További cikkek a kategóriában: Tallózó
|
|
2012. január 29. |
|
A hit megújítása legyen napjaink egyházának legfőbb feladata
A Szentatya január 27-én délben az Apostoli Palota Kelemen-termében beszédet intézett a Hittani Kongregáció plenáris ülésének mintegy 70 tagjához. Beszédében annak a kívánságának adott hangot, hogy a Hit éve járuljon hozzá Isten népe minden tagjának együttműködésével ahhoz, hogy Istent ismét jelenvalóvá tegye világunkban.
A törött láb sem jelentett akadályt
Síugrás. Keresztet vetett, így nem lehetett edző Gellér Lászlóból, aki a magyar sísport egyik legeredményesebb versenyzője
A csúcsra is bevinnék a magyar vitát a liberálisok
A magyar helyzet napirendre vételét kéri az állam- és kormányfők hétfői csúcstalálkozóján a liberális európai parlamenti frakció vezetője. Guy Verhofstadt reményét fejezte ki arra, hogy február közepén az EP-képviselők többsége támogatni fogja az EU Alapszerződés 7-es cikke szerinti eljárás megindítását.
A kettős mérce diadalt aratott az európai sajtóban
Az, hogy a külföldi média nem hajlandó tudósítani a több százezres kormánypárti tüntetésről, „több, mint felelőtlenség: az újságírói hivatás és a demokratikus alapelvek megcsúfolása” – olvasható a Daily Mail című brit konzervatív lapban.
A balatoni korona
A fizetőeszköz márciusi bevezetésével a kisvállalkozásokat támogatják, míg a vásárlók kedvezményt vehetnek igénybe a térségben. Pénteken kerültek ki a nyomdából a veszprémi-balatoni térség saját fizetőeszközének első címletei. A balatoni korona bevezetéséről egy évvel ezelőtt határozott előbb Veszprém, majd a környező települések képviselő-testületei. A pénz formátumú utalványt ugyanazon címletekben bocsátják ki, mint a forintot, és egy az egyben váltják majd.
|