ez ugyan elképesztő megállapítás, és még akár az a következtetés is levonható volna belőle (nem vonom le), hogy akkor ezek szerint az a véres diktatúra, amely alól a szovjet hadsereg fölszabadította Magyarországot, jobb volt, hiszen lám, az utána következő fosztott ki és gyalázott meg bennünket (mint ahogy később ez a bizonyos demokrácia, amely a pártállami diktatúrát követte), ám mindenkinek joga van még a szörnyű véleményéhez is. Az a baj, hogy ehhez a véleményhez a jobboldali magyar értelmiség számos kiválósága csatlakozott.
Vendég/el/marasztaló   |2007-05-11 10:39:07
Javaslom Bolgár György cikkét olvasásra! (Csak tiszta forrásból!)
Javaslom Bolgár György cikkét olvasásra: Íme a forrás (Csak tiszta forrásból!) -"Népszava On-lin-e - Re-f-le-x 2007. május 11. péntek | 05:10 Cikk bezárása
Jellem vagy demokrácia

Nem az a baj, hogy egy magyar költő búsong, borong, csődöt, válságot és nemzethalált vizionál. Ezen a tájon ez nem ritkaság, hozzászoktunk már, föl sem tűnik különösebben. Nem az a baj, hogy bújához, bajához, kétségbeeséséhez mindjárt új magyar szellemi frontot épít: eggyel több vagy kevesebb a magyar közéletben úgysem számít, nem lesz tőle több belháború.
Vendégmarasztaló   |2007-05-11 10:26:25
Mai hír: "A pápa ma boldoggá avatja Freit

2007. 05. 11. 08.39 Hírextra"

No, nem a nagyszerű és bátor Frei Dosszié névadóját és nem Zimmer Ferit,
hanem Boldog Frei Galvaót.

XVI. Benedek pápa pénteken Sao Pauloban szentté avatja Boldog Frei Galvaót, ezzel ő lesz az első brazíliai születésű szent. Az eseményre egymillió hívőt várnak.
Vendégmarasztaló   |2007-05-11 10:15:52
Még jó hogy Bush elnök nem keveri össze a sajtót , a "PRESS"-t az atomrakéták indítógombjával!

Micsoda blamázs a HÍRTV-nél ez a PRE/SS!!
Emlékszünk még amikor mekkora botrány volt abból , hogy Göncz Árpádot árpádsávos tünettők zavarták meg, a királyi MTV számtalanszor Pl-ay-b-ac-k-elte azt az ominózus felvételt. Akkor még nem voltak kereskedelmi csatornák,feszültséglevezető privát gagyibulvár tv-k! (Bocs, hogy a stílusom hasonlít a TDC-hírlevél "Ezt látni a lövészárokból vagy a betemetetlen árkokokból" című elemzéshez. Én is olvasom, nekem is teszik!)
Vendégmarasztaló   |2007-05-11 09:47:47
javítás: megszámlálható (co-unt-ab-le)
Vendégmarasztaló   |2007-05-11 09:46:43
Másik élményem a nyelvtanításnál. Amikor az angol "stars" csillagokat tanítottam, valaki megkérdezte tőlem. hogy miért "co-unt-ab-le" ,azaz megszámlálhatatlan főnév, ugyanis az angolban , ami megszámlálhatatlan dolog, az mindig egyes számban, si-ngu-lar-ban áll. Nos, Rúzsa Magdi is ilyen un-i-k-ális, utánozhatatlan sztár!
Vendégmarasztaló   |2007-05-11 09:41:38
javítás 126-hoz: Szekszárdon
Vendégmarasztaló   |2007-05-11 09:38:15
Mai viccem:
Mi a hasonlóság és különbség Fletó és Garay János hőse, Háry János között?
Hasonlóság: mindkettő óriásit lódított és nagyotmondó volt.
Különbség: Háry J. kitalált történelmi alak volt.
Gyurcsány valóságos törtélmietlen figura. (Különösen 2004 dec. 5. után)
Vendégmarasztaló   |2007-05-11 09:33:39
javítás: csillogó
Vendégmarasztaló   |2007-05-11 09:32:02
Nos, amikor Szeszárdon Larsen úrnak tolmácsoltam elvittek ebédelni a Garay étterembe. A szemközti asztalnál felismertem Csoóri Sándor urat. Egyébként pár évvel korábban a Biczó Ernő (egy sárközi község polgármestere jelenleg) főnökömnél tanítottam, a szomszédban lévő Garay Zenei Általános Iskolában orosz és német nyelvet.
Élményem, hogy amikor a 'pionyerszkij láger'(úttörőtábor)- tanítottam - az egyik kis nebuló csillgó arccal felkiáltott a fordításnál! Tanár úr ez a szó, hogy "láger" a koncentrációs tábort jelenti?
Vendégmarasztaló   |2007-05-11 09:24:24
Nos, 1997 őszén a 2. Világbanki program idején Székesfehérváron a Regionális Képző Központban ismét találkoztam ezzel a dán szakértő úrral(egyébként mi a Hotel Vikingben laktunk Agárdon), aki már Szekszárdon évekkel korábban mesélte, hogy a haditengerészetnél szolgált. Egyébként a hastingsi(1066-os híres csata színhelyén) házigazdánk szintén a haditengerészetnél szolgálva(Royal British Navy) részt vett a szuezi válság idején a bevetésben!
Vendégmarasztaló   |2007-05-11 09:22:14
Nos, a feltételezésem csak intuitív hipotézisen ,eiditikus emlékképeimen és személyes élményen alapszik, ugyanis sacc/kb. (P. százados Kiskőrösön mindig azt mondta nekünk, hallgató /(SárgaRigó) sorállományú tartalékos tiszti hallgatóknak/ elvtársak jól jegyezzék meg nincs körülbelül és kívül-belül is csak a gatyamadzag van!
Nos, valamikor 1990-es évek első harmadában amikor az I. Világbanki program kapcsán tolmácsoltam Babai Z. igazgató úr(AdyE. Szakképző Iskola) megbízásából egy dán szakértőnél, aki már akkor jól megérttete velem pld.-ul a fizika oktatásának a modulszerű tantervi felépítését a természetben található energiák csoportosítását illetően.
Vendégmarasztaló   |2007-05-11 09:19:21
Lehet, hogy a szekszárdi program 15. órás 2. folyamatban lévő előadója Csoóri Sándor lesz?
Vendégmarasztaló   |2007-05-11 08:39:48
Gratulálok Rúzsa Magdinak ,sok sikert a döntőben!
szurkoló   |2007-05-10 23:35:55
Félelmetes a sötétség! Nem láttam a szememtől!
Javítás: a döntőbe!
szurkoló   |2007-05-10 23:33:51
Bravó Magdi! Bejutott a döntőben!
látogató   |2007-05-10 23:13:31
A sötétben nem látok.
Javítás: a szívekben!
látogató   |2007-05-10 23:10:22
Rendkívül vendégmarasztaló ez a vendégkönyv!
Rendkívül nagy szeretet tombol itt a szívekbe?
Rendkívül emberséges ez a vendéglátás!
Nagyon köszönöm!

Rúzsa Magdi csodálatosan énekelt!
Az elsötétített színpadon tündöklöbb a fény is!
.
C.k.   |2007-05-10 21:01:38
Köszönöm Ve..ló a meghivást. Szeretem Szexardot, különösen a jellegzetes formájú pincéi miatt, de egyéb elfoglatságaim nem teszik lehetővé, hogy elmenjek. Sajnálom.
MTV1-n most kezdődik   |2007-05-10 20:50:26
Rúzsa Magdi egész Európának énekel

Az Eurovíziós Dalversenyt az m1 élőben közvetíti május 10-én és 12-én. Az elődöntő csütörtökön este 9-kor kezdődik (budapesti idő), a döntő pedig szombaton ugyanebben az időpontban lesz.

www.gondola.hu/cikkek/54304
dolgozó   |2007-05-10 20:30:25
Csak nem a főnököm volt?
Vendégmarasztaló   |2007-05-10 20:22:19
Cini Kussnak is javaslom a Vendégkönyvbe bejegyzett programajánlómat! Valaha én is laktam és dolgoztam a rendszerváltás előtt abban a városban!
Vendégmarasztaló   |2007-05-10 20:14:25
Tervezett program:

13:40: Vendégváró zene
140: Köszöntő, nyitóbeszéd: Dr. Tóth Csaba Attila
14:10: Kovács Gábor dal
14:20: Dr. Bakos Batu - a megyék, vármegyék jelentőségéről történelmünk során, a tervezett régiósítás negatív hatásairól...
14:50: Kovács Gábor dal
150: 2. előadó: még folyamatban,
15:30: Kovács Gábor dal
15:40: Dr. Nagy Attila- orvos - közíró Debrecen az egészségügy jelenlegi helyzetéről, tarthatatlan állapotáról
16:20: Waszlavik Gazember László dal
16:30: Ifj. Hegedűs Loránt református lelkész, az összefogás erejéről, a sorsközösség vállalásának fontosságáról, a jelen politikai helyzetről...
17:10: Waszlavik Gazember László dal
17:20: Dr. Barca Zsolt, a Fidesz csoport alelnöke, sebész - főorvos, a bonyhádi kórház helyzetéről, az egészségügy jelenlegi állapotáról
17:50: Zászlóátadás Békéscsabának/Horváth Anita
180: Dr. Tóth Csaba Attila - záróbeszéd
Himnusz és Székely Himnusz közös eléneklése
Vendégmarasztaló   |2007-05-10 20:12:40
Szeretnénk összehívni Árpád véreit egy közös tiltakozásra és egymást erősítő együttlétre!

Drága Magyar Testvéreink! Az Árpád Vérei rendezvénysorozat második állomásaként hívlak benneteket Szekszárdra, a Garay térre, ahol a szekszárdi tüntetők minden este, megszakítás nélkül demonstrálnak az igazságért, a hazugság ellen! Május 19-én, immár 244. napja.
Május 19- én találkozzunk Szekszárdon.
Kérlek benneteket, támogassátok e nap sikerét, gyertek el, legyünk minél többen, és mutassuk meg, hogy a magyar nép ma is összetart!

Kérem a városok szervezőit, hogy hirdessék meg ezt a programot saját lakhelyükön, illetve segítsék, szervezzék a velünk azonosan gondolkodó, hazájukat szerető és féltő Testvéreinknek a rendezvény helyszínére jutását!

Mozduljunk ki városainkból, szeljünk át megyéket, s így vigyünk biztatást, bátorítást a más régióban élő, hazájáért tenni vágyó Sorstársainknak!
Vendégmarasztaló   |2007-05-10 20:11:31
javítás: Jó szórakozást!
De hogy addig se veszítsük el a fejünket egy másik érdekes szekszárdi programra hívom fel a a figyelmet:"


A hatalmon lévő kormány, Gyurcsány Ferenc vezetésével, súlyos erkölcsi, politikai és gazdasági válságba sodorta országunkat.
Összefogással meg kell, és meg is lehet állítani ezt a szakadékba vezető ámokfutást. Tegyük meg együtt, amíg nem késő!
Vendégmarasztaló   |2007-05-10 20:03:13
A cikk befejezése: "Szintén a pünkösdi hosszú hétvégén, május 25-28. között zajlik a Tokaji Borok Fesztiválja, amely egyben Tokaj-Hegyalja legnagyobb borkóstolója és borvására is. A fesztivál keretében bemutatják a borvidék pincéinek elfeledett ritkaságait, a borlegendákat, és sor kerül a hagyományos muzeális tokaji borárverésre is."

Máris lehet készülni a pünkösdi programokra méltóságteljes és kulturált bor degusztásziókkal!
De guszta! Gondolom, hogy Szekszárdon sem maradhat el a már hagyományos német nemzetiségi Pünkösdi Fesztivál! Jó szórkaozást!
Vendégmarasztaló   |2007-05-10 19:59:25
folytatás:
"Magyarország 22 borvidékén több száz pince várja reggel 9 és 19 óra között a borbarátokat. A vendégeket a borász vagy hozzáértő személyzet fogadja, így az érdeklődőket csak és kizárólag szakértő, a borkészítésben jártas személy "avatja be" a borkultúra világába."........
Vendégmarasztaló   |2007-05-10 19:57:46
Nos, azért ne becsüljük le a sörivókat annyira, mert valahol olvastam, hogy egy cikket ezzel a címmel" Pert nyert az alkoholistává lett sörkóstoló"!
Sebaj, megtaláltam a hétköznapi luxust kedvelő (nem biztos , hogy a luxuskormányt is imádó) honlapot a www.deluxe.hu -t, aholis megjelent a már általam korábban említett borozgatási programajánló:

Íme egy rövid mazsolázgatás a teljes cikkből:

"Ingyen ihatunk három napig
2007-05-10 10:110
Idén pünkösdkor ismét kitűnő alkalom kínálkozik arra, hogy bejárjuk és felfedezzük hazánk borvidékeit. Május 26-28. között a "Nyitott Pince Napok" keretében több mint 100 pincében lehet ingyenesen vagy kedvezményesen bort kóstolni az ország egész területén.
Vendégmarasztaló   |2007-05-10 19:39:03
javítás a 105. bejegyzésemhez: hőseire
Vendégmarasztaló   |2007-05-10 19:34:42
folytatás: "A Győzelem Napján Székesfehérvár Önkormányzata koszorúzással emlékezett a II. világháború európai befejezésére, a fehérvári áldozatokra és a városunkban nyugvó idegen katonákra. Délelőtt 10 órakor a szovjet-orosz katonatemetőben, fél 11-kor a Szentlélek német katonatemetőben, a déli harangszó után pedig a Városház téri II. világháborús emlékműnél helyezték el a megemlékezés koszorúit. Székesfehérváron az 1944 végén kezdődött harcokban a város lakossága felére zsugorodott és csak az 50-es években érte el újra a háború előtti szintet."
Vendégmarasztaló   |2007-05-10 19:33:24
Az előbb kaptam egy érdekes ch-at-es f-r-e-e-m-a-i-les színes és szíves üzenetet angyal@fehervar.hu -tól!

Ennek nyomán elindultam 'virtuális szárnyaimon' megnézni a város honlapját és íme találtam egy
hírt, amely még Budapest számára is üzenet lehet, hogy lehet méltóképpen emlékezni a nagy világégés hőseikre és áldozataira, civil és katona halottakra politikai felhangok nélkül is!
Egyébként üdvözlöm Erdős László ezredes urat! Nos, íme itt vannak a részletek a tudósításból:
"
 Közélet - 2007. 05. 09.
A II. Világháborúban elhunyt katonákra emlékezett Székesfehérvár a Győzelem NApján
Vendégmarasztaló   |2007-05-10 19:24:24
újabb kreált botrány in-szin-uálás
PRESS helyett SS : manipulált felvétel a Hír TV munkatársáról?
2007. május 10. 18:51



MNO
A május 9-i, budapesti megemlékezésen a Hír TVmunkatársa az elmúlt időszak utcai zavargásai miatt a rendőrség számára is jól felismerhető, "PRESS" vagyis sajtó feliratú esőkabátot viselt. Az Index internetes újság oldalán látható fotósorozaton viszont ez a felirat látható: "SS".

Az Index hírportálnál mindenki tagadja, hogy manipulálták volna a tegnap esti tüntetésen készült fotóikat. Az internetes újság képriportjában azonban a miniszterelnök által emlegetett fasiszta veszélyt egy olyan felirattal sugallják, amiről tudható, hogy hamis. A felvétel ugyanis a tömegben egy munkáját végző operatőrről készült, aki ráadásul a Hír Televízió munkatársa.: "
Vendégmarasztaló   |2007-05-10 18:45:14
javítások: borozási/feszültséglevezető/földobhatja/sebtől/kór házak/de-to-xikálóinak
Vendégmarasztaló   |2007-05-10 18:41:26
Most olvasom a hírt, hogy "Nincs több elismerés a piálásért
2007. május 10. 18:22 | Forrás: MTI

Vége a kocsmázás díjazásának Dél-Koreában: felhagyott a gyakorlattal az a megye, amely jutalomutat adott a helyi kormányzat legnagyobb ivóinak.

Nálunk meg egy másik híroldalon olvasom, hogy hamarosan 3 nap ingyen brozási akció lesz széphazánkban. Lehet, hogy ez lesz a kárpótlás az ingyensörre vonatkozó AB-s indítvány visszautasítására vonatkozólag és egy újabb népbutító ötlet a figyelemelterelő píáros fogások közül, ami ugyancsak feszülséglevezető szelepként működhet és földobhajta az átalakulások miatt ezer sebről vérző kóros állapotban lévő korháza de-tix-ikálóinak a vizitdíj miatt megcsappant forgalmát?!
Vendégmarasztaló   |2007-05-10 18:18:28
javítás:nagyon

Én még hozzáfűzném, hogy ki kellene tüntetni a kormányt a tevékenységéért "arany bányász-béka fenék"-díjjal . Lehet, hogy az MSZP visszavált a Békepárt névre, ami ha nem tévedek az illegális kommunista párt neve volt a vészkorszban.
Vendégmarasztaló   |2007-05-10 18:14:46
a cikk folytatása:

Gyógyírként kell a csöpögős, szirupos bulvár, amit aztán büdös barna masszaként, szét lehet kenni a szörnyű valóságon. Az antivilágban Hoffival, táncdalfesztivállal, rádiókabaréval takargatták a közéleti sebeket. Régen a politikusoknak elég volt a szemérmes magánélet feleség, gyerek, kutya szentháromsága. Ma sokkal több kell, még egy titkolt homokos párkapcsolat vagy egy zaftos, pajzán szerető is kevés! Ha igazán nagyot szeretnénk dobni mivel a jelenlegi kormány enyhén szólva árnyéka önmagának-, akkor ideje lenne felállítani a bulvár Nyékolmányt, vagyis a bulvár-árnyékkormányt.
Vendégmarasztaló   |2007-05-10 18:13:31
Találtam egy egy érdekes írást a www.udk.hu honlapján, sokszor 'c-o-u-e-n-t-e-r---h-o-a-x' jellegúek a rövid írások, de ezt nagyo találónak tartottam, azérd idézem a részleiet az elejéről:

"Molnár Tamás: A SZELEP avagy Fábry legyen a nemzet miniszterelnöke! " @ 2007 May. 10. 04:18 P-M

Minél többet lopnak, csalnak és hazudnak egy országban, annál inkább kell valami pikánsan aktuális áltéma, valami intim betét, ami eltereli a hátborzongató ügyekről a dühöngő emberek figyelmét.
Vendégmarasztaló   |2007-05-10 18:02:35
javítás: kreáltam
Vendégmarasztaló   |2007-05-10 18:01:11
Köszönöm, hogy ilyen tág teret ad ez a nagyszerű jobboldali honlap a valós szólásszabdság érvényesüléséhez! Szerencsére itt nem szerepel az általunk közutálatnak örvendő luciferi Igazember felelőtlen véleménye!

A mai hírkereső híreit összegezvén keráltam egy politikai viccet:

Mikor tudjuk meg, hogy itt van már a Kánaán?

- Akkor, ha Gyurcsányt paradicsommal dobják meg!
olvasó   |2007-05-10 17:23:18
"Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek"

Már a gondolatokat is privatizálják?(!)
www.nepszava.hu
Gyurcsány Ferenc: nem félünk!
A pártelnök-kormányfő azt mondta hogy ő a szeretet, a megértés és a demokrácia országát szeretné Magyarországban látni. Azt ígérte - mint fogalmazott -, "meg fogjuk valamennyi polgár kezét , és nem engedjük, hogy a dühöngő hazugság legyen urrá az országon".
Madár Tódor   |2007-05-05 17:49:40
Hozzászólás Fricz Tamás elgondolásaihoz: ha a magyar Alkotmány nem zárja ki annak lehetőségét, hogy csalással, megtévesztéssel, hazudozással maffiajellegű rablóbanda kerüljön hatalomra az ország végzetes kárára és az Alkotmány,valamint az Alkotmánybíróság utólag sem képes ezt az illegitim állapotot megszüntetni, akkor az országban sem demokrácia, sem törvényesség nincsen.Ha ezt az állapotot az ellenzék és a köztársaság elnöke tudomásul veszi és nem tesz ellene semmit, akkor az országban ex-lex állapot uralkodik, tehát a hatalom minden eszközzel megdönthető.
Kárpáthy György   |2007-05-01 10:18:12
Kedves Olvasók !
Minden baj ott kezdődött el hogy elfogadtak
minden hazugságot és a közvélemény félre veze tése több mint politikai érdek .
A háryjánosok és szélhámosok világában élünk
és viseljük el a nyilván való hatásait .
Ne engedjük hogy félre vezethetők legyenek gyerekein unokáink és a felnőtteknek is jobban kell figyelni a hazugok nyilatkozataira és mindjárt
jobb lesz világunk

Kárpáthy
Vendég   |2007-04-30 13:42:22
Sok érdekes és hasznos infóhoz jutok ezen az oldalolon, nap mint nap. Köszönöm a szerkesztőknek a kitartó munkát.

Pénzügyi tanácsadó
Vendég   |2007-04-30 08:17:57
Kedves 91. Vendég!
Nem vagy egyedül! Sokan vagyunk, de sokfélék.(www.barikad.hu/node/2039 )
Remélem össze fognak érni a kezek is!
Üdvözlettel: egy félig székely, s ki tudja még milyen, de szívében egészen magyar.
Vendég   |2007-04-29 22:00:24
Néhány hónapja megsebeztek. Vérzik, lázad, háborog a lelkem. Igazságot keresek, de nem találok. A beteggé tett szív sajog és gyógyulni nem bír. Keresem a kezet, amelyik megfogja az enyémet és biztonságos talajra vezet. Folyamatosan azt kutatom, mások is megsebződtek-e oly mértékben, mint én, keresik-e a kezet, amit én, de egyre kevesebb jelét látom annak, hogy mások is meg akarják találni azt, amit én.
tor   |2007-04-29 15:35:13
köszönjük az értesítést, holnap kerül ki ajánlónkba a rendezvény teljes programja
üdvözlettel, tor
Vendég:Cs. Varga István   |2007-04-29 15:34:48
Igen Tisztelt Szerkesztőség!

Erőst örvendek és köszönöm, hogy naponta megkapom ezt a fontos képi és textuális tájákoztatást.

Valóban beszélni kell az írástudók és a szótudók felelősségéről, sajnos, gyakran az árulásáról is. Talán az ÉRTELMISÉG HIVATÁSÁRÓL is többet kellene szólni, mint tesszük. Ebben is jó példát mutatott Németh László...

Üdvözlet és sok jókívánság dr. Surján Lászlónak és Mindenkinek, aki segíti ennek a -- reményeim szerint nővekvő hatású -- honlapnak a
fenntartását, éltetését.

Május 4-én fogunk emlékezni Nagy Gáspár születésnapjára... Róla sem szabad lfeledkeznünk.

A nekrológok után az emlékbeszédek ideje jött el, de örömmel tudatom, hogy május 3-án Nyíregyházán sor kerül az első tudományos Nagy Gáspár-konferenciára is.

Áldja és őrizze Őket az Úr!

Nagyrabecsüléssel és köszönettel:

Cs. Varga István.
Vendég   |2007-04-26 23:23:11
86.Tamás, talán igazad van és mi vagyunk a legnagyobb balekok a világon!
Tudod mit, menjünk egy kocsmába és alapítsuk meg a bábuk antipártját! :-)
Vendég   |2007-04-26 23:17:12
Kedves Tamás!

Mi a csuda köze van ehhez a honlaphoz, annak amit írtál. A politikusokat részben azért szidják, mert nem hajlandók szóba állni egymással, részben azért, mert szerinted meg nagyon is. Mi értelme van ennek a vádaskodásnak? Építs, ha tudsz!
Tamás   |2007-04-26 22:42:54
Szerintem nincs semmi különös abban ami az országban folyik. ŐK tudják mi folyik itt csak a bábuk nem akik az országban vannak. Ezt hívhatjuk népnek. Néha magam is elmosolyodok azon amikor látom, hogy a JOBB és BAL párt szimpatizánsai (akik közemberek és nem poltikai szereplők), hogy tudják gyűlölni egymást. Közben pedig a szitu az, hogy a JOBB és BAL politikusai együtt söröznek néha - néha a kocsmában és nevetgélnek nagyokat, s mindezt az adófizetők pénzéből -;) Max. annyit tesznek meg, hogy ha nyílvános hivatalos helyen vannak, akkor a sajtó kedvéért nem ülnek le egymás mellé az asztalhoz. De amúgy jó haverok a JOBB ás BAL hiszen mindkét oldalra elég lóvé folyik be ;)
torzo52   |2007-03-31 20:48:34
Hihetetlen, mi folyik ebben az országban!

Na! - Na most már elég!



Na! - Na most már elég!
Gyújtsd fel a gazt, te kéz!
Hagyjad, had égjen!
Vigye a szél a pernyét,
S ha már minden meg ég,
A tisztító tűzben, az
Igazság vérpadán - Uram!
Ne engedd, hogy foltot ejtsenek,
A magyarok Szent zászlaján.



Mely az igazság!
Őseink vértje, és kardja!
Mert az igaz magyart, az igazság,
S a szabadság szele hajtja!
Na! - Na most már elég!
Te ügyeletes pribék!
Húzd el az irhád!
S ha nem bírnád,
A nép majd segít!



2007. március 29.
magyar   |2007-03-20 14:55:16
Tisztelt Hölgyeim és Úrak !
Legyenek óvatosak a beépülő alattomosak
akna munkájától és ne feledjék jobb ha nyitott
szemmel értően néznek ebbe a zavaros világba.
Mindezek ellenére a Jó Isten segitse munkájukat
és mi is sokan segitjük áldásos tevékenységüket
Magyar ember
magyar ember   |2007-03-03 16:20:09
T.
Hölgyeim és Uraim!

Önök nagyon jót tesznek azzal, hogy lehetőséget adnak a szabad véleménnyílvánításra.
Ezúton is köszönöm!

Morvai Krisztina Asszony, az én szememben a magyar nemzet nagyasszonyává lett!

Évtizedek óta nem volt dolgom ennyire őszinte, egyenes jellemű, nagytudású, bátor magyar emberrel.

Magam és családom nevében gratulálok Morvai Krisztinának és további jó egészséget kívánok neki.
Bár adná meg nekünk az Isten azt is, hogy Ő még magasabb szinten képviselhesse a sokat szenvedett, szegény magyar népet.

Még egyszer köszönöm a lehetőséget!

Tisztelettel:

Csángó
ik   |2007-03-03 04:26:05
Ajajj! Valaki rajott a turpissagra, pedig nem sokan ismerik az irokez indianoknak ezt titkat.
Vendég   |2007-03-02 10:54:16
az irokez hírügynökség anyagai elvesznek a rövid hírek között. kellene egy irokez dosszie. magam szívesen olvasgatom, amit ír ez a kéz.
Vendég   |2007-02-23 19:21:00
Füri Zsuzsinak:
Tényleg, lehet hogy van készülőben más rémség is!
De ezektől a pedofilia sem áll messz, és simán elhiszem róluk, hogy ezt a fertelmet komolyan gondolják.
Talán meg kellene kérdezni Hankó Faragó Miklóst
Tájékozatlanabbak kedvéért: nevezett SZDSZ- es képviselő, és ő terjesztette a nem tisztelt ház elé az elme- szörny szüleményt .
FüriZsuzsi   |2007-02-22 20:15:27
Csak várjatok,mert szerintem,valami elterelő hadművelet van ebben a felháborító ötletben,már ami a pedofiliát illeti,mert akkor szoktak valami őrületes hülyeséget bedobni,mikor valami hatamasabb hülyeséget,akarnak lepel alatt,csinálni.Szerintem ezt ők se gondolták komolyan,már a törvényjavaslatott,mert ez undorító,valami másra kell figyelnünk.
Bodor Miklós László   |2007-02-20 14:51:48
"...mert vétkesek közt cinkos aki néma!"

Olvasom a hírt, a másik oldal kormányának legújabb zsengéjéről!
A cukros bácsik, és pedofil osztályfőnök nénik sugalmazta törvényjavaslatról.
És olvasom a normális oldal reakcióját. Jó-jó hát felháborodott hangú felhördülések. egyet is értek velük, de egyet hiányolok: Ennek a gyalázatnak meg kell nevezni az ötletgazdáját, a szavakba öntő előterjesztőjét, és a mellette szavazókat NÉV SZERINT!
Tudja meg a nemzet felelősen gondolkodó, és megtévesztett része, kikre is voksolt!
Vendég   |2007-02-13 15:20:09
meg akartam köszönni a körlevéllel kapcsolatos tájékoztatást, de ott most nincs hozzászólási lehetőség, ezért itt teszem meg.
Jó az, ha törődnek az emberrel.
Bodor Miklós László   |2007-02-11 20:24:32
"Nem kell beszélni róla sohasem, de mindíg, mindíg gondoljunk reá!"
A honlapon nem találtam utalást rá - talán feledékenységből - vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr halálának évfordulója van.
Ma délben a Szent István bazilikában többezres keresztény tömeg vett részt az emlékmisén!
Méltóbb emlékeztető híján én szólok.
Két nap múlva pedig Buda vára elestének szomorú évfordulója lesz.
A védők európa hősei voltak!
Megérdemelnek egy imát, és egy szál gyertyát
Kiss János   |2007-02-07 23:02:32
Valamit kitalálunk majd a Toplistára, pillanatnyilag technikai okai vannak, hogy csak az abszolút lista látható. Valószínűleg egy külön oldalra fognak költözni a részletesebb listák.

Üdvözlettel,

Kiss János
mkdsz.hu
Vendég   |2007-02-07 22:53:56
Szeretem ezt a honlapot. Olykor kemény, de nem gyűlöl. Nem nagyon rég járok ide, de mióta rátaláltam, rendszeresen. Tetszett, ahogy a legnépszerűbb oldalakat három időskálán mutatták be. Most csak az abszolút kategória látható, ami nem nagyon változik. Nem férne el a korábbi felosztás? Ha nincs akadálya, kérem tegyék vissza.
kopal   |2007-02-01 13:06:13
Az olvasható vélemények között az aktuál politika szintjén támadják az egyházat, illetve ahogy ŐK
mondják, a "papokat". Csalódottságukat fejezik ki a keresztény hitben, a keresztények cselekedeiben. - Sok hivatkozott példa az Rákosi idők szemináriumi sematizmusából való.
Azt tanácsolom ezeknek az uraknak, hogy ők jobb, igazibb kereszténységet akarnak, úgy legyenek tagjai egy választott keresztény egyháznak, járjonak tempomba, mutassák meg saját példájukkal milyen is egy jó keresztény.
Az sem ártanak, ha ezek az urak legalább egyszer elolvasnák a Bibliát, Új és Ószövetséget egyaránt.
Akkor talán nagyobb lesz a látókörük és erkölcsi felfogásuk.
Bodor Miklós L.   |2007-01-27 19:56:40
Radikális nemzeti beállítottságú keresztény magyarként örömmel olvasom azokat a bejegyzéseket, amelyeket a hazaszeretet, a hit mellett való kiállás irat az oldal áltogatóival.
Paradox módon örömmel olvasom azokat a, valószínűleg álruhás baloldaliak által írott véleményeket is!
Ott vannak az Emmaus-i úton, olvasnak, és figyelnek. Egyelőre ellenségesen.
Nem baj: Saul is így kezdte!
Vendég   |2007-01-19 08:50:36
Kedves előttem szól!
Miből gondolod, hogy a térkép követel? A mai térkép is benne van a rajzban, s a múltat nem kell, sőt nem is szabad végképp eltörölni, azaz elfelejteni. Kérem a szerkesztőket, hogy tartsák meg a képet.
Vendég   |2007-01-15 13:05:57
Tisztelt magyar-hon-lap szerkeztők!

A honlap fejlécén található "nagy"-Magyarország képet hogy engedheti meg magának ez a szövetség. Én elvből ellenzem az ilyen megnyílvánulásokat ( pedig Erdélyben születtem, és nagyon sok rokonom él ott!).
1 mi jogon követeljük, hírdetjük (A kép szerint ) a nagy magyarországot, a horvátok lakta horvátországot (milyen érzéseket és indulatokat válthat ki egy horvátból ha meglátja ezt a képet...és még csodálkozunk azon hogy miért utál majdnem az összes szomszéd nép???) és ez a hasonlatot érthetnénk a románokra, szerbekre, szlovákokra stb.
szerintem egy magát kereszténynek valló szövetség nem "reklámozhatja" így magát.
Vendég   |2006-12-04 18:00:45
67. vendégnek

Ebben azért nem lennék ojan biztos hisz ő is ott ült a parlamentben. Az órra előt hozták a döntéseket. Törvénymodositásokra tettek javaslatokat (kisebb nagyobb sikerrel), ha valaki nem ismer valamit hogyan tudna bármijen modon is érdemben hozaszolni. Legalábbis nekem egyszerü gondolkodésu embernek a logikám ezt diktálja.Ha pedig nem tudja mit akar csinálni semmi keresnivalója ott. Na persze igaz a másik oldalra is. Én bizok benne ezeket az elentéteket félretudják tenni az ország jövöje érdekében. Mert igy ahogy most állunk nem jutunk egyröl ketöre.
Vendég   |2006-12-02 13:01:18
67. vendégnek:
Noha ide a honlappal kapcsolatos megjegyzéseket kellene írni, vitázhatunk egy kicsit. Ha Orbánnal az a bajod, hogy tudta az ország helyzetét, nem kellett volna igérgetnie, akkor fontold meg: Gondolhatott pl. arra, hogy nem fog lopni, meg a csapatának sem enged meg. Tudod: sokmilliárdos irodabútor, 4 milliárdért mobiltelefon, hasonlók. Gondolhatta, hogy fejleszti, nem megfeji a gazdaságot, s megtemeli az ország, ami kellene pl. a nyugdíjasoknak. Egyébként honnan tudta volna, ha Sólyomnak meg az EU-nak is hazudott a Feri.
Vendég   |2006-11-30 18:33:09
66. Vendég írta ekkor: 2006-11-30 08:55:47

Tudod egykicsit, nem kicsit, Orbán viselkedése,hogy utcára csöditi embereket. Ott fitogtaja erejét kutyák is falkában erösek.Hitler is igy kezte. Minden esélye megvan mélto utodának lenni. Sok buta embert az orránál fogva vezeti.Te elhiszed ,hogy nemvolt tisztában az ország hejzetével. Akkor mire alapozta igérgetéseit? Ha meg tudta ö is uganugy hazudott mint az öszes többi. Akkor meg mi külömbség köztük?SEMMI!! Egyik kutya másik eb.
Vendég   |2006-11-30 08:55:47
Sajnálom nagyon ezt a kormányt, s magát azb MSZP képviselőket. Veszélyes játék mely sok gyűlőletett s haragot vált ki.A tehetetlenség az elkeseredetség , egyenes útat jelent a megtoráshoz a ngyrabecsűlt elvtársak biztosan túdják hogy mit tesznek.
api01   |2006-11-28 22:18:16
http://api01.extra.hu
Vendég   |2006-11-20 09:41:24
63. Simi írta ekkor: 2006-11-08 21:569

Talán nem birod elviselni az épitő kritikákat???
Neked mi a hitvalásod?
Simi   |2006-11-08 21:56:09
Kedves Barátaim!

Ha személyes társalgásra van igényük, látogassanak el a http://www.birkaporta.extra.hu/index.php -ra!

Üdvözli Önöket a BIRKAPORTA!
Jeff   |2006-11-08 11:38:26
Belső ellenzéki szoci képviselők "elejtett szavaik" szerint Gyurcsány véglegesen lezáratja a Kossuth teret a spontán tüntetők elől november 24.-e után, amikor lejár a műveleti területté nyílvánításának bejelentett határideje. Szigorúan előre bejelentett gyülekezésekre úgy engedik be az embereket a detektoros kapukon a területre, hogy előtte ellenőrzik ki mit visz be (zászlókat, transzparenseket, feiratok tartalmát, stb.)
Vendég   |2006-10-25 20:12:44
Gyurcsany ura viszont az vesse az elsö követ ki soha nem vétkezett!
Teljesen megrendült a kereszténységbe vetet bizelmam.
Engem ezek az események nagyapán elbeszélésére emlékeztet.
A 2. világháboruban a frontra vonulo katonák fegyvereit ,papok megáldoták.....
Talán a 10 parancsolat eggikét kellet volna mondaniuk:NE ÖLJ!!!
Ma talán:Szeresd felebarátod.
Vendég   |2006-10-25 20:11:14
53. Vendég írta ekkor: 2006-10-03 10:43:46

Teljessen egyetértek ezzel a hozászolásal.
Egyutal igen furcsálom egy kereszténynek vallo párt,hogyan támogathat egy illyen eröszekra épitö pártot???Hiszen az igaz kereszény elveknek ez teljesen ellentmond.
Kiss János   |2006-10-24 20:36:40
Az őszödi beszéd közvetlen linkje:
http://mkdsz.hu/index.php?option=com_cont ent&task=view&id=2916&Itemid=44

Egyszerűbb a jobb oszlopban a toplistáról kiválasztani - sajnos abszólút csúcson van.
Gál Elemér   |2006-10-24 20:29:48
A Magyar-Hon-Lap rendszeres olvasója vagyok. Egyik barátom kéri Gyurcsány Ferenc 2006. augusztus 20-i öszödi beszédét írott formában, hogy elküdhessem a címére. Kérem, ha tehetik, segítsenek!
Hálás köszönettel: Gál Elemér
szab   |2006-10-20 23:12:16
fletókám, ezekszerint vonulhatsz is a börtönbe az egész -cinkosok közt bűnüs aki néma- kormányoddal meg a teljes ballib koalícióddal együtt!
szab   |2006-10-20 23:11:48
vak"Vendég",figyi:

"177/B. § (1) Aki a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényi rendelkezések megszegésével
a) tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget,
b) közérdekű adatot hozzáférhetetlenné tesz vagy meghamisít
c) hamis vagy hamisított közérdekű adatot hozzáférhetővé vagy közzé tesz
vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő."
Magyar Vendég   |2006-10-10 19:12:47
Veres Andrásban legyen annyi becsület, hogy ő mondja ki elsőnek az IGAZSÁGOT -ha már meghírdeti másoknak- hogy a
Szent Korona Tan az a Melkizedek Rendje, ami szerint való főpap Jézus, tehát ISTEN RENDJE !!!
Helka   |2006-10-10 16:10:26
Már kezdtem aggódni, hogy csupa jobboldali ír a vendégkönyvbe:-) lám itt egy szegény felhívásfogalmazó, aki láthatóan nincs tájékozva a mai magyar helyzetről, vagy csak a boulvár- esetleg szabad madaras sajtót olvassa... ámbár mostanság már azok között is vannak, akiknek kezd elegük lenni Gy.F.ből...
Vendég   |2006-10-03 10:43:46
Veszélyeztetik országunk kultúráját, nemzeti azonosságát, Európai tagságát és fejlődését.
Felszólítjuk a Magyar Köztársaság elnökét, hogy haladéktalanul határolódjon el Orbán Viktor úr világosan kirajzolódó személyes hatalmi ambícióitól, továbbá, hogy bárki megzsarolja a hazánkat. Ez tűrhetetlen és elfogadhatatlan!
Vendég   |2006-10-03 10:42:03
Ezért azok viselik a büntetőjogi felelősségét, akik a lázadás szításával kimerítik a BTK §140 paragrafusának idevonatkozó pontjait.
Nyomatékosan felhívjuk a figyelmüket arra a tényre, hogy jelenleg Magyarországon demokratikusan választott, alkotmányos rend szerint működő kormányzás van. Ennek erőszakos megdöntése, merénylet és a szavakba öltöztetett demokrácia elleni puccs, mely beláthatatlan következményekkel jár.
Vendég   |2006-10-03 10:40:23
Ezért
felszólítjuk Orbán Viktort, a nagyobbik ellenzéki párt elnökét, hogy hagyjon fel a kormány legitimitásának megkérdőjelezésével, továbbá 24 órán belül kérjen bocsánatot az ország békeszerető többségétől, és azonnal hagyjon fel az utcai politizálással, a nyílt uszítással!
Vendég   |2006-10-03 10:38:33
Mi, haza és békeszerető - vélhetően többségben lévő - magyar állampolgárok felhívással fordulunk Önökhöz. Szöges ellentétben a Köztársasági Elnök úr és pártelnök úr véleményével, mi nem tudjuk elfogadni, hogy a közösségi véleménynyilvánítás egyedüli módja, az Önök által elfogadott és támogatott utcai megmozdulások, mert ebben a helyzetben ez nem tekinthető a véleménynyilvánítás kizárólagos lehetőségének.
Vendég   |2006-10-03 10:36:15
Békét és nyugalmat óhajt Magyarország lakossága!
Ezért Nem engedhetünk Orbán Viktor zsarolásának!

Nyílt levél dr.Sólyom László Úrnak, a Magyar Köztársaság Elnökének és dr. Orbán Viktor Úrnak, a FIDESZ-MPP Elnökének, valamint a FIDESZ-KDNP frakciószövetség elnökének, és egyúttal dr. Bihari Mihály úrnak, az Alkotmánybíróság Elnökének!
Kuruc   |2006-10-03 10:36:11
Vezsedelmes játékba kezdett a politikai élet "elitje"
Nem a saját bőrükre megy a játszma hanem megint a kisember a tömeg ember rovására -
szors   |2006-10-02 20:53:20
Tetszik az oldal,hallgassatokmeg ezt a kis szösszenetet!Gratulalokmindannyiotoknak!

http:/ /www.szentkoronaradio.com/letoltesek/gyurcsnymix/P ilu-Elqrtad.mp3
Vendég   |2006-09-22 08:39:14
A keresztény erkölcs azt is ismeri, hogy Jézus cselekedeteit kellene példának takinteni. Pl. A parázna nő esetét is! "az vesse rá az első követ..." nézz utána és szállj magadba!
Vendég   |2006-09-18 19:53:13
Jó, hogy minden cikkhez hozzá lehet szólni, s azt is helyeslem, hogy terjedelmi korlát van. Aki nem tud tömören fogalmazni, az más gazemberségre is képes...
Az viszont ügyetlen, hogy a Vendégkönynél le kell menni az aljáig. Ezen tessenek segíteni. Valószínűleg több lesz a beírás.
Egyebekben HAJRÁ!
Vendég   |2006-09-16 10:55:54
Örülök,hogy megtaláltam Önöket.ypsilon@citromail.hu
Vendég   |2006-09-05 15:44:47
Amikor elolvasok egy cikket, a honlap balkezemre eső oldalán ottmaradnak az oda helyezett anyagok, a másik oldalon nem. Nem lehetne, hogy a jobb kézre eső linkek is láthatók maradjanak?
Egyebekben nagyon tetszik az egész.
Vendég   |2006-08-31 14:23:19
Magyarországon élnek jelentős szimpatizáns táborral biró és még aktiv rendszerváltók akiknek
politikai múltjuk van és nem kivántak semmilyen
pártba belépni mert az igazi demokráciában erre
nincs is szükség - Orbán Viktor nekik is köszönheti
hogy egyáltalán szabad utat kaphatott és később
meg is hálálta úgy hogy szóba sem állt velük- kommunista leszármazottól elvárható ez is-
Vendég   |2006-08-31 12:27:25
Csodálom hogy sok keresztény mint tud el tekin -teni attól hogy kommunista családok leszármazot -taival a karrier kommunista utódokkal kéz a kéz -ben ámitanak sok igazi keresztény magyart !
Furcsának és nagyon el gondolkodtatónak tartom
a nemcsak magam megállapitását mert sokan úgyan igy gondolják hogy képmutatónak és elnéző
nek lenni nem szabad a volt diktatura kiszolgálóval
szemben --7 és fél évig politikai fogoly voltam--
Vendég   |2006-08-31 12:15:45
több mint 1 millió alkoholista országa vagyunk és
ezt nem lehet figyelmen kivül hagyni főleg akkor amikor a tv-ben a reklámok ismétlődően az alkoholt reklámozák
horvath pal   |2006-07-31 11:12:50
Udvozok mindenkit. A hozaszollasom csupan annyi volna hogy,megkellene mar tanulnunk vegre osszetartani s nem partoskodni!Szethuzasok es partoskodasok tettek magyarorszagot kismagyarorszaga!....Udv
Kalmár Gyula   |2006-07-22 22:21:37
Ez úton is szerewtnék köszönetet mondani Náday Kati webszerkesztőnek, aki néhány órával ezelőtt írott soraimra segítőkészen válaszolt Köszönöm és további sikereket kívánok az oldalnak!
Vendég   |2006-07-12 09:30:42
Tisztelt Weboldalszerkesztők, Látogatók, Hozzászólók!
Örülök, hogy "idetévedtem", köszönök MINDENT
(A későbbiek során jelentkezem az egyik-másik infó felhasználásának hozzájárulásához - addig is [természeteszen] a kézirat lábjegyzetében jelzem a forrást.) Tudom, hogy szándékom ellenére egy kicsit érthetetlen első olvasatra, ugyanakkor nem akarok semmit se elkiabálni. További szép és sikeres, lehetőség szerint szeretetteljes napokat kívánok Önöknek.
HÉva, alias Buhela
Vendég   |2006-07-11 16:14:29
Hogyan lehet leiratkozni a hírlevélről?
Vendég   |2006-06-09 00:52:52
Kedves Surján László!

A jövedelmi különbségekhez kapcsolódó írásával kapcsolatban arra hívnám fel a figyelmét, hogy a Fehér Könyv szerint azok valóban közepesek. Lásd 30. oldal. A probléma itt abban van, hogy a leggazdagabbak nem tisztességesen jutottak a vagyonukhoz, így nem is lehet elvárni senkitôl, hogy örömmel elfogadja ezt.
(A 2000-es adat tényleg döbbenetes ettôl függetlenül.)
Surján   |2006-06-02 20:23:30
Ma, jún.2-án sokszor csak átmenetileg nem elérhető jelzést kaptál. Ilyenkor próbálkozz a frissítés gombbal!
Aldobolyi E. Judit   |2006-05-26 05:20:49
Kerem tovabbitani !

Elnezest kerek, lehet, hogy nem vagyok kulonosebbn okos, de nem talalom hol valaszolhatok arra a kerdesre, hogy legyen-e allando bejelentkezes hozzaszoladok elott ! ! !

LEGYEN !
Aki meg a sajat jelszavat is elfelejti, az kuka. Az ne szoljon hozza semmihez.

Aldobolyi E. Judit
phentermine   |2006-05-23 16:59:29
Hi! Good site! I like it! Thank you!
bp18   |2006-05-20 17:28:38
Megmozdulásokon is részt vennél a megszorítások ellen? Fórum és szavazás a megszorításokról: www.bp18.helyhir.hu
bucsu   |2006-05-19 19:34:04
A sok és felesleges önkormányzat megszüntetése nem kárára lenne az országnak, de mégse fogják lecsőkkenteni a számukat, mert hova tennék a sok kopcihér ingyen élőt, a pártmegélhetélsi talpnyalókat. Budapesten 600, országosan harmincezer képviselő és 45 ezer köztisztviselő, no meg tanácsadók hada, és a kiszolgáló személyzet, helységek közüzemi dijak, adók, mindez teher az országnak vagyis nekünk, mert a mi munkánk elvett jövedelméből élnek jobban, sokkal jobban, mint mi, akik a jövedelmet megtermeljük.
A csak megyék megszüntetése csupán időhúzás, de kétségem sincs, hogy megye is marad és regió is lesz.
A miniszterelnök is úgy csőkkenti az állami kiadásokat, hogy szerint a GDP 6%-át kitevő minisztériumi kiadás nem sok, a nép egészségére, a gyermekeink oktatására, és a nyugdijasok kiérdemelt pihenésére fordított 65%-ot kell lefaragni.
Ezért gyorsan létrehoz egy újabb hivatalt, erőss titikársággal.
Élösködök hada ver rajtunk tábort és nincs senki aki szóvá tenné. Orbán ilyenkor hallgat.
Kiss János   |2006-05-18 17:43:21
A "teszt" nevű menüpontot rajtunk kivúl álló technikai okok miatt ideiglenesen kikapcsoltam, de rövidesen visszakerül bővitett tartalommal és akkor már más névvel.

Kiss János
mkdsz.hu
Vendég   |2006-05-18 17:06:50
Amikor legutobb itt jartam volt egy teszt nevu link, sjol osszeszedve jottek rajta a hirek. Visszakerul meg? Vagy csak nem talalom?
menetrend   |2006-05-17 10:24:29
Gyurcsány javaslata szerint a 19 megyét meg kell szüntetni, s hat régió maradna.

A megyerendszer azegyik legősibb önkormányzati hagyomány Magyarországon. Legutóbb Rákosi kívánta a múlt eltörlésével egyidőben felszámolni.

Hazugság az az állítás, hogy megtakarítást jelentene a megyerendszer felszámolása és a régiós autonómia létrehozása.

Magyarországon a felduzzasztott államigazgatási létszám oka nem a megyerendszer léte, hanem a sok, senki által nem választott területfejlesztési tanács, ügynökség, területi hivatal, kisrégió léte.

Miközben a hagyományok, az autonómia megszüntetése a cél, közben mind Horvátországban, mind Romániában, Szlovákiában visszálltak a megyék!
Vendég   |2006-05-16 17:30:22
Nehéz okosnak lenni. Ez a hozzászólási lehetőség olyan messze van, azaz annyira alul, hogy már kevesek lapoznak le eddig. Ha meg ezzel kezdődnék a dolog, akkor nem látnánk a korábbiakat. Nincs ötletem, csak jelzem a gondot. Valószínűleg ezért árválkodik ez az angol felirat már egy ideje. Képzelem mit csinál szegény a könyvjelzővel? Vagy gép tette ezt ide?
osru   |2006-05-12 04:18:25
Hi everyone! I think your site is very interesting and useful. I always bookmarked it.
Timárné Zsuzsa   |2006-04-19 10:27:00
Húsvét 2006

Szabad vagyok, nem nyom járom
Harminc éve utam járom.

Forrásvizem nem bűz-kölni,
Nem kell ezért kiprüszkölni.

Jó a kedvem, nem tagadom,
Nem mondok bú-t, mint a barom.

Körülöttem nyugodt béke,
Reményt ébreszt az ég kéke.

Tavaszt idéz sok-sok új rügy,
Értékálló minden jó ügy.

Lehet kevés, aki megért,
Harcolj bátran a jó ügyért!

Napról napra többen vagyunk,
Mosás nélkül tisztul agyunk.

Ordas eszme lehet galád,
Csak azért is szent a család!

Cirkusz, kenyér, játék, s móka,
Kinn a bárány, benn a róka.

Benn a bárány, s kinn a róka
Így ér véget libikóka.

Tavaszi szél vizet áraszt,
Aki keres, talál támaszt.

Szeretetünk jobbat akar,
Ehhez egy kell: térdre, magyar!

Életre hív forrásvizem,
Összefogást ma is hiszem.

Lelket hozó fuvallatok,
Tiszta vízzel locsolhatok?
Gulyás Gábor   |2006-04-18 13:18:32
Jó a honlap tartalma, de változtatni kellene a kinézetén. Rosszul van sturkturálva, nehezen kezelhető. radikális változtatás szükséges!
Vendég   |2006-04-13 16:31:44
Tisztázzuk,
hogy miért nem helyes az, ha választások alkalmával, vagy bármikor, egy hitben élő, templomba járó egyháztag az MSZP-SZDSZ koalícióra vagy hasonló tömörülésekre, mozgalmakra, képződményekre adja le a szavazatát.

Azért, mert az MSZP és az SZDSZ, de különösen az SZDSZ erkölcsi nézetei igen sok ponton ellenkeznek Isten Törvényével, a Szentírás tanításával, elősegítik a sátáni erők munkáját a társadalomban, akik megrontják, megnyomorítják és megölik az embereket. Csak néhány példát emelek ki közismert nézeteikből.

1.Másság kérdése. Az egyneműek összeköltözésével /mert ezt házasságnak ne-vezni nem lehet/ kapcsolatos nézeteik Isten Törvényével ellentétesek. Azért sem fogadhatóak el ezek a gondolatok, mert veszélyt jelentenek a felnövekvő generáci-ókra. A homoszexuálisok mindig nagy előszeretettel próbálnak partnerül meg-nyerni maguknak olyan fiatalokat is, akiknek eszébe se jutna ez, de anyagi érdeke-ik, szociális helyzetük miatt kiszolgáltatottak. – Ide tartozik a drogokkal kapcsola-tos különálló véleményük is.
Természetesen azt is látjuk, hogy a liberális irányzatot követők saját másságukon kívül mindenféle másságot, másként gondolkodást kíméletlenül támadnak. Ezt sem lehet megérteni. Aki a másságot pártolja, az fogadjon el mindenféle másságot.
2.Családellenes nézeteket hangoztatnak, amikor a szabad szerelmet, a szabados nemi kapcsolatosak dicsőítik és a különféle médiafórumokon propagálják /Mónika, …/, különféle filmek, kiállítások… segítségével népszerűsítik.
3.A gyermekek és az ifjúság megrontása. Az iskolákban olyan liberális ideológia szerint szervezik meg a tanítást, az iskolai rendet, s általában az életet /Magyar Bá-lint intézkedései/, amelyben a tanulót tudatosan szembefordítják nevelőjével, a gyermeket a szülővel. Ez Isten Törvénye ellenes és társadalom ellenes.
4.A társadalom megosztása. A hatalom megtartása és a nagyobb haszon elérése érdekében minden eszközzel szembefordítják egymással az embereket, társadalmi csoportokat. Nem riadnak vissza attól, hogy emberek jó hírnevét bemocskolják, ha az céljaik megvalósulását segíti. /Természetesen szemforgató és hazug módon küzdenek a megosztottság ellen. / Ezt egyetlen hitben élő ember sem támogathatja.
5.A politikáról, politikusokról és az országok vezetőiről kialakított nézeteik hangoztatása és ezeknek a nézetnek a gyakorlatban való bemutatása.
Szépen csendben elhíresztelik /suttogó propaganda/ – amíg mindenki azt nem szajkózza -, hogy minden politikus hazudik és mindig az érdekeinek megfelelően váltogatja a hitét és a nézeteit. Szavaikban, megnyilatkozásaikban éppen ezért mindenféle hazugság megtalálható és annak az ellenkezője is.
Keresztyén ember tudja azt, hogy sajnos az emberi élethez hozzátartozik a hazug-ság is, de azt nem fogadhatja el, hogy a hazugság attól a pillanattól kezdve erénnyé válik, amikor valaki politikusi pályára lép. Tudomásul veszi azt, hogy vannak akik a hazugság művészetét hihetetlen leleménnyel gyakorolják, de szavazatával nem támogathatja ezeket az embereket. Hiszi és vallja, hogy attól még, hogy valaki po-litikus, lehet tisztességes, becsületes, egyenes ember. Sőt! Elvárja, hogy azok, akik a nép vezetői, akikre sokan felnéznek, akik emberek millióinak életét befolyásol-ják, azok átlagon felül legyenek tisztességes, szavatartó, egyenes jellemű emberek.
6.Egyházellenesség és minden jóval, értékkel szembeni kérlelhetetlen gyűlölet. Ezeknek az embereknek az a jó, ha az embereknek nincsen semmiféle pozitív meggyőződése, ha nem ismeri az igazi értékeket, mert az zavarja őket és akadá-lyozza őket kisded játékaikban. Olyan emberekre van szükségük, akiknek csak bi-zonyos testi szükségleteik kielégítése jelenti/ sör… / az élet értelmét. Világpolgá-rokat, fogyasztókat, nyáj és ösztönembereket szeretne csak látni ezen a világon, mert ezeket szabadon lehet manipulálni. Egyház és értékellenes nézeteket hívő ember nem támogathat!
7.Ezeket az emberek nem a szeretet pozitív ereje, nem a humánum, a hazájuk iránti hűség, hanem az önzés, a haszonszerzés és a folyamatosan megújuló gyűlölet tartja együtt. A piac működtetése /főleg a bevétel és a nyereség/ fonto-sabb számukra, mint az kiszolgáltatott és a szegénységtől megalázott ember. Semmit nem jelent számukra a másik ember. Szótárukban a másik ember csak sor-szám, munkaerő, munkavállaló, választó, vagyis egy eszköz valamilyen cél meg-valósításához. Amikor már semmire nem lehet használni, amikor nem fér bele egyetlen kategóriájukba sem, akkor megvetik, félredobják és eltapossák. Jóságuk és humánumuk maximuma az, - persze ez is valami - , hogy az ebek jogait védik.

Így tehát az a hitben élő ember, vagy templomba járó ember, aki Isten törvényével ellenkező programokhoz, istentelenül gondolkodó vezetőkre adja le önként a sza-vazatát, az nem csak helytelenül cselekszik, hanem súlyos bűnt követ el. Isten tör-vénye ellen vétkezik.
Kovács   |2006-04-11 17:36:10
Kedves Pogány Péter!
Mivel valószínűleg nem olvasod a Bibliát, ide másolok egy idézetet: "Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok, engem előbb gyűlölt nálatok"
Ez János evangéliumában van (15,.
Mi ezzel szemben nem gyűlölünk téged, nem is lesajnálunk, csak sajnálunk. Nem jobb lenne békességben és mosolyogva élni? Nem kellene szamárságokat sem beszélned.
Az üldöztetésből nekünk kétezer éves gyakorlatunk van, s mindig megerősödtünk általa. Tehát köszöntet a támadásért. Köszönt:
Kovács István
Pogány Péter   |2006-04-11 15:38:43
"Kedves" Keresztény Testvéreim!
Hogy képzelik, hogy keresztény színekben bele ugatnak a magyar politikai életebe és beleártják magukat a politikai csatározásokba, mikor tudtommal, szerencsére Magyarországon az egyház és az állam már egy jópár éve különvált és elvileg semmi közük nincs egymáshoz. Azon is felháborodtam, hogy az ünnepek alatt kitett keresztek oldalán ilyen felirat volt olvasható: " Kereszténységet a magyar alkotmányságba!" Hogy gondolják, hogy az egyház beleszóljon a nem hívők életébe, jogaiba?! Ajánlom, hogy áldják meg a mai időket amiket élnek, hogy az állam még támogatja a maga templomaikat a nem hívő, adófizető polgárok pénzéből, többek között az én pénzemből is.
Az istenit!
N. Vidovszky Ágnes   |2006-04-11 15:03:33
Tisztelt Szerkesztőség! Tisztelt Képviselő úr!
Széchenyi István bölcs mondását kaptam ma és adom tovább, hogy erősítsen bennünket, ha lesz MDF együttműködés, ha nem. Mi tegyük meg, amit megtehetünk!
" Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha
valamilyen oknál fogva ostoba, vagy komisz emberek ülnek egy bölcs
és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél
hamarabb a pokol fenekére küldi. De, ha egy hitvány kormány
huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben
van a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy műveletlen."
( Széchenyi István )
Köszönet tartalmas leveleikért, honlapjukért, csendes, bölcs útmutatásaikért! További sikereket kívánok és bízom a jövőben! Szeretettel: N. Vidovszky Ágnes

Vendég   |2006-04-06 15:10:58
http://www.mkdsz.hu/index.php?option=com_content&t ask=view&id=1046&Itemid=74 c. véleményhez :

Jézus tanítása :

Minden megcselekedett tett után a felelősség : nem vállalás kérdése, hanem VAN és SZÁMON LESZ KÉRVE !

Ehhez tartozik még :

nincs kollektiv bűnösség,
nincs kollektiv felelősség,
nincs kollektiv adósság,

CSAK SZEMÉLYES (bűn, adósság) FELELŐSSÉG VAN !
Kiss János   |2006-03-31 09:36:18
Tisztelt Kassai Lajos!

(és mindenki más, aki esetleg postán akar küldeni nekünk valamit)

Dr. Surján László postacíme:
Budapest, 1054 Széchenyi rpt. 19.

Üdvözlettel, Kiss János
mkdsz.hu
Zoli   |2006-03-30 20:47:57
Kedves Keresztény Testvérem!

A Cruciferi Sancti Stephani Regis nevében a Nagymester felhívást intézett a keresztény hívekhez:

"...A mai politikai élet meghatározó szereplői között nyílt és rejtett egyházüldöző, antiklerikális tevékenységet folytat és ezt programjában hirdeti az SzDSz, vagyis a Szabad Demokraták Szövetsége, amely magát antiklerikálisnak, azaz egyházellenesnek nevezi, s amelyet az MSzP vagyis a Magyar Szocialista Párt mindenben támogat és amely MSzP például a költségvetés kapcsán az egyházi intézményeket durván diszkriminálta...
...Az a keresztény ember, aki ezek alapján az SzDSz-t, az MSzP-t támogatja szavazatával saját magára mond ítéletet és egyben súlyos bűnt követ el"

A teljes felhívás a következő oldalon olvasható:

http://kereszteny2006.fw.hu/

Üdvözlettel:

Kovács Zoli
Kassai Lajos   |2006-03-30 18:41:54
Tisztelt Hölgyem/Uram!

Annak reményében készítettem egy anyagot, hogy ennek segítségével (is) új "egyházügyi" (1990. IV.tv.) törvény tervezetet lehet és kell benyújtani. Már régóta itt lenne az ideje. Konkrétan: a vallási köntösbe öltözött, de valójában más céllal alapított közösségekről állítottam össze. Az első rész - cca 45 oldal - készült el. Kérdésem: milyen címre postázhatom, vagy vihetem el?
Üdvözlettel Kassai Lajos
Vendég   |2006-03-29 08:02:51
Az elmúlt napokban több elgépelést, fogalmazási pontatlanságot vagy helyesírási hibát láttam az amúgy nagyon szép honlapon. Bizonyára a szerkesztőség is benne él a kampányban. Ezek bocsánatos bűnök, s látom hogy javítják is, mint a qui-t a helyes cui-ra. Kérem törekedjenek továbbra is arra, hogy csontnélkül dobjanak... Hajrá Magyar-Hon-Lap!
Vendég   |2006-03-21 17:35:57
Régen jártam erre felétek, de nagyon tetszik az új megjelenés. Ezentúl gyakrabban jövök.
Balogh Krisztián   |2006-03-08 14:03:20
Üdv mindenkinek!

Sokan kétkednek abban, hogy Deutsch-Für jól látta, amit látott. Szerintem ez a kép egyértelmvé teszi, ajánlom megtekintésre:

http://kulpolitika.com/index.php ?option=com_content&task=view&id=116&Itemid=1
Gabesz   |2006-03-04 20:36:04
Sziasztok!

Az oldal kiváló.
Egy valamit hiányolok:
Miért nincs fórum az oldalon?
HA lesz,mikorra várható?

Sziasztok:
Gabesz

Fekete Attila   |2006-02-17 09:25:06
Kedves Laci bácsi!

Köszönöm a választ, megnéztem az ajánlott webhelyet, valóban gyönyörűek a képek, fel is fogom venni a kapcsolatot a művész úrral.
További szép politikamentes napot!!! ))
Surján László   |2006-02-17 07:57:33
Kedves Fekete Attila!
Örvendek, hogy Simon András grafikái neked is tetszenek, s szomorkodom, mert a honlap előző változatának nem ismered a Galériáját. Ott nemcsak képek, hanem szöveg is volt, s kérlek keressed fel az alábbi helyet: http://mkdsz.hu/simon.andras.galeria/ Sajnos ez a vendégkönyv úgy látom nem kezeli hivatkozásként a címet, tehát be kell másolnod. Ott megtalálsz minden szükséges információt. Az új Galériában is meg kell majd oldanunk az ilyen információk átadását. Ami a fórumot illeti, nekem nem nagy élvezet más fórumok látogatása, színvonaluk nem emeli fel az embert.
Kiss János   |2006-02-16 20:00:42
Szívesen
Fekete Attila   |2006-02-16 19:55:23
Köszönöm a választ!
Kiss János   |2006-02-16 10:19:46
Köszönjük szépen a hozzászólást! A vonalas grafikákról a Könyvtár-Kultúra-Galéria-Simon András "útvonalon" tud több információt szerezni. Fórum sajna nincs, ezügyben megoszlik a szerkesztőség véleménye. Webkamerán gondolkozom
Fekete Attila   |2006-02-16 09:39:10
Sziasztok,

Örülök a Magyar-Hon-Lapnak, egyre szebb lesz, rendszeresen kapom és olvasom a hírlevelet, bár a honlapra kevesebbet járok, és ez inkább a kevesebb időmnek köszönhető. Megnéztem a képeket (Galéria) és nagyon tetszenek ezek az egyvonalas Krisztusi képek, ha lehet tegyetek még fel ilyen képeket s az sem volna baj, ha fennt lenne, hogy ki rajzolta őket, esetleg rendelhetőek-e és mennyiért. Nagyon tetszik a Gellért-hegyi webkam is, nem gondolkodtatok róla, hogy nem csak linkben, hanem mindjárt a képet kéne kitenni a főoldalra? Nagyon szép látvány fővárosunk, szerintem díszíthetné az oldalt közvetlenül is! És már talán nincsenek olyan sokan akik lassabb hálózatot használnak! Néztem és kerestem, de nem találtam, nincs vagy csak én nem látok egy olyan fórumot, emlyben kötetlenül lehetne kérdezni, csevegni? Mert én úgy láttam csak a témákhoz lehet hozzászólni? Ha van kérlek muatssátok meg hol? Egyelőre ennyi, a honlappal kapcsolatban, várom a választ, a politikával kapcsolatban pedig minden reményem elszát ezeket a szomorú nagy plakátokat látva. Szerintem az emberek pontosan tudják hogy ez a helyzet. Remélem ezekután nem igérgetni fog ez a jó ember, hanem valami okosat kitalál, mert akkor végleg elveszítjük ezt a kampányt! Mit lehet ilyen plakátokra építeni? Őszintén kíváncsi vagyok? Mert ha most úgy folytatódik, mint ahogy azt gondolom, akkor az halott ügy, ezt még a rendszerváltozásnál "megették" volna az emberek, de mára a fél tucatnyi kormányváltás után szerintem erre senki nem kíváncsi... jaaj de szomorú, lassan híradót sem nézek, mert egy óvodában több inteligenciát tapasztal az ember két óvis között, mint amit a média sugároz a napi politikáról... Mikor növünk már odáig fel, hogy mi választok döntsük el mi legyen és ne csak csodálkozzunk azon, mi zajlik körülöttünk...

Köszönöm...
Fekete Attila
Kiss János   |2006-02-13 18:51:43
Igyekszünk, amennyire csak négyünk erejéből telik.
Vendég   |2006-02-13 10:36:52
Kedvelem az új oldal lehetőségeit. Meddig tart az átmeneti idő?
Surján László   |2006-02-07 05:57:41
Legelőször megkövetem Mersich Ivánt, mert egy cikkhez történt hozzászólónkat az első nevét vállaló olvasónak járó tisztelettel köszöntöttem. A bejegsyzés tanusága szerint az "első fecske" valójában az elnök úr volt. Köszöntöm tehát őt a szerkesztők nevében, s köszönöm a szakszerűség érdekében tett megjegyzését. Bárcsak több ilyen hozzászólással tennék olvasóink valóban "interaktivvá" honlapunkat.
Mersich Iván   |2007-04-18 20:18:20
Időjárás cím alatt olvastam
"Ha az időjárás jelentéseket nem a megszokott gunyoros hitetlenkedéssel fogadjuk, hanem higgadtan figyeljük, jók-e az előrejelzések vagy sem, egyre gyakrabban állapíthatjuk meg, hogy azok pontosan írták le a jövendőt. Mindez, ha nem is kizárólag de jelentős részben a meteorológiai műholdak munkába állásának következménye."
Megtisztelő a vélemény, de a kiváltó ok kissé sántít. A műholdak jelentőségét nem vitatom, de ez így túlértékelt. A számítógépek, az elméleti tudás, az új mérési rendszerek (ennek része a műholdak), a távközlés fejlődésének együttes hatása a javulás.
Különben örülök az új megjelenésnek.
Tisztelettel:
Mersich Iván, az OMSZ (Országos Meteorológiai Szolgálat) volt elnöke
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó írhat!
A cikk témájához szólj hozzá, az itt megkezdett vitát másik cikk alatt ne indítsd újra!
A gyűlölködő, másokat bántó vagy rágalmazó, hazánk törvényeit megsértő, vagy a jó erkölcsbe ütköző illetve trágár beírásokat töröljük.
A hozzászólás NEM tartalmazhat sem politikai, sem kereskedelmi reklámot, és meg kell feleljen az interneten kialakult általános elveknek. Ezekről az elvekről mindenkinek ajánlatos elolvasnia a Magyar Netikettet.
A moderálás ellenére a beírásokért azok szerzői viselik a felelősséget, a hozzászólás engedélyezése nem jelenti azt, hogy a szerkesztőség azonosul annak tartalmával.
Nem kötelező ugyan, de olvasóink egy régebbi szavazása alapján a hozzászólások alapesetben tegeződőek.
Célunk egy együtt- (nem szükségképp egyformán!) gondolkodó közösség.


3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."