Bejelentkezés|| Regisztráció
Új jelszó
Iratkozz fel
hírlevelünkre!
GYIK







A Megbékélés Chartája
II. Rákóczi Ferenc Alapítvány - Magyarságismereti Mozgótábor
Népszavazás-kalkulátor!
Legyen-e, s ha igen, milyen legyen a népesedéspolitika Magyarországon?
Egy biztosító - több biztosító az egészségügyben? A Magyar-Hon-Lap saját sorozata
KDNP
MKDSZ
IKSZ
FIDESZ
FIDELITAS
FIT
Európai Néppárt
ENP-ED MAGYAR DELEGÁCIÓ
Írj a magyar EP-képviselõknek!
Pesty László: Megsebzett Ünnep
Demokrata Online
Szövetség
ORBÁN VIKTOR
Árkád Szépirodalmi és Mûvészeti folyóirat
Dinnyés József daltulajdonos
Magyarok Háza
A szabad vasárnapért
Kismama bérlet
MTI
Magyar Krónika

Creative Commons Licenc
A Magyar-Hon-Lap cikkei a CC - Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! Licenc feltételeinek megfelelően felhasználhatók.

Felhőkép
Idõjáráselõrejelzések
Idõjárás elõrejelzés
A Magyar-Hon-Lap RSS csatornái
Hírlevelek
Hozzáadás a Google kezdõlapjához
Twitter






Bérkalkulátor
Mennyi az annyi? Bérkalkulátor a Magyar-Hon-Lapon!



Ez volt a vizitdíj-útmutató


Sajtó
Nagyon hasznos
Küldj SMS-t
Kultúra
Szótárak
KERESZTÚT
Népszavazás 2004

Átváltók

Panoráma
csak egy kattintásra!

Mit látsz az égbolton?
Be szép a Világ!
Web kamerák

Gazdaság
Tözsdeinformációk - Központi Statisztikai Hivatal- OECD statisztika - MNB

Hazai közélet - Egyesületek
1000 év törvényei
Parlament- KormányzatPártokFidelitasIKSZHatárontúli Magyarok Hivatala
Közvéleménykutatások - Választási Hivatal - KÜM EU vonal

Nemzetközi közélet - Egyesületek
Európai Unió - Európai Parlament - Európai Néppárt - Európa Tanács - CDU - Brit Nagykövetség - Capital Commentary -
Magyar Koalíció Pártja - RMDSZ - VMSZ - Magyar Emberjogi Alapítvány

Turisztika - szórakozás
Hotelek - Falusi turizmus - Utazás - Erdély - Hannover EXPO 2000 - WorldGuide - PlanetWare - Világlátó

Internet
Keresõk - Ingyen E-mail lehetõségek - Ingyen WEB-helyek - Virusirtók

Hit - vallás
Biblia
Katolikus - Magyar Katolikus Egyház - Könyvtár - Vatikán - Napi igeliturgia - Virtuális plébánia - Gyulafehérvári érsekség - Gyomaendõdi iskola - Igen c. folyóirat - HÁLÓ - Szeged Rókusi Plébánia - Dunaharaszti és Taksony plébániái - Szent Család Plébánia
Zarándok
Görögkatolikus - Parochia
Református - Parókia.net - Pasarét
Evangélikus - Magyar Evangélikus Egyház
Unitárius Unitárius Egyház -

Egyéb - Hirdetések
Álláshirdetések - SZJA és 1 %

Álomba szõtt valóság Nyomtatás E-mail
További cikkek a kategóriában: Kultúra rovat
2012. December 8.

Kabdebó Lóránt

A magyar történelem és kultúrtörténet egyik legnemesebb hagyományát hozta családi örökségül a huszadik század mára elfeledett, napjainkban mégis új életre születõ nagyszerû írónõje. A selmecbányai diákhagyományok népeket összekötõ és a nemzedékeket kapcsolatba fogó emlékezetét élõ példázattá emelte éppen elvesztésének pillanatában. Rátalált arra, amit Ady bibliás szavával számonkért a világháború vérzivatarában: felfedezte a történelem azon biztos pontját, ahol a hagyomány Templomát professzorok és diákok nemzedékei egymást erõsítve megépítették. Születése évfordulóján a Magyar Nemzet szombati Magazinjában, 2012. december 8-án a 36. oldalon nemcsak az íróra akartam emlékeztetni, de igyekeztem felidézni a regényeiben megformált, mára is érvényes közösségi összetartozás eszményt, a nemzedékeket összekötõ szellemiséget. Az értelmesen megélt élet példázatát.


A cikkre kattintva olvasható méretet kapunk

Álomba szõtt valóság
Százhúsz éve született Kosáryné Réz Lola

Bele-belenézek mostanában a tévében egy II. Károly szenvedélyes életét felelevenítõ illusztrációsorozatba. És eszembe jut egy valóban szenvedélyesen megalkotott regény errõl a történelmi idõrõl, amelyet Szabó Lõrinc kedvese öngyilkossága elõtti napjaiban olvasott. Az internetes böngészést megelõzõ világban mennyit kerestem ezt a könyvet! A költõ mindössze ennyit jegyzett fel róla: „Egy angol írónõ világsikerû regényét olvasta, címe az volt, hogy: Amber”. Végül is egyik egyetemista diákom adta kezembe véletlen olvasmányát, egy bizonyos Kathleen Winsor regényét, mely Amber címmel a háború idején jelent meg Kosáryné Réz Lola fordításában. Története az angol restauráció korában játszódik, címszereplõje minden szexuális kapcsolatot és társasági címet elér, csak azt nem, hogy élete nagy szerelme, akihez tartozónak érzi magát, feleségül vegye. Sorsa ennyiben hasonló volt a költõre egy életen át várakozó kedves életéhez. De a fordításról még Hipf Timeának, a bécsi egyetemen Kosáryné Réz Loláról pár éve készített szuperalapos diplomamunkája sem tesz említést. A fordítónak, a valaha divatos írónõnek fiát, nagy történészünket is kérdeztem a regény felõl, aki kitérõen válaszolt: „Lehet, hogy nem is volt ilyen regényíró, csak anyám fedezte történetét ezzel az álnévvel.”

A mesének és a valóságnak olyan veszedelmes keverékét szõtte ugyanis a könyv, benne a királyi udvar és a londoni alvilág életének borzalmaival, a londoni nagy pestisjárvánnyal és tûzvésszel, hogy bármely szerzõnek egyszerre hozhatott dicsõséget – de akár kiközösítést is. Azóta persze már tudom, hogy valójában amerikai írónõ nagy sikerû, az USA több államában akkor pornográfnak minõsített jelenetei miatt betiltott bestsellere a könyv, a háború után film is készült belõle, maga a fordítás mostanában többször is megjelent. Az író-fordító, aki ezt a könyvet valaha a hazai olvasóközönségnek ajándékozta, mestere a történelem megjelenítésének, és a magyar nyelvû szövegformálásnak. Merthogy a magyar irodalomban a mûfordítás éppoly sajátos mûfaja íróinknak, mint egyéb alkotásaik. Hiszen ez a nagyszerû fordító saját regényeiben is hasonlóan rejtélyesen fogalmazott, az álmok és a mindennapi valóság apró jeleneteibõl összeszõtt szövegformálást magas szinten mûvelve. A Nyugatban megjelent Álom címû regényét Schöpflin Aladár, a folyóirat meghatározó, szigorú és írásaiban a fantázia játékát különben messze kerülõ kritikusa ekként méltatta: „A regény valóban olyan, mint egy álom: ami benne történik, mintha messze, nagyon messze volna, az alakok fény- és árnyjátékkal vannak megjelenítve, nem vonalakkal, reálisak – és mégis mintha súlytalanul lebegnének.” És amiként bemutatását zárja, magam is csak megismételhetem: „Ha elmondanám szárazon a regény meséjét jelenetrõl jelenetre, alighanem hézagosnak és valószínûtlennek hatna, mert nem a tények a fontosak benne, hanem a világítás, amelynek holdfényszerû melankóliája az írónõbõl sugárzik ki mindenre, énrám, az olvasóra is, erõs szuggesztióval.”

De nemcsak mûfordítását, magát ezt a nagyszerû írói talentumot is elfeledte közönsége. Már életében is. Pedig valaha szinte beleszületett – mai szóval élve – a kánonba. 1920-ban az Athenaeum pályázatán elsõ díjat nyert, ezt követõen a húszas években a Nyugat kedvence, dédelgetett, megbecsült írója lett. Szabó Lõrinc levelezésében mint az akkori irodalmi élet egyenrangú szereplõjérõl tesz említést. Helyzetét jellemezve legegyszerûbb, ha a szigorú kritikus Schöpflint idézem tovább: „Kosáryné, mikor menekülnie kellett Selmecrõl, nem jött el üres kézzel, magával hozta, ami ebbõl a városból igazán az övé volt, a legsajátosabb sajátját: azt az erõs hangulatot, amelyet ott minden utca, minden ház, minden szoba és minden odavaló ember maga körül hord, amely úgy árad ki mindenbõl, mint ódon fehérnemûs szekrénybõl az évszázados parfüm-illat. Ez a hangulat élettényezõ, megkap mindenkit, aki ebben a városban élt, formálja az embereket, mintázza a karakterüket, irányítja gondolataikat és cselekvéseiket, meghatározza sorsukat.”

Õ maga felmenõit tekintve a selmecbányai akadémia hagyományainak örököse. Anyai nagyatyja szakmájának máig ünnepelt tudósa, Péch Antal selmeci bányagróf. Élete családi legendákkal teljes, és menekülése õsei városából fogékonnyá teszi a magyarságot sújtó történelmi csapások iránt. Ezt az otthonról hozott világot meséli tovább, élteti az elkövetkezõ nemzedékeknek. Indulásának számba vevõi selmeci tárgyú elbeszéléseit környezetrajzában, történelmi látomásai alakításában Krúdy Gyulához, Füst Milánhoz mérték, utóbb pedig regényszövése technikáját Virginia Woolf Orlandójára emlékeztetõnek találták.

A selmeci ihletésû regények emelték a magasba a húszas években, és amíg tartott az emlékekbõl, addig a nagy ígéretû írók között lehet számon tartani. Az elhagyott nagy hegyek embereinek álomba szõtt valósága lett erõssége: a bányavárosok „tót”, német, magyar összetartozást sugalló emléke sütött át a kezdeti meséken. A Trianon utáni elkeseredett hangulatban a lakosságnak egymás között békésen megélt emlékeit idézte a nemzete elé egy újabb polgárosult világ megteremtésének reményében. Regényeinek hátterében Csipkerózsika, Hófehérke boldog végû mesés története, a fûtõfiúból lett országot mentõ kardinális Fráter György, és Az új földesúr magyarrá nevelõ vonzóerejének jókais reménye a maradék nemzetre átszálló felelõsséget hirdették.

De hogyan feledhették el? Diadalmas évtizede múltán a legendás mesék helyett mindennapi történetekbõl akart megépíteni egy hazai valóságot, a varázsolás után a polgári ifjúság nevelõjének szerepét vállalva. A Nyugat másik szigorú kritikusa, a szintén a nagy hegyek világából érkezett Illés Endre ekkor már a veszteséget leltározza, az elmaradt varázslatot hiányolja: „Amit Kosáryné ez alkalommal meg szeretett volna írni, az elsõvonalbelien szép. Egy nõi élet – s a nõben egy emberi lélek – elmorzsolódása… Egy szétvagdalt film széthulló kockái… Egy, két, tíz egymásra következõ mozdulatból sohasem lesz mozgás, életillúzió; – csak fénykép-illuzió. Ugyanannak a figurának egy, két, öt, tíz jól s kevésbé jól sikerült fényképe.”

És amikor az ezredfordulón Márton László a nagy indulást keresve fel akarja támasztani, paradox módon imígy összegezi emlékezetét: „Fiatalkori regényei és novellái nélkül szegényebb volna a magyar irodalom. Ezeket érdemes idõrõl idõre újraolvasni. Õt magát pedig – éppen könyveinek nagy száma miatt – a Nyugat második nemzedékének kevés könyvû szerzõi közt kellene számon tartani. Ahogy Pap Károlyra az Azarel, Hevesi Andrásra a Párizsi esõ címû regénye jóvoltából emlékezünk, úgy jusson eszünkbe a Filoménáról s maradjon meg az emlékezetünkben Kosáryné Réz Lola.” Halhatatlanságához elég lenne ennyi is. A társul említett regények prózánk legendás remekei. És tegyem hozzá: Filoména Kosztolányi Édes Annájának is társa lehet, mint ahogy nélküle talán Az ajtó Emerence sem született volna meg Szabó Magda világhírû regényében. Nekem ez mégis kevés! Figyelem, amint szemem láttára támasztja fel az élet és az irodalom az írónõ emlékét. Kelti életre szövegeit mai olvasásuk.

A selmeci fõiskola Trianon után Sopronba menekült, onnan a második világháború után politikai döntések az iskola egyes részeit Miskolcra szakították. Amikor itt bölcsészkart alapíthattam, a legfontosabbnak azt tartottam, hogy az akadémisták utódaival, a Miskolcon végleges otthonra talált mûszaki egyetemistákkal társulva bölcsészeink is támasszák fel a selmeci hagyományokat. Kosáryné Réz Lola regényeit tankönyvként olvassák, mesés történetei mai diákjaink életében folytatódnak.

A Kráter Mûhely Egyesület megszervezõje, a költõ Turcsány Péter családi hagyományként hozta magával a regények olvasását. Kiadójában sorozatban támasztja fel a nagy ígéretû történeteket és mellettük megjelenteti az írónõnek a hagyományos honpolgári erkölcsöt újraálmodó késõbbi világát, és a Szabó Magda által utóbb olyan fontosnak tartott asszonyábrázolásait. Hozzáférhetõvé teszi, konferenciákkal népszerûsíti az álmokba szõtt példázatokat, amelyekre a mai ifjúságnak ismét oly igen nagy szüksége lehet.

Valahogy úgy, amint Füst Milán élte magáévá a pusztulás után új várost teremtõ bölcs Ulrik inas történetét, amelyben az írónõ „játékot rendez csendes, mélabús, még árnyékvilágukban is vérzõ szívû kísértetekkel: – egy varázsos, bizonytalan távlatban, tompult színekben, hol ijesztõn megnövõ, hol groteszken eltörpülõ árnyalakok játékát a gyertyafény lobogása mellett.” A pusztulás és építés nagyszerû látomását olvasva Füst Milán maga mellé emeli Kosáryné Réz Lola írói teljesítményét, egyben felajánlja példává minden nemzedék számára az életet varázsoló honpolgári erényeket: „Egy város elmúlása s lassú újjáébredése: – amellett, hogy már maga ennek rajza is a legbiztosabb kezekhez méltó feladat – de ezenkívül az enyészet és megújulás örökkévalóságának megrázó szimbóluma lehetne: a könyörtelen romboló hatalmaké s az irgalmas gyógyítóké, azoké, kik e világnak örök élet és halál közötti libegését egyensúlyban tartják. És: építeni! – mily õsi, mily misztikusan szép emberi munkálkodás ez – mennyire magában hordja azt a szent borzadályt, mely a hajléképítõk õsi mítoszaiban oly sokszor s oly gyönyörûen van kifejezve. Itt eljövendõ sokaság, új nép – szenvedés, szerelem, vér és átok fog tanyázni –, az Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében, ámen. S rakják kõre a követ, dalolva a mély völgy csendjében s körülálló hegyek zordon, veszélyes, de irgalmas erõi sem mozdulnak többé – szelíden tûrik, hogy a szenvedõ hangyasereg magának hajlékot építsen.”

Záradékul pedig hadd fûzzem hozzá, Hipf Timea a bécsi egyetemen megvédett diplomamunkájának szövegében valóban nem találtam utalást a nagyszerû Amber-fordításra, de a függelékben közölt mûfordítások jegyzékében megemlíti a mûnek egy jóval késõbbi, 2008-as, eszázadi elõfordulását. Az utódok, az életmûvel foglalkozók remélem mégis csak kézbeveszik ezt – a szememben oly fontos – írói-fordítói teljesítményt is.