Bejelentkezés|| Regisztráció
Új jelszó
Iratkozz fel
hírlevelünkre!






A Megbékélés Chartája
II. Rákóczi Ferenc Alapítvány - Magyarságismereti Mozgótábor
Népszavazás-kalkulátor!
Legyen-e, s ha igen, milyen legyen a népesedéspolitika Magyarországon?
Egy biztosító - több biztosító az egészségügyben? A Magyar-Hon-Lap saját sorozata
KDNP
MKDSZ
IKSZ
FIDESZ
FIDELITAS
FIT
Európai Néppárt
ENP-ED MAGYAR DELEGÁCIÓ
Írj a magyar EP-képviselőknek!
Pesty László: Megsebzett Ünnep
Demokrata Online
Szövetség
ORBÁN VIKTOR
Árkád Szépirodalmi és Művészeti folyóirat
Dinnyés József daltulajdonos
Magyarok Háza
A szabad vasárnapért
Kismama bérlet
MTI
Magyar Krónika
 Korábbi híreinkért kattintson ide!
A fiatalok felé nyit a bécsi turizmus Budapest kiemelt helyet foglal el az osztrák főváros turisztikai stratégiájában, amellyel a fiatal korosztály felé nyit Bécs - közölte a Noguchi Portell Novelli kommunikációs ügynökség.

Jelentősen növelte forgalmát a magyarországi Bosch csoport A magyarországi Bosch csoport 134 milliárd forintra növelte forgalmát a magyar piacon, ez 13 százalékkal haladja meg a 2010-es eredményt. A Magyarországon tizenegy leányvállalattal jelen lévő cégcsoport tavalyi eredményeit szerdán sajtótájékoztatón ismertette a magyarországi Bosch csoport vezetője.

Az ausztrál anglikánok is teljes egységre léphetnek a Katolikus Egyházzal Az Ausztrál Püspöki Konferencia keretében 2012. június 15-étől állítják fel a személyi ordinariátust azoknak az anglikánoknak a számára, akik az Anglicanorum Coetibus kezdetű apostoli konstitúció útmutatási alapján egységre lépnek a Katolikus Egyházzal. Ez lesz a harmadik személyi ordinariátus, amelyet XVI. Benedek pápasága alatt felállítanak: az első volt a nagy-britanniai, a második pedig az egyesült-államokbeli.

Ünnepi taggyűlésen emlékeztek Isépy Tamásra A Kereszténydemokrata Néppárt Miskolc Városi Szervezetének tagjai Isépy Tamásra, a magyar és a miskolci kereszténydemokrácia meghatározó alakjára emlékeztek, akiről a miskolci székház nagytermét is elnevezték. A KDNP múltját, jelenét és jövőjét is elemző rendezvényen részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, és Harrach Péter, az Országgyűlés KDNP frakciójának vezetője is.



A legújabb hozzászólások


Időjárás
http://www.idokep.hu/
Időjáráselőrejelzések
Időjárás előrejelzés
A Magyar-Hon-Lap RSS csatornái
Hírlevelek
Hozzáadás a Google kezdőlapjához Twitter





Bérkalkulátor
Mennyi az annyi? Bérkalkulátor a Magyar-Hon-Lapon!



Ez volt a vizitdíj-útmutató


Sajtó
Nagyon hasznos
Küldj SMS-t
Kultúra
Szótárak
KERESZTÚT
Népszavazás 2004

PAX-TV heti műsora

Átváltók

Panoráma
csak egy kattintásra!

Mit látsz ma az égen?
Be szép a Világ!
Web kamerák

Gazdaság
Tözsdeinformációk - Központi Statisztikai Hivatal- OECD statisztika - MNB

Hazai közélet - Egyesületek
1000 év törvényei
Parlament- Miniszterelnöki HivatalPártokFidelitasIKSZIKSZ - Csongrád megye - Határon Túli Magyarok Hivatala
Közvéleménykutatások - Magyar millennium - Választási Hivatal - KÜM EU vonal

Nemzetközi közélet - Egyesületek
Európai Unió - Európai Parlament - Európai Néppárt - Európa Tanács - CDU - Brit Nagykövetség - Capital Commentary -
Szent István Egyesület - Magyar Koalíció Pártja - RMDSZ - VMSZ - Magyar Emberjogi Alapítvány

Turisztika - szórakozás
Hotelek - Falusi turizmus - Országjárás - Utazás - Erdély - Hannover EXPO 2000 - WorldGuide - Világlátó

Internet
Keresők - Ingyen E-mail lehetőségek - Ingyen WEB-helyek - Virusirtók - Összetett kereső - Címtár

Hit - vallás
Biblia
Katolikus - Magyar Katolikus Egyház - Könyvtár - Vatikán - Napi igeliturgia - Virtuális plébánia - Gyulafehérvári érsekség - Gyomaendődi iskola - Igen c. folyóirat - HÁLÓ - Rókusi Katolikus Klub - Dunaharaszti és Taksony plébániái - Szent Család Plébánia
Keresztény fiatalok klubja
Zarándok
Görögkatolikus - Parochia
Református - Parókia.net - Pasarét
Evangélikus - Magyar Evangélikus Egyház
Unitárius Unitárius Egyház - Petrozsényi templom

Egyéb - Hirdetések
Álláshirdetések - SZJA és 1 %

Számháború, avagy mégis, kinek a tüntetése? Nyomtatás E-mail
További cikkek a kategóriában: Közélet
2012. január 25.

Surján László

Számháború, avagy mégis, kinek a tüntetése?

 Nehéz lenyelni a békát. Különösen, ha a szóban forgó béka eleven cáfolata annak, amit valaki kimond. Ez a kényelmetlenség vár szombat óta a baloldali elfogultakra, különösen a tollforgatókra. Mit mondjunk? Bizony nyögve nyelik.

 Megrázó lehet a baloldalról nézni a havonta érkező közvélemény-kutatásokat. Rendre marad a Fidesz-KDNP vezetés, ha kopott is valamit az elmúlt másfél év alatt. De nem volt egyetlen egy sem, amelyik ne a jelenlegi kormány győzelmét, olykor éppenséggel újabb kétharmados győzelmét nem jósolta volna.

Ebben a számukra elkeserítő helyzetben mennyei ajándéknak látszott egy vizsgálat: Magyarországon az emberek 86 százaléka szerint rosszul mennek a dolgok. Annyira örvendtek ennek, hogy világgá is kürtölték menten. Visszaköszönt ez a hír a múlt heti strasbourgi vitában is.

Nem vonom kétségbe, hogy az adat helyes. Magam is ehhez a bő nyolcvan százalékhoz tartozom. Mert tényleg nem jó irányba haladunk. Ettől még nem érzem magam ellenzékinek. Sőt.

A baloldali megmondó emberek azonban szívük nagy lelkesedésével jelentik ki, hogy 86 százalék nem támogatja a kormányt.

A két felmérés között ellentmondás van. Épp azért említettem a magam példáját, mert rámutassak, ez az ellentmondás látszólagos. Az ugyanis, hogy rossz irányú változásokat élünk meg, például a forint árfolyamát, avagy a benzin árát illetően, az nyilvánvaló. A kormánytöbbség azért nem olvad el, mert sokan arra is figyelnek: miért alakulnak kedvezőtlenül a dolgok. Csak nem gondolja bárki is, hogy Orbán Viktor politikája miatt emelkedik az üzemanyag ára, példának okáért, az Egyesült Államokban? Azt sem felejtettük el, hogy ki adósította el az országot. A Fidesz-KDNP tábor kitart, mert nemcsak azt látja, hogy kedvezőtlen jelenségek gátolják haladásunkat, hanem azt is tudja: kik miatt van mindez így.

A szombati, civilek által szervezett tüntetés megmutatta, hogy a mi táborunk kitart eredeti választása mellett. Valósak hát a várható győzelemre utaló felmérések. Az persze kíván magyarázatot, hogy miért a negyven feletti korosztály vonult az utcára. A baloldali fanyalgók szerint a Fidesz őket tudja célzottan elérni. Ezt cáfolhatnám, de nem ez a lényeg. Ezt a megmozdulást nem a Fidesz szervezte.  Helyenként meg-megmozdultak a párttagok is, de nem pártalapú volt a szervezés. A Civil Összefogás Fórum, valamint jobboldali újságírók hívták az embereket.

A felkérés adva volt, de végül ki vitte ki az embereket az utcára? Elsősorban Cohn-Bendit meg az őt és társait orránál fogva vezető hazai figurák. Kiket vittek ki? Akik figyelték a strasbourgi vitát. A huszonévesek nem sokat törődnek az ilyesmivel. Az ellenzéki hangorkán miatt egyébként is feszült már sokakban a tenni akarás. Ezt a szerdai össztűz megsokszorozta. Liberális uraim jobban tennék, ha jobban figyelnének a közmondásokra: Aki másnak vermet ás, maga esik bele. Bizony.



Hozzászólások
Keresés RSS
Servetus   |2012-02-01 19:40:37
KEDVES ILDIKO 43 ! Az a "förmedvény" amiről írtam,az Európa Parlament Információs Hivatalában kapható (10 Euro) "Europe today and tomorrow - Európa ma és holnap " A magyar nyelvű kiadás címe: "Magyarország bemutatkozik"
Nem tudom ki,vagy kik voltak ennek a "Nemzeti Önéletrajz"nak a szerzői. Érdeklődni lehetne Göncz Kinga volt külügyminiszterünktől aki a nevezetes gyalázkodó napon felszólalt és befolyásolhatta mondanivalóját az olvasott mű.( Az ilyen mű szerzőit zivataros évszázadainkban karóba húzták - hazaárulásért - eleink.) AVE!
Bodor Miklós László   |2012-02-01 14:10:41
Ön nem értett meg engem kedves Helka!
Leírtam: "Annak ellenére, hogy délután kezdődött, az Ön állítása ellenére nagyon sok vidéki emberrel találkoztam ott. Zalaiakkal, a Nyírségből jöttekkel. Békés megyei gazdákkal, és mosoni értelmiségiekkel.
Képviseltette magát Újvidék, és Csíkszereda.

Készítettem pármondatos híradást. "

Idősebb korú tanulótársam Szombathelyről jár fel, újságírást tanulni, amikor csak telik neki útiköltségre. Aznap nem a pályaudvarra sietett, hanem a Kossuth térre...
És a többiek, akiket megszólítottam. Különböző pártállásúak, gondolkodásúak, akik mind fáradságot, költséget nem kímélve ott voltak. Nem csak külön busszal, hanem saját zsebből kikalkulálva. Többek között külön élő feleségem szintén vidékről utazva fel, s utána vissza menve!
Egyikükben se volt vidéki mivoltuk miatt sértettség. Tudom milyen vidéken élni. Csak múlt év októbere óta vagyok (újra) budapesti lakos.

Oh igen! Azt is írtam: "Aztán másnap kezdődött a sok kiábrándító hang...
Majd minden oldalról!
"
Helka  - re: re: békemenet   |2012-02-01 13:27:44
Bodor Miklós László írta:

Annak ellenére, hogy délután kezdődött, az Ön állítása ellenére nagyon sok vidéki emberrel találkoztam ott. Zalaiakkal, a Nyírségből jöttekkel. Békés megyei gazdákkal, és mosoni értelmiségiekkel.
Képviseltette magát Újvidék, és Csíkszereda. Készítettem pármondatos híradást. 
...................

Ott voltam, szondáztam a jelenlévőket. EZ NEM PÁRT RENDEZVÉNY volt!

Aznap este jó volt magyarnak lenni.


Kedves BML!
Sajnálom, hogy nem azt értette meg hozzászólásomból, amit pedig még ki is emelt a szövegben...
Nem vontam kétségbe, sőt az ismeretségi körömben is voltak, akik elmentek, ott voltak a menetben. Nagyon örültem nekik és az egész kezdeményezésnek... DE: biztosan tudom, hogy sokkal-sokkal többen lettünk volna, ha... amit leírtam már. Miért nem lehet ezt elfogadni, elhinni, elvégre én élek itt vidéken és azért írtam, amit írtam. Vagy VALÓBAN ennyire nem számítunk? Merthogy elegen voltak ott a budapestiek és képviseltették magukat vidékről is? Ráadásul éppen azért, mert nem pártrendezvény volt, hanem az egész országnak/országért szólt! Miért kell megkérdőjelezni egy egyszerű észrevételt, amellyel nem bántani akartam a budapestieket, csupán felhívni a figyelmet egy jellegzetes attidűd lekezelő voltára? Nagyon szomorú, hogy ezt az érintettek mégcsak észre sem veszik, sőt, sértésnek tekintik, ha valaki csak megemlíti is...
Igen, jó volt magyarnak lenni, azzal a kitétellel, hogy jobb lett volna valóságban is OTT lenni és nemcsak a TV-n látni...
H. Éva   |2012-02-01 11:27:17
Nem vitatja el senki, hogy nem pártrendezvény volt, hanem egy Civil Összefogás, melyet az Echo Tv és a Magyar Hírlap vállalt fel. Csak egy bajom volt nekem is, mint délen lakónak, hogy a közvetítésből nem lehetett kivenni a TÖMEG erejét!Pedig, a csendes erő is félelmet keltő tud lenni!!!
Miért? Mert valószínűleg nincs a kereskedelmi Tv-nek olyan profi apparátusa, amivel föntről is fel lehetett volna venni...Talán még az is közrejátszott, hogy saját maguk sem bíztak abban, hogy mennyien tudnak összegyűlni egy jó ügy érdekében..Én is a légi felvételt hiányoltam..
Nagyon felemelő volt, és kérem, máskor ne azt nézzék, ki is a kezdeményező, ki az aki felvállalja a szervezést, és a rendezést, hanem azt, hogy látsszon, milyen erő is van a tömegben! Köszönöm, hogy ezt láthattam, talán hiányolva azon technikai okot, amit már feljebb megírtam!
MTV  - légi felvétel   |2012-01-31 17:24:14
A kormány tárgyalási pozícióját erősíti, ha nyilvánvaló a támogatottsága. Ha készült légi felvétel, akkor nyugodtan nyilvánosságra is lehetne hozni. Például, hogy a Minisztérium igazolja a maga állítását a számokról. Nem biztos, hogy ez a Bloomberg, vagy Reuters ingerküszöbét eléri, de minden kis lépés megéri, ami a nemzetközi elfogadottság növelésével közvetve csökkentheti az államadósságot. Ez a helikopteresek érdeke is.
Bodor Miklós László   |2012-01-31 15:25:58
Enkü |2012-01-29 14:34:58

Kedves Enkü!
Beírásoddal egy kivételével egyet értek.

"...állítólag nem is látszott helikopter, vagy hasonló, "
Helikopter természetesen volt. Én szerettem volna még világossal pár képet készíteni a Kossuth téren is. E környéken töltöttem gyermekkoromat, ezért - a mellékutcák ismeretét kihasználva - előre szaladtam a menetet megelőzve. A menet éle még a Bajcsy Zsilinszky útra se kanyarodott ki, már besötétedett, és a tér már tele volt az eleve oda érkezettekkel. Felettünk körözött a helikopter. Csak a térre érkezettek száma meghaladta a százezres létszámot. A távolságot végig sétálók száma is több volt a sajtóban közöltnél.
Bodor Miklós László  - re: békemenet   |2012-01-31 15:22:45
Helka írta:
Nem szeretném senki örömét elvenni a békemenet kapcsán. Lehettünk volna sokkal többen is... idősebbek, fiatalok és még fiatalabbak is. Miért mondom ezt? Mert magam is elmentem volna, ha emberi időben kezdődik, mondjuk 11 és 1 óra között.
Ám januárban, délután 4 órakor kezdeni egy felvonulást, ez szinte csak a budapestieket és a környéken lakókat jelenti. Persze volt szervezett busz sok helyről, de akik 100 km-nél messzebb laknak, azok kétszer is meggondolják, hogy mikor is érnek haza, esetleg gyerekekkel...
Én tehát csalódtam, mert azt az üzenetet olvastam ki a felvonulás időpontjából, hogy a vidéki ember még csak eszébe se jutott a szervezőknek... A fővárostól 100 km-nél messzebb lakó vidéki lévén ezt a gondolkodásmódot nem először tapasztaltam és kifejezetten rosszkedvűen veszem tudomásul.  Pedig nem érzem magam kevesebbnek vagy kisebbrendűnek csupáncsak azért, mert nem Budapesten élek és nem is szándékozom odaköltözni.
Esetleg nem kellene néha az ország több mint a feléhez egy kissé empatikusabb hozzáállást tanúsítani? Mintha igazán egy országban élnénk...
Enézést, ha valakit igaztalanul megbántottam, de a tények tények maradnak. Talán ezen se lenne hiábavaló megpróbálni változtatni...


Az a - jól sikerült - menet a Hősök terétől, az országházig akkor este jól, utóéletét tekintve kesernyés utóízűre sikeredett.
Én öreg fejjel egy előadási napot szakítottam félbe miatta.
Annak ellenére, hogy délután kezdődött, az Ön állítása ellenére nagyon sok vidéki emberrel találkoztam ott. Zalaiakkal, a Nyírségből jöttekkel. Békés megyei gazdákkal, és mosoni értelmiségiekkel.
Képviseltette magát Újvidék, és Csíkszereda. Készítettem pármondatos híradást.
Az Erdélyből érkezettek között általános volt a válasz, hogy: "hol másutt kellene lennünk"? Fotóztam székely fiatal házaspárt babahordóban alvó alig egy éves kisbabával. Akik "hívást kaptak" - úgymond. A kérdésre feleltek így, hogy miért vállalták az oda is vissza is tizenhat órás utat.
Szintén deres fejű tanuló társam Szombathelyről, ugyancsak ott volt.

A megkérdezettek nagy része - véletlenszerűen választottam ki őket - nem a kormány, hanem a Nemzet melletti kiállásukat fejezték ki ottlétükkel. Természetesen voltak, akiknek a kettő ugyanazt jelentette. Nem mindenkinek. Ám ott voltak, mert Strassburgban megsértették hazájukat, és így fejezték ki felháborodásukat, egyben ily mód köszönték meg az - olykor bírált, olykor pártolt - miniszterelnök mellettünk való kiállását .

Ott voltam, szondáztam a jelenlévőket. EZ NEM PÁRT RENDEZVÉNY volt!

Aznap este jó volt magyarnak lenni.

Aztán másnap kezdődött a sok kiábrándító hang...
Majd minden oldalról!
Helka  - békemenet   |2012-01-31 12:23:29
Nem szeretném senki örömét elvenni a békemenet kapcsán. Lehettünk volna sokkal többen is... idősebbek, fiatalok és még fiatalabbak is. Miért mondom ezt? Mert magam is elmentem volna, ha emberi időben kezdődik, mondjuk 11 és 1 óra között.
Ám januárban, délután 4 órakor kezdeni egy felvonulást, ez szinte csak a budapestieket és a környéken lakókat jelenti. Persze volt szervezett busz sok helyről, de akik 100 km-nél messzebb laknak, azok kétszer is meggondolják, hogy mikor is érnek haza, esetleg gyerekekkel...
Én tehát csalódtam, mert azt az üzenetet olvastam ki a felvonulás időpontjából, hogy a vidéki ember még csak eszébe se jutott a szervezőknek... A fővárostól 100 km-nél messzebb lakó vidéki lévén ezt a gondolkodásmódot nem először tapasztaltam és kifejezetten rosszkedvűen veszem tudomásul. Pedig nem érzem magam kevesebbnek vagy kisebbrendűnek csupáncsak azért, mert nem Budapesten élek és nem is szándékozom odaköltözni.
Esetleg nem kellene néha az ország több mint a feléhez egy kissé empatikusabb hozzáállást tanúsítani? Mintha igazán egy országban élnénk...
Enézést, ha valakit igaztalanul megbántottam, de a tények tények maradnak. Talán ezen se lenne hiábavaló megpróbálni változtatni...
Ildiko43  - számháború   |2012-01-31 08:46:42
A számok makacs dolgok, ezt azok is tudják, akik játszottak vele január 21-én. A "Magyarország bemutatkozik" förmedvény az Európa Parlamentben volt, vagy az Európai Parlamentben? Gondoskodni kell a visszavonásáról, és újat kell szerkeszteni olyan stábbal, akik szeretik a hazájukat!
Enkü   |2012-01-29 14:34:58
Ha valaki úgy érzékeli, hogy a 40 évesek és azok feletti évjárat volt többségben, biztosan igaza van, mert a társadalom átlagéletkorát ez nem is tükrözi igazán, mert sokkal több a sokkal idősebb ember. Akik ott voltak tudják, hogy igen sok kisgyermekes család is volt ott, és nagyon jó volt a légkör. Nyugalom, és bizalom. Egy ismerősöm a II. János Pál pápa látogatásakor volt tömeggel érezte kb. azonosnak a létszámot. Volt aki még a Hősök terén volt, amikor másokat már arra kértek, hogy hagyják el a Kossuth teret, hogy mindenki eljuthasson a Parlament elé. Minden ment szép rendben. Csak éppen légi felvétel nem látott napvilágot, de állítólag nem is látszott helikopter, vagy hasonló, igy nehéz a számokkal variálni. Egy-két utcányi nép lehet minden, és lehet a törtrésze is a résztvevőknek. Mindenesetre az hiszem ennek a kicsinek titulált tömgnek köszönhető az újonnan megalakult párt elnökének megjegyzése, hogy már nem elég Orbán távozását akarni, meg kell győzni a tömegeket is...(vajon mi változtatta meg a véleményét? lehet, hogy az a pár száz...százezer ember váltotta ki ezt a gondolatot belőle? Ezt a pár száz... százezer, netán milliónyi embert nem lesz könnyű meggyőzni akkor sem, ha senkinek sem tetszik minden, ami ma történik, de ahogyan Surján László írta, ez nem jelenti, hogy a kormányzással általában lenne elégedetlen a társadalom. Minden esetre sok erőt kívánjunk nekik, hitet és bizalmat!
Jenő   |2012-01-25 17:16:28
Ezt mindenesetre édemes nézegetni, és el kell gondolkodni azon, nem kell-e a kormánynak végre a propagandára is gondolnia?

Quadriga: Ungarn Abschied von der Demokratie
Jenő   |2012-01-25 17:11:39
Sok-sok beszámolót kaptam a tüntetésről, köztük három nagyon figyelemre méltót. Terjedelmük miatt nem tudom ide fölrakni, de mindhármat elküldöm a T. Szerkesztőségnek hátha tudnak valamit kezdeni vele.
Az egyiket egy itteni vitapartnerünk irta, a másikat egyik barátnőm, a harmadikat pedig az ő barátja.
Egyik sem arról szól, hogy tizezres nagyságrendű lett volna a tömeg.
Servetus   |2012-01-25 13:33:50
"ŐSEINKNEK FÉNYES KARDJA,FOGASON FÜGG - ROZSDA MARJA." Könnyű a gyülekező embereket megszámolni ha csak nem kapunk felső utasítást,hogy minden ötödiket vágjuk kupán! A támadhatatlan számoláskor egy négyzetméterre egy embert kell számolni és már csak mérni kell a területet széltében-hosszában és szorozni.Ez a nemzetközi rendőrségi mérce.
Az egyik négyzetméteren én is ott álltam és beszélgettem. Azt mondta egy Brüsszelben járatos polgártársam: Az Europa Parlament Információs Hivatalában található egy többnyelvű, nagyalakú kiadvány: "Európa ma és Holnap." Itt megtalálható minden jelenlevő tag és tagjelölt az EU.t illetően, melyek amolyan önéletrajz félék melyeket olvasgatva témát merithetünk beszélgetésekhez a bűfében vagy a mosdóban - aszerint,hogy dícsérünk egy nemzetet vagy szapulunk. A magyar nyelvű kiadás címe: "Magyarország bemutatkozik."
Amit ez a förmedvény tartalmaz hazánkról és honpogárainkról szemenszedett hazugságoktól hemzsegő, történelmietlen,nyíltan magyarellenes,rasszista nyomtatvány.A hazaárulás minősített esete. Nem kell csodálkozni azokon a hiszterikus, Hazánkat és Miniszterelnökünket támadó hozzászólásokon,amelyek elhangzottak a minimum balliberális ajkakról.Azok olvasták ezt a szennyes lapot....
Kik voltak ennek az"önéletrajz"-nak szerzői?
platán   |2012-01-25 09:16:52
Jó volt tapasztalni, hogy nem fogy a hitünk, az erőnk.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó írhat!
A cikk témájához szólj hozzá, az itt megkezdett vitát másik cikk alatt ne indítsd újra!
A gyűlölködő, másokat bántó vagy rágalmazó, hazánk törvényeit megsértő, vagy a jó erkölcsbe ütköző illetve trágár beírásokat töröljük.
A hozzászólás NEM tartalmazhat sem politikai, sem kereskedelmi reklámot, és meg kell feleljen az interneten kialakult általános elveknek. Ezekről az elvekről mindenkinek ajánlatos elolvasnia a Magyar Netikettet.
A moderálás ellenére a beírásokért azok szerzői viselik a felelősséget, a hozzászólás engedélyezése nem jelenti azt, hogy a szerkesztőség azonosul annak tartalmával.
Nem kötelező ugyan, de olvasóink egy régebbi szavazása alapján a hozzászólások alapesetben tegeződőek.
Célunk egy együtt- (nem szükségképp egyformán!) gondolkodó közösség.


3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."