|
|
|
|
 http://www.idokep.hu/  Időjárás előrejelzés   
 |
| Ima futam előtt |
|
|
|
További cikkek a kategóriában: Kultúra rovat
|
|||||||
| 2012. február 5. | |||||||
|
Tamási Orosz János Ima futam előtt Majd mindenben igaza van, de a kijelentéseinek öt százaléka vállalhatatlan, mondták róla azok, akik hozzá hasonlóan szemlélték a világot. És még talán azt az öt százalékot is, legfeljebb nem mondták ki. S azóta sem mondják, – csak. Ám ez a kegyelet pillanata, s meglehet, a kegyelemé is. Egy kicsit eltűnődhetünk életútja tanulságain – s mindenekelőtt művein. Nem úgy, ahogyan TGM tette; bár tagadhatatlanul csurkaian abszurd jelenet ez. Az a pökhendi, sértő és lekezelő mód, ahogyan sietve megírta nekrológját; kicsit sem fogva vissza indulatait. Ugyanúgy járt el, ahogyan Csurka lapja Antall temetése napján azzal az elhíresült képaláírással: „alámerült”. Igen, TGM is alámerült; most legfeljebb ha kvittek lettek; oszt ennyi. Az indulatok persze érthetőek. Valamikor, egy rossz csillagzat alatt, ki tudja, elkerülhetően-e, de fellángolt valami máig ható tűz. Ami, tudjuk, Monoron még nem is parázslott. Aztán egyre feszültek az ellentétek, s hirtelen elpusztult a változás öröme. Lassan kiderült, hogy jóval Monor előtt, már, s hát ez az egész öröktől fogva tart. Az életünk titkait őrző hegedűtok üres, „a végső dolgok homályba vesznek”. Persze, hogy a Deficitből idézek, bár a Döglött aknák is passzolna – s mennyi még. A Szájhős kiváltképpen; mondhatni, pillanatnyilag is nagy dobás lenne. Mert hát errefelé ilyenek ezek a végeláthatatlan pillanatnyilag-ok. Amit kiválóan láttatott, hiszen nagyszerű drámaíró volt. Annál is nagyobb. Megírta, értékálló szépirodalmi kincsestárba mentette kora történelmét, de elérte, hogy róla is történelmi fejezeteket, és szépirodalmi műveket írnak majd. Nem biztos, hogy azokban ő pozitív hős lesz – de írni fognak róla, amelyhez íróként nagyon magasra tette a mércét. Bár ezt tette volna politikusként is. Meglehet: sokak véleményével ellentétben az utóbbihoz egyszerűen nem értett. S amikor kezdte volna átlátni azt, már késő volt. Ha értett volna hozzá, akkor talán – többek között – nem lelkesedik úgy a Fideszért, annak megalakulásakor. Mert akkor még sehogy sem lehettek egyazon belső hullámhosszon; márpedig a mai napig élénken emlékszem arra: milyen lelkesedéssel, egyetértéssel írta meg – a Demokrata Fórum alelnökeként – a Fidesz megalakulását köszöntő nyilatkozatot. Mert ő írta azt, ezt biztosan tudom; magam mentem érte a lakására, mint lapszerkesztő, s a mai napig őrzöm annak géppel írt, de saját kezű javításaival kiegészített példányát. Emlékszem a tekintetére, az örömére – hát hogyan felejthettem volna el azt, hiszen később ádáz ellenféllé, majd újraszegődő támogatójává vált; önmagában ez a viszony prózaibb megvilágításba helyezi politikusi kvalitásait. No, ezért mondom, talán mégsem volt mindig tökéletes a politikai vértezetben. Hisz önmagával is vitatkozott; ezért a társadalmat talán nem kellett volna félig kész, kialakulatlan állásfoglalásaival egy végeláthatatlan vitába kergetnie, hajszolnia. Nem tudom. Csak az látszik biztosnak, hogy távozása talán újra előtérbe helyezheti a szépírót; viselje immár más a feldagadó, hólyagzó szavak megbélyegző bélyegét. Ám jussanak ismét érvényre drámái, ne értetlenkedjenek a fiatalok, a fiatalabbak azon a „de” szócskán. Hogy írt, amit írt, „de” milyen nagy drámaíró, egyébként. És akkor a zavart tűnődés azokban, akik amúgy akár azt az öt százalékot is, vagy akik éppen emiatt lassan a többit sem. Mert felülírja, végül, azt is, amíg a kétszerkettő józansága – rendet nem vág. Vegyük, vegyétek elő a darabjait. „Én istenem, jó istenem, becsukódik már a szemem, de a tiéd nyitva, atyám, éjjel-nappal vigyáz reám. Én istenem, jó istenem, mint egy Jób térdelek előtted. A barátaim elhagytak, elvették a pénzemet, és nem akarják visszaadni. Én istenem, jó istenem, add, hogy a barátaim dögöljenek meg, és a pénzüket én örököljem, add, hogy felejtsék el ezt a játékot, add, hogy ne legyen több royal flössük az én négy ászom ellen, add, hogy nekem legyen royal flössöm az ő négy ászuk ellen. És oldd meg az ő lelki problémáikat, uram, oldd meg, tedd őket tisztába, uram, mert most nagyon piszkosak. Maguk alá piszkítottak, uram, Ámen”. Ki lesz a bálanya, igen. Onnan az idézet. S hát homályt oszlatni, ki tudja, talán Csurka István drámáival is lehetséges lenne...
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó írhat!
A cikk témájához szólj hozzá, az itt megkezdett vitát másik cikk alatt ne indítsd újra!A gyűlölködő, másokat bántó vagy rágalmazó, hazánk törvényeit megsértő, vagy a jó erkölcsbe ütköző illetve trágár beírásokat töröljük. A hozzászólás NEM tartalmazhat sem politikai, sem kereskedelmi reklámot, és meg kell feleljen az interneten kialakult általános elveknek. Ezekről az elvekről mindenkinek ajánlatos elolvasnia a Magyar Netikettet. A moderálás ellenére a beírásokért azok szerzői viselik a felelősséget, a hozzászólás engedélyezése nem jelenti azt, hogy a szerkesztőség azonosul annak tartalmával. Nem kötelező ugyan, de olvasóink egy régebbi szavazása alapján a hozzászólások alapesetben tegeződőek. Célunk egy együtt- (nem szükségképp egyformán!) gondolkodó közösség. Powered by !JoomlaComment 3.26
3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
|||||||
a JÓ PUBLICISZTIKÁBAN nem az indulat uralja a cikket,hanem a gondolat,a láthatatlan összefüggések láthatóvá tétele. Egy újság nagyságát,szakmai és emberi milyenségét nemcsak azok az íráok határozzák meg amelyeket megjelenit de azok is,amelyeket elhallgat,vagy válasz nélkül hagy.A mérce talán ott van,amikor az érvek ellen nincs válasz,csak a hallgatás,vagy a hülyeségek magasztalása és ismételgetése.