Bejelentkezés|| Regisztráció
Új jelszó
Iratkozz fel
hírlevelünkre!
GYIK







A Megbékélés Chartája
II. Rákóczi Ferenc Alapítvány - Magyarságismereti Mozgótábor
Népszavazás-kalkulátor!
Legyen-e, s ha igen, milyen legyen a népesedéspolitika Magyarországon?
Egy biztosító - több biztosító az egészségügyben? A Magyar-Hon-Lap saját sorozata
KDNP
MKDSZ
IKSZ
FIDESZ
FIDELITAS
FIT
Európai Néppárt
ENP-ED MAGYAR DELEGÁCIÓ
Írj a magyar EP-képviselõknek!
Pesty László: Megsebzett Ünnep
Demokrata Online
Szövetség
ORBÁN VIKTOR
Árkád Szépirodalmi és Mûvészeti folyóirat
Dinnyés József daltulajdonos
Magyarok Háza
A szabad vasárnapért
Kismama bérlet
MTI
Magyar Krónika
Letölthető könyv:

Több írásból álló kötet, mintegy a közép-európai együttélés olvasókönyve.

Creative Commons Licenc
A Magyar-Hon-Lap cikkei a CC - Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! Licenc feltételeinek megfelelően felhasználhatók.

Felhőkép
Idõjáráselõrejelzések
Idõjárás elõrejelzés
A Magyar-Hon-Lap RSS csatornái
Hírlevelek
Hozzáadás a Google kezdõlapjához
Twitter






Bérkalkulátor
Mennyi az annyi? Bérkalkulátor a Magyar-Hon-Lapon!



Ez volt a vizitdíj-útmutató


Sajtó
Nagyon hasznos
Küldj SMS-t
Kultúra
Szótárak
KERESZTÚT
Népszavazás 2004

Átváltók

Panoráma
csak egy kattintásra!

Mit látsz az égbolton?
Be szép a Világ!
Web kamerák

Gazdaság
Tözsdeinformációk - Központi Statisztikai Hivatal- OECD statisztika - MNB

Hazai közélet - Egyesületek
1000 év törvényei
Parlament- KormányzatPártokFidelitasIKSZHatárontúli Magyarok Hivatala
Közvéleménykutatások - Választási Hivatal - KÜM EU vonal

Nemzetközi közélet - Egyesületek
Európai Unió - Európai Parlament - Európai Néppárt - Európa Tanács - CDU - Brit Nagykövetség - Capital Commentary -
Magyar Koalíció Pártja - RMDSZ - VMSZ - Magyar Emberjogi Alapítvány

Turisztika - szórakozás
Hotelek - Falusi turizmus - Utazás - Erdély - Hannover EXPO 2000 - WorldGuide - PlanetWare - Világlátó

Internet
Keresõk - Ingyen E-mail lehetõségek - Ingyen WEB-helyek - Virusirtók

Hit - vallás
Biblia
Katolikus - Magyar Katolikus Egyház - Könyvtár - Vatikán - Napi igeliturgia - Virtuális plébánia - Gyulafehérvári érsekség - Gyomaendõdi iskola - Igen c. folyóirat - HÁLÓ - Szeged Rókusi Plébánia - Dunaharaszti és Taksony plébániái - Szent Család Plébánia
Zarándok
Görögkatolikus - Parochia
Református - Parókia.net - Pasarét
Evangélikus - Magyar Evangélikus Egyház
Unitárius Unitárius Egyház -

Egyéb - Hirdetések
Álláshirdetések - SZJA és 1 %

Szondi György bolgár tükre Nyomtatás E-mail
További cikkek a kategóriában: Kultúra rovat
2010. October 10.

Kabdebó Lóránt

Szondi György bolgár tükre

…s csupán, akár vérzõ

sebek, a rózsák

sétálnak a kihalt utcákon

             Sztefan Gecsev: Után

Mielõtt megkaptam ezt az igen izgalmas és meggondolkodtató kötetet, fordítója-szerkesztõje megkérdezte email-en: érdekel-e a bolgár irodalom. Csak igenlõ válaszomra küldte meg nagy gyorsasággal a könyvet. Majd még egy hét se telt el, máris rákérdezett, milyen hatással volt rám. Sajnos akkor nem tudtam megválaszolni kérdését, elhúzódott egy tanulmány megírásának ideje, aztán meg következtek a felgyûlt kritika-adósságok. Persze közben mindig olvastam egy-egy részt belõle. Bárha még mindig nem értem formálisan a végére, mégis úgy érzem, „összeolvastam” annyira a szövegeket, hogy változtathatatlan véleményem már kialakulóban van az elolvastak után.

 
A borító-oldalakra kattintva olvasható méretet kapunk!

Nem neveket, írókat emelek ki a könyvbõl, ahogy Szondi sem tudós jegyzetekkel ellátva adta közre a szövegeket. Önhatalmúan vágott, emelt ki részleteket régmult és kortárs dokumentumokból, beszélyekbõl, regényekbõl. Nem a protokoll szerint, de nemzetimagológiai szempontból válogatva. Valami rettenetesen furcsa kép marad a szövegek áttekintése után összbenyomásként. És szerfelett érdekes. Ajánlásra méltó könyv.

Amikor tíz éve, a Szabó Lõrinc centenárium alkalmából elõadásra hívott Szófiába, napra pontosan ugyan abban az évszakban vitt el engem a rilai kolostorba, amikor valaha Szabó Lõrinc is meglátogatta a ma már a világörökség részeként õrzött egyházi épületegyüttest. Nagy László versben, Szabó Lõrinc prózai útirajzban, jómagam pedig a látvány hatására megborzongtunk: a falra festett ördögök látványától. Valami groteszk és paradox van bennük. Mint ahogy Bulgáriát magamévá olvasom e könyv során. Az akkori három napra emlékezve, és most Szondi könyvének szemezgetése közben.

Leszállok a repülõrõl, mediterrán tavasz. Csomagjaimat még le se pakolhatom, hajcsáról Gyurka, megyünk fel a hegyre. Mint Miskolcnak az Avas, vagy Pestnek a Gellérthegy, ott magasodik Szófiában a Vitosa. Csak hát sokkal nagyobb, komolyabb hegységként. A márciusközépi koranyár ellenében tél és jég. Csúszkálok, nem egyszer gyakorlatlanul négykézlábra ereszkedve. Aztán visszautazás elõtt a fekete kolostor a hegy tövében már nem is borzaszt meg. Megéreztem a hely szellemét. A mélységesen groteszk valóságot és a paradox mediterránt. Mintha egy archaikus dosztojevszkiji világban járnék, mely barbárabb, kegyetlenebb valóságként éled meg a könyv lapjairól. A szónak nem bántó, hanem antropológiai értelmében primitív szerkezetében mutatkozik meg ez a világ.

[Egy pillanatra idézem Szabó Lõrincet, egy hasonló március idusa táján megélt tavaszi látomást: Már mögöttünk a Vitosa, Szófia házi Tátrája, a hó nagyrészt elolvadt, hiszen csaknem Rómával egy magasságban járunk. A nap kibújik, a füzek és nyárfák zöldes árnyalata tavasziasan megélénkül, amott viszont még pokróccal letakart tehén szánt. Bedekkerekre és Griebenekre bízom (noha már úgyszólván sehol se kaphatók), hogy ismertessék a rilai kolostor épületeinek és kincseinek csodálatos és groteszk egyvelegét. Egyes részei a XIII. századból valók; a vénséges bástyatorony mellett ördögök lovagolnak a bûnösök hátán a kápolna szivárványtarka falain. Bent gyönyörû, faragott, aranyozott oltár. Egyébként mintha a debreceni kollégium minden irányban kitágított, bizánci és mór stílusban átképzett udvarán állnék. Ámuló kíváncsisággal hagyom el Rilát: ha már itt, még Európában, ilyen csodákat látni, milyen lehet egy indiai szerzetesváros? Láttam a Vitosa-hegynek, Szófia házi Tátrájának tövében azt a sokszáz éves kis fekete templomot, ahová Eleána Tzaritzát temették: egyik-másik arc még ott is olyan frissen nézett ránk a falról, mintha a velünk volt hölgyeket tükrözte volna! – Ezt a Szabó Lõrinc-i pillanatot idézte elém tíz éve Szondi György, valahogy magam is ebbõl indultam ki midõn most ezt szövöm tovább a könyv olvasása közben.]

Mintha minden a feje tetején állana. DE ott éppen a helyén lenne. Itt még a költõ is arról álmodik, hogy atomtudományával kiszabadítja jégpáncéljából a sarkvidéket, virágzó televényt hoz létre, fogadja az új népvándorlást. Csakhogy közben a föld addig virágzó részeit özönvízzel pusztítja el ez a különös varázslás. „Ma jó kedvem kerekedett / hát fejembe vettem, / hogy teszek egy atomkísérletet”. Ilyen a jókedv? Nos Radoj Ralinnak ez a verse (Jégfosztottan) ennek az egész Szondi-féle látomásnak a mottója lehetne. Ilyenek a „bolgár szavak és színek Szondi György közvetítésében magyarul”. Amint azt a könyv alcíme mondja.

Nehéz lehetett bolgárnak lenni ezen a félvad, nagyhatalmak tiporta balkáni térségben. Carigrádnak nevezték a fõvárost, a valahai Bizáncot, Konstantinápolyt, Sztambult. Különösen amióta az a török birodalom fõvárosa lett. Ide hozzák a foglyokat, az ellenállókat, a nép egyszerû fiait is. Mi ismerjük az Egri csillagokból, Gárdonyi regényébõl a nagyúr, Török Bálint rabságát. De a bulgárok számára ez mindennapi börtönlétet jelent. Az évszázados uralmat, amely valami szörnyû, valóban ördögi megszállottságát jelenthette a népnek.

Mi is ez a groteszk ördögiség? Az õsi, trák világ és a bolgár cárságok helyén egyszerre csak a világ legkorruptabb hatalma lesz úrrá (na, korruptságban azóta támadtak vetélytársai!). A fanarióta görög dragománok (tolmácsok), papok kétszínûsége, a martalóc-létre kényszerülõ hajdúk (bolgárok? törökök? olájok?), a falvakat állandóan zsákmányoló-felégetõ-megerõszakoló zsiványok, akik ellen a török tisztségviselõk nemhogy védelmet jelentenének, hanem további fosztogatási alkalmakat. Itt a legmélyebb vallásosság éppen a szenvedélyesen igazságot keresõ eretnekségbe csap át. Hiszen itt voltak a bogumilok fészkei hosszú századokon át. De itt nem „egyszerûen” rabolnak, fosztogatnak, hanem még hozzá perverz módon kegyetlenkednek is. A kirabolt család egyetlen életben maradt kisgyermekét nyársra húzzák, tûzön pirítják a fosztogatók.

Nem csoda, ha innen elvágyakoznak az emberek. De milyen groteszk formában. Mint a népmesében. A király beguríttatja a földgömböt, és végigpróbálják, hova is települhetnének át népségükkel együtt. Persze sehová! „Itt élned, halnod kell”. Tudjuk. De míg a magyar költõ patetikus szavakkal mondja ki a maga végszavát: „rendületlenül”, addig a bolgár író kiguríttatja a földgömböt a palota elé. Vigyázz, nehogy valakit agyon nyomjon! -- felkiáltással. És a tanácsnok kihúzza gyökerestül az elültetett fát, hogy megnézze: megfogant-e. És csodálkozik: az edényben nem tudott gyökeret ereszteni.

Most kérdezem én: mindez csak a Szondi György sajátos lelki alkatával kiválogatott szemelvények egybecsengése? Vagy valóban ennek a népnek a szemlélete, amellyel évezredeken át hegyei között megmakacsolta magát. És gyökeret is vert. Kivirágzott. Forradalmakat-szabadságharcokat vívott. Nagyhatalmaktól megalázottan annyiszor.

Szondi lelkét én ettõl elkülönbözõnek ítélem. Mert õ fényképeket is készített. Csodálatos szépségû mediterrán virágokat idéz elénk könyvében. Éppen talán ellenpontként. És a könyv egészének a szeretet -- persze szintén groteszk és paradox, mondhatni dosztojevszkiji értelmû -- szövegét emeli a fedlapjára. Mert ebben a szörnyû világban a szeretet adhat feloldást minden keresõ, mélységjáró kétségbeesésre. „Bulgáriában olyan kedves, sõt majdnem boldog a mártírok, történelmi alakok és szentek arca, mint sehol!” – figyeli meg Szabó Lõrinc. Állítás és kétségbevonás egyszerre. Mindenképp fõhajtás.

Lehet, hogy ez hasonul a szerkesztõ-mûfordító lelkületéhez is. Hiszen azt hiszem, õ, a magyarként is meggyötört lelkû hazafi újabban megválasztott jellegzetes szavával „mindigderûvel” tekint szét itthon is, kiadóként szinte a lehetetlenre vállalkozva folyóiratával és könyveivel. A Napúttal és a Napkúttal. Hasonló „mindigderûvel” keresi meg a távlatot, amellyel egy nép lelkét ideidézi olvasói elé. Hiszen „csak” egy életet szentelt erre a hivatásra. Elkötelezetten. Szakértelemmel. Megértõ szeretettel. És néha kellõ borzongással.