Dobos Marianne

Miért tetted ezt velünk? IV.

„Lengyelország felosztásával zárult Közép-Európa kolonizációja, amelyben Oroszország, Poroszország, Ausztria és az Oszmán Birodalom vett részt. 1795-ben Lengyelország megszűnt mint saját érdekeinek képviselője, területe idegen hatalmak perifériája lett. Csehországot, Bulgáriát, Moldvát, Szerbiát, Horvátországot már korábban elnyelték a birodalmak. Ennek eredményeképpen a XVIII. század végére ráhúzták a varázssipkát a nem germán Közép-Európára: önálló államai eltűntek, de mint a kultúra alanya és termelője is láthatatlan lett. Mivel a lengyel állam kulcsfontosságú volt a nem germán Közép-Európában, a róla kialakított tévképzettel egész Közép-Európa képét deformálták a világ narratívájában. (Lengyelországot rendszerint a XVIII. századi nemzetközi politikai játszmák tárgyának tekintik, nem pedig saját kultúrát és világszemléletet teremtő alanynak: ez jellemző a History of the Last Five Centuries című, számos kiadást megért világtörténetre is, mely igen népszerű az amerikai college-okban.)

A tengerentúli és közép-európai kolonizáció közös vonásai, hogy gazdasági függőséget eredményeztek, fékezték a társadalomfejlődést, szociális és kulturális patológiákat terjesztettek, átalakították a világ mentális térképeit, és egész országokat járattak le. A hódítás okait is hasonlóan magyarázták. Mindkét esetben azt sulykolták, hogy a leigázottak képtelenek önállóan gyakorolni a hatalmat, és elnyomják a kisebbségeket. ’Az európai Kelet-politika kulcskérdésének számított a kisebbségek helyzete, hisz a nagyhatalmak – állításuk szerint – az ő védelmükben léptek fel’ – írja Orientalizmus című könyvében E. W. Said. Az 1860-as években Franciaország a keresztényeket, Anglia pedig a drúzokat támogatta, amikor ki akarta terjeszteni befolyását Libanonra: propagandájukkal arról győzködték a világot, hogy a vallási kisebbségek látják kárát annak, ha európai vetélytársuk kerül hatalomra. II. Katalin hasonló érveket vonultatott fel az I. (lengyel) Köztársaság, Sztálin pedig a II. Köztársaság ellen. Hamis információkat terjesztettek Lengyelországról nyugati tudósok, a felvilágosodás olyan ikonjai, mint Voltaire, így merült feledésbe a lengyel nemesi köztársaság a maga demokratikus rendszerével együtt. A nem germán Közép-Európa az egyetlen olyan terület Európában, ahol ilyen méreteket öltött a történelem eltüntetése, és mindez ilyen sokáig tartott.” -- írja Ewa Thompson (1937) a 2009. november 7-én, Nieborówban tartott, Megírható-e a közös európai történelem? című konferencián elhangzott előadásában. A szerző a houstoni Rice Egyetem professzora, a Sarmatian Review szerkesztője. Az összehasonlító irodalomtörténet és a szlavisztika mellett politológiával is foglalkozik. Monográfiát írt Gombrowiczról, posztkolonialista szintézisben dolgozta fel az orosz irodalom történetét.

„Kis népek bizonytalan térsége Oroszország és Németország között. Hadd húzzam alá a szót: kis népeké.

De mi az, hogy kis nép? Az én meghatározásom szerint: kis nép az, amelynek puszta léte is bármelyik pillanatban kétségessé válhat, egy kis nép eltűnhetik, s ezt tudja is. Egy franciának, orosznak vagy angolnak eszébe sem jut, hogy kételkedjék népe fennmaradásában. Himnuszaik csak nagyságról, örökkévaló nagyságról szólnak. A lengyel himnusz viszont így kezdődik: Nincs még veszve Lengyelország…” -- Milan Kundera pedig így fogalmazta meg, hogy mi az a: Közép-Európa.

És, hogy a világtörténelem színpadáról ezek a kis népek eleddig mégsem voltak végleg eltüntethetőek, az az isteni Gondviselés azon műve, amely a küldetéses egyházi- (és/vagy) világi személyiségeken keresztül összefogta a népüket, hogy a világtörténelem kegyelmi pillanataiban felmutathassák nagy nemzet mivoltukat.

Az összetartozás érzése ez a kohéziós erő. Ez tart meg, és ez újjá is szült.

Érdekes, vagy sokkal inkább logikusan megmagyarázható életéből, hogy, miért lett az Egyházban Szent Jácint a születést és az újjászületést segítő közbenjáró.

Óriási a misszió jelentősége akkor, amikor az otthon maradott, és az emigrációba kényszerült lengyelek több országban élve alkotják a jogilag nem létező egy hazát. Fiatalok azért lépnek otthon szerzetbe, hogy elvihessék elmenekült honfitársaiknak Krisztus örömhíre mellett az élő haza üzenetét. Torzítatlan képét az otthonnak. Ebbe az otthonba térnek haza azután a kivándoroltak, hogy a közös dolgokat közösen szervezhessék. Majd onnan újra szerte a világba, vagy vissza oda, ahonnan hazaindultak.

A konventuális ferenceseknek (közismertebb nevükön: minoritáknak) talán különlegesen is meghatározó a szerepe ebben a misszióban. Sok kegyelmet kaptak, és élni tudtak azzal, mert megfelelő válaszokat adtak az életükkel azokra. Nem hajszolták a sikereket, és nem képviseltek erőt. Sehol és semmiben, senkivel szemben nem kívántak főlényt gyakorolni. Rátaláltak az igazsághoz vezető útra, azután rábízták életüket, és többen közülük ezzel vállalták egyben a mártír halálukat is.

A legismertebb közülük az 1894. január 8-án Zduńska Wolában született Szent Maximilián Kolbe. Tizennégy éves, amikor 1907-ben ferences misszionáriusokkal találkozik, és ekkor határozza el, hogy ő is ferences lesz. Olyan szerzetessé vált, aki „azzal a bizonyossággal élt, hogy Jézus tanítványaival él a Szeplőtelen Szűzben, aki életét adta értünk, és nem szűnik meg értünk közbenjárni. Hiszen Krisztus mondta: ’És íme én veletek vagyok a világ végezetéig!’ Mert Ő világosság, amelyre mindegyikünknek szüksége van, ezért Krisztus számunkra az egyetlen világosság. A Szeplőtelen Szűznek való önátadásában ezekkel a szavakkal imádkozott: „Használj fel engem, ha akarod, minden fenntartás nélkül annak bevégzésére, amit Rólad mondtak: ’Ő széttiporja a te fejedet, vagy minden eretnekséget a világon. Te semmisítettél meg, hogy a Te legszeplőtelenebb, és szeretetteljes kezeidben hasznos eszköz legyek az eltévedt és közömbös lelkek ébresztésében, a te dicsőséged minél nagyobb növekedésében, és ily módon Jézus Legszentebb Szíve boldog Királyságának szélesebb körű terjesztésében.’

Egész életén keresztül sikertelenségben, magányosságban és meg nem értettségben tevékenykedett. Nagyon erősen érezte magában a Szentírás valódiságát, hogy a magnak meg kell halnia.” -- ahogyan a fentieket Zdzisław Kijas fogalmazta.

Amikor keresem a Lengyel Bácsikámat, Wojciech Topolińskit élete történetének morzsáira bukkanva, úgy érzem hasonlóképpen tevékenykedett ő is. Az ő vágya ugyancsak a misszió volt.

Ahogyan az „és kenőcsöt, hogy megkend a szemedet és láss.” című írásomban már megírtam, hogy Bogdan Adamczyk atyának köszönhetjük, ő pedig Marcin Guzik OFMConv testvérnek, a Páduai Szent Antal és Boldog Jakub Strzemię Tartomány levéltárosának köszöni, hogy rendelkezésre bocsátotta fr. Adalberto Topoliński ott található leveleit és személyére vonatkozó iratokat.

Álljanak itt ezekből azok közül most eredetiben és Bogdan atya fordításában azok, amelyek megmutatják az útját, hogyan és miért lépett be a Minorita Rendbe.

Tanúsítom, hogy Jan Topoliński a Popów helyiségében született magán úton tanult a Redemptoristák internátusában, Tuchówban, 1900. augusztus 20.-tól kezdve két éven át. Ebben az időszakban példás magaviselete volt, szorgalmasan tanult és jó eredménnyel fejezte be a gimnázium V. osztályát. 1902. július 10-én érkezett a Redemptoristák noviciátusába Mościskaba, de hivatást nem érezve, augusztus 1-jén kilépett a Rendből. Egyúttal igazolom, hogy 1901 júliusában őexcellenciája dr. Wałęga püspök kiszolgáltatta neki a bérmálás szentségét Tuchówban.

A Redemptoristák elöljáróságától,
Mościska, 1902. október 8-án

 Ks. Teofil

Az írásra kattintva olvasható méretet kapunk

Krakkó, 1903. augusztus 7.

Dicsértessék a Jézus Krisztus

Főtisztelendő atya

A tegnapi napon jelentkeztem a tisztelendő perjel atyánál Krakkóban a szerzetbe való kegyes befogadás kérésével. Tisztelendő atya meghallgatott engem, és megvizsgálva az ügyet utasított engem, hogy a kéréssel forduljak az illetékes atyához, ahogyan ezt engedelmesen teljesítem. Az utasítására küldök néhány igazolást. A Redemptoristák tanulmányi házából kiléptem, mert nem éreztem a hivatást, amennyire azt a szüleim remélték. Ifjúságomtól kezdve nagy vágyat és legyőzhetetlen kívánságot érzek, hogy magamat Istennek szenteljem a külföldi országokban, Amerikában vagy más távoli országban, ami az említett rendben teljesen ki van zárva. A hivatás hiányát ehhez a rendhez Isten úgy igazolta, hogy az 5. gimnáziumi osztály befejezése után fülgyulladásban megbetegedtem és rossz eredményektől való félelem miatt, elhagytam az intézményt, kórházba mentem, és hosszabb ideig otthon voltam. Először az Irgalmas rendi testvérek kórházában voltam. Jelenleg jó egészségnek örvendve, belső indíttatásból kérem főtisztelendőségedtől a rendbe való kegyes befogadást. Szívélyesen foglalkozott velem az amerikai misszionárius, tisztelendő Ferenc atya. Különös hangsúlyt fektetek arra, hogy a későbbi években szívesen szentelem magam a külföldi misszióknak, ha az elöljárók akarata nem fogja ezt az elhatározásomat akadályozni, hiszen ez volt és most ez a legnagyobb kívánságom. Tehát alázatosan kérem a kérésem jóságos elbírálását és a kegyes és kedvező választ.

Ajánlom magam tisztelendőséged imáiba
alázatos szolgálja,

Jan Topoliński
Krakkó, Kopernikusz utca 17

u.i.

(Kérem a mihamarabbi és határozott választ, mert a lakáscsere augusztus 15-én következik Krakkóban, mert itt idegen, porosz származású vagyok.)

1902. október 15-től az Irgalmas testvéreknél volt következő év februárig. Július végéig ismét kórházban.

 
Az írásra kattintva olvasható méretet kapunk

Orvosi igazolás

Igazolom, hogy Jan Topoliński, 18 éves, született Popówban, a mai napon általam meg lett vizsgálva, és teljesen egészségesnek találtam.

Krakkó, 1903. szeptember 9.…………………………………                aláírás

szent Lázár korház orvosa

Az írásra kattintva olvasható méretet kapunk